Koncertbeszámolók

DeadHorse, Rosa Parks – Koncertbeszámoló

2012. május 13. @ Budapest, Blog Music Club

Komoly érdeklődéssel vártam ezt a napot. Ugyan nem hallgattam egyik bandát se korábban csak kicsit belehallgattam az oldalaikon a buli előtt és pontosan emiatt reménykedtem, hogy egy jobb hangulatú este fog kikerekedni.

Háromnegyed nyolckor érkeztem meg és rögtön egy meglepetésbe ütköztem, azaz nincs nyitva a hely. Ez a belvárosban elég meglepő és rögtön informáltak is, hogy 9 órás kezdés lesz a nyolc órás helyett. Egyébként a hely szimpatikus volt, egyedül a nagysága ami kizárja egy nagyobb nézőszám befogadását.

A Rosa Parks nevü Győri zenekar nyitotta az estét, óramű pontos kezdéssel. Ilyenkor még nem voltak túl sokan 10-15 ember, azonban hamarosan majdnem megtelt a hely. Kicsit sajnos a hangerő sok volt az elején, így pár téma elveszett az éterben. Afféle instrumentális post rock-ot néhol punkos beütésű gitártémákkal színesített zenét játszottak a srácok. Az elejétől fogva nagyon jó hangulatot csináltak, így az atmoszférája is kialakult a koncertnek. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy jó zenét játszottak jól! Mindegyik tag, folyamatosan a saját kis világában játszott. Volt itt minden pörgés, sürgés, forgás azonban nagyon hiányoltam, hogy kicsit „egymásnak” is zenéljenek. A másik dolog pedig, hogy azért néha egy mikrofonba igazán mondhattak volna némi konferálást, vagy a zenekar bemutatását stb. Egyébként nagyon jól felkészültek voltak a srácok és elég komoly pedál parkkal érkeztek, jó volt látni, hogy ezt ki is használják. Az egyik gitáros még egy manuális effekt modulálással is megörvendeztetett minket, illetve az állandó kápó használat tűnt föl, amit a koncert után megis érdeklődtem, hogy miért is van ez így. Erre azt a választ kaptam, hogy „mert jó” és a tapping témáknál van haszna különösen.

A dob nem volt külön kihangosítva így a vége felé a pergő gyakran el-eltűnögetett, de egyébként egységes képet alkotott a hangzás. Körülbelül negyvenöt percet játszottak. Kellemes színfolt ez a zenekar a hazai palettán. Kívánom nekik, hogy sokáig eljussanak a zenéjükkel!

Utánuk következett a főzenekar a DeadHorse. Amikor utánuk olvastam csupa jót láttam, így nagyon kíváncsi voltam milyen lesz. A közönség már a koncert előtt is komoly „ujjongással” fogadta őket, így amikor elkezdtek játszani, mindenki beindult és el is varázsolódott egyben. Azt hiszem én is. Nagyon átjött a hangulat amit játszanak, kicsit rontotta a képet, hogy az első pár szám alatt kevés volt a gitár és sok volt a billentyű.

Feltűnt a két zenekar közti hasonlóság, így azt hiszem a szervezőktől a legjobb választás volt a két bandát összehozni egy tető alá. A dobos nagyon vadul küldte a bőröknek a törődést, bár Cannibal Corpse-os póló volt rajta, így lehet van némi összefüggés. Ők is remek átéléssel játszanak, abszolút szeretik a zenét amit csinálnak. A számzárások nagyon jók voltak. Mindkét koncert atmoszférája a Butterfly Explosion-re emlékeztet, emiatt az volt végig a fejemben, hogy bárcsak előbb ismertem volna már őket.

Ők se szeretik a mikrofont, az elején meg a végén volt egy kis köszi-köszi, tagok bemutatás és  egy kis eszmefuttatás a zenéről és a zenei közösségről. Náluk is hasonló effekt pedál tárház volt megtalálható, a DeadHorse-nál különösen tetszett az effektek megválasztása és használata. Az utolsó pár szám már komolyabb lassuláson ment át, amolyan levezetés érzést keltett bennem és ekkor gondolkoztam el, hogy volt egy jól kigondolt menete a koncertnek. Körülbelül ők is háromnegyed órát játszottak, szívesen hallgattam volna még őket, de így legalább nem kellett éjszakázni haza. Beszéltem pár szót a Rosa Parks-al, gazdagodtam egy DeadHorse-os pólóval és indultam is haza.

Ez egy fantasztikus este volt, remek zenekarokkal és hangulattal. A közönség is jó volt. Ha egy kicsit dolgoznak a túlhangosítás problémán szívesen visszatérek a Blog Music Clubba. A DeadHorse koncertjei pedig innentől fogva kötelezőek!

Kapcsolódó cikkek

Brotherhood of Sleep, Rosa Parks, The Hillls – Koncertbeszámoló

Golysz

ROSA PARKS – Rosa Parks Ep

A honlap alapértelmezése

Rosa Parks, Khuda, Kongh – Koncertbeszámoló

A honlap alapértelmezése

Heirs, Rosa Parks – Koncertbeszámoló

A honlap alapértelmezése

1 komment

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek