FEZEN Fesztivál 2011 – Koncertbeszámoló

2011. augusztus 4-5. @ Székesfehérvár, MÁV Pálya

Érzések a fesztivállal kapcsolatban

Székesfehérvár, Fezen. Dream Theater. Meglepődve olvastam, hogy a híres amerikai progresszív banda, mely nem mellékesen a kedvenc zenekarom is, fellép a fesztiválon, ami kihagyhatatlan lehetőség egy kis zenei csemege után vágyó hallgatónak. A koncert feledhetetlen volt, talán a legjobb Dream Theater koncert, amin voltam. Ezért viszont a nézőknek a belépőn és a kezdeti rossz időn túl további nehézségekkel kellett megküzdeniük. A történet ott kezdődik, hogy…

A Fezen honlapon hirdetett 5 perces séta a bejáratig inkább csak futva teljesíthető, egyébként 10-15 perc. Az út során elég sok sátrazó fesztiválozó arcba botlok, akik az ellenkező irányba igyekeznek. Gyorsan leinterjúvoltam őket, vajon hova-hova? Elmondták, hogy nekik nem itt van a belépő, úgyhogy a másik kapuhoz igyekeznek. A beléptető kapukhoz érve szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy nagy a sor. Ez még nem meglepő, hiszen fesztivál, sok ember, lassú haladás. Az már annál inkább meglepő volt, hogy a sor nem halad, mivel nem voltak karszalagok a beléptető bódéknál, miközben Kalapács Józsi már javában zúz. Ehhez nem fűznék kommentárt, inkább haladjunk.

Odaérve bemondom, hogy sajtójegy, Kronos Mortus, név. Itt nem kapok olyat, menjek a VIP bejárathoz. Az hol van? Azt ő nem tudja. Semmi gond, telefon a szervezőnek, elmondja melyik utcában van a VIP bejárat. Telefon, gps, megtudom, hogy sétálva úgy 30-40 perc. Nem mókás, és itt kitérnék a fesztivál helyszínére:

A fesztivál egy volt focipályán került megrendezésre (vagy még mindig az, akkor viszont durva) melyet a MÁV, indusztriál stílusban utazó helyi HQ-ja ölelt körül, melynek eredménye, hogy a fesztiválra csak felüljárón lehetett bemenni a sima, natúr fesztiválozónak. Nem a VIP, valamint sátrazó látogatóknak, akik miután helyben megtudták, hogy ez bizony nem az ő bejáratuk, elkezdtek visszaballagni, megkerülve az egész hóbelebancot = facepalm. Én viszont ezt az élményt már nem akartam megtapasztalni, így taxit hívtam és így (is) 10 percbe telt, mire odaértünk. Az út során folyamatosan láttam, ahogy szerencsétlen sátrazók caplatnak a bejáratukhoz, valószínűleg egészen a másik oldalról.

Most hogy megettem a bennem rejlő trollt és jól elmondtam, milyen rossz volt az egész szervezés, helyszínválasztás és kommunikáció, térjünk rá végre a koncertekre:

A Koncertek:

Kalapács
Kalapács Józsi biztos hatalmas koncertet adott, ilyen múlttal és hanggal nem is lehet másképp, rajtam kívül biztos más is szerette volna megnézni, de ahhoz olyan dél körül kellett volna a bejárathoz állni, hogy bejussak, ami nem jött össze. A Háború Gyermekére odaértem, ami nagyon jól szólt, mindig is szerettem a számot, az előadásban pedig nem kellett csalódnom. Kár, hogy vége. Sebaj, pár sör, egy kis pihi és már nyomja is az arcunkba az Ossian.

 

 

 

Ossian

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Ossianért konkrétan sosem rajongtam, pont azért, amiért a legtöbben szeretik: a dalszövegek miatt. Így aztán teljes érdektelenségben hallgattam végig a koncertet, melyre szerintem egyébként is jellemző volt az egysíkú játék és ének. Voltak tekerések, színpad hátterének a korszakra jellemző változtatása, de nagyjából ennyi. Megvoltak a nagy slágerek, mint a Rock KatonáiAcélszív, balladák, gyors témák és a Sörivó vagyok, melyre Paksi Endre gyorsan reagált is, hogy ő bizony már nem iszik, és az ominózus koncert, amin atomrészegen jelent meg, csak poén volt, vegyük mi is annak. Ok.

Ezután már nagyon vártam a Dream Theater előadását, előttük azonban még a Lord lépett színpadra, melyen elég sokan voltak, szerintem viszont elképzelni sem lehetett volna rosszabb előzenekart egy Dream Theater elé. Soft Rock (nem érdekel, akkor is az) a javából, mely sok fiatalt és még több idősebb embert volt képes a színpad elé szegezni.

Dream Theater

A Dream Theater háza táján több fontos dolog is történik, történt. Egyrészt jön az új album, másrészt kilépett Mike Portnoy dobos, alapítótag, aki több mint 25 éve erősítette a Dream Theater-t. Helyét a nem kevésbé híres és hihetetlen technikával játszó Mike Mangini vette át, akinek a dobfelszerelése már az átszerelés alatt is ütött. Nagyon kíváncsi voltam, mit tud nyújtani a Dream számokban. Dobolása jelenleg arra koncentrálódik, hogy eljátssza a nótákat, matekosan, konkrétan, viszont nyoma sincs még Mike Portnoy lazaságának és lüktető játékának. Talán idővel nála is kialakul, hogy úgy játssza el a Dream számokat, mintha bárki képes lenne rá. Számomra hiányzott egy kicsit Portnoy hangzása, de ez hamar elmúlt, mert Mangini valóban tud és nem is akárhogy, kétség kívül ott a helye a világ legjobb zenekarában, de még egy ilyen embertől sem várható el, hogy azonnal hihetetlenül természetes módon játssza el ezeket a számokat, az viszont érdekes volt, hogy a Metropolis-ban alig észrevehetően, de hibázott, amit az előbb említettek miatt megint csak nem lehet felróni neki, végig hozta a színvonalat és hatalmas energiával játszott.

A koncert csodás volt, megkockáztatom, hogy az eddigi legjobb Dream koncert, amin voltam, a közönség partner volt minden számban (legalábbis, ahol én álltam), voltak jó kis együtténeklések és közös meglepődések, hogy azigen, ezt is játsszák??? ugyanis érdekes szetlistát dobott össze a zenekar, amit most közzé is tennék:

01. Under a Glass Moon

02. These Walls

03. Forsaken

04. Endless Sacrifice

05. Dobszóló

06. The Ytse Jam

07. Peruvian Skies

08. The Great Debate

09. On the Backs of Angels

10. Caught In A Web

11. Through My Words

12. Fatal Tragedy

13. The Count of Tuscany

Ráadás: Metropolis Pt. 1: The Miracle and the Sleeper

Az Under a Glass Moon tökéletes kezdés volt, rendesen megalapozta a hangulatot, de néhány számot külön is kiemelnék, kezdve a The Count of Tuscany-vel és a Rudess&Petrucci szólóval, ami egyszerűen elképesztő volt.  Zseniális. Nem volt tekerés, nem volt halálos technikai bravúr, csak színtiszta játék, elképesztő hangzás. Ez a két fickó, úgy érti meg egymást zeneileg, mintha egy ember volna. Lélegzetet visszafojtva figyelte még a Postás Józsin nevelkedett biztonsági őr is. Az Ytse Jam hatalmas élményt nyújtott, az elejétől a végéig eljátszották. Meghallhattuk élőben az első dalt is az új, hamarosan megjelenő albumról, az On the Backs of Angels-t. Nagy meglepetés volt még a The Great Debate is, és hihetetlen élménnyel gazdagított a Through My Words, melyet elejétől a végéig közönséggel együtt énekelte LaBrie, aki bizony nagyot énekelt, nagyszerű formában volt, és bár mostanában sok kritika éri a hangját, látszik, ha nincs valami akadályozó ok, olyat tud, amit sokáig nem felejt el senki (ő sem véletlenül van ott, ahol). A csodás Through My Words-t, ahogy kell, átvezették a Fatal Tragedy-be, melyen Petrucci elnyomott egy szólót azoknak, akik nem figyeltek az Under the Glass Moon-nál, hogy most már nekik se legyen kétségük afelől, hogy itt nem szarral gurigáznak a srácok.

Megvolt Mangini bemutatása, mindenki kitörő tapssal és örömmel fogadta őt a Dream Theater családban, majd elnyomott egy olyan dobszólót, amit szanaszét lehetne elemezni, olyan technikai bravúrok voltak benne és itt nem csak a lehetetlen sebességre gondolok. A végén már semmi meglepetés nem volt, köszönték az estét, nagyszerű volt a közönség és megígérték, hogy visszatérnek, azt viszont ők sem gondolták komolyan, hogy elmennek anélkül, hogy el ne nyomják a Metropolis-t, amit a közönség is hangosan kántált. Nem is mentek, elnyomták. Az este megkoronázása volt a szám, köszönjük Dream Theater, még mindig ott vagytok, ahol lennetek kell, a csúcson.

Jó pár percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elkezdhessem feldolgozni a hallottakat, látottakat. A Fezen helyszín választása azonban ismét segített, ugyanis kijutni nehezebb volt, mint bejutni a már említett felüljáró miatt, melyen egyszerre 6-7 ember mehetett át (vagy a fene se tudja, miért nem engedett többet a biztonsági őr, mivel amikor mi mentünk, már több mint 10-en mentünk). Ez akkora mocskos nagy tömegorgiát eredményezett, hogy öröm volt nézni, a biztonsági őr is fogta a fejét, hogy itt most élve eltemetik. Szerencsére egy-két beordibáláson kívül nem történt egyéb és olyan 20 perc után átmehettünk a hídon kirekesztve fejünkből az egész Fezen-t, megtartva a csodálatos Dream Theater koncertet.

Kapcsolódó cikkek

FEZEN Fesztivál 2019 – Koncertbeszámoló

Azagtoth

Teltházzal zárt a jubileumi FEZEN Fesztivál

NorthWar

Ismét az amerikai foci mellé állt a FEZEN – a Divízió I. névadó szponzora lett a fehérvári fesztivál

NorthWar

FEZEN Fesztivál 2015 – Koncertbeszámoló

Azagtoth

Metallegendákkal és nézőcsúccsal indított a FEZEN Fesztivál

NorthWar

FEZEN Fesztivál 2013 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

FEZEN Fesztivál 2012 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

FEZEN Fesztivál 2010 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

FEZEN Fesztivál 2008 – Koncertbeszámoló

Anonymous

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár