2007. február 16. @ Budapest, Petőfi Csarnok
Kezdeném azzal, hogy a rendezőség ismét nem hazudtolta meg önmagát. Az eredeti kezdési időpont – este 7 óra – helyett kb. negyed 8-kor kezdte el beengedni a nagyérdeműt. Volt már olyan koncert ugyanitt, ahol épp emiatt maradtam le egy-egy előzenekari produkcióról. Ezúton jelentem a rendezőknek, most minden hangot hallottam a koncertből – elejétől a végéig – ki volt fizetve.
A szépszámú közönség elsőként a Poodles nevű banda műsorát hallhatta. Őszintén szólva nem sokat mondott a nevük, de a produkciójuk sem. Fiatalok, lelkesek, „kissé” Bon Jovi stílusú nótákat nyomtak, kb. ötöt. A 4 fős felállásban két gitáros, egy dobos és az énekes kapott helyet. A billentyűs témák feljátszásból kerültek a műsorba. Bon Jovi koncerten még nem voltam ugyan, de a Poodlesnek nem sikerült az érdeklődésemet felkeltenie.
Ezután következett egy élő legenda, a svájci Krokus. Eddig nem volt alkalmam őket élőben látni – Ó azok a nyolcvanas évek… – de lám, ami késik, nem múlik. Annyit tudtam róluk, hogy az Omega nyugat-európai turnéin is előzenekarként léptek fel, így őket kevésbé, míg az Omegát jobban ismerem… Kellemesen csalódtam az előadásukban. 3 gitár, dob ének felállásban dörrent meg jó pár nótájuk. Engem az énekes hangja Udóra emlékeztetett, másokat Brian Johnsonra. Ebből is kiderül: igazi, vérbeli rockzenének lehettünk szem- és fültanúi. Párhuzamot vontam az Accept, a Judas Priest és az AC/DC dalaival. Soha rosszabb interpretációt!
Viszonylag rövid átszerelés után főbandaként jött a svéd Hammerfall. Eddig két alkalommal előzenekarként láttam őket, kíváncsi voltam, hogyan élnek a megkapott lehetőséggel. Ki gondolta volna róluk tíz évvel ezelőtt, amikor a német „Stormwitch” klónként tettek róluk említést a rockzene tudorai? A legelső albumuk 1998-ban a „Glory to the Brave”, míg a legújabb 2006-ban jelent meg „Treshold” címmel. Eddig összesen 6 stúdió és 1 dupla live albumot adtak ki. Végre felgördült a függöny. A Hammerfall logó előtt kiemelkedett a dobcucc a várfalra emlékeztető színpadon. A világítás tökéletesen szolgálta a számok alatti hangulatot, míg a dalok stúdió minőségben szóltak. – Dicséret mindezekért az együttesen túl a technikumi gárdának!
A programról:
A Threshold című nótával kezdtek. Ekkor kételyeim támadtak, mert az utolsó két albumukat kevésbé ismerem, ám ahogy a nyitó nóta véget ért, a kételyem is elszállt. Megkezdődött az első négy album nótáinak, klasszikusainak lejátszása.
A repertoár – a sorrend és a teljesség igénye nélkül:
– Threshold
– The Metal Age
– HammerFall
– Steel Meets Steel
– Stone Cold
– Glory To The Brave – véleményem szerint a rockműfaj egyik legszebb balladája
– Heeding The Call
– Legacy Of Kings
– Let The HammerFall
– At The End Of The Rainbow
– Templars Of Steel
– Renegade
– Always Will Be
– The Way Of The Warrior
– Raise The Hammer – instrumental
– A Legend Reborn
– Riders Of The Storm
– Dreams Come True
– Hearts On Fire
Aki velem együtt ott volt és úgy gondolja, valamelyik elhangzott dalt kihagytam, úgy elnézést kérek tőle és a Hammerfalltól. A műsor vérbeli profi előadás volt. Maximálisan rászolgáltak a főbanda titulusra. A 3 gitár, dob, ének felállásból sütött az „egyszerű” könnyen jegyezhető és énekelhető metál zene. A közönség és az együttes kapcsolata a koncert alatt tökéletes volt, úgy is írhatnám: egymásra találtunk. Szinte minden nótát közösen adtunk elő, a felszabadult, önfeledt jókedv érzésével. A majdnem kétórás műsor kétszeri visszahívással zárult. A koncert utolsó száma előtt, a sötétből vörös fényben felizzott a színpad, és megszólalt a Hearts on fire. Hogyan? Aki ott volt, az tudja, mert látta, hallotta, énekelte. Aki pedig hiányzott, magára vessen! Megérdemli az együttes, hogy név szerint is felsoroljam a tagokat, persze csupa nagy betűvel:
JOACIM CANS – ének
ANDERS JOHANSSON – dob
OSCAR DRONJAK – gitár
STEFAN ELMGREN – gitár
MAGNUS ROSEN – basszer
Út közben, hazafelé arra gondoltam, meghosszabbítom az élményt, azóta meghallgattam a Hammerfall első 4 albumát, szünet nélkül!
Készítette: FANY