2022. július 28. @ FEZEN Fesztivál – Székesfehérvár
Az utóbbi években kihúzódott a Fezen a szokásos fesztivállistámról. Utoljára a Judas Priest és a Black Label Society miatt látogattam el a fesztiválra. Most meglepődtem, mert bizony ez 7 éve volt. Mivel rég jártam lenn Fehérváron, így kifejezetten örültem, hogy a dán heavy metal alapvetés a Fehérvári Zenei Napokon kötött ki. A Mercyful Fate újraéledése és az azt követő őrület viszont nem idén kezdődött, hanem 2019-ben. Új lemezről és turnéról suttogtak. Ez úgy tűnik valóra is fog válni, miután lecsengett a pandémia, minden élőzene szerető legnagyobb ellensége (így legyen). A Mercyful Fate pedig jött és tanúbizonyságot tett arról, hogy az old-school még mindig tarol.
A csapat jelenlegi felállása élén természetesen King Diamond trónol, mellette pedig Hank Shermann alapító gitáros foglal helyet. A csapatot erősíti még az Into The Unkown óta dobverőt ragadó Bjarne T. Holm és a A Dead Again óta 6 húros fejszét viselő Mike Wead. A basszusgitáros szerepét pedig Joey Vera tölti be a Fates Warningból és az Armored Saintből. Hát nagy panasz nem lehet, 2022-ben ez egy arany felállás.
De ne rohanjunk ennyire előre, úgyis fehérvári látogatásom során egy jó Death Angelt is el tudtam csípni. A pontosan 18 órakor kezdődő San Franciscó-i thrash veteránok reszelésére kis késéssel sikerült is beesni. Mázli, mert a srácok a végén egy óra helyett másfelet kaptak, így én is kárpótolódtam, ha már pont két The Ultra-Violence -s nótáról sikerült lecsúszni. A csapat ereje teljében feszített a színpadon és jó volt látni, hogy Will Carroll is teljesen felülkerekedett a covidon – úgy verte a bőröket, mint egy eszelős. Markék elég jól paprikázták ki a setlistet, mert a legismertebb és legkoncert kompatibilisabb dalok kerültek elő. A Dream Calls for Blood lemezt nagyon bírhatják a srácok, mert akárhány D.A. bulin voltam, erről mindig több nóta is felcsendült. Nem véletlen, újraalakulásuk óta véleményem szerint is ez a legerősebb korong. A Dream Calls For Blood és a Son of the Morning már modern thrash klasszikusok. Utolsó előttinek bedobták a Bored-ot, az eléggé poros Frolic Through the Park lemezről, ami megültette kicsit a bulit pont így a vége fele, de aztán a Thrown to the Wolves visszahozta a keringést a moshpitbe, amiben jó magam is berobbantam.
Buli után már mi is a merch sátornál várakoztunk, hisz a srácok már jöttek is hátra dedikálni, fotózkodni. Mivel az Alvin nem az én világom, így pár cimbora és ital társaságában gyorsan elütöttük így az időt a Mercyful Fate kezdéséig.
A dánok óriási molinója nem igazán volt kompatibilis a Fezen színpadának magasságával, a „Fate” tulajdonképpen alig látszott ki. Egyébként alapvetően meglepődtem, hogy nem nagyszínpadot kaptak és elmerengtem, hogy fog itt ennyi fanatikus elférni. Hát elfért, vagy legalább én nem nagyon nézegettem hátra. Kezdés előtt 5-10 perccel simán sikerült elfoglalni egy szellős helyett aránylag elől jobb középen. Persze a buli utolsó szakászában nem bírtam ki, ahogy megszólalt az Evil c. nóta, robbantam be előre a második sorig.
Azt kell, hogy mondjam a Mercyful Fate színpadképe, hangzása, játéka, kisugárzása, illetve King jelmezei, sminkje és persze hangja egy életre a memóriámba vésődött. Szerencsésnek érzem magam, hogy a rock és metal történelem egy újabb darabkáját őrizhettem meg. A repertoár nem meglepően a klasszikusok klasszikusaiból állt: Mercyful Fate EP, Melissa, Don’t Break The Oath lemez. Ehhez hozzácsapták még az új szerzeményüket a The Jackal of Salzburg-ot, ami első hallásra igencsak igazodni fog az M.F. katalógusához.
Amit jó volt látni, hogy a többségben 60 fölötti zenészek széles vigyorral, óriási beleéléssel hozták a formájukat, így nem csoda, hogy a több, mint 40 éves tételekre a fiatalabb és az idősebb generáció ugyanolyan intenzitással mozdult meg, csápolt, metalvillázott és torkaszakadtából ordította a dalszövegeket. Rendkívül jó érzés látni, hogy vannak még olyan zenekarok, akik egy csettintéssel le tudják rombolni az életkorbeli, stílusbeli és „még sorolhatnám-beli” különbségek által felhúzott gátakat. Ennek köszönhetően egy rendkívül jó hangulatú és profi másfél órát kaptunk, és ahogy már említettem egy falatka történelmet is.
Ezek után csak remélni tudom, hogy a Mercyful Fate-nek lesz még folytatása, hogy fog még történelmet írni. Tartsátok szemmel a misztikus zenekart, hisz úton az új lemez és ki tudja, talán egy azt támogató újabb turné!
Fotók: Zenefesto
