2011. február 07. @ Budapest, Szabad az Á…
Az előző esti Dürer Kertes Darkest Hour bulinak és a szokásos hétfő reggeli fáradtságomnak köszönhetően meglehetősen kedvetlenül vágtam neki az útnak mely a nemrég újranyílt Szabad az Á szórakozóhelyre vezetett.
Az est folyamán a francia Goudronon kívül két magyar zenekar is fölírhatta a nevét a hely falára (szokás, hogy a színpad mögötti falra minden itt játszott zenekar odafirkant). Megérkezve a helyre rögtön tapasztaltam, hogy igazi családias underground bulinak nézünk elébe, tekintve, hogy maga a Szabad az Á elég pici. Amúgy a megszokott belvárosi árakkal kell számolnunk, ami nagyjából még éppen kifizethető. Látszik a hely alkalmazottain a lelkesedés és a tenni akarás, a jövőben pedig majd kiderül mi lesz a dologból.
A nemrég alakult fiatal arcokból álló Boz Cordolla a közel két órás csúszás miatt szűk negyed órát játszott, ellenben semmi okuk nem volt szégyenkezni. Az énekes srác bejött a tömegbe, headbangelt, húzta a közönséget és mindent elkövetett, hogy minden szem a zenekarra szegeződjön. Jóféle old school crust-grind őrület kerekedett másodpercek alatt, melyet végig figyelemmel kísért a szép számmal összegyűlt nézőközönség. Néha az eszeveszett tempókat hallgatva olyan érzésem volt, mintha valami régisulis angol grind bandát hallanék. Punk hozzáállás, tuka-tuka, ordibálás, bömbölés, koszolás, minden volt aminek lennie kell egy ilyen bulin.
A legnagyobb nézőszám a zuglói dUNA koncertje alatt volt, ami nem is csoda hiszen több éve mozgolódnak a hazai színtéren, játszottak nem egy külföldi zenekar előtt, többek között a Majority Rule egyik utódzenekaraként létrejött Haram vagy akár a Horse The Band társaságában. Zenéjükkel kapcsolatban fölösleges lenne stílusirányzatokkal dobálózni, hiszen az egyrészt semmilyen mértékben nem magyarázná meg ezt a fajta zenét, másrészt napjainkra annyira összemosódtak a zenei műfajok, hogy feleslegesen kategorizálnánk és szorítanánk korlátok közé egy zseniális muzsikát. Hangulatában a dUNA mindig más, egy kicsit mindig eltérő a többi koncerttől. Alapvetően nagyon játékos, olykor szeleburdi, de a következő pillanatban olyan mélyre ránt ahonnan elég nehéz kikecmeregni. Extrém zenéről beszélünk rengeteg ritmikai és hangulati váltással melyek a szövegek hiányában is lélekölő hatással bírnak. A klasszikus dob-gitár-basszus felállásnak köszönhetően viszonylag tiszta megszólalással rendelkeznek a srácok, még a banda védjegyévé vált „zenei káoszteremtés” ellenére is. Sok esetben rendkívül befogadható témákat vezetnek elő mely akár egy indie zenekar esetében is simán elképzelhető lenne. Ezen kívül van itt grindcoreba hajló gyorsaság, elborult zúzda, rengeteg tördelés és disszonancia mely egy hangorkánná alakul, ami vagy jó vagy rossz értelemben, de mindenképpen hatással van a hallgatóra és tulajdonképpen ez a célja az egésznek. A zenekar 2005-ös felállása óta kiadott egy lemezt, szerepelt egy válogatás cd-n több külföldi zenekarral és ha lehet hinni a szóbeszédnek, lassan megjelenik egy split, amin szintén rajta lesznek.
A franciák ezek után egy elég hosszú átszerelést produkáltak, amit nem igazán értettem lévén, hogy kéttagú formációról beszélünk. Na mindegy. Ahogy hallottam a srácok nem voltak épp jó passzban, nyűgösek voltak, mindenre húzták a szájukat és hisztiztek, az előzenekarokkal egyáltalán nem haverkodtak, tehát vegyes érzelmekkel viseltetett irántuk jópár ember. Nyilván a több hetes turnézás és bulizás is kikészítette már őket, de azért az alapvető jómodornak nem szabadna hiányozni véleményem szerint. A Goudron myspace oldalát böngészve nem igazán tudtam, hogy mire számítsak a bulin, hiszen egymástól nagyon különböző számokat hallhatunk ott. Szerencsére jelen esetben pozitívan kellett, hogy csalódjak, ugyanis a zene abszolút homogén volt és mind a dobos, mind a gitáros kitett magáért. Pontosak voltak, hangosak, néhol pedig meglepően technikásan vezették elő stoner/hc zenéjüket. Tekintve, hogy az énekes/gitáros Mesa-t használt a hangzással sem volt semmi probléma, se a bőgő se egy másik gitár nem hiányzott, annyira bivaly módjára dörrent meg a motyó. Zenéjük leginkább a High On Fire témáihoz hasonlítható, annál azonban jóval ötletesebb és nem olyan unalmas mint az azóta nagyzenekarrá vált stoner brigád esetében. Az általam nagyon kedvelt White Trash és Walk Straight címet viselő szerzemények is hallhatóak voltak úgyhogy a buli végére minden kedvetlenségem és fáradtságom elszállt és örültem, hogy megint összejöhetett egy „kis koncert” egy külföldi bandával és a hazai underground néhány jeles képviselőjével. A hely pedig abszolút alkalmas lenne ilyen koncertekre, reméljük ez így is marad.