Koncertbeszámolók

Deathstars, Drugzone, Garden Of Eden, Gyöngyvér – Koncertbeszámoló

2008. február 18. @ Budapest, Avalon Club

A Hammer szervezésében:

A hazánkban is igen népszerű Deathstars ismét célba vette Budapestet, és ez alkalommal az Avalon klub adott otthont a „csillogó sötétség” képviselőinek. A deathglam stíluson belül számunkra talán ellentétnek ható zenei kifejezéseket a már tőlük megszokott show eszközeivel olvasztották eggyé. A színpadon így egymás mellett vonult fel a sötét dark/rock zenei világ, a fehér boák és a csillogó flitterek. Na de ne szaladjunk előre.

Viszonylag korán már a klub területén lézengtünk, mivel interjút is készült zenekarral, így aztán semmiről sem maradtunk le. Az eseménynek helyet adó klub belső elrendezése még mindig igen szimpatikus számomra, szinte elnyeli az embereket, sosem kelti a zsúfoltság érzetét. Így szerencsére most is kimaradtam a kígyózó sorok látványából, köszönhető a pult rendkívüli hosszának.

Az első fellépő -meglepetésemre, mivel a Drugzone-ra számítottam- a Gyöngyvér volt. A dallamos rock/metalt játszó csapat gyorsan a húrok közé is csapott, gondolom nem nagyon volt lehetőség csúszásra. Valóban viszonylag rövid koncertet adtak, de az előadás szerintem nagyon meggyőző és korrekt kivonatát képezte a zenéjüknek. Nem először láttam már őket a színpadon, de csak most figyeltem fel rájuk igazán, mivel valóban érett produkciót mutattak itt be. A már gótikusabb irányzat felé hajló dallamvilág nekem talán néhol túl könnyen emészthetőnek hat, de ezt félretéve hazai viszonylatban igazán nagyot alkotnak a srácok, és a stílus kedvelőinek tagadhatatlanul méltó kedvenceivé válhatnak. A közkedvelt, pörgősebb Börtönbe zárva, Pillangó város és az Égboltnak Óceánt c. számok eljátszása mellett a második albumról hallhattuk a Jázmin Kerteket. A koncertet a lassabb, a többinél is melankólisabb Uránia Univerzummal zárta a zenekar, ami szerintem kicsit „befordulósan” hatott így a produkció végén. Talán inkább valami pezsdítőbbel kellett volna feldobni a hangulatot a következő banda előtt így az este elején. Ettől eltekintve az ütősebb számoknál az énekes viszonylag dinamikus fellépést mutatott, néhol a gitárosok is lelkesen összerázták fejüket, szóval az est tényleg jól indult ezzel koncerttel.

Sajnos ezt már nem mondhatom el a következő fellépőről, amely a gótikus rock stílust képviselő Garden of Eden volt. Tulajdonképpen az egész produkció igen ambivalens érzéseket keltett bennem.
Nem mondhatnám, hogy a zenei világ amit létrehoztak, a szívembe lopta volna magát az évek során, de mivel igenis sikeres bandának számítanak itthon, szerintem érdemes lenne számukra kicsit több erőbedobást fektetni a fejlődés irányába. Ki lehetne hozni ebből a stílusból sokkal többet is, mint ahogyan azt az általuk sokszor imitált északi goth/rock bandáknak is sikerült. További problémának érzem még azt, hogy az előadott szerzemények hangulata nem volt igazán összhangban azzal, amit a színpadon láthattunk. Kevésnek találtam azt, ahogyan a szokáshoz híven, majdnem hogy fásultan eltolták a közkedvelt repertoárt (ahol a számok között szinte nincs is jelentős különbség), Binci színpadi mozgása és megjelenése pedig már szerintem nem hat oly vonzóan, mint feltételezhetően egykor fénykorában.

Egyszerűen hiába az olykor ötletesnek számító, keményebb hangzású gitárjáték, ha az összeszedettebb részeket is elnyomják a sallangos szintitémák, és a csöpögő szirupszerű szöveg, amit Binci néhol igencsak hamisan búgó hanggal tár elénk. A koncert során hallhattuk többek között Az út mennyit ér, Mondd tovább, Long Live Vampires, Vampires of Eden c. számokat is. Ez utóbbi egész kellemes, jól eltalált kis szerzemény, hasonló lelkesedést váltott ki a közönségből, mint a mondjuk a zárásként elsütött örök kedvenc Lost Boys (The 69 Eyes). Ettől eltekintve a produkció elég homogén lefolyású volt, a látvány inkább mókásan hatott, mintsem a gótikus romantikába való invitálásként. Lehetséges, hogy a zenekarnak nem vált javára az, hogy két „tűz” közé került, hiszen a Gyöngyvér és Deathstars mellett ugye a csapat hiányosságai is jobban megmutatkoztak. Remélem, hogy végül majd pont ez képezi számukra a fejlődés irányába mutató ösztönző erőt, és a hamarosan sorra kerülő finnországi körútjukon is biztosan építő jellegű tapasztalatokat fognak gyűjteni.

A harmadik előzenekarként a Drugzone vonult a színpadra. Kíváncsian vártam már ezt a fellépést, mivel még élőben nem volt szerencsém hozzájuk, és a stílus amit képviselnek, sem éppen gyakori még a hazai előadók között. A hangzásviláguk gótikus elemeken alapul de már az industrial jegyeit ötvözve kalauzolnak minket a horror világába, ahol már a látványra is igen nagy hangsúly fektetnek. Az énekesnő, Linda Daemon kitett magáért, a felvonultatott vizuális elemek között szerepelt boa, korbács és gyertyatartó is. Állandóan mozgásban volt, ha éppen nem énekelt, akkor vetkőzött vagy öltözött:) a közönséggel pedig folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Személy szerint nekem nagyon tetszik a hangja, sokszínű és kifejező, szerintem remekül passzol a stílushoz, amit képviselnek.

Régebbi demót meghallgatva könnyen felfedezhető, mennyit is fejlődött a csapat mostanáig; sokkal kiforrottabbak a témák, a számok olykor kellemesen dallamosak mégsem fulladnak unalomba; egyediségüket pedig mindegyik híven őrzi. A Make Me Kill kifejezetten kedvencemmé vált; hallhattuk is a koncerten az ugyancsak népszerű The Damned és Death mellett.

A megfelelő hangulat így aztán adott volt a Deathstars kezdetére, igencsak sok hölgyrajongó kezdett el tolongani a színpad előtt, lélegzetvisszafojtva várva az ígéretes produkciót. A legutóbbi Gothica feszten volt már alkalmam látni őket, szóval hasonlóan dinamikus, közönségmozgósító fellépést vártam. Bár a délután folytatott interjún még elég passzívnak tűntek a srácok, sejtettem, hogy a koncertre összeszedik magukat, és teszik, amit megszoktunk tőlük: csinálják a showt.

Kezdésnek rögtön a második albumról származó egyik kedvencem került terítékre. A Virtue to Vice lassan hömpölygő monumentalitása ragadta először magával a hallgatóságot, hogy aztán a Synthetic Generation-ről származó nyersebb és ütősebb számok, köztük a Modern Death hozza lázba a rá fogékonyakat. A magukat a deathglam stílus képviselőinek való banda nem hozott szégyent a minősítésre, az énekes Whiplasher a jól megszokott módon csillámporral gazdagon végiglocsolva jelent meg, az igencsak kifejező „moulen rouge”-szerű arcfestés mellett itt is fontos kellékként jelent meg a boa (a mikrofonállványokra erősítve). A csajok nagy örömére a bandatagok igyekezetek a legszűkebb cuccaikat kiválasztani, volt mit taperolni, amit a koncert folyamán az énekes esetében a lelkes közönség habozás nélkül meg is tett. Ez a nagy felhajtás persze van, akiben visszatetszést kelthet, így azokkal megosztom a banda filozófiáját, amit Whiplasher is igyekezett az interjúban több-kevesebb sikerrel kifejteni. Számukra az általuk komponált zene sötét hangzásvilága, és témái életünk szürke hétköznapjait jelképezi, és az e mögött megbúvó sötét vágyakat. A lélek esetlenségét, hibáit világítja meg, amelyet csillogó felszínnel próbálunk leplezni. Ugyanakkor a kitörés lehetősége mindenben ott rejlik, és a glam stílus csillogó, varázslatos világának bevonásával erre a „több akarok lenni ennél” törekvésre próbálják felhívni a figyelmet. Ezt jelentheti tulajdonképpen a „csillogó sötétség” kifejezés, amellyel gyakran utalnak önmagukra.

Ezután a Termination Bliss album kapott inkább hangsúlyt: a Motherzone és Trinity Fields pezsdítette tovább a vérünk. A kezdeti apróbb problémákat ekkorra sikerült kiküszöbölni -mivel az énekes hangja eleinte nem hallatszott eléggé-, így a hangzás itt már közel tökéletes volt, a színpadi aktivitás pedig nagy megelégedésünkre továbbra sem lankadt. Az eljátszott további számok között szerepelt még a Synthetic Generation, The Last Ammunition, Tongues, Blitzkrieg, The Greatest Fight On Earth és a Play God is. Sajnáltam azért, hogy személyes kedvencemet, a Little Angelt (első album) nem játszották, de ezért a visszatapsolás után következő Damn Me és a Cyanide bőven kárpótolt. Nem is ők lettek volna, ha visszatérést követően Whiplasher, Cat (gitár) és Skinny (basszusgitár) felsőtestét nem csodálhattuk volna meg, szóval a lelkesedés kitörő volt az utolsó percekig.

A koncerteket követő afterparty sok vendéget ott marasztalt, a változatos repertoárban mindenki találhatott kedvére valót. A kitartó rajongók örömére a Deathstars néhány tagja is megjelent az Avalon nagytermében. Azoknak sem kellett aggódniuk, akik időben haza akartak jutni, hiszen a különbusz ekkorra már rendesen közlekedett. Az biztos, hogy mindenki egy felejthetetlen élménnyel gazdagabban tért haza. A svéd banda a szokásos, de ugyanúgy magával ragadó show-val senkinek nem okozott csalódást, a hazai bandák pedig, különösen, ami a Gyöngyvért és a Drugzone-t illeti, meg mutatták, hogy kiemelkedően színvonalas műsort tudnak előadni.

Készítette: Darkfeelings, Theowina

Kapcsolódó cikkek

Deathstars, Priest és Liv Sin koncertek a Barba Negrában

KMZ

Stratovarius, Fear Factory és Deathstars: heavy metal titánok és industrial visszatérők a Concerto Music őszi koncertnaptárában

KMZ

Poets Of The Fall, Deathstars az év második felében

KMZ

Gyöngyvér – „Szenvedély” c. dal a decemberi Árnyjáték albumról

KMZ

Gyöngyvér – Lélekvándorlás – új CD

KMZ

Gyöngyvér újdonságok

KMZ

Újra aktív a Gyöngyvér!

KMZ

Gyöngyvér – Visszatérő koncert

KMZ

DEATHSTARS – The Perfect Cult

SteveShield

Hot News: Deathstars – New CD »The Perfect Cult« out now!

KMZ

Hot News: Deathstars – release ‘Explode’ lyric video

KMZ

Hot News: Deathstars – release second track-by-track trailer on »The Perfect Cult«

KMZ

Hot News: Deathstars – release first track-by-track trailer on »The Perfect Cult«

KMZ

Hot News: Deathstars – release the “making of” their new video clip ‘All The Devil’s Toys’

KMZ

Hot News: Deathstars – release new video clip ‘All The Devil’s Toys’

KMZ

Hot News: Deathstars – first album trailer on »The Perfect Cult« published!

KMZ

Hot News: Deathstars – reveal details on their upcoming new album »The Perfect Cult«!

KMZ

Hot News: Deathstars – European Tour announced!

KMZ

Hot News: Deathstars – Announce New Album and Line-Up Changes!

KMZ

Gyöngyvér letölthető lemez

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek