2008. július 9-13. Tokaj-Rakamaz
Végre sor került az idei hegyaljára is. Már nagyon vártam az eseményt, mivel a tavalyi, mely számomra még akkor az elsőnek számított, hihetetlenül jó élményekkel zárult, és az idei külföldi húzónevek igencsak felcsigázták a fantáziám. Idén Szegedről startoltunk Theoval, és a nagy hőségben igencsak kimerítő öt és fél órát kozmáltunk a különböző vonatok „kedélyes” belső atmoszférájában. A másik újdonságnak az számított, hogy idén nem vettük ki a részünk a nagy sorbanállásból -igen-igen, tudom így már nem is vagyunk igazi trú fesztiválozók, hehe- mert egyik ismerősünk nyaralójában laktunk.
0.nap
A késői érkezés miatt a nulladik nap viszonylag visszafogottan indult, a borozgatás kimaradt, és a vonat késése miatt a Fish-ről is lecsúsztunk. Ezt viszont sajnálom nagyon, mert tapasztalatom szerint a koncerteken mindig nagyon jó bulit szoktak csapni. Egy pár ismerőssel való sörözgetés után, a DeWalt sátor felé vettük az irányt, mivel a nulladik napi zenei programjai elég ritkásak, és azok közül is a Replika tűnt akkor a legszimpatikusabbnak. Még nem volt alkalmam hallani őket, de többiek lelkesen ajánlgatták, szóval elosontunk megnézni. A koncertet figyelve, abszolút pozitív benyomásaim voltak. Csató hangja már első hallásra magával ragadó energiával robbant a közönség közé, és a többiek is kitettek magukért. A „Mindent akarok” pl. iszonyatos erővel sodort magával mindenkit. Engem ez az igazán intenzív produkció győzőtt meg, ha nem is a számok bonyolultsága és aprólékos kivitelezése. Aztán elhangzott még az „Aki megmondja”, majd a „Lélek útja” is, ami egy kicsit az elvontabb és lassúbb témákból merít. Összességében véve kellemes első zenei élménynek bizonyult a koncert így a fesztivál elején. Utána még maradt erőnk lelkesen sörözgetni egy ideig.
1.nap
Az első napon nem volt idő a délig tartó békés szunyókálásra, (pedig ezt a hűvös szoba még lehetővé is tette volna), igyekeztünk az első közös sajtótájékoztatóra. A helyszínt igencsak nehézkesen sikerült megtalálni, egy idő után már más tanácstalan fejű kollegák is csapódtak hozzánk, hogy együttes erővel talán megtaláljuk a helyszínt, de hát a biztonsági őrök is igen ritkásan voltak tájékoztatva arról hogy mi merre hol. Itt azért megjegyezném, hogy más szervezési kérdésben nem igazán találtunk problémát, hallottunk ugyan a dezodor elkobozási lázról, de ez szerencsére minket nem érintett. Sőt nagyon örültünk, hogy idén külön netes konténert is biztosítottak nekünk, így nem kellett olyan sokat várni. Az is becsülendő, a hétfői nagy vihar után a megtépázott színpadokat és a szétázott terepet sikerült emberi színvonalra hozni.
A délutánt a tavaly már kedvencé vált borospincék meglátogatásával kezdtük, aztán kora este a Skafunderz dallamaira értünk a Pepsi színpad közelébe. Így már a második debreceni zenekarhoz volt szerencsék a fesztivál folyamán, bár a stílus itt most a punkos ska zenevilág felé vette az irányt, ami így az este első élményeként pezsdítően hatott. Tulajdonképpen a ska tőlem sem áll messze, kiváncsi is voltam, milyen koncertet hoznak itt össze a srácok. Arról már hallottam, hogy igencsak nagy népszerűségnek örvendenek, a tavalyi Efottos fellépésük olyan jól iskerült, hogy még Németországba is elhívták őket egy nagyobb helyi klubba játszani.
Mire odaértünk, az első sorokban már lelkesen táncoltak, aztán később a vidámabb bulizósabb számok minket is sikeresen megmozgattak. Jól felépített, kellemesen dallamos és pörgős számokat hallhattunk, az igazán jó ska zenéhez elengedhetetlen fúvósokkal (trombita, szaxi, harsona) gazdagítva. Talán csak az zavart kicsit, hogy néhol túl hasonlónak hatnak a témák, és én speciel egy idő után kezdtem elunni. De lehet, hogy csak azért, mert már a Quimby előtti első sorokban szerettem volna tobzódni. Így hát igyekeztem is át aztán az MTV színpadhoz, hogy jó pár képet is sikerüljön készítenem. Csak azt sajnáltam nagyon, hogy a PASO is pont ebben az időben játszott a Pepsin, így csak abban reménykedhettem, hogy majd a végére visszaérek.
A Quimbyt már igen sokszor volt alkalmam látni, és most sem kellett csalódnom. A számok sorrendi felépítésének ezen koncepcióját talán még tavaly Zp-ben figyeltem meg először, és már akkor is szimpatikusnak találtam. A koncert kevésbé ismert középtempós számokkal indul, majd fokozatosan veszik az irányt a pörgősebb mindenki számára egyértelmű slágerek felé mint pl az Autó egy szerpentinen. Persze azért a fellépés közepe, vége felé is beszúrnak pár lassú, elmélázósabb témát, mint pl az Álmatlan dal, hogy legyen idő megpihenni. Személyes kedvenceim között persze ott leledzik, a nép beindítására tökéletesen alkalmas a Káosz Amigosról a Hoppá, amit még közvetlenül ez első számok között hallottam. A legújabb albumról származó Autó egy szerpentinen nemsokkal később szintén megtette a hatását. A minőség számomra meggyőző, összeszokott zenekarról van szó, akik számára (mint azt talán páran látták a Vízkereszt színházi előadásaiban) még az improvizáció sem okoz gondot.
Ezen a koncerten is igyekeztek visszanyúlni a korábbi albumok közé, az Ékszerelméről pl hallhattuk a Mennyből az angyal, Libidó mellett persze Az ördög magyar hangját is, ami már a búcsúzás környékén hangzott el. Nagy örömömre a Diligrammról most is eltolták a Parafenomént, és a számomra szinte mindig extázist nyújtó Magam adom koncertváltozata sem maradhatott el.
A közönségről annyit, hogy tagadhatatlanul nagy tömeg gyűlt össze, és az igazán mozgalmas közel másfél órát becsületesen végigtáncolták. Méltán mondhatjuk, hogy a Quimby a magyar alternatív zene igencsak meghatározó helyet betöltő zenekaraként, ehhez a címhez méltó produkciót tárt elénk. Remélem a jövőben tudnak még majd kellemes meglepetésekkel szolgálni.
A koncert után gyorsan visszanéztünk a Pepsihez, hátha elkapjuk még a PASO végét. Ha már ma úgyis mullattam ska zenére, illett még megtekintem a műfaj egyik legnépszerűbb hazai bandáját. Ez a nap már úgyis jó pörgős-bulizósra sikeredett eddig, és a PASO remek folytatásnak ígérkezett. Gyakorlottan mozgatták meg a népet, hiszen a legtöbb szám már ismerősen csengett mindenkinek. Ha már ska és hazai színtér, számomra ők az egyik legbejövősebb banda, mivel a ska és reggae remekül ötvöződik a zenéjükben. A számok pörgősek, változatosak, és bár sokan felszínesnek tartják magát a műfajt, itt ez szerencsére egyáltalán nem merült fel.
Mi is következhetett volna ezek után, ha nem a Ladánybene 27? Szinte minden fesztiválon szakítok időt, hogy meghallgassam őket. Igazán remek ellazulós témákat nyomnak, ideális program egy zúzós metál esemény előtti pihenőként vagy akár az este lezárásaként is. A magyar reggae műfaj nagyjairól van szó, bár ők is tulajdonképpen ska zenekarként kezdték még anno. Ismét szép számban gyűltünk össze a színpad előtt, lassú hullámzással értékeltük az egyszerű, de ugyanakkor nagyon érzelemes nótákat. Elhangzott többek között az Arci dal, Egy szétcsapott 7 után és persze a Babylon, ami egy igazán jól eltalált dal. A Még csak álom „Mindig légy pozitív” refrénjét pedig a közönség szinte egy emberként énekelte. A koncert vége felé azért már sikerült erőteljesen belassulnom, szóval valami energikusabb afterparty felé szaglászva indultunk tovább…
2.nap
Nos a második nap „reggelén”- azaz délben- már akadtak gondok az ébredezéssel, de egy kis üdítő borospincézés megtette a kívánt aktivizáló hatást. Ferőfényes napsütés, iszonytató meleg…,ennek ellenére mi hősiesen feketébe burkolóztunk, már csak azért is, mert végre egy kis metal zúzás is várható volt az estére.
Valahogy minden estét indítani kell, itt a késő délutáni bemelegítőként a Kovbojok szolgált. Még nem volt szerencsém az együttest élőben megtekinteni, és jelen esetben ez már csak azért is kötelezőnek programnak bizonyult, mivel egy ideje már ismeretségi szálak is fűznek minket a tagokhoz. Már előre féltem, milyen „borzalmak” fognak rám várni, ha Droszi (énekes) rázendít, szóval a hőség ellenére, még világosban az első sorok közé kúsztunk, hogy az élmény korlátozás nélkül borzolhassa az idegszálainkat:). Hát a sokak számára a Youtube-os szobavideókból biztosan ismerős zenei katarzis ma már közvetlenül előttünk, a hegyalja Pepsi színpadán hangzott fel. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy ezekkel a „altest szótárból” merítő egyszerűen paraszt dalocskákkal ezt elérni ilyen rövid idő alatt, az nem semmi teljesítmény. Persze rengetegen voltak kiváncsiak rájuk. Ez a kis sideproject igencsak jól eltalálta, hogy mitől döglik a légy, azaz hogy mi kell a népnek. Igazán mulatságos kis produkciót csodálhattunk meg, Droszi egy műanyagmalackával, közepesen igénytelen tanyasi paraszt felszerelésben, dollár jellel a nyakában zúzott. Aki esetleg nem tudott jelen lenni, az többek között ezeket a mélyérzésű, közismert slágereket hagyta ki: Kovbojfőzelék, Egérfejű1, Egérfejű2(picsaszar topánka), Egérfejű3, és a Koala zsiráf kenguru. Persze a közönség a nagy kedvencét, a Télapót kívánta vérszomjasan, mi nem is értettük, mit vétett szegény:).
Hősiesen bevallom, nem bírtam sokáig, de lehet, hogy csak még nem vagyok ehhez a műfajhoz eléggé megedződve. A káromkodós-baromkodós számok azért jól meghozták az étvágyam egy kis minőségi zenéhez, szóval át is szivárogtunk az MTV színpad közelébe.
Még a 30Y ment, ami nekem egy kissé túl lagymatag zenének bizonyult, de azt elismerem, hogy vannak remek, jól eltalált, hangulatos számaik. Ott lézengésünk alatt elhangzott többek között az Ül és vár, Puhatalpú lányok, és a Defender is, így aztán egy kis ugrándozással fel is készültünk a soron következő koncertre. Ugyanis már lélegzetvisszafojtva vártam az amerkai Juliette and the Lickst, reménykedve abban, hogy kapunk végre egy igazi rock and roll energiabombát, és belendülhetünk az estére vonatkozó keményebb bulizásba. Juliette Lewis színészi teljesítményéről már meg voltam győződve, ugyanis a Született Gyilkosok számomra kötelező alapmű, így aztán nagyon érdeklődve vártam, hogy élőben mit is fognak majd számunkra nyújtani. Az eljátszott számok főleg a 2006-os Four on the Floor albumról származtak, mely a banda saját bevallása szerint is a kezdeti útkeresés utáni első igazán koncepciózus, energikus saját hangot végre megtaláló anyaga. A turnézás azóta folyamatosan jellemző a bandátra, Juliette egyértelműen a számok élő fellépésen kifejtett hatásában bízik, és nem is véletlenül.
Eszméletlenül energikus, kirobbanóan zúzós-bulizós rock zenét toltak nekünk, elérve, hogy gyakorlatilag mindenki megfeledkezzen magáról, és tomboljon, amennyire csak tőle telik. A jól bevált recepthez többek közt ugye a Sticky Honey, Bullshit King, Purgatory Blues és a Get up-ra is szükség volt. Maguk a számok tulajdonképpen letisztult, jól felépített pörgős rock témákból állnak, de otthon hallgatva semmiképp sem hagynak maradandó élményt, egyszerűen igényli az ember, hogy lássa maga előtt az őrülten izgő-mozgó, egy mpre se nyugvó énekesnőt, aki lakk naciban, rózsaszín felsőben és persze a jól megszokott tollal a fején ugrándozva, egyszerűen képes mindenkit mozgásba hozni. Szóval számomra mindenképpen nagyon maradandó és pozitív élménynek bizonyult a koncert, sajnálhatja, aki nem vett részt benne.
Egy ilyen eufórikus élmény után méltó folytatásra vágyik az ember, rohantunk is a DeWalthoz, hogy már a Caliban elején ott csápolhassunk. Még nem volt szerencsém ehhez a német bandához, de már úgyis szomjaztunk egy kis kőkemény hc/metalcore zúzásra, szóval érdeklősve várakoztunk. Főleg az új Awakening albumról tolták a számokat, mely visszahúz az együttes gyökerei felé, keményebb és gyorsabb témákat felsorakoztatva. Mindenképpen energikus, mozgalmas produkciót láthattunk. Bár így élőben a vokálos éneklős részek sajna nem jöttek át annyira mint a kiabálós rekedt kántálás, de a kemény zúzás mindenért kárpótolt. A festett szemű énekes mindent megtett, hogy a hangulatot beizzítsa, még egy ötletes kis perzsa-spártai háborút is összehozott a közönségben, a közelmúltban nagysikerű 300-ra hajazva. A népet Mózesként szétválasztotta, majd jelt adott az összecsapásra:). Meg kell mondjam nem unatkoztunk, képtelenség volt mozdulatlanul maradni a kemény riffek, súlyos ritmus hatása mellett. Ha nem is album minőségben, de mindenképpen ütős bulit hoztak össze a srácok.
Maradtunk továbbra is a sátorban, mert a Subscribe következett. Legutóbb nem volt alkalmam befigyelni őket, mert elmaradt a buli, szóval most semmiképpen sem akartam kihagyni. Reménykedtem egy energikus folytatásban, amit meg is kaptunk, bár a mérce túl magasnak bizonyult így a Caliban után. A Subscribe-ról semmiképpen nem mondható, hogy egysíkú, monoton zenét tolnának, de éppen ezért nem ártana meg a számoknak az összeszedettebb felépítés. Az éneklős részeknél néha befigyel a hamiskás faktor, az üvöltés viszont tényleg ütne, ha nem hatna néhol olyan össze-vissza bekiabálásnak. A túlkomplikált témák néhány dal esetében szerintem nem feltétlenül jelentenek előnyt, inkább szétcsúszik tőle az egész. Az állandó ritmus és tempóváltások ugyanakkor pár szám esetében zseniálisan el vannak találva, ez a változatos lüktetés az igencsak ígéretes ebben a rockot, metalt és egyéb elemeket ötvöző zenei egyvelegben. Egyértelmű, hogy sok lehetőség rejlik még a bandában, látszik, hogy tapasztalt koncertezők, tudják hogyan kell bánni a közönséggel. Népszerűségük nem véletlen.
Bálint már rögtön a show elején felcsavarodott a reflektor állvány rácsostartóira, mintegy szimbolizálva a csapat feltörekvő hozzállását a termékeny zenéléshez.:) A nép hálásan hol zúzott, hol tingli-tangli táncba rendezte sorait, már ahogy azt épp a ritmus kívánta. Jelentem, itt sem unatkoztunk, Theot Bálint már a fotósávban majdnem elkaszálta, miközben lelkesen osztogatta a pacsikat a csápolóknak. Ezek után már tényleg sírtam a röhögéstől mikor a 24-esek ismételten megtalálva Theot arról faggatták, hogy lefeküdne-e a Subscribeos énekessel:D…
Ezt követően már igazán nem akartuk lejjebb adni a bulizást, főleg egy kis minőségi pálesz legurítása után. Így egy vidám csíkospolónak álcázott black metalos kollegánk terelgetése mellett becsorogtunk a Café nyüzsgő belső terébe. Éppen ideje volt már ide is benézni, ha már beszámoló, adjon változatos képet a fesztről. Mégis itt már félve jegyzem meg, hogy amit sikerült befigyelni, az Palotai produkciója volt, szóval a kövezést elkerülve csak annyit jegyeznék meg, hogy ameddig az alkohol hatása tartott, lelkendezve ugráltunk, aztán viszont menekülőre vettük:). De persze azért itt is jó bulit láttunk, rengetegen voltak, még a sötétebb színskálát képviselőkből is.
3.nap
Az utolsó fesztiválnap, hát ez is eljött…ismét korán keltünk, mert 69 Eyes sajtótájékoztatón volt jelenésünk. Az interjú üdítő élménynek bizonyult így kora délután. A MTV színpad körül már akkor nagy volt a sürgés-forgás, a felhangzó 69 Eyes dallam foszlányok, már nagy várakozással töltöttek el minket az estével kapcsolatban.
A már jól bevált borozgatás után, siettünk is vissza a Katatonia interjúra, izgulva azon, nehogy a beszélgetés és a nagyszínpadon várható koncert üsse egymást. Daniel (dobos) nem volt túl beszédes kedvében, igazi lelkesedést leginkább a felettünk elzúgató sárkányrepülő váltott ki belőle, így aztán nem maradtunk le a The 69 Eyes kezdéséről. Ami meglepett, az a kezdeti ritkás közönségeloszlás volt, ami akár betudható a vámpírok által nem éppen kedvelt világosságnak is. EFOTT-os fellépésük óta nem láttam a csapatot élőben, így aztán kiváncsian vártam, hogy az azóta lenyomott hosszú turnék minőségbeli javulást hoztak-e a produkcióban. Jyrki69 azt állította, a 2007-es éve tette azzá a bandát, amit most láthatunk, és méltán büszke rá. Az elmúlt évek tapasztalata valóban előnyükre szolgált, egységesebb, érettebb együttes lépett fel most előttünk, aki még a koncerten adódó kisebb hiányosságokat is remekül tudta ellensúlyozni. Itt arra gondolok, hogy kicsit problémásnak éreztem Jyrki69 hangját, sokszor még a szokásosnál is mélyebre szántott, és érzésem szerint a magasabb témákat néhol elég haloványan tudta csak kiénekelni. A koncert kezdés ugyan nagyon erős volt, a Devils és Crashing High jól ismert dallamai azonnal lázba hoztak, hatásukat mégis kicsit megingatta az 5-6. számok környékén feltűnő bizonytalanság. A Ghost és Forever more-nál éreztem először az énekben a gyengélkedést, és néhol Timo gitárjátékában is adódott kivetnivalót. Erre később Jyrki69-től érkezett magyarázat: nem meglepő módon a tokaji borok háza táján keresendő a bűnös:). Hajlandóak voltunk elnézni a botlást, már csak azért is, mert a soron következő Feel Berlin végre felkorbácsolta a hangulatot. A gothrock banda innentől már kitett magáért, The Chair-el visszanyúlva a 2000-es Blessed Be-ig, többek számára ismerős dallamok felé navigáltak.
A sötétség leszálltával, végre sűrűsödés vált felfedezhetővé a színpad közelében, de a közönséget még mindig a már megszokott tini leányzók határozták meg. Körültekintve a szolíd hullámzás mellett az ugrálás elenyészőnek hatott, bár Jyrki69 és Timo „bokorugratás” szerű mozdulatsorral próbálták lelkesen az első sorokat egy kis aktivizálódásra bíztatni. Ahogy én észrevettem, az akció nem bizonyult túl sikeresnek, pedig meg kell hagyni, Jyrki69 kitett magáért. Még arra is kísérletet tett, hogy azzal a rendkívül bonyolult feladattal forduljon felénk, hogy a már sokadszorra a mikrofonba üvöltött „69”-ra egy egyöntetű „Eyes”-t kapjon a közönségtől. Mindhiába. Válaszként megannyi tanácstalan „69” és „Eyes” félénk össze-vissza kiabálása érkezett. Azonban Jyrki69 hősies türelmessége mégiscsak eredményre vezetett az angolban nem éppen jártas rajongók között. Egy öblös „Motherfucking Eyes” felkiáltással végre sikerült világosságot gyújtani a fejekben., és helyes válaszra ösztönözni mindenkit:).
Az elhangzott számok között persze szerepelt az új album Perfect Skin-je, a Never say die és a zúzós Rocker is, a Devilsről pedig a zárásnál a közkedvelt Lost Boys is elhangzott. Sorrend nélkül még megemlíteném a Gothic Girl, Frame in Blood, Sister of Charity-t is, ezek sem hiányozhattak ugye a repertoárból. A külcsínnel nem volt gond, hiszen ahogy Jyrkietől az interjúban is hallhattuk, többek között ennek köszönhető, hogy idáig eljutottak. De piszkálódást félretéve, el kell ismernem, hogy sokat fejlődött a csapat a legutóbbi fellépés óta (már amit én itthon láttam), és éppen ezért, bizakodva várom az új anyagukat. Az Angels albumot ugyanis kicsit visszalépésnek éreztem a Paris Kills és a Devils után. Itt azonban a hegyalján megmutatták, hogy van ennél sokkal több is bennük, energikus, összeszedett produkcióra képesek, még annak ellenére is, hogy egy nappal előtte még a szerb Exit feszten bizonyítottak.
Tankcsapdára már nem maradtunk, pedig utólag hallva egész emlékezetes pirotechnikai showt nyújtottak, de hát a Katatonia-t semmiképpen sem akartuk ezért kihagyni. Daniel (dobos) ugye még az interjú idején saját bevallása szerint sem volt „festival mood”-ban, szóval kicsit aggódtam, hogy nem lesz az elvárásainkhoz méltóan ütős a koncert, de kellemesen csalódtam. A legutóbb mikor PeCsaban volt szerencsém az együtteshez, nem igazán jött át az amit már az albumokon megszoktam tőlük, de szerencsére most nem volt okom kifogásolni a fellépést… Rengetegen gyűltünk össze a svéd metal színtér jeles képviselőinek tiszteletére, és a remek hangulat gyorsan adottá vált az igazán betorzult csápoláshoz.
A zenei orkán a valószínűleg mindenki számára ismerős Leaders magával sodró riffjeivel indult, ami robbanásszerűen rántotta extázisba szinte az egész hallgatóságot. A szintén a Great Cold Distance-ről származó Consternation-nél már látni sem lehetett a hajzuhatagok ritmikus pulzálásától. Jonas (énekes) olyan beleéléssel szorongatta a mikrofont, mintha sosem akarná elengedni, arcát szinte egy pillanatra se láthattuk az őt is ködszerűen beborító hajfelhőtől. Ének szempontjából sokkal jobb teljesítmény nyújtott, mint mikor legutóbb láttam, bár néhol most is erőtlennek éreztem. Mattias (basszusg.) és Anders (gitár) viszont igazán nem volt passzívnak nevezhető, a pontos gitárjáték mellett amikor csak lehetett, igyekeztek pozíciót váltani, tartani a kapcsolatot a közönséggel. A My Twin és Soil’s Song sem hagyott senkit sem hidegen, a hangzás számomra nagyon is meggyőző volt, a melódikus részek elszállós hangulata mellett a lassú de energikus témák sodrása is tökéletesen célba talált. Az elhangzottak között ott volt: Evidence, Ghost of the Sun (Viva Emptiness), Future of Speech, Teargas (Last Fair Deal Gone Down), Without God (Brave yesterdays) Had to Leave (Live Consternation), Cold Ways (Balck Session), és nagy örömömre a hörgős korszak nagy remekje, a Murder is elhangzott, amit mindenki kitörő lelkesedéssel fogadott. A zenekart láthatólag valóban azon törekvés jellemzi (gondolok itt Jonas interjúkban elhangzó megjegyzésére, és a Brave Yesterdays sikerére), mely szerint sokszor a gyökerekig érdemes visszanyúlni. A koncerteken is fontos ezt az átfogó képet bemutatni, a közönség nagyon tudja értékelni, ezeket az akár még a kezdeti próbálkozásokból született durva anyagokat, mit az évek tapasztala érlelt teljessé.
Sajnos hiába tapsoltunk lelkesen, nem volt lehetőség még pár bónusz szám lejátszására, mert máris betáncolt a kovbojkalapos, varkocsoshajú felkonferáló tag, aki dekoncentrált magyarázkodásával gyorsan megfosztott minket azon reményünktől, hogy a zenekart még a színpadon láthassuk. Sebtiben felterelt pár bekészült tagot, hogy egy gagyi hörgőversenyt rendezhessen a színpadon. A lelkes jelentkezők végre megkapták a lehetőséget, hogy ragyogó tehetségüket bemuthassák, a vicc csak az volt, hogy akadt olyan is, aki ezt képes volt komolyan venni. A mulatságos jelenet nem igazán vonzotta a népet, a sátor hihetetlen gyorsasággal kiürült, mindenki sörutánpótlás után nézett.
Rövid idő elteltével visszanéztünk, akkor még a Garden of Eden uralta a színpadot. Azt vettem észre, hogy bármilyen feszten is fordulok elő, egyszerűen nem tudom kikerülni őket. Jellemzésbe most nem bonyolódnék, egy számot végigsasoltam, a banda hozta a jól megszokott produkciót: Nyúzó serényen rázta magát, azt képzelve, hogy Jyrki69 a hátsó sorokból megelégedve figyeli az őt megelevenítő színészi teljesítményt.:)
Az este további része az ismerősök keresgélésével, és lelkes afterpartizással telt, amiben fontos szerepet játszott a kajszibarack pálinka áldott hatása is. Összességében véve azt mondhatom, hogy engem az idei hegyalja sok kellemes élménnyel gazdagított, a jövőre következő jubileumi 10. alkalmat mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg azoknak akik zeneileg sem egysíkúan gondolkoznak. Észrevehető, hogy a fesztivál nem csak zeneileg, de kulturális téren is fejlődőképes, fokozatosan színvonalasabbá válik, változatos lehetőségeket nyújtva az ide látogatóknak.
Kiegészítette: Theowina
WEB: http://www.hegyaljafestival.hu