Koncertbeszámolók

Evil Dead Fest 3 – Koncertbeszámoló

2009. január 24. @ Budapest, Kék Yuk

Mikor beléptem a terembe némi aggodalommal néztem körül, ugyanis nem tapasztaltam azt a tolongást, amire számítottam egy Archaic és egy Athalay név hallatán, hogy a két legismertebbet említsem. Pedig az időponttal nem lehetett semmi baj, a szombat estét éppen ilyen események szervezésére találták fel. Mindenesetre tény, hogy fél 8-kor még alig lézengtünk néhányan, a beharangozott 7 órás kezdés ellenére. Azután viszont lassan összeállt a kép, mert, csakhogy beigazolódjon fenti elméletem a szombattal, 8 óra után özönleni kezdtek a népek és hamarosan megtelt a művelődési központ. A bandák bő másfél óra múlva bele is csaptak a húrok közé, méghozzá olyan ütemben, ami minden késedelemért kárpótolt minket!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Elsőként a Dead Eternity került terítékre. A banda 1 éves kihagyás után most bukkant fel először, bár nem számítanak régi csapatnak. 2006-ban alakultak Kulcsár Péter és Atheist vezetésével, később mások is csatlakoztak hozzájuk. Például az énekes Lédeczi Zsolt, akire igazán nem lehetett most panasz, beleadott apait-anyait, hogy a death metal zúzás eljusson mindenkihez a Yukban, és üssön is. A többi zenekartag is kitett magáért. A közönség pedig ezt meg is hálálta – ebben az időpontban már eléggé benépesedett a tér. A hangzás még túlságosan dübörgött kezdetben, utána mintha finomítottak volna rajta valamelyest. Összesítve jól szerepeltek, és az első demójukat (Depraved, Concealed Premise, Dystopie New Era) maga mögött tudó csapatban van fantázia, nem is kevés.

Nem kellett túl sokat várni, talán 10-15 percnyi szünet után, már a következő zenekar hangolt az emelvényen. Az Amadea meglehetősen hiányosan állt ki, szemmel láthatóan a csapat még mindig nincs túl a kritikus időszakon. Azt tudni kell hozzá, hogy 2005 óta folyamatos tagcserék jellemzik, és a jelek szerint ez még most sincs máshogy. Mindenesetre belevágtak a dologba, bár olyan igazi, átütő sikert nem értek el. Pörgős black metaljukat némileg szimfonikus irányba terelgette a női ének és a szintetizátor, ez utóbbival nem is volt semmi baj… De a női énekes hiánya sokat rontott a műfajukon. Sass Márton pedig hiába ígérte meg, hogy megpróbálja pótolni a hiányt, és a lehető legmagasabb, legvékonyabb hangján fogja előadni magát, ám ez kevésbé sikerült neki olyan jól, mint az időközben kivált Cser Ágnes énekesnek. De azért eljöttek, szerepeltek, felcsendült a Losing Sanity és még néhány szám a két demójukról, a közönséget eléggé feltüzelték, de nem hagytak maradandó nyomot.

Utánuk következett a Damned Spirit’s Dance, és ez a hat tagú progresszív death-black metalt játszó csapat, szerintem az este legfergetegesebb hangulatát varázsolta a Yukba. A zenekarnak van egy érdekes, futurisztikus felhangja, ami még különösebbé, egyénibbé teszi, talán ez a Damned egyik fő erőssége. Az énekes Sinox valamiféle vörös-fehér középkori/lovagi ruhában bukkant fel, a gitáros Corun pedig napszemüvegben adta az ívet. Akadt a közönségből néhány kellemetlenkedő figura is, ahogy az lenni szokott, akik bekiabálásaikkal zavarták az eseményeket, de a banda csak nevetett rajtuk. Legtöbb számukat a Weird Constellations című első nagylemezükről adták elő, s mikor végeztek, többször is visszakövetelték őket.

A soron következő zenekarok megcserélték egymást, így a pécsi Athalay lépett fel az emelvényre. Mondhatjuk, hogy egy rutinos gárdáról van szó. A két alapító tag 2000-ben hozta össze (Dobos Dorina és Dobos Elvira, és már csak miattuk is érdemes volt ellátogatni a koncertre), bár a teljes csapat csak 2004-re érte el a mostani felállást. Két koncertalbummal, egy demóval, egy nagylemezzel és egy EP-vel a hátuk mögött mondhatni, hogy már letettek valamit az asztalra. Igazából semmire nem lehetett panasz a fellépésükkel kapcsolatban. A hangzást is sikerült eltalálniuk, a gitártémák is a helyükre kerültek. Ruszák Miklós blackes hörgéseihez pedig remekül illett a két szintetizátor, időnként még a hölgyek is bekapcsolódtak az énekbe. Arról nem is beszélve, hogy a billentyűk mögött időnként olyan kígyózó mozgásokkal örvendeztettek meg minket, amiért külön respekt és tisztelet jár nekik…

Ötödik csapatként az Archaic foglalta el a helyét. A csapat 2006-ban jó eredményekkel vett részt a MetalCamp-en, ezért is vártam őket annyira, és hogy megtudjam, milyenek élőben. Nem is kellett csalódnom bennük, olyan műsorral rukkoltak elő, amely méltó volt a nevükhöz. Elhozták az igazi, hamisítatlan thrash-t, és a 2007-es nagylemezükről vagy fél tucat számot ledaráltak. Elhangzott például a Toxic Nightmare, az Awakening vagy a riffközpontú The Archer. A végén nekik is ráadás számot kellett játszani, nem volt mit tenni; majd egy bő fél órás őrlés után elhagyták az emelvényt.

Némi pihenő után előkerült a hatodik csapat is, a Barrow. Ekkor már meglehetősen kevesen voltak a színpad előtt, a kései kezdés miatt. Hajnali 2 körül már tényleg csak az maradt, akinek nem volt hová mennie, és a többség, akik jelenlétükkel még növelték a színvonalat, azok is inkább az ülőhelyeken zsibbadtak. A 2007-ben megalakult banda viszont profi módon állt a dologhoz, a lecsökkent érdeklődés ellenére is teljes lendülettel vetették bele magukat a Nincsenek más érzések-be (2008). Csaknem az összes számukat felsorolták az első albumukról, s utána közkívánatra még bónuszt is játszottak. Tóth Balázs irigylésre méltó lendülettel énekelte a Nekem ne mondd, Szánalmas emberek, Maradok, Nincsenek már érzések és Rémület című szerzeményeiket, míg Szegő Márton dobolt, Balogh Olivér pedig befáslizott alkarral is remekül küldte a basszust. Az esztergomi srácok mindenképpen feltették az estére a koronát, és nem vagyok egy jósnő, de szerintem nagy jövő előtt állnak.

Fél 3 után lett vége az egész banzájnak, és elmondhatom, hogy jól sikerült a 3. Evil Dead Fest. Megvolt hozzá a kellő tömeg, a hangulat hamar a helyére került és a bandák is nagyot alkottak; de ezt igazából csak az tudja értékelni, aki át is élte.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek