2013. augusztus 31. @ Budapest, A38 Hajó
Ugyan nem lehetett tudni ki lesz az előzenekar ezért inkább időben érkeztem a helyszínre. Minden rendben ment a jeggyel és el is indult a találgatás, hogy vajon ki lesz a „Support”. Az előzenekar koncertje végig egy fehér lepel mögött zajlott, így csak találgatni lehetett az árnyakból és a zenéből. Vokálosi poszton Tóth Balázst ismertem fel és némi Tesstimony-s vonulatot a zenében.
A hangzás kellemes volt és a zene is mely erős egyvelege volt a black/death metálnak azonban ez a fehér leples dolog egy idő után, ha nem is unalmassá, de „valószerűtlenné” tette a dolgot. Többen kérdően néztek egymásra mikor a második-harmadik szám után sem pottyant le a lepel. Így megmaradt a titokzatosság és továbbra is ment a találgatás. Szűk fél órát játszottak nekünk, ha valaki tud valami biztosat írja meg.
A 8 órás kezdéshez képest bő fél órával később kezdő Gojira rövid időn belül harmadjára is ugyanannyira letaglózó, mint elsőre. Szokásosan az Explosia-val kezdtek melyre rögtön beindult az aktív mozgás, circle pit és miegyéb. Ami kellemes meglepetés volt, hogy játszották az új lemezről a The Axe-ot. Teljes eufóriába kerültem az előbb említett számtól és ők megint hálásak voltak a magyar közönségnek. Valahol koncert közben el is mondta Joe, hogy milyen furcsa, de jó érzés az, hogy a turnéjuk első állomása Magyarország volt és először jártak nálunk és most nálunk is fejezik be a turnét.
Visszakerült a programba Assault óta a Love melynek eleje most nem ütött akkorát, mint szokott és a Vacuity is melyet mintha egy érzésnyivel lassabban játszották volna. Azonban a megszokott precizitást kaptuk és így klub bulin, kicsit közvetlenebbnek is lehetett érezni a bandát. A Wisdom Comes-ra mindenki megőrült, nem is nagyon lehet máshogy arra a kezdésre reagálni.
Közben ment a pengető dobálgatás és itt megemlíteném a koncert legjobb arc emberét kinek sajnos nevét nem tudom – az történt ugyanis még koncert közben kerestem a pengetőt a földön, majd egyszer csak oda lépett hozzám egy srác és a kezembe nyomott egyet azzal a felkiáltással, hogy neki már van egy és látja én is azt keresem így legyen az enyém! Köszönöm még egyszer! 🙂 Aztán szép lassan a The Guift of Guilt-el lezárult a buli melyet szokásosan Joe indított egy kísérletezős tapping intro-val. Megint pofátlanul gyorsan telt el az este, különösebb ráeszmélés nélkül annak ellenére, hogy nem hasított akkorát a hangzás, mint mondjuk Meshuggah-n. A hajó színvonal szerencsére megvolt!
