Koncertbeszámolók

Gorgoroth – Koncertbeszámoló

dsc_162711112014. április 6. @ Anglia, London – The Garage

Április 6.-án a londoni Garage-ban sikerült elcsípnem a kultikus norvég black metal zenekart, a Gorgoroth-ot. Az angol főváros már Európa-turnéjuk egyik utolsó állomása volt, ez után már csak négy fellépés következett.

A Gorgoroth-on kívül másik három zenekart is láthattunk, hallhattunk aznap este. Az estét a liverpooli Ethereal nyitotta, sajnos nem értem oda időben, ezért csak az utolsó számukra sikerült beesnem, amit eléggé bánok, hisz ez alapján szívesen meghallgattam volna a teljes koncertjüket.

angelus2ether

Az angol black metal zenekart, a szintén szigetországi Angeless Oblivion követte a sorban technikás death metaljával. Korrektül végig tolták a műsorukat, méltó felvezetést adva a Vital Remains-nek, akik a kiíráshoz hűen 20.40-kor kerültek a színpadra. Hangzásuk kevésbé volt jó, mint a Gorgorothé, de ennek ellenére pusztító koncertet hallhattunk az amerikai death hordától. Ebben az évben tervezik kiadni az új albumukat, ami a 2007-es korong óta várat magára. Az akkori tagság az alapító Tony Lazaro kivételével teljesen lecserélődött, kíváncsian várom az új anyagot, a koncert alapján egy energikus, arctépős lemezzel számolhatunk.

vital

Végül a főzenekar következett. A Gorgorothban az a szimpatikus, hogy nem akar szimpatikus lenni. Azt teszi, amit tennie kell: felmegy a színpadra, profin előadja a számait, a közönség élvezi, aztán mindenki szépen haza megy. Nem volt ez másképp most sem. Miután nem túlságosan, de kellőképpen befüstölték a színpadot, felcsendült a rövid intró, bejöttek a zenészek, még mindig Hoesttal (Taake) a mikrofon mögött, végül a főnök, Infernus. Az egész koncert konferálás, bratyizás, seggnyalás, vásárlásra való buzdítás nélkül zajlott, néhány másodperces szünetekkel a dalok között. A teltházból ez senkit nem is zavart, buzdítás, utasítás nélkül is mozgott a nép, ahogy azt kell.

dsc_1637dsc_1706

A hangzás egészen jó volt, black metálhoz képest szinte tökéletes. Hoest éneke néha túl hangos volt, de egyébként teljesen beleillett az összképbe, reménykedjünk a hosszú távú együttműködésben. Ami a színpadi munkát illeti, leginkább a két kopasz gitáros/basszer tett ki magáért, bár Hoest is igyekezett meregetni a fehér kontaktlencsés szemeit, de nem nagyon mozdult el a színpad közepéről, pedig hely az lett volna. Infernus nem rezzenéstelenül, de a legkisebb jelenlétet előadva pengette az egész életműből felcsendülő dalokat, igaz az Incipit előtti korszakon volt a hangsúly. Akárhogy is, Gaahl jelenléte nagyon hiányzott az egészből, annak az embernek tényleg magával ragadó kisugárzása van. Nélküle egy profi, jó dalokat jól játszó zenekart láthattunk, de anélkül a bizonyos megfoghatatlan plusz nélkül. Az utolsó dal után mind a zenekar, mind a közönség tudomásul vette, hogy vége, megtörtént, aminek meg kellett történnie, és köszönés, hálálkodás, vissza-vissza nélkül mindenki ment a maga dolgára. Jó kis este volt – csak azok szívták meg a jövőre nézve, akik nem látták a múltban a csapatot Gaahllal, mert személyi kultusz nélkül állítom, kevesebbet kapunk élőben a pokoli szeretetcsomagból.

dsc_1662

dsc_1667

Gorgoroth setlist:

Bergtrollets Hevn
Aneuthanasia
Prayer
Katharinas Bortgang
Revelation of Doom
Forces of Satans Storms
The Rite of Infernal Invocation
Ødeleggelse og undergang
Blood Stains the Circle
Destroyer
Incipit Satan
Krig
Profetens åpenbaring
Unchain my Heart

Köszönet Varga Viviennek, aki áldását adta, hogy az általa készített koncert fotókat megosszam veletek.

gorgoroth_european_tour_2014

Kapcsolódó cikkek

GORGOROTH – Instinctus Bestialis

Cryonus

Gorgoroth, Kampfar, Gehenna – Koncertbeszámoló

Cryonus

A Gorgoroth bemutatja új számát

KMZ

Gorgoroth – Új kiadó + albumrészletek

KMZ

Hot News: No Gorgoroth European Tour In May 2012

KMZ

Gorgoroth Interjú

Stillborn

GORGOROTH – Black Mass Krakow 2004 DVD

Stillborn

GORGOROTH – True Norwegian Black Metal – Live In Grieghallen

Stillborn

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek