Koncertbeszámolók

Freedom Call, Visions of Atlantis, Seven Thorns – Koncertbeszámoló

2019. október 13. @ Budapest, Dürer Kert

FREEDOM CALL 20th Anniversary
M.E.T.A.L. TOUR 2019

Két éve volt, amikor sikerült az egész családomat felcsigázni, és rávenni egy német metal csapattal való személyes találkozóra. Egyikük sem bánta meg, de ez borítékolható volt, mert a germán kvartett egy nagyon szerethető, fülbemászó, de dögös zenét játszik, ők a Freedom Call.

A Chris Bay énekes/gitáros által vezetett csapat igazi örömzenét játszik, saját stílusban, amit ők egyszerűen csak HAPPY METAL-nak neveznek, és ez tényleg összefoglalja, mert nagyon vidám, életigenlő fémzenét tolnak az arcunkba. Ráadásul most ünneplik a húsz éves fennállásukat, stílusosan a tizedik lemezükkel.

Az estét a dán Seven Thorns heavy-power zúzása kezdte, és bevallom, nem ismertem őket, de a koncert előtt rájuk kerestem. A népszerű videómegosztón a legújabb dalaik megtekintése nem kúszott pár hónap alatt ötezer felé. Félve indítottam el az első klippet, mégiscsak itt vesztem el a S.T. szüzességemet. Minden aggodalmam alaptalan volt. Fantasztikus muzsikusok, jól felépített, dallamos power fémzene jön a hangszóróból. Megnézek még két számot, és rohanok a koncertre.

Már játszanak a dánok. Björn Asking énekes kiköpött Mark Osegueda, csak sokkal jobban énekel. Asger Nielsen olyan lágyan simogatja az előtte lévő hangszereket, hogy azok meghálálva a gondoskodást, csodákat hallatnak. Mondjuk Asger az egész koncert alatt nem volt elégedett a kontrollhangjával, aminek pofákat vágva adott hangot. Gabriel Tuxen egy szőke szépfiú, de akkora szólókat nyomott, hogy megvett kilóra. Mads Molbaek meg mintha az Ensiferumtól igazolt volna, akkor hévvel és viking lendülettel bűvölte öthúrosát. Lars Borup – Dániában minden dobos Lars? – halál pontosan tette a többiek alá a gyilkos kétlábgépes, okos dobtechnikáját. Nagyon rendben voltak. Az egyetlen érdekes, amit nem tudok hova tenni, hogy a koncertnek úgy volt vége, hogy az utolsó számban egyre halkultak, majd villany lekapcs, és lesétáltak. Semmi szevasztok, vagy mitomén. Mondjuk, később Chris mondta egy átvezetőben, hogy azért imádja ezt a dán bandát, mert olyan furcsán őrültek. Ez lejött. De kedves olvasós, ha eddig nem tette volna, hallgasson Seven Thorns-t!

Az „Atlantiszi látomásokat” már ismerősként köszöntöttem. Clementine még mindig a színpad királynője, és cseppet sem kopott sem a megjelenése, sem énektudása. Az együttes amolyan Európai Symphonic Metal Supergroup. Az énekesnő és a basszer osztrák, a férfi-szóló énekes olasz, a gitáros német, a dobos svájci. Nagyon kellemes, monumentális énektémákban bővelkedő dalaikat jól támogatja a power metal. A dobos srác, mintha most jött volna az edzőteremből, de dobol, mint az állat. A basszer egy barátságos óriás, ő leginkább rocker-fazon. A gitáros meg mintha egy Cure koncertről jött volna, közben meg akkorákat teker a gitárral, hogy miden elismerést megérdemel. A banda két énekessel operál, akik minden dalban kapnak is szerepet. A színpadot, és a dalokat persze Clementine gyönyörű szopránja uralja, amit nem fél használni. Michele pedig cseppet sem szorul háttérbe, nagyon jó kontrasztot ad a baritonjával a női éneknek. Az énekesnő egy nagyon karakteres arcú, törékeny lány, aki tudtában van minden fizikai jó tulajdonságával, és végtelenül profin bánik velük. A közönség soraiból meglepő módon a hölgyek ragadtatják el magukat jobban, úgy látszik, sokan tekintik ikonjuknak a szólóénekesnőt. Mondjuk, megértem. Ez a produkció már nekem nem ütött akkorát, mint a dánoké, de ezt tisztán betudom annak, hogy itt tudtam, hogy magas színvonalat fognak képviselni az előadók, így a meglepetés ereje elmaradt, de így is fantasztikus volt.

…és jött a Freedom Call. Őket jó tíz éve ismerem. Először a The land of crimson dawn lemezük jött velem szembe, és rántott be a málnásba. Azért imádom őket, mert ugyan ízig-vérig fémzenét nyomnak, és nagyon sok számuk az a tipikus arénarock, csordavokállal, de a szövegek mondanivalója mindig szívmelengető. Itt egy metal himnusz nem arról szól, hogy „éljenek a rocker-ek, a többiek meg le vannak sz@rva”, hanem – idézek – „hail to everone”.

Ez egy ünnepi turné, a fentebb említett okokból, és a dalok között Chris, a banda motorja, lelke hosszasan beszél a közönséghez. Én egyetlen másodpercét nem untam, mert olyan közvetlen a pasas, hogy mindenki a tenyeréből eszik. Mesél mindenről, ami eszébe jut. Dicséri a magyar közönséget, sztorizgat a turnéról. Elmondja, hogy túl méltatlannak találta mindig, hogy a bandatagokat az együttesek csak a koncertek végén mutatják be, így ő a második szám után bemutat mindenkit. Annál is inkább, mert a dobok mögött ülő Timmi, és a talján basszer gyerek új jövevény.

Minden dalt végig énekel velük a közönség, amit egyszerűen tátott szájjal élvez a zenekar. A Dürer nagyterme rendesen tele. Büszke bejelentés következik: három nagy, német fémzenei szaklap is írt az új lemezről (M.E.T.A.L.), és mindenhol meg is kapták az előkelő utolsó helyet. Pont leszarja, mert minden bulijuk teltházas, és a közönség kívülről fújja minden dalukat, régit és újat. Egyetértek.

A nagy kedvencek mellett, ott vannak a friss számok, az 111 (ami ugye egy fricska a 666-ra), az Ace of Unicorns (csak hogy érezzük a komolyságot), és persze a címadó M.E.T.A.L., ami alapvetése a közönségénekeltető számoknak: „Give me an ’M’ – M! Give me an ’E’ – E! Give me a ’T’ – T! Give me a ’A’ – A! Give me a ’L’ – L! What does it mean? METAL!!!!”

A közönség inkább középkorú, sok a hölgy, sokan a banda logójának arcukra festésétől sem riadnak vissza. Van, aki egyenesen unikornisnak öltözve jött. Én is felvettem a Freedom Call pólómat, amit még a múltkori koncerten vettem, mert a fiam azt mondta, hogy itt a rockerek között szégyenszemre úgy nézek ki, mint aki most jött a bankból. Amúgy pont akkor jöttem a bankból, ez van. Vettem egy pólót.

Tizenkét szám után levonulnak, de visszataps van, és még nyomnak az arcunkba három jófajta headbangelős nótát. A koncert után a merch pultnál dedikálás. Csak a gitáros Lars nem jött ki, a többiek szignója megvan. Chris a színpadon, azt mondta, hogy ez alatt a húsz éve alatt, ő csak azt akarta, hogy jókedvet csaljon az emberek arcára, nem kívánta ő megváltani a világot. Amikor aláírattam vele egy CD-jüket, és megfogtam a kezét, azt mondtam neki, legyen szíves nem beszélni hülyeségeket, nagyon sok embernek változtatta meg az életét. Az enyémet, miénket (család) biztosan.

Még húsz ilyen évet, Freedom Call! Köszi Dürer, köszi Concerto!

Kapcsolódó cikkek

Visions of Atlantis – szeptember 20-án a Barba Negrában!

KMZ

Teljes a line-up: minifesztivál épült a Powerwolf buli köré. Jön a Dynazty, az Eclipse, a Visions Of Atlantis, a Classica, a Hydra és a Power

KMZ

Alestorm’s Piratefest Budapest – Koncertbeszámoló

Steve

Seven Thorns – „Sympony of Shadows” (Official Video)

KMZ

Seven Thorns – „Beneath A Crescent Moon” (Official video)

KMZ

Tales Of Evening, Serenity, Visions Of Atlantis, Dragony, Temperance, Leecher – Koncertbeszámoló

Mountain

Freedom Call: happy metal lemezbemutató a Dürer Kertben

KMZ

Hot News: Visions Of Atlantis – New Line-up

KMZ

Őszi koncerthírek, Volbeat-Hegyalja jegyakció a Concerto Musicnál

KMZ

Lillian Axe, Helstar, Mortician, The Order of Chaos, Seven Thorns, Emerald – Koncertbeszámoló

Dehumanizer

Hot News: Seven Thorns To Tour Europe with Lillian Axe, Human Zoo, Mortician

KMZ

Hot News: Danish Power Metaller Seven Thorns to record new album & new vocalist!

KMZ

FREEDOM CALL – Land Of The Crimson Dawn

Darkjedi

Hot News – Visions Of Atlantis: New Album

KMZ

Hot News – Visions Of Atlantis: In Memoriam Nicole Bogner

KMZ

VISIONS OF ATLANTIS – Maria Magdalena EP

Lothwen

FREEDOM CALL – Dimensions

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek