Deadlock, The Sleeper, Without Words – Koncertbeszámoló

(scroll down for English Version)

2013. november 8. @ Németország – Drezda, Puschkin Club

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Mostanában nevet bár nem változtattam, az iménti jól ismert szólás lehetne röviden a legjobb magyarázatom arra, hogy miként kötöttem ki Németországban, egy underground klub bulin. Tudniillik, a Deadlock nem titkoltan az egy és sérthetetlen elsőszámú favoritom (elnevezés terén talán találóbb is lenne az élménybeszámoló a koncert- helyett), és mivel ilyen-olyan okokból kifolyólag eddig mindig meghiúsult az első nagy találkozásunk, úgy éreztem, elérkezett a tettek ideje, így már a nyáron kinéztem magamnak az új album apropóján bejelentett The Arsonist turnét, azon belül is Drezdát, ahol a Puschkin klub adott otthont a rendhagyó, modern esti zúzdának.

Ha méretében nem is, minőség tekintetében mindenképpen felnőtt a hely névadójának nagyságához, noha mint az később a szóbeszédből kiderült, a Puschkin alapjáraton elég távol áll a keményzenei köröktől, az esetek többségében ugyanis techno klubként funkcionál (gyanús is volt a kinti „Club – Party – Beach” felirat), ám alaposabban belegondolva, Deadlock-éktól sem áll távol néha egy kis üdítő elektronika, jó lesz ez hát, gondoltam. A szokatlan felhasználás ellenére egyébként meglepően jól szuperált a placc: bivaly hangzás, kényelmes(nek tűnő) fotelek, széles merch pult és egy könnyfakasztóan gyönyörű backdrop a dob cucc mögött. Kis kényelmetlenségre csak a színpad két oldalán, de ott is befelé orientálódva, javában a panorámát rontva tátongó oszlopok adtak okot, melyek középről nézve pont, passzentra betakarták a húrosokat, igaz, első sorból kicsit behajolva már kisebb-nagyobb sikerrel lehetett valamelyest enyhíteni a problémán.

Tudnék még mesélni bőven a körülményekről, de próbálom szeparálni az élményeket és benyomásokat, lévén a személyes álomestém rögtön egy face to face interjúval indult John Gahlert és Sebastian mester társaságában, ami természetesen szintén napvilágot lát majd oldalunk hasábjain, úgyhogy egyelőre nem lőnék le további háttér-informáicókat – javaslom, térjünk inkább át a produkciók zsűrizésére!

Sosem szerettem felkészületlenül rácsodálkozni az újoncokra, így ezúttal is készültem egy-egy gyorstalpalóval a két előzenekart illetően. Az estét nyitó Without Words látatlanban elég rokonszenves bagázsnak tűnt, már csak önmagában azért is, mert az idei anyaguk klipes képviselőjéhez (Endeavour) épp John-t kérték fel vendégnek egy férfias duetthez – nagy kár, hogy zeneileg a dallamosra vett refrénnel sikerült annyira kigolyózniuk a dalt, hogy azon már ő sem segíthetett. Stíluson belül ennyit persze még elnéz az ember, azt viszont már kevésbé, hogy a kommerszitásért cserébe még csak létjogosultságra rászolgált, fogós tiszta vokált sem kapunk mi, hallgatók.

Mentségükre szóljon, hogy a műsor nagyrészében egyáltalán nem erőltették az említett dallamokat, az összhatást – egyébként szimpatikus módon – sokkal inkább a metalcore súlyosabb irányába próbálták taszigálni – más kérdés, hogy jó alapok, kvázi igazán tökös szerzemények hiányában ezt nem kis kihívás volt véghezvinni. De legalább volt rá hajlam, jó volt az elgondolt stratégia, amitől bár karakteresebbek ugyan nem lettek a dalok, de előzenekari szerepkörben azért tudták hozták vele az elvárható kötelezőt. Na nem mintha a drezdai közönség különösebb bemelegítésre szorult volna – már jóval az események kezdete előtt megvolt az alaphangulat és a tisztes nézőszám, valamint a lelkesedés, ami érezhetően a fiataloknak is adott egy kis plusz motivációt a bizonyításhoz.

Paradox módon a lipcsei The Sleeper esetében pont fordított sorrendben esett az ismerkedésünk. Habár a jobb ajánlólevél (értsd: igényesebb körítés, első blikkre leszűrhető profibb hozzáállás stb.) nagyobb kedvet szolgáltatott számomra csekkolni a debütöt, az általuk képviselt math-HC keverék nem kecsegtetett túl sok jóval, és ennek megfelelően, csakugyan képtelen voltam zajhalmaznál többre értékelni az Aurora-n hallottakat. Nem könnyű tehát véleményeznem a később, élőben látottakat, hisz (mint azt már korábbi írásaimnál is tapasztalhattátok) amúgy is meglehetősen távol áll tőlem ez a műfaj. De akkor, élesben, a színpad előtt állva, mentőövet dobott nekem a csapat és egy brutál jó performmal írták felül minden korábbi meglátásomat a munkájukat illetően.

Slágergyár persze nem volt, úgyfest, Steven Jost ex-Narziss énekes egy életre megunta a buziskodást régi bandájában és egy igazán kemény, ha úgy tetszik, igazán metal zenekart keresett magának, ahol kiélheti frusztrációját és a nyaka helyett végre inkább szögre akaszthatja a pórázát. A deszkákon mutatott viselkedése legalábbis azt mutatta, volt/van benne bőven kiadatlan gőz: azon túl, hogy izomból szinte véresre üvöltötte magát, továbbá nyughatatlan mozgása mellett alig egy-két használható képet sikerült rögzíteni róla, több alkalommal is előszeretettel ragadta meg az elöl állok nyakát/haját és mászott az ember arcába egy-egy oroszlán-üvöltés kíséretében, szóval simán, ösztönből együtt élt a „zenével”, alighanem a show után is csak fél tucat nyugtatólövedékkel lehetett őt leszedálni a backstage-ben, mert még az átszerelés után is ordított volna. Steven mellett a bárdisták is szép zsírosan pengettek, úgy hajlongtunk a témákra, mint rugós nagymama a földieperért.

Aki alapjáraton is örömét leli az ilyesfajta agydaráló muzsikákban, azoknak jó szívvel ajánlom a Sleeper-t élőben, különös tekintettel a december 14-i, War From A Harlots Mouth-al közös prágai kiruccanásukat – belegondolni is félelmetes, milyen embertelenül absztrakt hangok fognak felszabadulni az EXIT-US-ban aznap éjjel! Korábban felvázolt okokból kifolyólag, minden pozitívum dacára, igazán nagy rajongója szinte biztosan ezután sem leszek a bandának, érzékük a stílushoz azonban vitathatatlan, élőben pedig határozottan átlagon felüli produkciót nyújtanak. Óriási meglepetés volt – talán a jövőben mégis lesz még pár szavam az Aurora-hoz…

Mindent egybevetve, nagyon pozitív utóízzel vettem ki magamat a supporterek játékidejéből, tekintettel arra, hogy ma felőlem akár az In Flames vagy az At The Gates is játszhatott volna tőlem karnyújtásnyira, mindenki eltörpült volna a Deadlock árnyékában. Hosszú évek álma vált valóra, mikor megláttam az emelvényen gyülekezni kedvenc együttesem tagjait, John friss orgánumát meg már annyira megszerettem és befogadtam a The Arsonist lemezzel, hogy még csak gondolati szinten sem merült fel bennem az érzés, hogy bármennyire is hiányozna Johannes Prem az összképből (ettől még persze ugyanolyan császár a pali, mint a többiek).

Nehéz lesz informatívnak maradnom az elkövetkező sorok között, mert a koncert vége óta rendszerint pusztán kétféleképpen tudom lereagálni a történteket. Ebből az egyik az „ú, bazdmeg!”, a másik a „zseniális!” – utóbbit próbálnám most kifejteni részletesebben. Ahhoz persze, hogy eképpen jellemezhessem a bulit, tudni kell miből dolgozni (ld. a Without Words-ös bekezdést), így mielőtt az ott nem lévők számára is újdonságokkal szolgálnék a testközelből tapasztaltakról, nem mehetek el szó nélkül a zenei nagyság mellett, ilyen szerzeményekből ugyanis, mint ami a Deadlock diszkográfiát gyarapítja, gyakorlatilag úgy is pazar koncertet lehetett volna adni, ha mindenki leül egy sámlira és maga elé meredve eljátsza a témáit – aki érti miről beszélek: a Virus Jones mondjuk ebben a formában is kimondottan stílszerű lett volna. 🙂

De nem ám így szokás ez némethonban, kérem! Mint kiderült, John nem csak lemezen, de élőben is egy két lábon járó akkumulátor. Egészséges mértékben imád szövegelni, érzi a ritmust, hergeli a népet, meg úgy ámblokk, pofátlanul jól áll neki a frontemberi szerep – pedig Sabine tehetségének fényében aztán igazán nem egyszerű feladat érvényesülni. A leosztás mégis végig remekül működött, nem egy-egy személyre volt kihegyezve a program, hanem ténylegesen egységként prezentálta a társaság a Deadlock 15 évének legjobb pillanatait. Kisebb-nagyobb áldozatokat persze, mint mindig, ez a szett is megkövetelt, de olyan felfoghatatlanul megkapó számok mellett, mint a The Brave / Agony Applause, a The Great Pretender, vagy egyszerűen csak az év slágerének, az I’m Gone-nak bűvöletében fölösleges lett volna azon keseregni, hogy xy nóta kimaradt. És ha már setlist, hatalmas örömet okozott számomra, hogy a Wolves album 2007-es mivolta ellenére is igen masszívan képviseltette magát a eseményen, illetve hogy 5 különböző nagylemezről is megszólalt legalább egy örökzöld. A Code Of Honor-nál például egyenesen nekem jutott a megtiszteltetés, hogy a „you faggot, you ruined the code of honor” sort én üvölthessem bele a drezdai éjszakába (örök emlék!), de Sabine is vágyott egy spontán duettre, így a refrénnél is kaptunk egy kedves gesztust az együtténeklésre. A srácok közvetlenségét tovább bizonyítja, hogy mindenki érezhetően kényelmesnek találta a szűk klubos körülményeket. John szinte soha, egy percre sem távolodott el a zenekart és közönségét elválasztó frontvonaltól, két konferálás között is a létező legnagyobb természetességgel nyúlkált be a tömegbe megvakargatni a közeliek füle tövét, majd ezt követően akció közben nézett farkasszemet rajongóival, Sebastian, másvilági szólóinál pedig rendre behúzódott a tér közepére, minek köszönhetően szinte már a pengetések szellőjét is éreztem az arcomon, annyira közelről csodálhattam a meister varázslatát.

A súlyos, modern témák között azért néha nyomtunk egy kis bugit is, mondjuk a The Arsonist közepén, na meg a Renegade és az End Begins durván techno-s kiállásában, de ezzel egyidőben Sabine is állakat feszített ki egyedülállóan gyönyörű hangjával és pótolhatatlan színpadi kisugárzásával. Képtelen voltam betelni azzal a sokrétű, isten adta zsenialitással, ami minden percben sütött az előadásról, de mint általában mindenhol, úgy itt is az emberi nagyság volt az, ami feltette a legjobbaknak járó koronát a – nagybetűvel – CSAPAT logójára. Ez a nagyság pedig anélkül is látszik, hogy a lelkes külföldinek szabad ki-be járása van a backstage szentélyébe… 🙂

Szerencsére a kicsivel több, mint egy órás játékidőbe belefért a visszataps is, melyet követően még bemutattunk egyet a ’80-as évek pop zenéinek a Bronski Beat Small Town Boy-jának fémesített feldolgozásával, majd az Awakened By Sirens hibátlan fináléjával a Sabine érkezését megelőző, mágikus fordulópont időszakáról is megemlékeztünk. A dal utolsó, immáron csak szólóban, angyali hangon éterbe kiáltott 40 másodperce aztán azt is feledtette velem, hogy az általam előzetesen nagy kérdésként megfogalmazott ballada esete végül nem került terítékre. De nem volt szívfájdalom – legfeljebb csak attól, hogy oly hamar elrepült ez a több, mint fél évtizede várt csoda. A hordán viszont látszott, hogy minden egyes fellépés alkalmával mélyen magába nyúl, és tenyerén kínálja lelkét közönségének, látni tehát mindezt sohasem késő.

Setlist: 1. Intro; 2. The Great Pretender; 3. The Brave / Agony Applause, 4. Dead City Sleepers; 5. Earthlings; 6. The Arsonist; 7. Code Of Honor; 8. I’m Gone; 9. Renegade; 10. Dark Cell; 11. End Begins – Encore: 12. Small Town Boy (Bronksi Beat Cover); 13. Awakened By Sirens.

A fentebb taglaltak fényében azt már gyanítom szükségtelen részleteznem, hogy a főműsoridő után is milyen könnyed, családias hangulatban járt-kelt mindenki a tetthelyen. Nem az a típusú este volt, amikor öt perc alatt kiürült a klub az utolsó riff elhangzása után… Nagy emberek nagy zenéjének lehettünk tanúi pénteken!

————————————

ENGLISH VERSION:

If the mountain will not come to Muhammad, Muhammad will go to the mountain. Although I didn’t change my name lately, that well-known locution could be my best way to explain how did I end up in an underground club concert in Germany. Well, it’s never been a secret that Deadlock is my one and only favorite band (maybe we could rather call the article more like a travelogue than a report), and since because of various reasons, I never had the chance before to see them live, I felt like, OK, now it’s time to take action about it. So, I just picked Dresden from the German tour of The Arsonist, and made my way to Puschkin to witness best quality of modern smash.

All in all, both supporters take positive impressions, considering the fact, that even In Flames or At The Gates would’ve played tonight, no one could step out the shadow of Deadlock in my eyes. A long awaited dream came true when I’ve seen the members gathering on stage.Since I easily accepted and get used to John’s vocals with The Arsonist, I didn’t feel or even think about that Johannes is missing from the overall picture – though, he’ll always be a great, determinate part of the band for me.

It’s actually really hard for me to keep being informative, because since the show has ended, I usually only have to words in mind to sum up what happened. One of them is „oh, fuck!” and the other is „brilliant!” – I’ll try to focus on the latter in the following. But to I can typify the show like that, we shouldn’t forget about that you can only do an awesome show, if you got the right stuff to work from, so before I’d say news to those who didn’t see the band yet, I must mention the musical greatness. With songs like Deadlock has in it’s discography, practically it also could’ve been an amazing show if everyone would just sit down to a chair and play the themes while watching their instruments – for those who know what I’m talking about: it’d be quite a stylish thing in the case of Virus Jones for instance. 🙂

But no, that’s definitely not the German mentality! As revealed, John isn’t just energic on album, but also a two-footed battery on stage. In a healthy extent, he loves talking to the audience, he feels the rhytm very well, drives the crowd and all in all, the role of a frontman fits pretty fucking well for him. And actually, it’s huge, because in the light of Sabine’s talent, it’s not an easy thing to can prevail, but the cast worked perfectly. The show was not about one specified person, they presented the very best of Deadlock’s 15 years as a unity, as a real band. Of course, the show’s duration demanded some smaller-bigger sacrifices, but with songs like the The Brave / Agony Applause, The Great Pretender or simply the song of the year, I’m Gone, it’d be worthless to moan about the absentees. And speaking of the setlist, it was a huge pleasure to me that despite the „old” release of Wolves, the album took massive role in the programme, and we also had one song at least from five different full-lenghts. For example, at Code Of Honor, I got the honor to scream the lines „you faggot, you ruined the code of honor” into the night (memory forever!), but even Sabine wanted a spontaneous duett, so at the refrain, we got another kind gesture to sing along together. Another proof of the guys’ direct relation with us was that everybody seem to feel comfortable with the small club circumstances. John has almost never moved away from the frontline what linked the fanbase and the band, between two speech he was naturally touching into the crowd, scrape some ears, then scream into the faces of people standing close. Sebastian always walked into the middle at his insane solos, and some of us been that close to the magic, that we could even feel the breeze of his strumming.

There was also some boogie amongst the heavy, modern themes, like during The Arsonist and the tehno parts of Renegade and End Begins, and at the same time, Sabine just amazed us with her unique, beautiful voice and her irreplaceable glow on stage. I just can’t get enough from that manifold talent, what shined the whole performance in every single second. But like most of the cases, the human greatness was the one, what put up the crown to the logo of the team. And you can also see and realize this greatness, if you’re not a privileged foreigner.

Fortunately, after a little bit more than one hour playing and zugabe, we got the encore part as well, including a middle finger for the eighties with the metal cover of Small Town Boy, and a short summoning of the past with the perfect finale of Awakened By Sirens. With Sabine’s angelic voice, it’s last 40 seconds even made me forget the lack of a ballad, what was a huge question for me before, but it wasn’t a heartbreak at all – maybe only the fact, that the show just seemed so-so short compared to how long I waited for it. But I could see, the band always offers their souls to the audience, so it’s never too late to experience this miracle.

Setlist: 1. Intro; 2. The Great Pretender; 3. The Brave / Agony Applause, 4. Dead City Sleepers; 5. Earthlings; 6. The Arsonist; 7. Code Of Honor; 8. I’m Gone; 9. Renegade; 10. Dark Cell; 11. End Begins – Encore: 12. Small Town Boy (Bronksi Beat Cover); 13. Awakened By Sirens.

Kapcsolódó cikkek

Deadlock – Awakened By Sirens 2014 (official video)

NorthWar

Deadlock – Renegade (official video)

NorthWar

Deadlock – An Ocean’s Monument (lyric video)

NorthWar

Hot News: Deadlock reveal cover artwork and tracklist for “The Re-Arrival”/ album teaser online

NorthWar

Hot News: Deadlock finish works on “The Re-Arrival”!

NorthWar

Hot News: Deadlock return to Lifeforce Records for special release!

NorthWar

Hot News: Deadlock – On Tour

NorthWar

Hot News: Deadlock – The Great Pretender – Video

NorthWar

DEADLOCK – The Arsonist

Jillian

Hot News: Deadlock – Guitar Tutorial – Inside “The Arsonist”

NorthWar

Hot News: Deadlock – “The Arsonist” – Teaser/Releaseshow

NorthWar

Hot News: Deadlock – New Lyric Video For “Dead City Sleepers” And New Guitar Player

NorthWar

Hot News: Deadlock – “The Arsonist”

NorthWar

Hot News: Deadlock signs with Napalm Records

NorthWar

Elmarad a Deadlock pénteki koncertje

NorthWar

Deadlock koncert a Crazy Mamában

NorthWar

Hot News: Deadlock to tour with The Unguided

NorthWar

Hot News: Deadlock and Nightrage to support Demon Hunter on European dates

NorthWar

Hot News – Deadlock announce new line-up!

NorthWar

Hot News – Deadlock and singer Joe Prem part ways!

NorthWar

Hot News – Deadlock festival takeover – part I!

NorthWar

Deadlock Interjú

Jillian

DEADLOCK – Manifesto

Jillian

DEADLOCK – Wolves

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár