2011. november 15. @ Lengyelország, Varsó – Klub Stodoła
European Outbreak 2011
November közepén egy igen izgalmas turné érkezett Varsóba, így nem maradhattam otthon, muszáj volt, hogy tiszteletem tegyem a Stodoła klubban. A hely a Pecsának kb a fele, a színpad is kisebb, de a kocsma részek nagyobbak, a kiszolgálás is gyorsabb, hiszen eredetileg egyetemi klubként működött. A szóban forgó turné pedig a Hammerfall legújabb lemezét népszerűsítő European Outbreak tour, amire az amerikai Vicious Rumors, az Amaranthe és a DeathDestruction kísérte el a svéd ex-lovagokat.
A kiírt kapunyitás előtt már elég hosszú sor állt a kapuk előtt, de viszonylag hamar bejutottam, hamarosan befutottak az ismerőseim is, készen álltunk a Death Destructionre. Jobban mondva csak én, ők inkább fedezékbe vonultak, nem nekik való az ilyen szigorúbb muzsika. A csapat tagjai ős-göteborgi death metal arcok, most meg olyan bandákban zenélnek, mint a Dead By April, az Evergrey vagy a Hammerfall. Így nem meglepetés, hogy bekerültek a turnéra nyitóbandaként, ilyen hátszéllel egész egyszerű lehetett! 😀 Az első sorokat szépen megtöltő közönség szépen duzzadt a koncert közben, a végére laza félház is lehetett. Nagy üdvrivalgást kaptak az enyhén Pantera utánérzés dalok, volt moshpit is, wall of death is, a végén hatalmas taps a Fuck Yeah után. Láthatóan élvezték a zenészek a muzsikálást, Fredrik Larsson meg komolyabb témákat pengetett itt, mint a főbandában. Kellemes bulizene ez, mert otthon van jobb hallgatnivaló, de élőben nagyon üt! Jimmie Stirwell mondjuk kicsit kilógott a sorból, de ha azt vesszük, a Panterás zenéhez illett a széttetovált, fültágítós kinézet. A hangja is rendben volt, de azért nem egy Phil Anselmo…
Másodikként az új pop/rock/goth metal/melodic death üdvöske Amaranthe jött, ahol szintén találunk ismert arcokat. Elég csak a Dream Evilben, a Mercenary-ben, Dragonlandben megfordult tagokra gondolnunk. Énekesnőjük, Elize Ryd pedig a Kamelot vokalistájaként lehet ismerős azoknak akik látták a norvég-amerikai bandát az elmúlt 3-4 évben. A hároménekes felállás jól működött együtt és elég tág teret biztosít a kreativitásnak és a változatosságnak. Azonban nekem valami hiányzott a produkcióból. Ez pedig a keménység volt, ami azért egy valamirevaló metalzenekar sajátja. A refrének és a számok nagy része az enyhén popos goth vonalat erősítette, amit a hörgős ének sem tett nehezebben emészthetővé. Amolyan súlytalan, veszélytelen produkció volt, de a lányoknak láthatóan nagyon tetszett! Sikerült a koncertjük előtt beszélnem Geoff Thorpe-pal, a Vicious Rumors legendájával és arra jutottunk, hogy a Death Destruction inkább a mi asztalunk, mint az Amaranthe. Szimpatikus, aranyos csapat, iszonyú lelkesen tolták az énekesek a nótákat (ugyanez a hangszeresekről már nem mondható el), de ez a 35 perc éppen elég volt belőlük. Így is be tudták mutatni az idén megjelent nagylemezük jó részét, szereztek új rajongókat, mindenki boldog lehet.
Amaranthe műsor:
Leave Everything Behind
Enter The Maze
1000000 Lightyears
Automatic
Call Out My Name
It«s All About Me
My Transition
Hunger
Az amerikai Vicious Rumors az este nagy csemegéje volt, még csak az idei Metalfesten láttam őket Budapesten (Geoff tisztán emlékezett arra a koncertre, a basszer Stephen Goodwin nem, mondjuk nem csoda, több mint 90 koncertet adnak ebben az évben Európában…), ahol lehengerlő teljesítményt nyújtattak a délutáni hőségben. Most egy majdnem telt koncerterem várta őket, ami meglehetősen aktív volt. Brian Allen többször hitetlenkedve mutatta a circle és moshpiteket Geoffnak, hogy mennyire zúznak a lengyelek a zenéjükre. A setlistet ahhoz a koncerthez képest eléggé átvariálták, de az intenzitásból nem vettek vissza egy cseppet sem. A 40 percnyi tökös amcsi power metal egy szempillantás alatt repült el, egyszer csak azt vettem észre, hogy Briant a kezembe sodorta a tömeg, miután beugrott egyet szörfölni a kinyújtott karokon! Larry Howe állat módjára püfölte a bőröket, Goodwin is jól alapozott, de a Thorpe-Morgan gitárduó darált le mindenkit. Nagyon energikus, élettel teli show volt ez is, igazán kiszolgálták a hálás lengyel közönséget!
A koncert után pedig az összes bandatag megjelent a közönség között és egészen zárásig fényképezkedtek, beszélgettek a rajongókkal!
Vicious Rumors:
Soldier’s Of The Night
Digital Dictator
Minute To Kill
Murderball
Lady Took A Chance
Abandoned
Hellraiser
Let The Garden Burn
Don’t Wait For Me
Soldier’s Of The Night refrén
Körülbelül 20 perces átszerelés után végre megszólalt a Hammerfall introja, ami egyben az új lemezük bevezetője is. Mindenki gyorsan a terembe sietett, ami alaposan megtelt a svédek koncertjére. Az Infected engem finoman szólva nem hengerelt le, hol vannak már az azonnal ható heavy metal himnuszok? Mindenesetre a Patient Zeronál már elég jó hangulat alakult ki, de a Heading The Call a Legacy Of Kingsről egészen új magasságokba emelte azt. Joacim elmondása szerint 10 éve nem jártak Lengyelországban, így a rajongók alaposan ki voltak éhezve. Kitörő örömmel fogadtak minden számot, pedig a műsor elején főleg a Crimson Thunder utáni dolgaikat erőltették. Furcsa volt őket a Pecsánál kisebb színpadon látni, de főleg a fényekben lehetett érezni a különbséget, ez a hely egyszerűen nem veheti fel a versenyt a pesti konkurenciával ezen a téren. Mindenesetre a zenekar ledfala így jobban érvényesült. Nagy lángcsóvák nem voltak (sőt, még kicsik sem), sem hatalmas látványelemek, ez nem a One Crimson Night DVD forgatása 2 volt. Az újkori HF dalok sorát a Renegade klasszikusa törte meg, amit aztán tényleg egy emberként üvöltött mindenki, lobogtak a hajak, meg persze a circle pitek is nagyobb fokozatba kapcsoltak. Volt Wall Of Death is, nem nagyon tudtam hova tenni, legközelebb Coldplayen is lesz? 😀 Szerencsére az Always Will Be-n már nem erőltették a dolgot a srácok. Joacim szerint sosem gondolták, hogy ezt a dalt valaha is újra játszani fogják élőben. Szerencsére jól döntöttek, ez a ballada adott is egy szusszanásnyi időt a bandának és a közönségnek is. Oscar Dronjak új, fehér trikójában, szőke hajjal gitározott, de ebben a dalban a szintetizátor mögé is beállt és nem vallott szégyent, bár láthatóan nagyon koncentrált. Amúgy végig nagyon felszabadultan játszott, ahogy a basszer Fredrik is. Egyedül Pontus tűnt kicsit morózusabbnak, de lehet , hogy csak a fejformája miatt gondolom így, mindenesetre ő nem mozgott annyit, mint a többiek. Leszámítva persze Anders Johansson dobost, aki látványosan egyre öregebbnek tűnik a dobok mögött. A játékára azért nem sok panasz lehet. Joacim sokat és okosan kommunikált a közönséggel, a felkiabálókkal is leállt egy kicsit dumálni mindenki nagy mulatságára. A csávó egy 10 éve készült közös képet szeretett volna vele dedikáltatni, ígéretet is kapott, hogy meglesz az autogram. Később összefutottam vele a koncert után, tényleg megkapta az aláírást Joacimtól!
A Dia De Los Muertos az új album egyik legerősebb tétele, élőben is jó volt, de a rá következő Riders Of The Storm még nagyobbat ütött. Hát még Joacim kérdése: készen álltok egy nagy adag old school Hammerfall dalra? Amikor 1997-et is említette azt hittem, hogy az első lemez címadója jön, de nem, a Steel Meets Steelt kaptuk tőlük. Aztán a Legacy Of Kings (némi dallambakizással), Let The Hammer Fall és Dragon Lies Bleeding! Mind a 10 ujjamat megnyaltam ezek után. Különösen a Dragon… és a Legacy volt számomra nagyon kedves. Persze a Steel is ritka vendég már a programban, de ez a kettő bármikor benne van a top 10 HF dalban számomra. A közönség velem együtt megőrült, hatalmas energia szabadult fel mindenkiből. A záró Templar Flame kicsit lenyugtatta a kedélyeket, de azért így is rengetegen követelték vissza a zenekart a színpadra!
Következett az a dal, amit én kicsit korábbra jósoltam, a Glory To The Brave. Öngyújtók, mobiltelefonok (mert modern időket élünk vagy mi), andalgás a párok részéről. Aztán a One More Time. Már kezdek hozzászokni a számhoz, de azt nem értem mit keresett a ráadásban, amikor olyan dalok maradtak ki, mint az A Legend Reborn, At The End Of The Rainbow, Way Of The Warrior, Fury Of The Wild, Natural High és még sokáig tudnám folytatni a sort. Mindenesetre zárásként a Hammerfall gigahimnusz Hearts On Fire-t is eljátszották nekünk, minden templomos lovag elindult az utolsó csatába. Persze ilyen dallal csakis győzelmet arathattunk az ellenség felett!
Hammerfall setlist:
Patient Zero
Heading The Call
Any Means Necessary
B.Y.H.
Blood Bound
Let’s Get It On
Last Man Standing
Renegade
Always Will Be
Dia Do Los Muertos
Riders Of The Storm
Steel Meets Steel
Legacy Of Kings
Let The Hammer Fall
Dragon Lies Bleeding
The Templar Flame
–
Glory To The Brave
One More Time
Hearts On Fire
A zenekar hatalmas tapsot kapott, alig akarta őket elengedni a publikum. Miután végleg eltűntek, a sokáig tartó Diekujemy-diekujemy (Köszönjük-köszönjük) kórus szólt. Egészen el is nyomta a hangfalakaból outroként megszólaló Dreams Come True-t. Egyszer szeretném ha normálisan, koncerten is eljátszanák ezt a szép dalt! Több emberrel beszéltem, mind reménykedtek, hogy nem kell újabb 10 évet várniuk a svédek következő koncertjére. Én meg azt remélem, hogy Budapesten is egy hasonlóan jó koncertet láthat a magyar közönség!