2007. december 30. Székesfehérvár, FEZEN Klub
FELLÉPŐK: Renegades, Mr. Eddie Krueger, Crew From Hell, Faith No More Tribute Band
A székesfehérvári Zenei Napok Klub (Fezen-klub) 2006. szeptember 7-én nyitotta meg kapuit az addig The Base néven ismert koncerthelység helyén. Azóta a Fezen szervezői rengeteget munkálkodtak azon, hogy végre egy kényelmes, színvonalas helyen kerülhessenek megrendezésre az underground rock/metal/jazz/blues bulik. December 30-án tehát itt került megrendezésre egy olyan est, amikor a nagyok előtt tiszteleghettünk, ha csak jelképesen is.
Sajnos a Renegades-nek (Rage Against The Machine tribute) csak a felére értem oda, de őszintén szólva annyira nem is keserített el a dolog. Korrekten hozták a nótákat, a nagyobb slágerekre, mint pl. a Killing in the name beindult a közönség is mindenki nyomta, hogy „and now you do what they told ya”, de ezen kívül nem nagyon tudott feldobni a produkció, valószínűleg a banda darabos színpadi teljesítménye volt az ami miatt nem tudtam azonosulni aznap este igazán a RATM nótákkal.
Utánuk következett a Mr. Eddie Krueger Iron Maiden tribute band, ahol sokak meglepetten kacsintgathatnak a színpadra amikor olyan arcokat pillantottak meg mint K.Zs.(ex-Gutted, Sharidon reklám:D), vagy Maci (ex-Grindman, ex-Gutted). Mit keresnek ők egy Maiden tribute-ban? Nem tudni, de biztosan jó helyen vannak, mert a zenekar megszólalásig hozta a nótákat két virtuóz pengetős sráccal és egy atomhangú hevifrontemberrel. Nem vagyok nagy Maiden fan, a Tribute zenekarokat sem díjazom annyira, de ez egy „leakalappal” produkció volt. Volt Aces High, 2 Minutes, Fear of The Dark és sorolhatnám a slágereket, mind nagyon ott volt és ez látszott a közönségen is. A fiatal friss Maiden polos kisrácoktól kezdve a motoros bőrmellényes kopaszodó rockerarcokig mindenki tekerte azt ami a fején volt…
Miután kisikítoztuk magunkat két sör után következett a Crew From Hell Pantera tribute band. Őszintén szólva rájuk voltam a leginkább kíváncsi aznap este. A gitár helyén volt (Dean persze, de nem a most gyártott elcsépelt Dimebag gitárok, hanem a fixhúrlábat tremolóra barkácsoló igazán odaadó gitáros hangszere), a gitáros helyén volt, a frontember helyén volt, nagydarab kopasz borostás „senkinemtudjahonnanjöttbunkósrác” (ebben a kifejezésben minden betű és szó abszolút pozitív, hiszen látszott a srácon, hogy ki a példaképe:). Volt egy basszer lányzó még és a dobost kevésbé láttam. Vulgar Display of Power dallal indítottak, Mouth for war, tökéletes választás. A számlistát teljesen nem tudtam megjegyezni, de volt még a Vulgarról Walk mint utcsó előtti hatalmas zúzás, és tisztelgés, New Level, volt Domination, Cemetery gates, amit lehet, hogy a srácok helyében bármennyire atomnóta is, de kihagytam volna a koncertműsorból. Elsősorban itt hiányzott legjobban a ritmusgitár, meg aztán ezt a nótát nem is olyan könnyű elénekelni. Ha mindenképp lassú nótát is beakarnak építeni a programba, lehet, hogy egy This Love kevésbé igényelné a két gitárt, a refrén meg tuti ütős. De hogy egy nagyon pozitív dolgot is említsek a zenekarról – ezzel azért sikerült kiengesztelniük – hallhattunk egy nótát Drag The Waters címmel a kevésbé populáris The Great Southern Trendkill albumról, ami személyes kedvencem…:) A srácok egy picit gyengébbre sikerült Cowboys From Hell-el zárták az estét, így bármennyire zúztam is, számomra lemaradt az i-ről a pont.
Sajnos a Faith No More Tribute Band-re időm hiányában nem tudtam ottmaradni, az első számot azért a búcsúzkodás mellett végighallgattam/mosolyogtam. Ez a Collison volt és nagyon korrektül szólaltatták meg a srácok, így fájt is a szívem, hogy haza kell menni.=( Remélem lesz még alkalom, hogy elcsípjem őket. A hangzás miatt egyik zenekarnál sem kellett panaszkodnunk, nem olt „letépiafejemolyanállatulszól” érzésem, de korrekt volt. Igazából nehéz tribute zenekarokról írni, mindenkinek más az álláspontja. Valaki olcsó sikernek tartja mások dalainak hiteles előadását. Más elfogult, mert ha legnagyobb kedvence nótáit hallja más tolmácsolásában (pl. ahogy ezen este én a Panterákat), mindenképp elégedetlenül tér haza, mert ez nem úgy volt, az nem volt a helyén stb. Valaki pedig örül, hogy ha az adott bandát már nem láthatja élőben többet, azért akadnak olyan vállalkozó szellemű metálharcosok, akik lehetőséget adnak neki, hogy úgy bulizhassa ki magát kedvenc dalaira, ahogy otthon a cd lejátszó előtt esetleg nem tudná…