Koncertbeszámolók

Fekete Zaj Fesztivál 2009 – Koncertbeszámoló

2009. augusztus 6-8 @ Mátrafüred, Sástói kemping

Az idén első alkalommal, a Negative Art által megrendezett fesztiválnak a Sástói kemping adott otthont. A kellemes környezetben, jó természeti adottságokkal rendelkező, a Mátra alján fekvő hely hangulata családias és otthonos volt. A kemping területén kétféleképpen oldották meg a szállást: a sátorozás ingyenes lehetősége mellett lehetett faházat bérelni, 1500 HUF/fő/éj áron. Hideg-melegvizes zuhanyzó és WC több helyen is volt, ezeket reggelre mindig kitakarították – így kulturált körülmények között telt el a következő három nap. A kemping kinti részén két étterem és egy éjjeli kettőig nyitva tartó bolt is rendelkezésre állt, de a benti büfé árai is korrektek voltak. Igaz mi hiányoltunk néhány klasszikust, úgy mint zsíros kenyér, rántotta vagy egy kis pecsenye, de az ételek így is laktatóak és olcsóak voltak, az utolsó napon pedig a villámgyorsan elfogyó bundás kenyér zaklatta fel jó értelemben a kedélyeket:). Dacára a csak kétféle sörnek és a pálinka hiányának, a szegedről érkezett csapat kitett magáért – ezt a kígyózó sorok is bebizonyították. Megkockáztatom, hogy valamivel szélesebb választék elfért volna a helyszínen kínált termékek asztalán – gondolok itt kiadványokra, pólókra, kiegészítőkre, de az árak így is barátságosak voltak.

A környéken több látnivaló is akadt. Helyben a Sástói kilátó (kemény 50 HUF-ért lehetett felmenni rá), vagy a maga a Sástó, ahol csónakázni, vízibiciklizni is lehetett, vagy pedig a körben elterülő erdős részek ösvényeit is be lehetett járni. Busszal többek között könnyen elérhetővé vált Mátrafüred és az ott található, idén 109 éves Kozmáry kilátó, vagy épp maga Gyöngyös városa. Autóval vagy motorral hosszabb távban is lehetett gondolkozni, a Rexcski Nemzeti Emlékpark (a volt kényszermunkatábor területén), a Siroki vár, a fenséges látnivalóval rendelkező Galyatető, vagy a nemsokára Taron felépülő első Buddhista Kolostor színhelye is felejthetetlen élményt nyújt, de a bevállalósok sem maradtak élmény nélkül – a Kékestetőre két gyalogúton is fel lehetett kapaszkodni.

A három nap alatt a két színpadon mintegy 51 zenekar tette tiszteletét. Az ld50.hu kisszínpadán a DREAMGRAVE, SENTIO ERGO SUM, SOLLEN, ONEHEADEDMAN, LOCUST ON THE SADDLE, STONEDIRT, HAW, SOLAR SCREAM, VOSTOK ROOM, SALVUS, DYSTOPIA, RUSE, DHARMA, THIRTEENTH, HARVESTER, THE DETHRONERS, SUNDAY FURY, CITY OF MOON (Opeth Tribute), SHAPAT TERROR, VIATIVE, LOS OBUDAS, DECADENCE, NULLADIK VÁLTOZAT, ZÁHONY UNPLUGGED PROJECT (ZUP), REASON, FLOP, AGREGATOR, TÓTH GYULA, DYAS, BOOGIEMAN COMING, POZVAKOWSKI játszott, míg a zajlik.hu nagyszínpadán olyan nevek jöttek egymás után, mint a VIRRASZTÓK, SENSE OF SILENCE, OCTOBER, GARDEN OF EDEN, NEGURA BUNGET, PORNOGRAPHY (The Cure Tribute), AEBSENCE, MZ/X, ISTEN HÁTA MÖGÖTT, THE MOON AND THE NIGHTSPIRIT, VÁGTÁZÓ ÉLETERՐ (VHK), LAND OF CHARON, NEVERLAND, SCIVIAS, AUTUMN TWILIGHT, MANGOD INC., KORTÁRSAK, VARIOLA, MÁTYÁS ATTILA BAND, és a NEW MODELL ARMY két tagja, JUSTIN SULLIVAN és DEAN WHITE szórakoztatták a közönséget.
A kisszínpadon kora délután, a nagyszínpadon öt környékén indult be az élet, és ez el is tartott éjjel kettő-háromig, onnantól pedig az afterpartyk szórakoztatták azokat, akik még talpon voltak. A háromnapos belépő elővételben 6.900 HUF, a helyszínen 7.500 HUF volt. A stílusok sokszínűsége miatt mindenki megtalálhatta a maga kedvenceit. Írhatnám nyakra-főre a koncertbeszámolókat, de mindegyiken ott lenni képtelenség lett volna, így a két nagy visszatérő – Vágtázó Életerő, Land Of Charon – mellett a Garden Of Eden, Variola, Pozvakowski, és a Negura Bunget lesz jobban kivesézve.

A csütörtöki napon (és nyílván ennek betudhatóan) kevesebb ember érkezett még meg, persze a kitűnő hangulathoz így is voltunk elegen. A kisszínpadon a szegedi Dreamgrave nyitotta meg a fesztivált, szomorkás, de dallamorientált, férfi/női énekkel megspékelt zenéjével, a nagyszínpadon pedig a Virrasztók, egy érdekes zenei ötvözettel és felállással (gitár, dob, női/férfi ének, sampler, tekerőlant) tette érdekessé a kezdést.

GARDEN OF EDEN neve sokak számára ismerősen cseng már – a zenekar jó pár évvel a háta mögött túl van már sok koncerten és lemezen. A Kiss Péter (Autumn Twilight) gitárossal kiegészült formáció alaposan felfűtötte a közönséget a nyitó „AZ ÖRDÖG TÁNCA” dallal. A jól megszokott dinamikus és lenyűgöző játékkal operáló zenészek odatették magukat, a keserédes, piszkos goth „n” roll nagyon jó buli hangulatot teremtett. Az alapokra épülő kimért témák, a verzék egyszerűsége feloldotta a gátlásokat, és a hangfalakból kitörve átdübörgött az éjszakán. A „VAD ÁLOM” energikus gitártémái nemes egyszerűséggel fonódtak össze a dob és a basszusgitár kegyetlen, fülledt hangorkánjával. Az eksztázis felé hajló hangulat vibrálása lassan és fokozatosan öntött el mindent, kihajlott a rések mögül és káprázatos fénnyel olvadt össze az Ég és Föld határán. Az „EGY ANGYAL ÁLMA BENNEM” nyers, de könnyű dallamai átsodródtak az éteren, és a távolságot egy vágyakozó, szomorkás harmóniává aposztrofálta. Az illúzió és a realitás elegye rendkívül hatásos képet hozott létre – finom absztrakciót egy puha vásznon. Az Idő homokszemei peregtek a folyamat örökkévalóságában, és következett a „WAMPIRES OF EDEN”, ami egy történet szavainak tükröződése a hangokon. Karakteres, erős felépítés és pontos, határozott játék rajzolódott ki – a zenei egység kibontakozása egyszerű témákon keresztül jutott el a hallgatósághoz, és pont ennek a nagyszerű előadásnak köszönhető a nóta varázsa és hatása. Foltos emlékképek bukkantak fel, és törtek új utakat. A „MY TIME” remegő kezdete révületet szült – villódzó látomások kék-fehér fényei szakadtak fel a sebeken. Furcsán megtört hangulat, remek hangzás és mozgó tömeg a színpad előtt. A hangulatot csak fokozta a füstgép használata, egyre könnyedebbé vált minden a riffek és harmóniák földjén. Kiszámítható ütemeken utazó éjszaka és fülledt tematika. A következő dal az extravagáns „KERESZTEM SÚLYA ALATT” volt, ez a szomorkás, kissé cinikus szerzemény megkísértett minden táncoló lelket. Elvont, mégis könnyen érthető szöveg, változatos énekhangba ültetve vonaglott a hangszeresek játékából szőtt kereten. Morajló gitár, fellobbanó basszusgitár, hangulatos szintetizátor kíséret és kemény dobütemek oldották fel a csendet. Az „ÁLOMKÉZ” erőteljes, felkavaró lendülete múltat, jelent és jövőt fon össze – a karcos hangok egymás közti távolsága semmivé válik és új magasságokba emel. Ködjárta, szeles világ ez, egyszerre vakítóan szürke és meleg színekből áll – összetett, vágyakozó és éber. Csendbe rugaszkodó képek tárulkoznak, egyetlen felesleges hang, egy üres témavilág nélkül – lendület amely sodor. A „MONDD TOVÁBB” kísérletezős kedvű darab, még akkor is, ha ez nem szó szerint értendő. A kifakult, kopott színekből új, színes hangsorok ébrednek – az örök körforgás pillanatai. Érzelemdús, könnyen befogadható zene ez, korrekt hangzással, erős ritmusvilággal, még erősebb kifejezőkészséggel. A „LÉLEKMADÁR” rebbenése egy éji tánc, egy mozduló, akaraterős lélek vívódása – egyszerre az ellentétes ember és a valós én párharca. Dübörgő hangorkán, középtempós ritmusvilág, könyörtelen ének és az ezen keresztül kirajzolódó egység. Katarzishoz kevés, enyészethez sok. Egy dal egy korongról, amely sokat ad és mutat. Zárásként a „LOST BOYS” támadt fel hamvaiból, méltó lezárásként. Megmozdult a közönség rendesen, míg a banda fent tolta az ismerős zenét – egy utolsó felvillanás még aznap este, egy búcsúzó, tovaszáguldó, mégis megmaradó hangulat vitte táncba a lábakat. Kellemes előadásban volt része az ott lévőknek – ez érezhető volt.

A romániai NEGURA BUNGET sem először jár hazánkban – régóta működő black metal csapat már évek óta fellép klubokban és fesztiválokon egyaránt. Egy-két jópofa sör után estem vissza fényképezőgépekkel az oldalamon az első sorokba. Az idei koncertjük számomra igazi meglepetés volt, sokat érett és változott a zenéjük azóta, hogy utoljára láttam őket. A klasszikus két gitár, ének, dob, szintetizátor, basszusgitár mellett ütős és fúvós hangszereket is felhasználnak a zenéjükben, ami már látványában is fenomenális volt, és akkor még nem hallottuk a hangzásukat…Elsőként az INARBORAT hangjai csaptak fel, belehasítva a tömör éjszakába. A súlyos témák egymás után zúzták porrá az ellenállást. Egyetlen percre sem szűnt meg a dinamika, a remek betétekkel színezett, kiállásokban sem szűkölködő szerkezet kopár, kietlen vagy épp sűrű erdőkkel borított tája hihetetlen képeket idézett meg. Jól megkomponált dalra zúzhatott a közönség, ahogyan tette ezt a továbbiakban a PAMANT sűrű, nehéz riffjeire, finom dallamaira. Lázban égett a ritmus, a koszos fekete fém hangzás a nyersebb folkos elemekkel tarkítva egyfolytában tört előre – mélységek nyíltak meg, a pusztulás démonai törtek fel és lecsaptak az eleven földre. Fontosnak tartom a kompozíció egységes képét – ennyi hangszerrel nem egyszerű munka megalkotni és előadni egy-egy dalt. A CUNOAS TEREA TACUTA gonosz dallamai tovább folytatták a harcot, nehéz páncélba bújtatott hang-harcosok indultak itt csatába, félelmet és kegyelmet nem ismerve. Kőkemény, brutális zene, súlyos refrén, egy-egy ismétlődő betét és előúszó hangok – egy hatalmas máglya lángjai az éjszakában, az égig törve. Korrekt és karakteres megszólalás jellemzi a zenekart, és ez csak kölcsönösen erősíti a zene és a vizuális élmény hatását.

A NORILOR is egy többféleképp megközelíthető hangulat. A súlyosan nyers old-school jegyekkel felvértezett szerkezet itt sem puszta folk-black metal, hiszen elvontabb részek is színezik és erősítik a hatást. A gyors tempó száguldása a hangszeresek profi, összeszokott játékát dicséri. A CUMPANA rituáléja egy örök kárhozat – egyszerre fekete és fehér, a rideg hangulat súlyos témavezetése egyszerűen a padlóra küldött, az egyedi hangzás teljesen levett a lábamról – rég voltam ennyire jól összerakott, előremutató koncerten, a banda megmutatta, hogy rejtőzik egy és más a tarsolyában. Az AL LOCULUI sötét, nyomasztó dallamvilága sziklaszilárd hangokból építkezett – az stílusjegyeket technikás, jól ötvözött játékkal hozták, pontos ütemekkel. A változatos témák ismét egyedi világot, egy meghatározó jellegű kompozíciót mutattak be. A CEL DIN URMA VIS borult hangsorai folytatták a sort. Mintha hatalmas pörölyökkel ütnénk vaslemezeket, úgy kísérte egy-egy mennydörgés szerű hang a zenét végig, egy csatahimnusz elsöprő erejével. A mély ritmusok brutálisan nyers hangsorai között hallhatjuk a csata zaját – fém ütközik fémhez, ordítások és nyögések hallatszódnak. Durva zúzás volt elejétől a végéig. A záró track a IV címet viselte. A lelkes tömeg újra beindult, a kemény és gyors riffek érdekes és nehéz lassulásokkal párosultak, az ég és a föld vonaglott az agresszív hangokon. Felfokozott hangulat uralkodott mindvégig, a színpad előtt és a színpadon is. A belülről fakadó zenét kegyetlen jól adták át a zenészek. Eszméletlen buli részese voltam, pörgős számokkal egy figyelemreméltó bandától – köszönet nekik!

Második nap a közeli Mátrafüredről visszatérve már az Aebsence hangolt a színpadon. Mi páran a két színpad és a büfé között ingáztunk, és lekesen hallgattunk bele több fellépő műsorába. Az este nyolc után kezdődő The Moon and the Nightspirit zenéjét még élvezetesebbé tette a telihold csodás látványa. A finom dallamokon nyugvó muzsikára sokan gyűltek a nagyszínpad közelébe, de a közönség nagy része a VÁGTÁZÓ ÉLETERՐ (VHK) kezdésére duzzadt fel igazán naggyá. A Grandpierre Attila (ének, transz), Balatoni „Boli” Endre (üstdob), Mestyán Ádám (basszusgitár), Molnár „Lujo” Lajos és Németh „Fritz” László (gitárok) és Szabó Kristóf (dob) alkotta régi/új felállást erősítette a második félidőben felbukkanó Soós Lajos (basszusgitár, hegedű) szereplése tette még teljesebbé.

Az 1975-ben alakult zenekar idén ezen az egy fesztiválon lépett csak fel, már ez is emelte a várható koncert fényét, az előttünk álló majdnem három óra feledhetetlen élményeiről pedig ekkor még fogalmunk sem volt. A koncertet egy hirtelen kiötlött improvizációval nyitotta meg Kristóf és Boli ütősjátéka, aminek a végére egyenként vonult fel az egész csapat, és máris mindenféle szünet nélkül belevágtak a KI VELE AZ ISTENÉRT! kezdő hangjaiba. A zaklatott ritmusvilág és az erőteljes ének, valamint az ehhez párosuló, a VHK-t mindig is jellemző színpadi látványvilág nagy intenzitással volt a közönségre, melynek hátsó sorai is egy emberként hullámzott. A száraz, nyers, dühös témák, a monoton dobütemek, a begyorsuló katarzis után hirtelen visszazuhanó és újra felpörgő felépítés határozott volt. A MI TÖRTÉNT? tétova akkordjai egy elvont zenei világba csaptak át. A lassan egyre hangosabban beszálló ütősök, a félig tört ritmusok és a basszusgitár tompa dobbanásaira építkező, improvizatív hangulatú karcos gitártémák bele- belehasítanak a szerkezetbe, amitől az egész egy különös atmoszférát teremt. A katartikus ének sokszínűsége csak növeli a feszültséget, kívül és belül egyaránt. Az INDULOK! Emberfeletti kakofóniája tört magának utat, dermedt csendből kitépve magát. Az őserő itt is jól ötvöződik a punk/alternatív elemekkel, bár igazából ezt a zenét lehetetlen behatárolni, annyira egyedi és sokszínű. A TÁVOLI VILÁGOK hívott mindenkit újra táncba, az egybeolvadt tömeg hajlott is a hívó szóra. Míg odafenn Attiláék végletekig kihasználták a nagyszínpad nyújtotta teret, a súlyos hangok rótták köreiket, előtörve minden szegletből, olyan képet idézve, amit nem felejt egykönnyen az ember- az extrém előadásmód egyszerűen magával sodort. Az ÉLՐ VILÁGEGYETEM sodrása nem volt kérdés – a történelem előtti korszakok (már ha az Idő itt jelent bármit is) íze feküdt a tájra, a sziklák között zúgó szélben galaxisok születnek, míg valahonnan feltör az őskáosz disszonáns harmóniája. Sebek a világegyetem szívében, spirituális vonalak tekergőzése közepette. Magával ránt, foglyul ejt és végül elszabadít…A TÁRULJ VILÁG! ismert katartikus hangorkánnal nyitott, a népzenei jegyeket is magában hordozó szám energiái mindenfelé szétáradtak, az ének karakteres vonása még nagyobb löketet adott az egésznek.

A kiszámítható dob- és basszusgitár alapokra lendületes gitárjáték került – nem volt megállás. Az ÉG ÉS FÖLD hasonlóan erős kompozíciójával sodorta tovább a hallgatóságot, minden egyes mozdulatával a két világ közötti utat járta – megszédült a rend és tobzódott a belülről kiszakadni készülő erő. Kegyetlen szépségű témák között kelt és nyugodott a Nap és a Hold – ebben a pillanatban még világos, éles fény tör utat a tudat felé, majd a sötétség éled meg. A még cím nélküli új dal sem maradt el régebbi társaitól: főképp az első három album nyomában járva épült fel mind hangzásban, mind témavilágban. A süket zúgás itt is megszelídül egyszerre, és máris egy újabb formában bukkan fel. Az ÖRÖKKÉVALÓSÁG folytatta a sort, az elején laza gitártémákkal, majd egy sokkal erőteljesebb kép kialakulásával. Az ütősszekció játékára súlyos szárnyú gitártémák épülnek – nehéz, kitörni készülő lélegzet. A lassú tánc spirális gyorsulássá változik, a múlt-jelen-jövő elmosódik és magához láncol a folyamatos pillanat. Megszelídített düh kavarog az esti porban, és a HALLÓ MINDENSÉG beinduló hullámhegyei élesen törnek maguknak utat. Gyors és dinamikus témák váltakoznak, a felfokozott hangulat sokáig lüktetett. Az én mozdulásának nem egyszerűen kifejezett ábrázolása ez – rengeteg plusz hatás érvényesül, amit felfogni sem könnyű – a tudat kitört. A HUNOK CSATÁJA egy őserőtől duzzadó nóta – feledhetetlen tánc az örökkévalóság köreiben. Emlékek fakadnak fel, a megfogalmazhatatlan hangulat felszabadító ereje felébreszt. A dobok mintha az ősi időkből szólnának, mindezt a vágta hangjai festik élénk pirosra. Látomás, állandóan bennünk lévő látomás szállt a tájra. A BOTRÁNYOS PROBLÉMA csak tovább fokozta a már amúgy is forró hangulatot, a gyors tempó hátán a börtönéből kitört én üvöltött mindenfelé. A húzós, eklektikus témavilág, a dinamikai hatás ragyogó szépségével mindenkit elragadott. Utolsó dalként az ALÁÍRHATATLAN TÖRTÉNELEM hangjai csaptak fel. Fontos része volt ez a műsornak, ahol a színpad szinte egybeforrt a közönséggel és a zenészekkel, akik kitettek magukért rendesen. Az elszállós, ugyanakkor nyers hangok körbevettek, megdobbantak és kitárulkoztak – masszává vált hangok nyeltek le mindent, majd törtek ki vulkánként újra. Nehéz leírni ezt az élményt, hiszen a Vágtázó Életerő fellépése több volt puszta koncertnél. Érdemes volt kitartani mindvégig, és meghallgatni a nagy visszatérő bandát, ehhez kétség sem fér.

Az éjszakának azonban itt még nem volt vége, és nemsokára vissza is tértem újra a hangfalak elé, egy másik nagy visszatérő underground banda és szerelem miatt. A LAND OF CHARON koncertjét legalább annyira vártam, mint az előző fellépőét. A ’90-es évek óta létező, kissé mostoha sorsú zenekar tavaly állt újra össze, némi szünet után. Elsőként AZ ELSՐ, AZ UTOLSÓ, AZ EGYETLEN lendülete nyitott, egyre több embert csalogatva a színpad elé. Az állandóan változó zenei felépítés mindig is védjegye volt ennek a bandának – a félelmetes hangulatok kitárulkozása, a benső megmozdulása a hangszerek és az ének összjátékára épülve hihetetlenül jól szólalt meg. Még az átkötések sem vesztek el a különböző témák között – a dallamvilág mély óceánja szárnyra kapott. A REFEKTÓRIUM egy új nóta – fehér fényei áttörték az erdő félhomályát, és hangjai ezen át jutottak felszínre. Finom rezdülések szőtték át a dallamokat, a gitárriffek és a dob ütemei megmozdították az éber lelkeket a pokol díványán. Az ének a megszokott, karakteres játékot hozta – egyszerűen remekül szólt az egész. Az ISHTAR & KTULHU jól ismert számként feszítette szét a csend nehéz bársonyát: a sampler finom aláfestésére egy-egy gitárhang válaszolt, majd folytatásként megbolydult minden hangszer, hogy mindent elsöpörjön. A borongós hangulatra, nyers ütemekre felépített szerkezet, a mély tónusú sampler témákkal egy másik világba kalauzol, ősi időket idézve. A 2012 dinamikus játéka beindította az addig sem rest közönséget: egyre többen adták át magukat a zene élvezetének. A ritmus kemény és puha volt egyszerre; a határozott előadásnak köszönhetően nagyot szólt ez a dal is. A LÁZ a zenekar harmadik albumán jelent meg, sokak számára ismerősen is csengett. Az érzelmekkel teli dal egyszerűen átszelte az éjszakai eget, és benne hihetetlen szépségű virágok bontották szirmaikat.

A gitárjáték könnyed hangjai, a katartikus dobtémák, a basszusgitár eleven szívdobbanásai és a karizmatikus ének lenyűgözött, és a hangok csak sodortak befelé egyre tovább…A következő nóta a HA MEGSZÓLAL EGY BELSՐ HANG volt: a lassú, kegyetlen témával nyitó szerkezet megmaradt melankolikus hangulatánál a középtempós váltás után is – az enyhén nihilista, rezignált ének és a szöveg szimbólumai itt is megállták helyüket: a lélek saját börtönében szenved, a felszabadulás mégis minden egyes hangban benne van. A HIDEGSZOMJ eszméletvesztés, ahol a sötétben fura képek villódznak kékesfehér, mesterséges fénnyel. A gitár témavezetése egyszerű, de mégis sokatmondó, ahogyan mintegy képként feszül a ritmushangszerek kavalkádja fölé. Janeth itt is kiadott magából mindent, az énektémák jól feszültek a hangszerelésre. A FEHÉR ANGYAL kellemes kezdete után berobbanó hangok, a felébresztett vágyak harmóniája egy dühösen csapkodó folyó hullámaira emlékeztetnek: az örvények magukba szippantanak mindenkit. Lüktető szenvedély, keserűség kísért itt végig a spirituális úton – mindezt a zene és a szöveg örök ötvöződése teszi átélhetővé. Hihetetlen élményben volt része annak, aki ott volt ezen a koncerten….A SYBERIA csendes dicsősége tört előre a sorban, mintegy mementóként. A tér megtelt a zene klausztrofóbiájával, új ritmusok csendültek fel, egy új világ nyílt meg a Land Of Charon tárházából. Klasszikus jegyek, mély értelmű szöveg tárulkozott ki, a verzék, a refrén tempós variációi zaklatottan közlekedtek. Energikus darabot hallhattunk, köszönet érte! A SZÁLLJ KÉK MADÁR finom zöreje a hófehér színpadon nagyon realisztikus volt, a nyers dobtémák keretére könnyedén feküdtek a gitártémák, telis-tele pszichedelikával és az emlékezet súlyával. A szöveg tarka világa kellemesen ötvöződik a zene rituális szerkezetével, így egyszerűbb átélni a pillanatot. Kegyetlen jó számmal zárta le műsorát a banda, kissé visszafogott módon, de ez a zene erről is szól. A levonulás után – és már a koncert közben is – tucatnyi torok követelt különböző dalokat, és most a ráadást. Kisebb szünet után ez meg is történt – a zenészek egymás után jöttek ki a színpadra, míg valahonnan a hátsó részből felhangzottak Janeth torkából az ÉGI DOBOK- ELVESZETT ÚTVESZTՐK nyitó hangjai. A keserű dallamok, a száraz, de épp ettől kiváló basszusgitár játék egy utazás a határon. A hideg hangulat atmoszférája láthatatlan köpenyét ráterítette az éjszakára, és a lelkekben ősi tűz éledt. Hihetetlen érzéseket korbácsol ez a világ, emlékeket ébreszt, a kitörni vágyás dolgozik benne – szemtől szemben önmagunkkal. Nem csalódtam a koncertben, a fiúk hatalmas bulit csináltak.

Az utolsó napot kora délután a Los Obudas nyitotta a kisszínpadon, és hajnalig még elég sok bandát – Nulladik VáltozatDyasFlop, Agregator többek között – láthatott a nagyérdemű. A nagyszínpad is ontotta a jobbnál-jobb bandákat, késő délutántól a Scivias, NeverlandKortársakMátyás Attila Band lépett színpadra, hogy így hirtelen csak őket említsem. Én valahol az Autumn Twilight és a Mangod Inc. koncertje között érkeztem vissza a táborba a kirándulásból, és csak a VARIOLA fellépésére keveredtem többedmagammal a színpad elé. Kellemes kis nézősereg gyűlt addigra össze, és a tavaly óta új énekessel felálló banda nemsoká bele is vágott az első dalba, a HANGODAT NEM HALLOM címűbe. A laza bevezető után beinduló súlyos témavilág hangzása itt sokkal jobban átjött mint a lemezen. Erős dinamikai játék indult be ezzel a nótával, a feszes, gyors játék egyre jobban kitöltötte a teret és beindította a közönséget. A MINDIG MÁS az egyik új szerzemény, melynek dübörgő dallamai egyszerűen félresöpörtek mindent.

A sötét hangulatvilágú zenét talán dark/gothic/rock néven tudnám aposztrofálni, bár nem hiszem hogy ez szükséges. Jól összerakott témák követték egymást, a háttérben közben egy kisebb kivetítőn vizuális kíséretet kapott az egész. Hihetetlen jól összeillett egymással a kettő, jó ötlet volt. A harmadik nóta A LEGJOBB MOZI volt. Fagyos színekkel lassan rugaszkodott el az elnyújtott gitárriffek és a dob monoton lüktetése fölött – az enyhén pszichedelikus, zárt hangjegyek a zenekar sajátos világát mutatja be. Finom lebegés a benső fájdalmak között – kifejező, könnyen átélhető szövegek teljesítették be a képet. Ismét egy új nóta, a még egyszer következett, ami az ősszel megjelenő albumon is rajta lesz remélhetőleg. Kovács Balázs énekes hangja az utóbbi időben karakteresebb lett, ez minden dalban megfigyelhető volt, ahogy itt is. A pörgős zene jó hangulatot teremtett., ahogyan a HIÁBA JÖTTEM kőkemény témái is rendesen odacsaptak. A korrekten összerakott szerkezet változatossága varázslatos tájakra repített el mindenkit. A dob precíz ütemei, a gitárok játékossága, a basszusgitár rezdülései és az ének határozottsága megmozdította a közönséget a vadul villódzó fények sodrásában. Nem mindegy hogy egy banda milyen hangulatot képes teremteni egy koncerten – a Variolát nem kell félteni. A MEGHALT A REMÉNY nyitó hangjai nyersen lüktetnek, majd beszáll az összes hangszeres is. Jó összképet teremtenek a határozott játékkal – a beinduló nóta vadsága olyan, mintha gyorsan pörgő pillanatfelvételeket néznénk egymás után. A zúzósabb témák között a finom, más hangvételű részeknek is jutott hely, ez eleve nagyot dob a megszólaláson. A karakteres riffek megfelelően vastag hangzással szólaltak meg – érződik a tapasztalat.

A NÉGYEN szintén új dal, lendületes tempója, kidolgozott szerkezete itt is tele kisebb betétekkel, amelyek jól kiemelik a dalok lényegét. Utazós hangulat, tele mély és sötét képi világgal, nyakon öntve a vizuális látnivalóval. Technikás alapok váltogatták egymást a REPÜLÉS című számban is, itt sem csalódhattunk a zenekarban, remekül hozták mára már kicsiszolódott formájukat. A karcos hangulatvilág és az egyedi íz nagyot szólt, egyszerűen, de mégis zúzósan. Záródalként a szaggatós riffekkel teli VESZTES című számot játszották el, precíz pontossággal. A kegyetlenül reális szöveggel ellátott nóta lesújtott és nem engedett el. Dula Sanci kellően laza, de mégis súlyos hangokkal teli szólója egyszerűen varázslatos – akárhányszor hallgatom ezt a számot, mindig beleborzongok a felfokozott, erőteljes hangulatba. Nagyon jó volt élőben hallgatni őket újfent, hiszen hatalmasat szól nyers lüktetésével, és bulinak sem utolsó.

Nyílván sokan azt várták volna, hogy a két, kultikus New Modell Army kulcsfigura, Justin Sullivan és Dean White koncertjéről fogok beszámolni, és tudom hogy legalább olyan jó bulit hagytam ki, mint a Scivias vagy a Viative esetében, és akkor még sorolhatnék pár bandát, akikkel ugyanígy jártam, de bevallom őszintén, hogy a POZVAKOWSKI koncertjére nagyon kíváncsi voltam. A számomra most is hihetetlen élményt nyújtó triumvirátus nemcsak zeneileg tartogat meglepetéseket, hanem a több gépből is álló super 8 és 16mm-es vetítők is rásegítenek a hangulatra. A pszichedelika, a jazz, a zaj és némi stoner/doom egyvelege a zene – ha ezt meg lehet határozni. A nyitó dal a JASA volt: zajkollázs, ködösen lebegő effektezett hangok bizarr körtánca kezdődött, egy euforikus kalandé. Az utazás ideje eltalált volt, az éjfél utáni kezdés sok embert vonzott a kisszínpad szürke betonplacca elé. Az improvizatív elemekben gazdag zene, a néhol jazz hangulatot árasztó érzés kiváló indítása volt a fesztivált záró koncertnek.

A fehér füstben víziók keletkeztek, a vizuális élmény mondanivalója pedig csak erősítette mindezt. A TJN absztrakt képei elrugaszkodtak a valóság mezsgyéjétől. A finom dallamok erős kontrasztja a zaj, az effektek duruzsolása – önmagába kanyarodó út ez, a kísérletezés ösvényén. A felépítés? Nem lehetetlen megfogni ezt a sokszínű, lebegő szerkezetet, mégsem egyszerű szavakban ábrázolni. Olyan zene ez, amelyre rá kell hangolódni. A dob technikás játéka kellemes, és nemcsak ritmushangszerként, hanem a dalon belül különálló egységként is jelen van. A progresszív rock jegyek jól ötvöződnek, a hangzás pedig kiváló a PERKY némaságában: mechanikus keringő, kitárulkozás, mozdulatok a benső pókhálóján. Mint egyetlen hang-hadtest, úgy áramlanak a hangulatok ezernyi variációi. Ritmikus mozgás, dinamikus, erős játék, séta az űrben, csillagok ködében. Átfolyik a mozdulatlanság a némán pergő filmkockákba, így különös fény terül a BERLIN leomlott falaira – a repedezett aszfalt közül buja enyészetként tör fel a növényzetbe ágyazott folyékony hangok. Az apró rezdülések félálomszerű puha fonódása és az impulzusként változó zörejek egyvelegébe beleharsan egy-egy súlyosabb betét, szóló. A TESTER egy erőtér, halk háttérzúgással. Vibráló hangjegyek váltakoznak a basszusgitáron – a színek megtöltik a teret dobbanásokkal, a progresszív ütemek egymást egészítik ki a változatos textúra mintáin. Nyüzsgő képár – ahol ott vagy testben, de a bensőd valahol távol jár tértől és időtől, és mindezektől függetlenül lélegzik. Moraj vagy épp csend és az újjászületés harmóniája ez. Szelíd kézként simít a hangok erdeje, látomások bújkálnak a vérerekben, de feltör a vörös napkorong az égre, és megszületik az utolsó dal fonódása – az EXT feltör. A fúziós hatások itt is felvillannak a puszta alapokra épülő szerkezetben, amely mégsem olyan egyszerű, mint hinnénk. Nem kevésbé különös témavilág bontja szirmait ebben a dalban is. Mint egy elevenen felépülő fetmény, amely lassan és kontrasztosan bontja ki új meg új színeit. Hihetetlen jó koncertet adtak a srácok, a zenekart mindenkinek ajánlom.

Összefoglalva jól és kellemesen telt el ez a három nap a Mátra aljában, reméljük jövőre ugyanitt régi és új arcok fogják megnézni a visszatérő és új zenekarokat. Csak így tovább!

FOTÓK: Papp Szilveszter Zsolt, Korom Tamás (Pozvakowski)

Kapcsolódó cikkek

Underground Zajok a Mátra sűrűjében

KMZ

Szerdán startol a Fekete Zaj Fesztivál

KMZ

4 nap az underground jegyében – Idén is lesz Fekete Zaj Fesztivál

KMZ

Indul a Fekete Zaj Fesztivál – Sástó, aug. 16-19.

KMZ

Minden korábbinál színesebb a Fekete Zaj Fesztivál programja

KMZ

Fekete Zaj Fesztivál – Tribulation, Katla. és Pink Turns Blue az első fellépők között

KMZ

Téli Fekete Zaj Fesztivál a Dürer Kertben

KMZ

Egy hét múlva Fekete Zaj Fesztivál

KMZ

Fekete Zaj Fesztivál – Egy hónap múlva közös megborulás a Mátrában

KMZ

Zenészek nyilatkoznak a Fekete Zaj Fesztiválról

KMZ

Budapestre költözik a Fekete Zaj Fesztivál

KMZ

Fekete Zaj Fesztivál 2012 – Koncertbeszámoló

Hermes

Fekete Zaj Fesztivál 2011 – Koncertbeszámoló

Hermes

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek