Deftones Segélykoncert – Koncertbeszámoló

2009. május 17. @ Budapest, Dürer Kert nagyterem

Chi Cheng 2008. végén szenvedett autóbalesetet, kómába került, és bár javult az állapota az utóbbi időben, műtétek sora vár még rá. Ezen a vasárnapi estén 10 hazai modern rock/metal együttes állt össze, hogy a közönséggel együtt az egyik legfontosabb “nu metal” banda basszusgitárosának segítsen.

Pontban 21 órakor kezdett az A.W.S., ehhez annyira nem vagyunk hozzászokva, hogy csak ekkor álltak be az emberek gyorsan jegyet vásárolni. Így többen voltak kint még, mint bent, éppen ezért a legvégén mégegyszer eljátszották a szettjüket. “Change (In the house of flies)” és “Elite” a két választott nóta, jól el is nyomták a fiatalok. Nem nagyon ismerem egyébként a munkásságukat, de sejteni lehetett, hogy nem véletlenül kerültek be a BPRNR bandák közé, valamint erre az eseményre. (http://www.myspace.com/awsband)

Minimális szünettel követte őket a Wrong Side Of The Wall, Oszi (ex-Insane) bandája: “Feiticiera”, “My own summer (Shove it)”. Először láttam őket éloben, de ez még elmondható a Soundshine és a Haelo zenekarokról is. Nem volt rossz, de semmi extra. Mondhatni alap számokat vállaltak be. (http://www.myspace.com/thewrongsideofthewall)

A Soundshine-ra annyira nem is emlékszem, ők két 2003-as, “Deftones” albumos nótát gyakoroltak be: az elszállós “Minerva”-t és az egyik kedvencemet, a zúzós “Hexagram”-ot. Csordás Robi, az énekes ismerős lehet még az újkori Black-Outból is. (http://www.myspace.com/soundshineband)

Utánuk jött a Solution: “Engine No. 9” és “Knife Party”. Tőlük már több éve is hallottam az “Engine”-t, szóval nem volt nagy feladat nekik ez. Meg amúgy is sok régi Deftones-os elem van a zenéjükben (meg persze Subscribe-os…) Jók voltak, Tóth András igen jól hozta az énektémákat. (http://www.myspace.com/solutionband)

Következett az egyetlen zenekar ebből a felhozatalból, akiket itthon is meghallgatok, azaz a Blind Myself. És nagyon éltek a színpadon, Tóth Gergő elemében volt, mint mindig, a “Korea” és a “Rapture” is nagyon jól állt nekik. Utóbbi a 2006-os “Saturday Night Wrist” albumon szerepel, a legújabb dal volt az estén.
(http://www.myspace.com/blindmyself)

Az Insane eljátszotta egy másik személyes kedvencemet (“Bloody Cape”), valamint a nélkülözhetetlen “Headup”-ot. Azonban ezeken kívül nem tudok más jót elmondani róluk, valamiért az egyik legrosszabb show-t nyomták. (http://www.myspace.com/bandinsane)

A Subscribe-ot kivételesen egy énekessel láthattuk, Tilk Máté egyedül próbálkozott meg az “Around The Fur” és a “Root” c., talán kevésbé ismert “régiségekkel”. Profi módon adták elő persze, a Blind mellett ők is vittek valami kis pluszt a programjukba. Na, meg a Haelo, de erről majd később…
(http://www.myspace.com/subscribe)

Előbb jött még a teljesen átalakult Superbutt, a klipes “Back To School” feldolgozásával. Amíg néztem, hogy kik ezek az új gitárosok Vörös András mellett, már vége is volt a programjuknak. Ami nem is volt rám nagy hatással egyébként. De ez köszönhető annak is, hogy az eredetit sem bírom. 🙂 (http://www.myspace.com/superbutt)

Szóval akkor Haelo. Ők aztán eltaláltak mindent és mindenkit, először a nem egyszerű “Passenger”, majd még inkább a “Be Quiet And Drive (Far away)” eljátszásával, utóbbi elejére még plusz lassú introt is kaptunk. Tökéletes volt mindkettő, olyan igazi Deftones-os. (http://www.myspace.com/haelo)

Végezetül, vagyis az A.W.S. visszajövetele előtt Shell Beach: “Bored”, “Digital Bath”, “Lotion”. A “Passenger” mellett örültem, hogy a “Digital Bath” is bekerült végül a programba, az előzetes tervben még nem volt benne. Ők is jól eljátszották a 3 számukat (így meglett a 20), az amerikai zenekar előtt sem kellene szégyenkezniük. (http://www.myspace.com/shellbeachband)

Összegezve: a Blind Myself, Subscribe, Haelo, Shell Beach nagyon tetszett, az A.W.S. meglepett, Solution hozta, amit kell, jó számokat hallhattunk, jótékonykodtunk is, kb. 23 órára már vége is lett, szóval szép lezárása volt a hétnek. 2-300-an gyűlhettünk össze.
Chi-nek jobbulást, az új albumhoz (Eros?) gyors munkát/kevés problémát, és az idei évre egy hazai Deftones koncertet kívánok. Talán a Szigetre összejön, ahogy pl. a Life of Agony honlapján olvasható, de semmi hivatalos nincs még!

A számok tükrében:
Adrenaline (1995): 3 track
Around the Fur (1997): 5
White Pony (2000): 8
Deftones (2003): 3
Saturday Night Wrist (2006): 1

/Másnap 1100 USD lett átutalva a család részére./

http://oneloveforchi.com/
http://www.myspace.com/deftones

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár