2009. december 04. @ Budapest, Blue Hell
Több okból is nagyon vártam már ezt a koncertet. Az egyik ok természetesen az, hogy a Gyöngyvér jelenleg az egyik legjobb zenekar a magyar underground színtéren. Könnyebben emészthető, ám mély mondanivalójú zenéjük elég gyorsan meg tudja szerettetni magát a rock-ot hallgatók körében, legyen szó akár a fiatalabb, akár az idősebb korosztályról.
A másik ok az, hogy végre részt vehetek egy olyan bulin, ahol hazai zenekarok megtöltenek egy klubot. Az időpont tökéletes lett volna, lévén péntek este volt, nem számíthat kifogásnak a holnap iskola/munka, a jegyár is eléggé baráti volt a mostani állapotokhoz képest, ráadásul még ingyen DVD is járt hozzá. Már megszokott módon ismét le kellett küzdenem az optimizmusomat, mivel a rideg valóság eléggé pont az ellenkezője volt, mint amit reméltem. A Nova Prospect kezdésének tervezett időpontjára, este 9-re sikerült beesnem a Blue Hell-be. A belépéskor a kezembe nyomták az ajándék lemezt, ami már eleve nem jelentett jót, mert csak az első száz látogatónak járt az ajándék.
A kiírt időponthoz képest kb. fél órás csúszással el is kezdődött a kecskeméti Nova Prospect koncertje. Különösebb küzdelem nélkül begyalogoltam a második „sorba”, és hagytam, hogy a zenekar kellemes meglepetést okozzon nekem! Az igazság az, hogy ezzel a formációval eddig elkerültük egymást, így fogalmam sem volt, mire számítsak tőlük. Az interneten fellelhető média általában valamiféle light-os pop-rock produkcióként hivatkozik rájuk.
Amit kaptam, valami egészen más volt: lelkes zenészek által előadott fiatalos, energikus, újító szándéktól sem mentes zenét. Alapvetően egyszerű riffelésre és sodró basszusokra épülő powerpop-ról van szó, kísérletezős, elektronikus hangzásokkal, valamint egy igazi vadóc énekesnővel, aki énekstílusát tekintve és előadásmódját tekintve nekem abszolút a fiatal Madonna-t, még inkább Joan Jett-et juttatta eszembe. Rendkívül szimpatikus volt a csapat hozzáállása.
Látszott rajtuk, élvezik azt, hogy játszhatnak nekünk, és szerintem meg is kapták a maximális bíztatást a jelen lévő pár tucat nézőtől. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek után rongyosra fogom hallgatni az albumaikat, de ettől függetlenül egy manapság szokatlanul igényes és szórakoztató, ötletes zenei produkciót láthattam a Nova Prospect-től. Ha legközelebb is játszanak a környéken, biztosan megpróbálom elcsípni őket.
A rövid átszerelési szünet alatt sem növekedett drasztikusan a létszám, viszont a feszült várakozás jóval érezhetőbb volt. Várakozás közben volt időm végiggondolni, mit is jelenthet ez a búcsúkoncert a Gyöngyvér életében. A banda egy összeszokott formáció képét mutatja, ráadásul a távozó tagok, Bessenyei Balázs és Erdős Viktor eléggé képzett és kreatív zenészek, így minden szempontból nehéz lesz az utánuk keletkezett űrt betölteni.
Kezdésnek a Rozsdavirágot idézték meg az álmok síkjáról, s a várt hatás nem is maradt el. A közönség minden formában kifejezte tetszését, tapstól és női sikolyoktól elkezdve a szövegek együtt énekléséig. Az elején voltak kisebb problémák Erik mikrofonjával, de később ezeket sikerült orvosolni, leszámítva néhány szörnyű sípolást.
A hangosítás a Blue Hell-hez képest meglepően jóra sikeredett. A dalok sokkal nyersebben, metal-osabban szólaltak meg élőben, és ez hozzáadott még egy kis plusz energiát az amúgy is kiváló koncerthez. A zenészek óriási odaadással játszottak, Mazi néha akkora terpeszben pengetett, hogy azt még a nagy heavy metal legendák is megirigyelhetik. Balázs és Viktor láthatóan szintén jól érezték magukat, és többször is nyilvánvalóvá vált, hogy ez az este tulajdonképpen róluk szól. A számlista természetesen minden Gyöngyvér slágert tartalmazott, a régi anyagokról és az Álmokból álomba lemezről egyaránt. Talán az egyedüli dal, amit hiányoltam, a Baldachin volt, helyette viszont olyan régi szerzemények kárpótoltak, mint például a Jázmin kertek. A Hullámsírok című, Michel Jackson-hoz írt mementó is helyet kapott a műsorban. Erik ekkor elmondta, hogy a Gyöngyvér-t sokan egy bulizenekarnak tartják, de ez a szám is jól példázza, hogy ez mennyire nem igaz. Mindenkinek megvan a saját nézőpontja, nekem pont nem egy ilyen igénytelen semmitmondó haknibandának tűnnek.
A műsor vége felé eljött az a pillanat, mikor elbúcsúztatták Balázst és Viktort. Sűrű baráti ölelések közepette a frontember felidézett néhány zenekari emléket, melyet útravalóként szánt a fiúknak. Az Avalon még közülünk is sokaknak szép emlékeket juttatott eszünkbe, meg a szomorú valóságot, hogy egy egyedülálló hellyel kevesebb lett a budapesti szubkultúra.
A visszatapsolás után természetesen belefért még 3 ráadás dal, de utána ez a Gyöngyér végleg levonult a pódiumról. Bárki is kerül a megüresedett helyekre, nagyon nehéz, de hálás feladat vár rá. Egy korszak lezárult a zenekar életében. Remélem, hogy a változás pozitív irányú lesz, és még jobb lemezekkel, még emlékezetesebb koncertekkel fogják elkápráztatni a nagyérdeműt. Sok sikert kívánok nekik, és a távozó tagoknak is!