FEZEN Fesztivál 2010 – Koncertbeszámoló

2010. szeptember 9-11. @ Székesfehérvár, Jüllich Glas

Idén ismét nagyot dobbantott a Fezen fesztivál, a már szerencsére szokásosnak vehető nagy német metalzenekarokon kívül a brit Therapy?-t és a hard rock legenda Uriah Heepet is sikerült a koronázó városba csábítani.
Csütörtökön érkeztem Székesfehérvárra, a viszonylag sűrűn járó fesztiváljáratoknak hála, hamar útra kelhettem a Jüllich Glas gyár udvarán megrendezésre kerülő eseményre. Tavaly tette át a székhelyét a rendezvény ide, miután a városvezetés nem adott engedélyt, hogy továbbra is a Bregyó-közben tartsák meg a fehérváriak nyárzáró fesztiválját. A régebbi helyszín sokkal hangulatosabb volt, a mostani valami holdbéli tájra emlékeztet, de a nagyobb köveket hatalmas anyagi ráfordítással eltávolították a rendezvény területéről. Idén a sátorozás mellett döntöttem, ami a csütörtöki kánikulában még kiváló ötletnek tűnt.

1. NAP

Elsőként a legendás magyar heavy metal énekes szólóbandáját, aKalapácsot néztem meg. Józsiék bulijának a kezdetén még elég gyér közönség fogadta őket, de ahogy haladt előre a buli és az idő egyre többen lettek, gondolom sokan csak később érhettek oda munkahelyi vagy iskolai elfoglaltságuk után. A csapat a szokásosnak mondható mozdulatlanságban nyomta végig a koncertet, természetesen Kalapácsot leszámítva, aki rendesen bemozogta a színpadot. Kár, hogy gitáros kollégáiról ugyanez nem mondható el. Persze a banda régóta egyben van, így a zenei élményre nem lehetett panasz, mint Weisz László, mint Sárközi Lajos nagyszerű virgákkal nyűgözte le az egybegyűlteket.
Az elhangzott dalokra sem lehet panasz, előkerültek a nagy Kalapács slágerek (Itt leszek, Sólymok Fészke, Patkánymese vagy a koncertzáró Bűnöm a Rock) mellett a frontember régi zenekarainak dalai is, nevezetesen az Omentől a Fagyott Világ, a Pokolgéptől pedig a meglepetés Pokoli Színjáték mellett az Itt és Most, Ítélet Helyett és a Gépinduló.
Körülbelül 75 percnyi játék után vonultak le a színpadról, nem volt rossz koncert, de azért intenzívnek vagy maradandóan emlékezetesnek sem mondanám. Lehet, hogy a kezdeti gyér érdeklődés vagy a bemelegítő szerep az oka, de a magyar metal egyik vezető csapatától akkor is többet várna a koncertlátogató.

Kalapács után felfedeztük alaposabban a fesztiválterületet. Töltöttem ki kérdőíveket a nemi betegségekről, hölgyolvasók megnyugtatására közlöm, hogy tudomásom szerint nincs olyanom és persze az elmaradhatatlan kaja-pia árusokat is leteszteltem. Örömmel mondhatom, minőségben és árban is nagyon elégedett voltam. Közben a Heaven Street 7 koncertjét füleltem, volt az összes nagy slágerük, Dél-Amerika, Krézi srác, Mozdulj. De én azért már nagyon vártam a Moby Dick műsorát. A Hammer sátorban várakozva gyanús volt, hogy eggyel kevesebb gitárerősítő van a színpadon és a kongadob sem tartozik a Moby Dick hangszerei közé. Mint az kiderült a Room Of The Mad Robots ugrott be a soproni ászok helyére, mert Smici nagyon beteg lett, ami lehetetlenné tette az aznapi fellépésüket. Azért erről legalább egy cetlit elhelyezhettek volna a sátor bejáratánál.

A Room Of The Mad Robotsot eddig csak névről ismertem, a Uriah Heep koncert kezdetéig kb fél órát nézhettem őket, de még győzködniük kellene, hogy adjak nekik esélyt. Korrekten tolták a groove-okkal tűzdelt metalt, de a Pantera feldolgozás 5 Minutes Alone megmutatta, hogy bőven van még hova fejlődniük a saját daloknak. Mindenesetre tehetséges, önironikus társaság, legközelebb Ozzy előtt több embernek bizonyíthatnak.
9 órakor színpadra lépett a nagy brit hard rock/heavy metal hármas mellé gyakran odahelyezett Uriah Heep koncertje. Bár nem futottak be olyan karriert, mint a Black Sabbath, a Led Zeppelin vagy a Deep Purple, koncertjeik nagyon profik és lemezeik továbbra is nagyon magas színvonalúak.
Rögtön az utolsó lemez nyitószámával kezdtek, alaposan megadva az alaphangulatot. A többezres közönség is beindult, de ez a második számnál még fokozódott, hiszen egy igazi klasszikus, a Look At Yourself következett. A koncert amúgy is felölte a banda pályafutását, régi és új dalok vegyesen kaptak helyet a programban, ahogy ezt Mick Box gitáros és Bernie Shaw énekes többször is elmondta nekünk. A közönség átlagéletkora más fesztiváloktól eltérően itt már magasabb volt, ami azért is figyelemre méltó, mert a zenekar májusban önálló koncertet adott a Pecsában. Úgy látszik a banda rajongótábora nagyon lelkes, ha a kedvenceikről van szó. Amit egyébként ki is érdemeltek, hiszen nagyszerű formában vannak. Pár éve láttam őket utoljára, már akkor is feltűnt, hogy Russell Gilbrook dobos érkezése mennyire felpörgette a csapatot, hiszen nagy erővel és pontossággal űzi, hajtja a bandát. Az előbb említett két zenész, de főleg Shaw pedig nagyszerűen vezényelték a közönséget, Mick Box pedig két akkord vagy szólók szünetében imitálta billentyűs kollégája Phil Lanzon mozdulatait. Utóbbi egyébként egy-kétszer elő is jött a Hammond és a szintetizátor mellől, hogy még jobban hergelje a közönséget. Egyedül talán a basszusgitáros Trevor Bolder volt visszafogottabb. Persze szigorúan a többiekhez képest, mert ő is hamar feloldódott és fülig érő szájjal szolgáltatta a biztos alapokat Russell dobolása mellé. Arról nem is beszélve, hogy mindegyik fazon kivette a részét a vokálozásból és 100%-ot nyújtott hangszerén, meglepő lendülettel, fiatalosan adták elő dalaikat.
A közönségre nem lehet panasz: tapsoltak, énekeltek. Persze a régi, nagyobb klasszikusokra sokkal jobban pörgött a tömeg. Szerintem biztos volt ott nem egy fiatal, aki ott döbbent rá, hogy tulajdonképpen ő ismeri ezt a bandát, hiszen nem egy rocktörténeti klasszikust adtak ki a kezük közül. A Look At Yourself, Easy Livin’, Lady In Black vagy a Gypsy ráadásul számos feldolgozást is megért napjaink és a közelmúlt nagy előadóitól. Lassú vagy pörgősebb rock’n’roll dal? Mindegy volt ezen az estén, mindent kitörő örömmel fogadott a nép. Azért a ráadásra sem fáradtak el szerencsére, így hatalmas tapsot kapott a banda a koncert végén. Րk pedig alig akartak levonulni a színpadról, többször meghajoltak és minden lehetséges ereklyét beszórtak a közönségbe. Mick Box azt is elmondta, hogy mindig öröm nálunk játszani és mindenképpen visszatérnek. Úgy legyen!

Uriah Heep műsor:
Wake The Sleeper
Look At Yourself
Book Of Lies
Bird Of Prey
Corridors Of Madness
Return To Fantasy
Only Human
Stealin”
Free an’ Easy
Gypsy
Angels Walk With You
July Morning

Easy Livin’
Sunrise
Lady In Black

A Uriah Heep nagyszerű hard rock koncertje után bevallom, kicsit féltettem a német barátainkat, hiszen nagyon magasra rakta a brit legenda a mércét. Ha nem is egyszerűen, de szerencsére megugrotta a lécet a fuldai alakulat. Րket egy hónapja láttam a hatalmas wackeni fesztiválon, de akkor úgy éreztem, hogy nem voltak csúcsformában.
A koncert negyed órás késéssel kezdődött a Dead Or Rock-kal. Úgy látszik már ez lesz a standard nyitónóta, a Tinnitus Sanctus turnén megszokott háttérvászonnal és némi színpadi díszlettel. Ami egyből feltűnt, hogy milyen jó kedvvel nyomja mindegyikük. Alapból elég happy-metal banda az Edguy, de most még több összenevetés, mosolygás volt a színpadon, mint máskor, láthatóan tetszett nekik a magyar közönség. A döngölősebb Speedhoven követte a lazább Dead Or Rockot, nekem továbbra sem jön be annyira ez a szám élőben. Annál inkább a következő Tears Of A Mandrake, egyik utolsó hírmondó a banda tisztán metal korszakából. A nóta után Tobias közönségénekeltetése következett, ami a szokásos hülyeségekkel volt tele, még mindig elég jó a beszélőkéje Tobinak. Elárulta, hogy magyarul tudja a főzelék szót is, aminek a német változatát kellett egyik dalukra énekelni, majd egy férfirajongó “I love you, Tobias” bekiabálására Dirkhez irányította a delikvenst, mert ő buzi a bandában. A Lavatory Love Machine az egyik legjobb bulizós nóta, ami mostanában született, itt is hatalmas hangulatot teremtett. Amit viszont kifogásolok, hogy Tobi hosszú évek óta magyarázza a Vain Glory Opera előtt, hogy a Europe-tól lopták. Elsőre még hatalmas poén volt, most viszont már több mint fárasztó. Mindenesetre a dal még mindig üt, de a legnagyobb meglepetés az utána következő Piper Never Dies volt. Hallottam már élőben, de legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egy fesztiválfellépésen veszik elő a 10 perces dalt, főleg ahogy Tobi is említette, 3 éve nem voltak hazánkban.
Az Edguy koncertek szokásos kelléke Felix Bohnke dobszólója. Eléggé alulértékelt dobos, de talán nem véletlen, hogy Tobias őt választotta az Avantasia turnék dobosának… Én személy szerint sajnálom, hogy már a Karib-tenger Kalózai zenéjére dobol a Birodalmi Induló helyett. A szokásos dobtémák után már csak a Superheroes-Save Me lassabb duó és a Fucking With Fire őrültködése volt hátra az alap programból. Dirk Sauer és Tobias Exxel tovább hülyéskedhetett Jens Ludwig gitárossal, aki sokkal többször jött előre a színpad elejére, mint máskor. Összeállásaik közben próbálják nevettetni egymást, remélem nem csak a színpadnak szól ez a nagy barátság.
A ráadásban csak a Sacrifice és a King Of Fools kapott helyett. Előbbivel továbbra sem vagyok kibékülve, sokkal jobb számok vannak a régebbi lemezeken, de az újakon is, nem értem minek erőltetik ennyire. Azonban ez egy nagyon jó Edguy koncert volt, a közönség is vette a lapot minden esetben, mondhatjuk, hogy a hazai rockerek is ki voltak éhezve egy jó kis Edguy bulira. Nem vallottak szégyent a brit mesterek után, ez már önmagában is nagy szó és talán több új rajongót is szereztek maguknak.

Edguy setlist:
Dead Or Rock
Speedhoven
Tears Of A Mandrake
Lavatory Love Machine
Vain Glory Opera
The Piper Never Dies
Ministry Of Saints
dobszóló
Superheroes
Save Me
Fucking With Fire

Sacrifice
King Of Fools

Edguy után belenéztünk a Junkies koncertjének a végébe. Talán harmadáig telt meg a sátor fiatalokkal, akik nagyon élvezték Barbaró Attiláék műsorát. Én azonban valahol a Hat lemez környékén lemaradtam belőlük. Amíg ott voltam volt a Csatornapatkány, a Drog a rossz és a Miattad Iszom Te Állat. A koncertjük véget ért én pedig átmentem AB/CD-re a Fezen Klub színpadához.
Ők ismét korrekt Ac/Dc bulit toltak. Sajnos Hümér, a régi gitárosuk már az égben zenél, utóda Erik pedig kicsit túljátssza Angus Young szerepét. Azért jó buli volt, de ilyen számokkal tévedni sem lehet. Whole Lotta Rosia, Hells Bells, Thunderstruck, Highway To Hell, hogy csak a legnagyobb üdvrivalgást kapottakat említsem. Szórakoztató műsor volt, de sajnos a koncert után már nem volt számomra értékelhető program, így hamar eltettem magam másnapra.

2. NAP

Ez a nap tartogatta számomra talán a nagyobb vonzerőt, mint a csütörtöki nap. A Gamma Ray-t megnézni mindig élmény számomra, a nyári Masters Of Rockos koncertjük előtt pedig 3 éve nem láttam őket. Valamint a Pokolgépet se láttam még az új énekessel. De kezdjük az elején.
Szerencsére a nem túl meleg időjárás miatt sokáig tudtam aludni, de üröm az örömben, hogy sajnos esőkopogásra ébredtem. A jó idő csak csütörtökig tartott, péntektől folyamatosan esett az eső vagy legalább csöpögött, jó nagy tócsákat alakítva ki az egész fesztiválterületen. A kemping bejáratánál és a mini “domb” aljában is mocsaras körülmények uralkodtak. Itt jött ki a fesztivál legnagyobb hátránya: amíg nem kezdődtek a koncertek szinte semmit sem lehetett csinálni. Sőt, evés-iváson kívül tényleg semmit, így a kempingezőkön kívül talán egy maroknyi ember volt csak a fesztivál területén. Jókedvűen beszélgetve pár ismerőssel és sátorbontással azért eltelt a koncertekig hátralévő pár óra. Először a Zorallt néztük meg, nagy előny, hogy fedett volt a Nagyszínpadon kívül az összes helyszín.
A Zorallt se láttam jó régóta, talán utoljára a 2008-as Szigeten a koncertjük egy részét. Most sem nyűgöztek le. Ami 2003 környékén jó poénnak tűnt most már eléggé lakodalmas rockra degredálódott. Elismert, népszerű zenészek alkotják a csapatot, szóval nem kell attól félniük, hogy senki sem lesz rájuk kíváncsi, de az egyszeri látogatóknak szerintem a táncoslányok amúgy nagyszerű produkciója jobban megmarad. Én is így jártam, nehezemre esik felidézni milyen dalokat játszottak a koncerten. Talán mert sosem voltam oda a magyar popslágerekért. A Valami Végetér, Induljon a Banzáj, Könnyű álmot hozzon a szél, Fűrész-dal és a Gyere ki a hegyoldalba biztosan volt, a közönség be is indult rendesen, még ha egy kis biztatás el is kélt olykor-olykor Szaszáéktól.

Ez sem lett a fesztivál koncertje, tovább is mentünk Eddára. A magyar rock egyik nagy bandája idén 30 éves, ezt többször elmondták, a Sportarénában lesz majd egy jubileumi koncert decemberben. Pataky Attila hitelessége megkérdőjelezhető, de ezen az estén nagyon jól énekelt és a pécsi kirohanás is elmaradt, mivel a közönség nagyon jól viselkedett. A zenészek nagyon jók még mindig, Gömöry Zsolt és Alapi István egyaránt hangszereik mesterei. Nekem külön öröm minden esetben utóbbi játékát figyelni. Nagyon szimpatikus módon mindegyik zenész kijöhetett még a közönség elé egy nagyot ollézni. Másik szimpatikus dolog az volt, hogy nem balhéztak a kisebb színpad miatt, elfogadták, hogy egy német és brit világsztár zenekar előtt nem jut akkora terület, mint máskor. A műsor amolyan best of volt a Körrel, Hűtlennel, de volt Kínoz egy ének, az őssláger Mindig Sarkon Álltam Már, Keselyű, Elhagyom a várost vagy az Éjjel érkezem is. A közönség kicsit lehetett volna aktívabb, de valószínű az eső hűtötte le kicsit a kedélyeket, mert minden dal után nagy tapsot kapott a csapat.

Az Edda nagyon jó koncertje után hamar átvette a Gamma Ray kisegítő személyzete a színpadot, hogy átalakítsák a németek igényeinek megfelelően. Én addig a nagyon laktató lángosokat kínáló vendéglátóipari egységet kerestem fel, de hamar visszaértem a koncert kezdete előtt a színpad elé. A 2-3. sor középen pont ideálisnak bizonyult a műsor élvezetéhez, mert a hangosítás kifogástalan volt végig, ahogy szinte az egész fesztiválon is! Nagy szó ez kishazánkban!

