2024. november 9. @ Szerencs, Szerencsi Rákóczi-vár
Ha Szerencs, akkor Rákóczi-vár, ha Rákóczi-vár, akkor pedig kihagyhatatlan az évről-évre ott megrendezett Extreme Noise Fest. Az idén immár a második X-ét ünneplő underground minifesztivál, hűen hírnevéhez, ezúttal is a legjobb hazai és külföldi zenekarokat szállította a nagyérdeműnek. Számokban összegezve: a huszadik születésnap alkalmából négy hazai és két külföldi csapat, mintegy öt és fél órán keresztül gondoskodott az agresszió és a brutalitás szükséges kiméréséről a háromnegyedháznyi, hozzávetőleg 100–130 főnyi közönség számára.
Nem akarom sokáig húzni az időt az előzményekkel, ezért csak röviden idézem föl a kapunyitás előtti várakozás hangulatát. A Várbüfében és annak környékén a hamarabb érkezők válthattak pár szót a már ottlévő zenekarokkal, köthettek barátságokat, szőhettek szerelmeket, ehettek szendvicseket, ihattak mindenfélét, ám az abszolút nyerő, extrém zajjal járó tevékenység a helyiek kifogyhatatlan mennyiségű házipálinkájának kóstolgatása jelentette. Na de szigorúan csak plusz óvintézkedésként a várható „esti nagy hideg ellen”, ami végül 10 óra magasságában fagy formájában be is kopogtatott a várkapun.
A bejárattól balra, szokásosan a szendvicsek és a mörcs kapott helyet. Minden zenekar hozott legalább egy pólót vagy CD-t, valamint becsületkasszával lehetőség nyílt támogatni a nyár folyamán anyagi zűrbe jutott Lowland Festet. Erre a biztonság kedvéért Mányák Péter – azt hiszem a Malediction szerepelése előtt – a mikrofonhoz állva, külön is felhívta a figyelmet.
A kezdés hat órára esett a szentségtelen death metalt játszó Cryptic Remains-el. Látszik, hogy ez nem Pest, mert itt az első fellépőt is szépszámú érdeklődés kísérte – mondjuk ez Bonin kollégánk vokál-teljesítményét ismerve egyáltalán nem csoda!
A horda korábbi támadásai néha még jelezték a nagy kihagyást követően berúgott gépezet gyermekbetegségét, mint például a számok közti csönd, vagy a gyors, utolsó utáni gitárállítások, ám ennek itt már nyoma sem mutatkozott. Abszolút vérprofin nyomták! Bonin olyan természetesen váltott a low growl, a false cord growl, a gutural és az inhale scream között, hogy tényleg élvezet volt hallgatni. Az emberi szenvedés és az elmúlás előtti halálhörgés non plus ultráját hozó háttérvokálok szintén zökkenőmentesen szövődtek a legyőzhetetlen riffhengerbe és a földrengésszerű dobmunkába.
A hat szám közötti átvezető vaker problémáját ezúttal a technika ördöge oldotta meg azzal, hogy Bonin három mikrofont tett taccsra, ami hozott némi humort a dohos épületbe. Végül elcsórta a Borhidi Dávidét, amivel azután be tudta fejezni a műsort (apropó, szegény Dávidtól én a setlistet szedtem el, nem gondolva rá, hogy még szüksége lehet rá). Bevallom, a „nem pofázunk, ez death metal” kiszólást azért hiányoltam. Röviden, a csapat minden tagja szívvel lélekkel odatette magát, így a kiállás vetekedett egy szőnyegbombázás hatásával, s összességében nagyszerű fesztiválnyitást produkált.
Setlist:
Intro
Deep Soul Terror
Orphans of Clarity
Gardens of the Grey Decay
Soulrot
Raped in Paradise
Horried Vision
A folytatás előtt bekövetkezett a metamorfózis, mely annyit tesz, hogy Bonin távozott a színpadról „megkóstolni” az idei, azt hiszem cseresznyéből főzött Extreme Noise Fest pálinkát, így a Cryptic Remains-ből pillanatokon belül Exodikon lett. Pósvai Ferencék pedig nem sokat teketóriáztak az átszereléssel, ekként hamarosan immár melodeath muzsika remegtette a Lovagterem sokat látott falait.
Harmincperces műsorukban igazi best of csomagot produkáltak, a tőlük megszokott szakértelemmel és gépies precizitással. Számos koncertjük után ezúttal az lepett meg a legjobban, hogy ezek a srácok, akik 10–15 perccel korábban még egy ízig vérig temetőszagú old school death metal anyagot toltak le az emberek fülén, ezúttal friss, tiszta, modern hangzással csaptak a húrok közé. Ráadásul azzal a lendülettel, mintha épp akkor jöttek volna elő a backstage-ből.
Vadul vibráló muzsikájuk közül Az ébredő mélység, az Untermensch és az Elmúlás kútja vulkánkitörés erejével jelezte a közelgő emberi megsemmisülést. Sok helybéli barátom, akik ekkor érkeztek, táskát, kabátot, asszonyt félredobva szaladtak előre kifürkészni mi zajlik a színpadon. A vokál ezúttal is meglehetősen gyötrelmes és fájdalmas volt, míg a dallamok lépésről lépésre mélyebbre haraptak a nézősereg lelkében. A zenét alátámasztó dobolás szintén meglehetősen gyakran kínált változatos ütéseket, amelyre a gitárok szabadon építhették és építették is a jól ismert, élvezetes riffeket.
Setlist:
Intro
Ébredő mélység
A hanyatlás természete
A sebek ura – A fájdalom inkubációja
Untermensch – A manipulátorok lélektana
Az elmúlás kútja
Outro
Fél nyolc tájban kezdte el gonosz üzenete hirdetését a Mörbid Carnage thrash metal aprítása. A szegedi ördögök sorába csapódott ezúttal a véreskezű Pőcz Balázs dobos is, a Paediatrician-ból. Ütései és taposása azt gondolom magasabb szintre emelték a brigád kiállását, ezért a magam részéről örülnék, ha megtartanák. Csapásaiban egyszerre éreztem a black és a grind hagyományokat, amitől vadabb és démonibb játékot hozott, olyat, amelyet az első találkozás után nagyon nehéz kiverni a fejedből.
Egyébként, ha nem hallottad volna őket mostanában, készülj fel a csúfságra, az erőszakra és a rettegésre, mert egykettőre olyan vad tüzet csiholnak hangszereikből, amelytől a szíved-lelked ropogósra ég. Istenkáromló szövegeik nyers, megalkuvást nem tűrő megközelítéséhez a Mörbid Carnage egészségtelen, piszkos riffeket és vastagon huzalozott gitárvonalakat használ. Akár egy terjesztésre váró méreg kikeverőiről, rajtuk is azonnal megérezni, hogy nem ma kezdték a pokol kapui öreg rozsdafoltjainak kapargatását. Ráadásul előadásukat nagyobbrészt a nehezebben beszerezhető EP-kre építették.
Ha azt állítom, hogy az egész műsor jól össze volt rakva, azzal meglehetősen keveset árulok el, hiszen a jól megírt és teljesített, rengeteg lebilincselő tartalom úgy gondolom sokakban maradandó nyomot hagyott, akár egy erőteljes sátáni nyilatkozat. Az első komolyabb pogó is náluk, az Empty Graves-en alakult ki.
Setlist:
Beyond the Grace of God
Metropolitan Wolves
Empty Graves
Possessed by Metal
Warlust
Turn the Crosses Down
Creeping and Bleeding
Night Assassins
A magyar blokk zárásaként a pécsi deatherek, a Malediction súlyos, lüktető lépései tették próbára a vár vakolatát. Az őrület határáig elvitt előadásukban tisztességes ízelítőt adtak a kétezres évek elejének tiszta, kompromisszummentes gyűlöletéből.
Erőtől duzzadó, néhol gyorsfutamú hentelés, máshol lassan őrlő death metaljuk holtakat feltámasztó, fűrészelő riffelése tökéletesen feküdt a katonás, feszes dobokon, és méltóképpen kiegészítette keserű szólótöredékeiket. A homályos virgák fölött a megszólalás összképe egészen letisztult, kifejező erővel bírt, tele néhány kaotikus felvezetéssel és brutális kitöltéssel, ami a disszonáns gitárművet tökéletessé tette. A csúnya esztétikát a különleges énekdinamika koronázta, melybe post és thrash passzusok is szép számmal beépültek. Ez ugyan kissé szokatlan ezen a vonalon, de nekem bejöttek a töredezett, néhol vékonyabb, máshol karcosabb élű énekhangok. A Malediction struktúrái nincsenek túlbonyolítva és a zene csak elvétve tartalmaz óriási vágtákat, mégis ebben a formájában rejlik nagyszerűségének kulcsa.
Úgy gondolom, valahol egy jellegzetes atmoszféra létrehozása volt a céljuk, a zenei eszköztár is ehhez asszisztált – tökéletesen. Szóval a baranyai rémek intenzív, őrületes mészárlást mutattak be a színpadon, egyáltalán nem kegyelmezve a szerencsi népeknek. Remélem mihamarabb jelentkeznek új anyaggal, mert death metal életünkön már igencsak mutatkoznak az elvonási tünetek!
Amíg a soron következő banda felkészült, kicsit szétnéztem a büfében, és bár a kedvenc whiskeym kifogyott, barátaim házipálinkája kellően melegített. Közben, ahogy láttam a mörcsben inkább a ritka cd-k leltek gyorsan új gazdára, de azért a zenekaros pólókból is fogyott.
Setlist:
Draconis
Faceless God
Slayer Angel of Death
Flood
Hymn to Destroy
The Army of those begging for mercy
Order Above
Awakening
Reflections of Hatred
Utolsó előtti fellépőként, fél tíz magasságában került sor az Infer bevetésére. Mivel élőben ezer éve nem láttam őket, ezért nem tudtam a tagok honnan ennyire ismerősek, mígnem rájöttem, hogy Kolumbusz tojására, hiszen ők kassaiak!
Muzsikájuk egy pillanatig sem vesztegette az időt azzal, hogy megbizonyosodjon róla, a hallgatóság vajon milyen őrületben van. Legyen szó éles riffekről vagy az emberiség ellen meghirdetett gyűlöletről, az alakulat óriási munkát végzett, hogy megfeleljen a saját, valamint annak a hírnévnek, amelyet a műfaj már régóta végez. Játékukból kezdettől fogva kihallottam a jó öreg bestial irányt, amely szédületes tremolo-válogató riffekkel, sebes dobolásokkal és robbanásszerű ütemekkel hasogatta az élő húst, durva, reszelő és morgó énekekkel felerősítve. Az egyik barátom meg is jegyezte: „Mintha a Mardukot hallanám új felállásban!”. Még ha ez nem is annyira pontos hasonlat, mindenesetre szlovák barátaink pontosan olyan mániákusan és sötéten kombinálták a black és a death metalt, hogy az szinte már megnyitotta Hádész végtelen birodalmát.
A rájuk szabott háromnegyed órában egyik daltól a másikig brutális gőzhengerként taroltak. Az Infer tehát abszolút kihasználta az idejét, és egy kellemetlen, mégis lenyűgöző black/death metal fuvallatot hozott a hideg éjszakába, mély hangulattal.
Setlist:
The Day After The Fall
Wormangel
Into the pits of Gehenna
Heavenly Beasts
Father Hell Mother Death
Song of tripple six
Anti Human Anti Life
Will to Die
Definite Reversion
Az Infer levonulása után a helyiek nagyobb része hazament, amit máig nem értek, hiszen alig múlt el még tíz óra. De hát arrafelé biztos koránkelnek… A lényeg, kicsivel fél tizenegy után színre lépett az osztrák Ravenous, akik egy órás thrash futamukkal igyekeztek meghódítani a még rendületlenül kitartók szívét.
Nem volt könnyű dolguk, hiszen dobost nem hoztak, így viszont a heavy/thrash riffek messze felette lebegtek a számítógépből kifacsart gépi ütéseknek. Leszámítva a dobos hiányát, a profizmus uralta játékukat, és minden egyes szólójuk úgy szelt, mint egy csatabárd. Sokan megállapították, hogy intenzív, pörgős és piszkosul vagány hangzású, igazi anyabaszó banda ez, kőkemény speed menetekkel az underground azon szegletéből, amelynek célja, hogy kitörje a nyakad. Az ének piszkos és kellemetlen, az atmoszféra az egészben pompásan baljós, a riffek tökéletesen kidogozottak, emlékezetesek, és volt valami elragadó düh az egész csomagban, ami rendkívül vonzóvá tette a füleknek. Ráadásul a ritmusszekció egy dübörgő entitásként működött, s rendkívül masszív minőséget kölcsönzött a felállásnak.
A fenyegető aura, a szilárd lendület és a lenyűgöző barázdák végül átütötték a passzivitás falát, s emlékezetes pogók alakultak. Köztudott, hogy a sógorok mindössze egy albumot, a Book of Covetous Souls-t hozták össze, azt is valamikor 1991-ben, ám erről minden dalt tisztességesen lenyomtak. Panaszra nem volt ok, vissza is tapsolták őket!
Az idei szerencsi extrém zenei felhozatalt szerintem teljesnek lehetett mondani, nem is találkoztam panaszkodókkal. A hangzáson is nagyon sokat javítottak, így komoly problémák úgy tudom nem merültek fel egyetlen bandánál sem. Amit személy szerint sajnálok kicsit, hogy most nagyjából éjfélre kiürült a Lovagterem, szemben a korábbi évek hajnalba csapó bulijaival. Zárásként egy mindannyiunk szívéből jövő kívánsággal búcsúzom: srácok, legalább még két X-et az Extreme Noise Fest-nek! Jövőre találkozunk!
