Death, Gorguts – Koncertbeszámoló

2014. június 25. @ Budapest, Barba Negra Track

Budapest, június 25. Ezen az átlagosnak cseppet sem mondható szerda estén a Lufthansa Systems, illetve a Strabag közvetlen szomszédságában kettő formáció döngette meg az egyetemisták lakóövezetének peremét. A munkájukból sietősen távozó programozók- illetve ügyintézők körgyűrűjén átverekedvén pár méter megtétele után már is bejuthatott a néző a színpad elé, hogy megtekintse a Gorguts, illetve a legendás Death (To All) vérengzését. A hétköznapi időpont ellenére kellemesen sok ember látogatta meg a koncertet, eme jeles esemény ürügyén.
A bejutás nem volt problémás, mivel nagyjából 4 kapun lehetett bejutni, párhuzamosan, egymás mellett. Ettől jobbra egyből egy merchandise árus pulttal találkozhattunk, ahol nem más, mint a Gorguts énekes/gitáros frontembere, Luc Lemay árulta a portékát, meglepően közvetlenül és jókedvűen. Közvetlenül a koncert előtt még Kevin Hufnagel (Gorguts gitáros uraság) felmászott a színpadra egy kis ukulelés magánszámot adni. Mókás volt, tekintve a körülöttem álló, sokszor kifejezetten balta arcú Death Metal fanatikusokat.

Kicsivel hét óra után meg is jelent az emelvényen a Gorguts teljes csapata. Az 1989 óta munkálkodó tradicionális Death Metal bandában több tagcsere is végbement az elmúlt 25 év alatt. Akinek egyáltalán nem ismerősek; kanadai illetékességű, ízig-vérig hagyományörző, döngetős Death Metalról beszélünk, 5 nagy, kettő demo, egy élő és egy válogatás anyaggal a hátuk mögött.
A hangosítás príma volt a Barba Negra-ban, a számok úgy döngettek, ahogy kellett. Tracklistjük főleg a tavaly megjelent Colored Sands-ből tevődött össze, nem meglepő módon, ámbár hallhattunk tételeket az Obscura, illetve a From wisdom to Hate korongról is. Gorguts-ék abszolút prímán játszották el a számokat, ami ugyan nem stúdió minőség, ámbár minden úgy és ott volt a dalokban, ahogy az meg volt írva. Sajnáltam, hogy egyáltalán nem érkezett visszataps a részükre, pedig többekkel is beszéltem, akik kifejezetten csak miattuk jöttek el.

Kevés átszerelkezés után érkezett az újabb hullám, melyet az időközben némileg megnövekedett nézőközönség vérengző ordítással siettetet; a Death – ismét a laikusok számára írva – immáron 30 éve – !!! – terrorizálja a metálvilágot az Egyesült Államok floridai területéről. Ha a Gorguts hagyományörző, a Death mindenképp az, akiknek egyébként a nevükhöz hozzátartozik egy “To All” kis bővítmény is. A srácok 84 és 87 között közel 20 demót jelentettek meg, aztán még egyet pluszban 93-ban…ami iránymutató korai lelkesedésük és elhivatottságuk ügyében. Ezen kívül 7 teljes, 2 split, 3 live, 2 válogatás és 1 boxed set áll mögöttük. Röviden: termékenyek a srácok.
Úgy gondolom, Chuck Schuldiner neve minden valamire való metálfannak ismerősen cseng; a Long Island-I úr nevét sokan a Death Metal műfaj atyjaként emlegetik, és a Death gitárzsenije volt egészen 2001-ig, amikor is elvesztette a másodszori harcot az agyában diagnosztizált, részben semlegesített tumorral szemben. Halálát az egész metálvilág tragédiaként könyvelte el, hiszen az alig 34 éves fiatalember 8 stúdióanyaggal a háta mögött stílusteremtő és unikum hírében állt mindig is.

Picivel több, mint egy órán át tartott a borzongás; tovább nem is tarthatott volna sajnos, mivel közelítettünk az este tíz órához. Mindennek megvan az ára; a Barba Negra egy szabadtéri koncertlétesítmény, ám be kell tartaniuk a csendháborítási törvényben foglalt időpontokat. Sokan reménykedtek mondjuk egy visszatérős számban, de a legnagyobb csalódottságunkra senki sem lépett vissza a porondra. Ám ezen időtáv alatt olyan klasszikus tételeket hallhatott a rajongótábor a színpad előtt, mint a Spirit Crusher, Crystal Mountain, vagy akár a Symbolic. Úgy vélem, az összes Death rajongót kielégítette mentális formában a felhozott setlist, mely némileg a 13 éve elhalálozott frontembernek volt tisztelgés; ezt bizonyította a háttérben kivetített, homemade felvételekből és egyebekből összebarkácsolt emlékvideó. Tiszteletére a német Obscura dobosa és gitárosa is beszállt a koncertbe pár szám erejéig, nagyjából félidőnél, hogy aztán az “eredeti” felállás zúzza le a maradék időt.

Úgy érzem, 2200 forintért nevetségesen jó volt ez a koncert, és mindenkinek megérte, aki eljött. Az biztos, hogy nem voltam soha egy nagy Death Metal rajongó…de elképzelhető, hogy ezen jeles esemény után átértékelem nézeteimet.

FOTÓK: Pazonyi Dóri