2007. április 21. Budapest, PeCsa
Concerto.hu szervezésében
The Tour Towards Victory
A magyar koncertszervezők igencsak a honi finn folk metal kedvelők kedvében jártak azzal, hogy nem egészen egy hónapon belül, a vonal krémjéből két zenekar koncertjét is leszervezték. Ezúttal az Ensiferum koncertjét a Petőfi Csarnokban. Bevallom aggódtam, hogy ez a helyszín túl nagy falat lesz ennek a csapatnak, és kongó nézőtér fogadja majd őket, de ezt a szervezők igen praktikusan megoldották. Egyszerűen eltakarták a nézőtér kb 1/3-át egy hatalmas fekete függönnyel. A sok zenekar pedig már majdnem fesztivál jelleget kölcsönzött az eseménynek, tehát senki sem panaszkodhatott, hogy nem kap elég fémet az orcájába.
Archaic nevű magyar thrash metal formációnak jutott a hálátlan feladat, hogy megpróbálja beindítani az akkor még mindenfele ácsorgó békésen sörözgető társaságot, sajna elég gyér sikerrel. Nem egy túl ismert zenekar és egy nagyon szűk magot leszámítva, nem is hatotta meg túlzottan a nagyérdeműt. Pedig próbálkoztak becsülettel, tolták a brutál riffeket, az énekes is üvöltött ahogy tudott, de a hangzás nem nagyon állt az oldalukra.
Csakúgy mint a következő zenekar, a Blood Rainbow esetében. Ők már egy sokkal veteránabb zenekarnak számítanak a honi underground szcénában, ez meglátszott a megszaporodott közönségen is. Viszont a borzalmas hangzás teljesen hazavágta őket, a komplex sűrű témák egyetlen zajmasszába olvadtak. Elég rövidke programjuk volt, hogy aztán átadhassák helyüket a következő zenekarnak.
A következő magyar bandát, a Sin of Kain-t már nem kell bemutatni senkinek. Kötve hiszem, hogy akad olyan underground metal hívő aki még nem futott volna össze velük valamelyik koncerten. Legnagyobb csodálkozásomra egy taggal kevesebben, gitárosuk/fő-dalszerzőjük Ghalghalu nélkül léptek színpadra. Mint utóbb olvastam a weblapjukon személyes nézeteltérések miatt kellett távoznia. Kíváncsi vagyok, hogy egyedi komplex stílusa milyen hatással lesz majd a jövőbeli zenei stílusra, tény, hogy a színpadon nagyon hiányzott sodró, mindent magával ragadó gitárstílusa. Gyémánt Krisztiánnal az élen egy percíz, pörgős showt nyomtak le, azonban előzenakari pozicíóban nem volt idejük túl sokat szarakodni. Viszont ők voltak az első zenekar, amely már komolyabb érdeklődést és ovácíót váltott ki a nagyérdeműből.
A következő zenekar egy számomra ismeretlen finn banda, a Naildown volt. Valamilyen ajánlóban Opeth és Nine Inch Nails keverékeként írták le a stílusukat, ami bevallom nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Kár volt, mert hatalmas pofáraesés lett az eredménye, a zene egy abszolut tucat heavy-s thrash death volt Children of Bodom/Norther stílusban, csak sokkal szürkébben és unalmasabban. Nembeszélve arról, hogy a frontember mindenben próbálta Alexi Laihot utánozni, persze az ő zsenijének még az árnyékához sem férhetett fel. Utólag lemezükbe belehallgatva, azért az előadásuk lehetett volna sokkal jobb, annak ellenére, hogy nem váltják meg a világot kiadványaikkal.
A másik nagy csalódás számomra a német Suidakra volt. Lemezeken egy nagyon izgalmas és egyedi, helyenként skótdudával színezett folk thrash/black zenét játszanak. Itt viszont csak egy zajos masszát sikerült összehozni. Gyanítom ebben a keverős volt a ludas, mivel a Suidakra nem épp tegnap kezdte pályafutását. Nem volt más, mint műsoruk alatt bekapcsolni a képzeletbeli mp3 lejátszót. A körülményekhez képest azért a közönség jól fogadta a programot, és itt már jókora tombolás alakult ki. Vérzett a szívem egész műsor alatt, kár volt elrontani a hangzással. Viszont valamennyire kárpótolt minket a fantasztikus hangulat, és a végén még ráadásra is sikerült visszatapsolni a srácokat.
Rövidke átszerelés után (épp, hogy sikerült feltankolnunk magunkat sörrel, mert Ensiferum koncert sör nélkül nem az igazi), színpadra lépett a finn, harcias folk metal brigád. Az államat egyből kislapáttal szedtem fel a földről, olyan iszonyatosan jól dörrent meg az egész, egyszerűen fényévekkel volt a többi koncert hangzásától. A keverős meg kapja be a bakancsom sarkát. Mindjárt az elején kellemes meglepetés volt, hogy az új tagok csak megerősítették a bandát, ui. nagyon kedveltem az azóta Wintersun-ba távozott Jari Mäenpää stílusát de a Northerből importált PETRI LINDROOS abszolut bizonyította, hogy méltó csapatra talált. Hihetetlen energiával játszottak, a műsor gerincét a legújabb lemezük a Victory Songs dalai úgy mint A Blood is the Price of Glory, One More Magic Potion, Deathbringer From The Sky adták.
Az előző két lemezüket sem hanyagolták, egy igazi best of Ensiferum-ot kaptunk a sörhabos győzedelmes dalokból, többek között Tale Of Revenge, Iron, Lai Lai He, Guardians Of Fate, Hero In A Dream stb. A szintis csajt leszámítva derékig meztelen, harci csíkokkal az arcukon iszonyatos energiával zenéltek, minden gitárharmónia, vokál lemezminőségben szólt. A srácok pózoltak becsülettel amúgy Manowar módra, a közönség valósággal a tenyerükből evett. A koncert végén irdatlan vastapssal sikerült visszacsalogatni őket, és ráadásban elkápráztattak a majd 10 perces, monumentális Victory Song-gal aztán teljesen szétzúztak a Battle Song-gal. Itt már az egész közönség egy emberként üvöltötte a refrént velük (akárcsak az új sörhimnuszuk, az Ahti alatt). Fantasztikus egy koncert volt, feledtette a korábban említett bosszúságaimat. Mint ahogy az új lemez címük is sugallja: ma este ők voltak a győztesek.
(Utóiratként még megemlítem, hogy végig reménykedtem, hogy eljátszák az új kislemezükön megjelent Uriah Heep klasszikus, Lady in Black feldolgozását, de sajnos nem tették, ezért fejenként megérdemelnek egy meleg sört).