2008. február 1. @ Budapest, Blue Hell
A Planetnoir Industries szervezésében
Ha az ember némileg álmosan töltötte a januárt, akkor esetleg úgy riadt fel a koncert hírére, hogy ez az év is jól kezdödik. Persze minél előbb kapunk egy ilyen ébresztőt annál jobb lett volna, de a lényeg hogy egyátalán kaptunk. Félő volt ugyan, hogy a közönség nagy része az A38-on lesz a Nervekiller és Watch My Dying koncerteken, de végülis az a keménymag ami egy ilyen underground death metal koncerten ott szokott lenni az most sem hiányzott. Talán a „töltelék” valóban a konkurensnek is mondható partin volt, így családiasabb hangulat kerekedett az este folyamán.
A nyitó Kill With Hate volt az a zenekar ahol ez a családiasság a legjobban érvényesült. A zenekarnak nagyrészt ismerősei megtöltötték az első sort, hátrébb pedig alig pár ember álldogált, pedig kiváló bemelegítés volt a koncert. Szélvészgyors death metal, leginkább instrumentális részekkel, szolózással, átéléssel játszó zenészekkel. A koncert tempóát kiválóan jellemzi, hogy az egyik utolsó szám nagyjából fél percre Cannibal Corpse (egészen pontosan Hammer Smashed Face) feldolgozás lett, majd visszaváltozott saját számmá. A számok közötti kommentárok a zenészek szerénységét vagy álszerénységét mutatták, az olyan mondatok, mint „Majd legközelebb többet probálunk.” vagy „Más számát ne játszuk el rosszul, elég a sajátunkat.” mosolyt csaltak a közönség arcára, hiszen nem úgy tünt, mintha igazi alapjuk lett volna a dologra. Még megemlíteném, hogy miután beállt a zenekar, laza, jazzes, funkys zenét játszottak a hangfalakból, ami szintén nem tett rosszat a hangulatnak.
A Long Pig erősen foghíjas felállását, nagyobb, de távolságtartóbb érdeklődés fogadta. A színpad elötti tér szinte teljesen üres volt, ugyanakkor a nézőtér tulajdonképpen megtelt. A hiányzó basszusgitár éreztette hatását, a zene kissé szétesett volt, erre a fura színpadkép csak még egy lapáttal rá is tett. Az énekes fura mozgása és gesztusai, éneklés közben is kapcsolókkal való babrálása, pont ugyanannyira oda nem illő volt, mint a gitáros unott mozdulatlansága és sapkája mögé bújása. Lemezen sokkal élettelibb zene volt ez számomra, már amennyire és ahogy ezt egy alapvetően grindcore együttesre mondani lehet.
Egy ilyen csalódás után következett a Depths Of Depravity, minden szempontból az est főfellépője. Őket már láttam is, de ha ez lett volna az első koncertjük amin részt veszek, akkor sem okoztak volna sem meglepetést, de főleg nem csalódást. Az zenekar minden tagja nagyon tud zenélni, és emellé még egy jól és egy zseniálisan megírt album is az erőtartalékaik között van. Utóbbinak talán a három legerősebb szerzeményét (On The Land Of Hate, Lying In Stain és For An Empty World) be is vetették rögtön a koncert elején, viszont ezután sem töltelékszámok következtek, hanem inkább lazább, kevésbé komplex, koncertbarátabb dalok. A közönség egyértelmüen itt mozdult meg a legjobban és itt töltötte meg igazán a termet. Ami egy ilyen erős szerzeményekkel rendelkező bandától engem mégis meglepett, az a két feldolgozás volt. Ezeket sem fogadta sokkal jobban a közönség, sőt én kifejezetten fölöslegesnek tartom őket, viszont a koncert végén eszembe jutott, hogy kimaradt még egy kedvencem az utóbbi albumról, a Releasing Resignation, és nemsokára a közönség soraiból is elhangzott ez a cím párszor, persze én is csatalkoztam a követelőkhöz, de addigra az együttes már végleg levonult.
Az estet a Malediction produkciója zárta. Death metal alapú de eléggé egyedi muzsikájukat a közönség a Long Pig koncerthez hasonlóan fogadta, és az érdekes zene nem is kinált az egyszeri hallgatónak sok fogódzkodót. Az énekes volt az egyetlen a tagok közül, akin látszott az átélés, a többiek szinte csak tették a dolgukat, viszont az énekes néha talán túlságosan is kilogótt így közülük. Sajnos vagy nem sajnos, a Depths után itt már nem akadt sok látni illetve hallgatnivaló.