A műsor nagyjából megegyezett a Masters Of Rockon elhangzott programmal, némi módosítással. A nyitány szerencsére maradt a Gardens Of The Sinner, hogy mindenki azonnal együtt énekelhessen Kai Hansen mesterrel és csapatával. Hatalmas energiával játszottak, ahogy mindig. Dan Zimmermann nem kímélte a dobcuccot, szólója ismét élményszámba ment, Dirk Schlächter mozdulatai még mindig Joey DeMaiot juttatják eszembe, bár most nem a kivágott bőrcuccában, hanem a hideg miatt kabátban játszott. Henjo Richter szólógitárosnak új stylistja lehet, mert ennyi cipzárt, láncot és egyéb kiegészítőt még nem láttam rajta. Hansen mester pedig hozta a szokásos formáját, szerencsére a Buffalo cipőt most hanyagolta!:) A Powerplant album egyik legjobb dala megadta rendesen az alaphangot, a Land Of The Free albumnál egyébként sem merészkedtek hátrébb a banda múltjában, pedig rengeteg nagyszerű dal született akkor is. Így viszont az azóta született albumok majd’ mindegyikéről kaptunk egy kis ízelítőt. Persze ez a setlist még érezhetően az új albumot hívatott promótálni, hiszen a műsor harmada a To The Metalról kapott helyett.

Másodikként a New World Order hangzott el a hasonló nevű 2001-es albumról, aztán következett két szám (Empathy, Deadlands) az új lemezről, amit láthatóan kevesebben ismertek, mint a már bejáratott számokat. Az örök küzdelemről szóló Fight bontotta meg egy kicsit a sort, mely után szintén a legújabb lemez egy dala következett. Ez pedig a csodálatos, lírai No Need To Cry volt Dirk Schlächter énekével. Sokak szerint itt lehetett volna a Silence is, én is nagyon kedvelem azt a dalt, de a mostani esthez ez jobban illett és az sem elhanyagolható, hogy Dirk nagyon ritkán énekel szólót a színpadon és gitározni sem láthattuk őt Gamma Ray koncerten 97 óta! A Land Of The Free albumról az Abyss Of The Void már nagyobbat ütött keményebb jellegénél fogva. Hansen azt nyilatkozta többször is, hogy amikor kiadták, nem sejtették, hogy ez lesz a karrierjüket meghatározó lemez, csak érezték, hogy ez egy jó anyag. A klasszikussá váláshoz azonban a közönség szeretete is kell, ez az album pedig messzemenőkig élvezi azt. Dan dobszólója pedig ahelyett, hogy leültette volna a hangulatot még emelte is azt, mert a standard szóló végén egy kb 2 perces bejátszásra dobolt rá. Ez a bejátszás pedig Mozart Török indulója és Offenbach Kán-kánja volt. Különösen az utóbbira indult be a hazai publikum, néhányan nevetgélve a valódi kán-kán táncot is eljárták. A vicces közjáték után a műsor leghosszabb dala jött az Armageddon képében, bár már a kezdőtaktusokat is kitörő üdvrivalgás fogadta. A To The Metal egy szerintem középszerű dal a metalról, ide jobban illett volna a Heavy Metal Universe, de a Rebellion In Dreamland és a Man On A Mission előtt ez is megtette, azok úgyis felpörgettek mindenkit, még ha utóbbinál a közönségénekeltetésben kissé leszerepelt a közönség. Ezzel a speed-csapással ért véget a műsor standard része, de a nagy tapsolásra visszatért a banda és eltolták nekünk Kai Hansen egyik legsikeresebb, legismertebb, leglegebb dalát az örök metalhimnusz I Want Outot. Erre aztán tényleg boldog-boldogtalan együtt bólogatott, de a záró Send Me A Sign se volt egy hangulati mélypont, sokáig ünnepelte a közönség még a bandát, akik meg is köszönték a szívélyes fogadtatást és megígérték, hogy hamarosan visszatérnek. Nocsak, megint egy Joey DeMaios vonás. Nekem személy szerint ez a koncert tetszett a legjobban a fesztiválon, bár mindhárom nagy külföldi rockfellépő egyaránt remekül teljesített. Kicsit szomorkodtam is, hogy hazai társaik nem igazán tudják velük felvenni a versenyt.

Gamma Ray műsor:
Gardens Of The Sinner
New World Order
Empathy
Deadlands
Fight
No Need To Cry
Abyss Of The Void
dobszóló
Armageddon
To The Metal
Rebellion In Dreamland
Man On A Mission

I Want Out
Send Me A Sign

Gamma Ray vége után rohantam át a Hammer színpadhoz, ahol a Pokolgép már javában játszotta a Háború gyermekét. Sajnos valamiért a középtempós és lassú számokat erőltették inkább a koncerten. Nem értem miért, nagyon jó pörgős, kemény számai vannak a Pokolgépnek, akár annyi is, hogy egy egész koncertet végigjátszhatnának velük, egyszer igazán meghirdethetnének egy ilyen bulit! Volt egy új szám is, amit már Tóth Attila énekessel írtak és bejelentették, hogy még idén új koncertlemez jelenik meg. Kicsit visszafogott volt a színpadi produkció, zeneileg azonban nem nagyon lehetett kivetnivalót találni az elhangzottakban, a koncert végére már Attila hangszínével se voltak furcsák a klasszikus nóták. Volt Adj új erőt, Jel, Mindhalálig Rock’n’Roll, Hol van a szó, Ítélet Helyett, Éjféli harang és Újra születnék is. Kritikaként talán az új szám túlságosan musicales voltát tudnám említeni, de reméljük a többi szám már keményebb lesz!
Pokolgép után Dalriada következett. Րket idén már többször láttam, ami régen sajnos ritkán fordult elő velem. Most sem szóltak jól, többször gerjedtek a hangszerek, nagyon elől kásás, hátul pedig tompa, nagyon aránytalan volt. Azért a vége felé már egészen normalizálódott a helyzet. Tavaly óta szép magyaros ruhát hordanak koncerteken, ami illik is a zenéhez, főleg az egyik új dalhoz, a Hajdútánchoz, ami a hamarosan megjelenő Ígéret lemezen is rajt lesz!

A Nap és Szél házával kezdték a koncertet, ami egy igazi best of volt, még ha a már említett hangzás nem is állt az oldalukra. Volt Tűzhozó, Téli Ének, Védj Meg Láng 1., Hajdútánc, Bor Vitéz, Szent László 1., Igaz Hittel és zárásként a Szondi Két Apródja 1., és a Walesi Bárdok első két tétele. Rieckmann Tadeusz továbbra is nagyon jó dobos, Ficzek András és Binder Laura pedig egyre jobb frontemberek, tisztán érezhető a fejlődés náluk és a többieknél is. Most már csak egy jó hangmérnök kellene melléjük, aki a hangzásukat helyrepofozná, bár ha a közönség szerint ők a legjobb koncertzenekar, akkor lehet, hogy nincs is értelme javítani ezen…

Így ért véget számomra az idei Fezen, az egyik fesztiválbusszal sikerült hamar kijutni a vasútállomásra, ahol a helyi erőkön átverekedve magam már az egyik személyvonaton várhattam az indulást a váróterem helyett.
Remélem jövőre ismét el tudok látogatni a fesztiválra, hiszen nagyon szimpatikus, látogatóbarát rendezvény ez, ahol nem a minél nagyobb lehúzásra mennek rá, hanem arra, hogy az ember valóban magas színvonalat kapjon a magyar szinten amúgy nagyon olcsó belépőkért cserébe. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a város ismét felkarolja a Fezent és sikerül közösen valami jobb helyszínt találni! Addig is mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el a fesztiválra, mert megéri!

Kapcsolódó cikkek

FEZEN Fesztivál 2019 – Koncertbeszámoló

Azagtoth

Teltházzal zárt a jubileumi FEZEN Fesztivál

NorthWar

Ismét az amerikai foci mellé állt a FEZEN – a Divízió I. névadó szponzora lett a fehérvári fesztivál

NorthWar

FEZEN Fesztivál 2015 – Koncertbeszámoló

Azagtoth

Metallegendákkal és nézőcsúccsal indított a FEZEN Fesztivál

NorthWar

FEZEN Fesztivál 2013 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

FEZEN Fesztivál 2012 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

FEZEN Fesztivál 2011 – Koncertbeszámoló

stickerey

FEZEN Fesztivál 2008 – Koncertbeszámoló

Anonymous

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár