2012. március 19. @ Budapest, A38
Tartozom egy vallomással: valamikor 1997 tájékán, ifjonti húszas éveim legelején, igényes, kiművelt zenei főm csírázásának hajnalán egy kedves egri barátom (nevezett B. S.) egy száz perces TDK kazetta „A” oldalára felmásolt nekem egy, addig számomra ismeretlen együttes lemezét. Hónapokig nem tudtam szabadulni ettől a fura nevű amerikai bandától. Mondanom sem kell, hogy a Fates Warning Inside Out lemez volt. Sejtem, hogy a későn érkezettek fejében ez a kazettamásolgatós, cserélgetős vonal közel sem áll össze, mégis hihetetlen szép emlékeim kötődnek a kilencvenes évek derekához. Abban az időben (és azóta is persze) a Queensrÿche, Dream Theater klasszikusai mellett a Parallels, Inside Out, A Peasant Shade of Gray mesterhármas zenei irányultságomra felbecsülhetetlen hatással bírt. Ma is talán ez a fajta progresszív muzsika áll legközelebb a szívemhez.
Csoda hát, hogy számomra hatalmas várakozás előzte Jim Mattheosék második budapesti fellépését? A hét évvel ezelőtti Fates buliról sajnálatos módon lemaradtam, így mikor megtudtam, hogy az Inside Out újrakiadásának okán főként erről a lemezről csemegézve örökítik meg a legbecsesebb örökzöldeket, vastag betűkkel véstem be az irodai naptáramba a március 19. közeledtét. Ki emlékszik még élete első szerelmére? Arra az érzésre, mikor gombóc van a torkodban, a szíved majd ki ugrik, mert tudod, hogy akkor és ott, végre. megtörténik. Hát, valami ilyesféle érzések kerítettek hatalmukba, remegő térdekkel ereszkedtem alá az A38 hajó gyomrába.
Mondanom sem kell, hogy ez az általam „közkedvelt” koncerthelyszín tökéletes választás volt erre az estére. Valahogy úgy érzem, az efféle zenéket, ilyesfajta, hogy így fogalmazzam: intimebb környezetben lehet igazán kiélvezni.
A nyitó honi Dreylands élőben jobban megfogott, mint lemezen. 2010-es Rooms of Revelation lemezük alapvetően elment mellettem. Rövid, de annál inkább meggyőző programjuknak köszönhetően nem búcsúzom még végleg Nikola Mijic-éktől.
Egy hosszabb színpadi átszerelés közben fura mód a Killswitch Engage As Daylight Dies lemezével barátkozhattak a jelenlévők, majd kialudtak a fények, és kezdetét vette az időutazás.
One, Life in Still Water, A Pleasant. 3., Outside Looking In, Heal Me, Still Remains. Nem is vagy igényes zenerajongó, ha ezeket a dalcsodákat nem ismered!!
A Disconnected hátborzongató introjára minden különösebb felhajtás nélkül léptek a világot jelentő deszkákra Jim Mattheos-ék. Ritka, minta fehér holló a Ray Alder szintű hangszálisten: kissé tarottam ugyan tőle, hogy nem jönnek majd elő azok a mesés magasak, de az első sorok után aggályaim azonnal szertefoszlottak. Jim Mattheos zsenije színpadon is ájtött rögtön, bár legtöbbször magában álldogálva, mély átéléssel játszott. Azért egy óvatlan pillanatában csak sikerült elcsípni egy elégedett, halvány mosolyát. Frank Aresti régi/új motoros, örülök, hogy újra aktív: kissé modorosan hozta a régi témákat, de vokálja azért jócskán a helyén voltak. Joy Vera. ez a csóka egészen elképesztő. Olyan lendülettel, grimaszhegyekkel, színpadot keresztül-kasul bejárva nyomult, mintha legalábbis valami Black Label Society-féle brutál buliban képzelné magát. Ujjbeggyel, ilyen játékossággal pengetni ezeket a komplex, agyas témákat. Hát, nem semmi, az már biztos. Le nem tudtam venni róla szemem; magában elvitte volna a bulit!! Örülök, hogy Bobby Jarzombek nem hanyagolta Zonder mester tipikus díszítő cin-játékait. Iszonyat technikás, látványos, erőteljes dobolával tökéletes választásnak bizonyult. A hangosítást pedig ismét nem lehet eléggé dícsérni. Köszönet A38!
A program az Alder-korszak klasszikusaiból szemezgetett, kissé kihegyezve az Inside Out dalaira. Nálam az újabb -igaz, közel tíz éves- „zsengéik” is hasonló libabőrt idéznek elő, mint a korábbi klasszikusok. Mégis a végére tartogatott, az első sorokban kívülről fújt, közönségénekeltetős 11th Hour, Point of View, Different Eyes, Monument és a záró Eye To Eye alatt érzett, jól kiérdemelt hidegrázás hozta az est fénypontját.
Aligha hiszem, hogy idén még valami is felülmúlja ezt a mesés, hangulatos zenei utazást!! Finoman fogalmaztam, ha azt mondom: türelmetlenül várom a következő lemezt és koncertkörutat.
