Koncertbeszámolók

Finntroll, Týr, Skálmöld – Koncertbeszámoló

2013. szeptember 13. @ Budapest, Club 202

Bár sajnos a 2013-as őszi-téli szezonban a legtöbb folk/viking metalos turné elkerüli hazánkat, a Finntroll lemezbemutató turnéja egy elég szerencsés időpontban, szeptember 13-án érkezett Budapestre. Úgy tűnt, a pénteki nap hatalmas előny, hisz már 5 órakor többen gyülekeztek a Club202 előtt, de sajnos utóbb kiderült, a vártnál kevesebb ember látogatott el a bulira. Mindenesetre én már időben ott voltam, hiszen az aznap friss lemezzel jelentkezett feröeri Týrt is kifaggattam a koncert előtt az aktualitásokról egy interjú keretében. A hatos kapunyitás után fél órával be is értem a klubba, ekkor még nem sokan lézengtek odabent. Nem is igazán értem, miért nem szerveztek be legalább egy előzenekart a három északi horda elé, de persze a felhozatal így is elég erős volt.

Hétkor húrok közé csapott a hazánkban már 2011-ben nagy sikerrel bemutatkozott izlandi epikus viking metal banda, a Skálmöld. Akkor első lemezüket hozták el hozzánk, most a tavaly kiadott második korongról érkezett a hat számból öt. Igen, hatból. Ennyit játszottak két éve is, igaz, akkor öt másik banda lépett fel utánuk még, nem kettő. Egy ilyen kevés fellépős estén több koncertidőt vártam volna. Mindegy, ellenben ismét zseniális és erőteljes bulit adott a teljesen eltérő szcénákból verbuvált zenészekből álló csapat. Bár az új lemez kissé gyengébb lett, mint a debütalbum, azért senki sem panaszkodott a friss klipes Gleipnirre vagy a Miðgarðsormurra.

Viszont a csúcspontot mégiscsak a záró Kvaðning opusza jelentette, melyben minden benne van, amire a zenekar képes – és az oboát leszámítva minden élőben is szólalt meg! Most is elámultam mind a gitárszólókat, mind a teljes tagság képezte kórust hallgatva, viszont fura módon a közönség még nem volt eléggé bemelegedve ahhoz, hogy igazi tombolásba kezdjen. Remélem, legközelebb végre normális játékidővel érkeznek hozzánk sárkányhajójukon, mert komoly figyelmet érdemelnek!

Skálmöld setlist: 1. Óðinn (intro), 2. Fenrisúlfur, 3. Gleipnir, 4. Narfi, 5. Miðgarðsormur, 6. Kvaðning

Az izlandiak zárása után rövid idővel már egy másik skandináv sziget(csoport) képviselőié, a feröeri Týré volt a főszerep a deszkákon. A progresszív és heavy elemeket népzenével ötvöző zenekar korábban elég sűrűn járt nálunk, 2007-ben egy négyállomásos miniturnét is leadtak itthon, nekem azonban sajnos nem volt még szerencsém hozzájuk, így leginkább rájuk voltam kíváncsi ezen az estén. Új lemezük, a Valkyrja, mely pont aznap jelent meg, szerintem az egyik legjobb anyaguk, ez pedig még inkább felerősítette a várakozást, csakúgy, mint a basszer Gunnar barátságos viselkedése az interjú alatt. Ennek megfelelően afféle lemezbemutató bulit vártam, ami bizonyos szempontból teljesült is, hiszen arányában sok új dalt játszottak, de ez alig hármat jelent. Míg az öt, igen, öt másik szám korábbi klasszikus volt.

A rövid játékidő miatt nem sokat kommunikáltak ők sem a közönséggel, inkább gyors egymásutánban, hatalmas energiával és élvezettel adták elő a számokat. A keresztény térítés ellen küzdő feröeri nemzetségfőről szóló harmadik dal alatt a közönség is feléledt és el is kezdődött az est végéig kitartó pogóhullám. Legnagyobb sikert, ahogy sejtettem, az Another Fallen Brother aratta az új lemezről, élőben még „slágeresebb”, mint felvételen! A srácok teljes odaadással zúztak, a szólók náluk is valami hihetetlenek, a bőgős pedig iszonyat nagy arc, ahogy mindenféle grimaszt vágva metakommunikál a közönséggel. Nagyon sajnálom, hogy ők is alig háromnegyed órát játszhattak, remélem, mielőbb ismét visszatérnek!

Týr setlist: 1. Hold the Heathen Hammer High, 2. Blood of Heroes, 3. Tróndur Í Gøtu, 4. Mare of My Night, 5. Sinklars Vísa, 6. Another Fallen Brother, 7. By the Sword in My Hand, ráadás: 8. Shadow of the Swastika

Ezt követően kicsit hosszabb szünet következett átpakolással és rövid beállással, de ez sem tartott fél óránál tovább. Így még igen fiatal volt az este, de máris a főzenekaron volt a sor. A közönség többsége is ekkorra érkezett meg, így egy jó félházas koncert lett a végeredmény – számomra kicsit csalódás volt, hisz a pénteki dátum több reménnyel kecsegtetett. Persze a jegyár kicsit drágább, mondhatni „európaibb” volt a szokásosnál.

Valamivel kilenc után aztán füstfelhő közepette színpadra vonult a finnországi trollhorda, az esemény főattrakciója. Új lemezük, a turné névadója az utóbbi idők legeltaláltabb anyaga lett véleményem szerint, bár a steampunkos imidzsük nem fogott meg. Ebből persze koncerten nem is kaptunk sokat, Vreth is hamar ledobta zubbonyát a hölgyrajongók örömére. A Finntroll bulijának első percétől kezdve mozgásba lendült az egész tömeg, pogó, circle pit, tánc és egy kevés crowd-szörfölés is kialakult – persze ez nem is csoda olyan új nóták, mint a Skogsdotter, a När Jättar Marschera, a Mordminnen és olyan klasszikusok, mint a Solsagan, a Slaget Vid Blodsälv, a Trollhammaren vagy a záró Jaktens Tid mellett. Míg a két másik bandánál minden tag nagyon beleélte magát a buliba, itt a közönség figyelmét főleg Vreth vonta magára és bár a régi dalok továbbra sem passzolnak igazán a hangszínéhez, kitűnő frontember. Az est egyetlen hangosítási gondja amúgy pont őket érintette, a szinti ugyanis nem szólt a legjobban, kissé a háttérbe lett szorítva. Mindenesetre ez nem sokat nyomott a latban, a közönség megőrült, a csapat pedig kitűnő és változatos dallistát rakott össze erre a majd’ másfél órára. Magam sem tudtam megállni, hogy ne ugorjak be néha a moshba, így koncert után fáradtan, enyhén sajgó izmokkal és elégedetten gurítottam le még egy seritalt az északi istenek tiszteletére.

Finntroll setlist: 1. Blodsvept, 2. Solsagan, 3. Mordminnen, 4. Ett Folk Förbannat, 5. Dråp, 6. Slaget Vid Blodsälv, 7. En Mäktig Här, 8. Intro+Svartberg, 9. När Jättar Marschera, 10. Under Bergets Rot, 11. Nedgång, 12. Skövlarens Död, 13. Skogsdotter, 14. Häxbrygd, 15. Trollhammaren, ráadás: Nattfödd, Jaktens Tid, outro: Svampfest

A koncertek után (de már előtte és a szünetekben is) kint jártak-keltek a zenészek a közönség soraiban, a Skálmöld tagjai és a Finntroll frontembere elég sokat tartózkodott a merch-pultnál és barátságosan fogadtak minden rajongót, akár fotózkodásról, aláírásról, akár beszélgetésről legyen szó. Azt sajnálom egyedül, hogy ennyire rövid volt az este, főleg az első két csapat játékideje volt nagyon kurta. Ismerőseimmel beszélgetve hamar kiderült, más is értékelt volna egy-két helyi előzenekart és/vagy a szintén friss lemezes svéd Månegarmot a három fellépő mellé, de legalábbis hosszabb játékidőket. Persze nem akarok panaszkodni, a három fellépő a lehetőségekhez képest maximális teljesítményt nyújtott, a produkciók ötcsillagosak voltak, így semmiféle hiányérzet nem maradt bennem, csak ugye nem ehhez a menetrendhez van szokva az átlagos magyar folk metalos. Na de majd talán legközelebb, remélhetőleg tavasszal!

FOTÓK: Katona Vica

Kapcsolódó cikkek

Autentikus északi turné élén tér vissza a Skálmöld

KMZ

Finntroll, Skálmöld: vasárnap végre megvalósul a koncert

KMZ

Tyr – 5 zenekaros folk metal party vasárnap a Barba Negrában

KMZ

TYR – európai turné és budapesti buli áprilisban a HEIDEVOLK és a DALRIADA társaságában

KMZ

Dalriada – Debrecenben az Alestorm és a Skálmöld vendégeként!

KMZ

Omnium Gatherum, Skálmöld és Satm1na jövő héten kedden a Dürer Kertben!

KMZ

Omnium Gatherum, Skálmöld, Stam1na – 2 hónap múlva Budapesten!

KMZ

SKÁLMÖLD – Vögguvísur Yggdrasils

ST. Toma

Skàlmöld a toleranciáért!

KMZ

Eluveitie, Arkona, Skálmöld – Koncertbeszámoló

Gwanath

SKÁLMÖLD – Með Vættum

ST. Toma

Skálmöld – Að hausti (Official Lyric Video)

KMZ

Eluveitie, Týr, Metsatöll – Koncertbeszámoló

Lothwen

Skálmöld bemutatja közelgő albumának részleteit!

KMZ

Hot News: Týr to tour with Sabaton and Korpiklaani

KMZ

Hot News: Finntroll – announce European tour dates!

KMZ

Hot News: Týr debut „The Lay of Our Love” videoclip at RevolverMag.com!

KMZ

Hot News: Týr releases „Blood of Heroes” video with live footage from Faroe Islands music festival!

KMZ

Týr Interjú

ST. Toma

TÝR – Valkyrja

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek