Hegyalja Fesztivál 2013 – Koncertbeszámoló

2013. június 25-30. @ Tokaj-Rakamaz

Nehéz elfogulatlanul írni egy olyan fesztiválról, melynek személy szerint 12 éve részese vagyok. Ez nem más, mint a Tokaj-Rakamaz területén idén 14. alkalommal megrendezett Hegyalja Fesztivál. Azért sem könnyű, mert volt már jobb, volt már rosszabb felhozatal is az évek alatt. Az is megjegyzendő, hogy a Kronos Mortus színvonalához képest próbáltam a lehető legtöbb, erősebb műfajú előadót megnézni, illetve értékelni. Ezt némileg nehezítette, hogy sokszor a szervezés közbeszólt; több fellépő „egymásra volt pakolva”, vagyis egy és ugyanazon időben ment a buli, csak más-más színpadon. Ennek ellenére parancsoljatok, íme, a beszámolóm.

Kezdjük azzal, hogy aki eddig a 14 év alatt bármikor is megfordult a fesztiválon, csalódottan vehette tudomásul, hogy idén bizony a hagyományos Tokaj-kemping zárt kapukkal, üresen virított, a felújítási, illetve építési munkálatok miatt. Csakis a Spori-sport kemping területén lehetett megszállni, valamint egy komfortosnak cseppet sem mondható pótkempingben, melyben igen elvétve lehetett csak árnyékot találni. Volt olyan sátor, amit szó szerint elmosott az eső, és másnap a tulaj csalódottan konstatálta, hogy megszokott szállóhelyén csak egy sártócsa van. Jómagam – tapasztalt Hegyaljásként – már szombat délelőtt levertem a sátrat egy kellemes, terebélyes fa aljában. Ugyan ilyen hamar történt a lecövekelés, mégis csak vasárnap este tudtam időt szakítani arra, hogy véglegesen Tokajban maradjak a fesztivál végéig, melyet különböző, jelen esetben teljesen lényegtelen tényezőknek köszönhetünk. Megjegyezném, mondjuk, hogy a fa ellenére kényelmesen beáztam, olyan viharok tomboltak idén. Sőt, ha jobban belegondolok, egyetlen napot sem tudnék megemlíteni, amikor verőfényes napsütésben úsztunk volna, ezáltal érezve azt, hogy „igen, itt a nyár”.

A beléptetés a koncertterületre teljesen megváltozott. Eddig, ahol a parkoló rész kapott helyet leghátul, központi terület lett; egy hatalmas, a fesztivál szervezői által „teknősbéka-ház”-ra keresztelt épület magasodott, ahol a jegyek értékesítése, karszalagok alkarra biggyesztése, sajtóakkreditáció, sötöbö működött. Ezzel szemben lehetett bejutni egy hídon át a színpadoktól övezett területre, hogy sokat ámuljunk-bámuljunk. Természetesen a bizsus, afrikai dísztárgyas, pólós, miegymás árusok, illetve a kaja/piakészítő kisiparosok piciny bódéi sem maradhattak le a felhozatalról, pofátlan árakat felvonultatva (egy sör kérem CSAK a kempingterületen 420 HUF-ra rúgott, tehát itt inkább anyuci kedvencei, illetve a burzsujok szórakozhattak).

 

Ugyan kedd este is rebesgettek valamilyen nyitó bulit, én személy szerint nem akartam a semmi kedvéért kivánszorogni a kényelmes borospincéből, amit találtam, így tartalékoltam erőimet a nagy ágyúra, a szerdai napra. Nyílván az Alvin és a Mókusok, Aljas Kúszóbab, és hasonló kategóriájú előadókra nem pocsékoltam időt, szelektáltam, hogy csakis a kemény mag maradjon meg. Ennek fényében lássuk, első nap mit is láthattunk.

A Jason Newsted vezetéknevével fémjelzett banda volt az első, amit meglestem. Sokan várták, hogy nagyot puffanjon, csak azért, mert a tag a Metallica tagja volt jó ideig. Engem ugyan nem hozott lázba a dolog, mégis jó bulit csinált az úr, azt meg kell hagyni, annak ellenére, hogy technikai problémák miatt még nem tudtunk fotókat készíteni. Rövid nézelődés, illetve némi eledel elfogyasztása után a Pepsi nagyszínpadra helyezett Every Time I Die produkcióját tekinthettem meg. Külsőleg leginkább a tehetősebb favágók jutottak eszembe róluk. Viszont barátságos koncertet nyomtak le, igen beleélték magukat, és a tömeg visszajelzése alapján azt mondhatom, pozitív volt a fogadtatás. Sajnos csak három szám erejéig maradhattam, mivel ugyanekkor már elindult a Subscribe show-ja is. Kicsit megkésve ugyan, de pont elkaptuk a negyedik számtól őket. Furcsamód sokkal többen tomboltak rájuk, mint az E.T.I.D.-ra, ami némileg elszomorító is volt. Viszont a jó hangulat itt sem apadt, body-surf, mosholás, örömükben síró leányok…minden volt itt kérem.

Vissza a nagyszínpadhoz; az Asking Alexandria tetovált, ám meglepően kulturált ruházatban megjelenő csapata zúzott, meglehetősen hömpölygősre sikeredett embertömeg előtt. Mivel nem vagyok hatalmas Metalcore fan, így remélem, nem veszitek zokon, ha nem tudok mondani számcímeket, viszont általános véleményem az volt, hogy meglepően progresszív és erőteljes, mégis dallamos volt a műsor, amit letoltak. Némileg ugyan tartalmazott egy leheletnyi sablon-szagot a dolog, ennek ellenére sokan vesztették el fejüket a felcsendült nótákra.

Már itt is lehetett látni vérgőzös tekintetű, Thrash Metal fan arcokat, akik sejtettem, nem épp az A.A. miatt jöttek el az első sorba. Este, negyed tizenkettőkor beütött a kraft; a Slayer másodszorra búgatta a hangfalakat Tokajban, ezúttal némileg pozitívabb hozzáállással, mint első alkalommal. Ugyan a fesztivál szervezőinek jár egy irgalmatlanul nagy fekete pont; a színpad elé beléptünkkor a biztonsági úriember ennyit ordított az arcunkba: NINCS VAKU, OKÉ?!?! Na ezzel a jó képek lehetőségét kissé meglőtték, bár szerencsére az elkattintott 60 Slayer-képből kikerekedett néhány igazi gyöngyszem.

 

Egyébként hallhattuk a Raining Blood-ot, a Season in the Abyss-t, Dead Skin Mask-ot (ami mondjuk épp kedvencem a Dark Funeral-féle feldolgozás miatt), és még sok nyalánkságot. Az biztos, hogy sokaknak észbontó volt a hangulat, én speciel sajnos nem tudok elájulni az öregurak hosszúra nyújtott létezésétől, akkor sem, ha illetlenség ilyet mondani, még akkor is, ha most hunyt el szegény gitárosuk.

Jóval több érdeklődéssel vártam gyermekkori kedvencem, a Coal Chamber megnyilvánulását. Kissé későn, hajnali háromnegyed egykor tudtak porondra lépni az amerikai, bekategorizálhatatlan Metal-t toló urak, plusz egy basszeros hölgyemény. Rögtön ősi kedvencemmel, a Loco-val nyitottak, utána jött a többi klasszikus; Rowboat, Sway, Fiend. Nekem Ők voltak az este fénypontja, nagyon elmebeteg még ennyi év után is a C.C. Dez Fafara, illetve a többiek is törték-zúzták a berendezést, ami részben annak tudható be, hogy némelyik elektronikai eszköz nem akart rendeltetésszerűen üzemelni, bár erre a sorsa jutott a dobos cintányérjainak némelyike is az erőtlen rögzítés miatt. Talán a basszeros hölgyemény volt kissé visszafogottabb, még akkor sem jött ki teljesen a sodrából, amikor a gitárhoz csatlakoztatott kábel időnként kiesett az esztelen tekergőzéstől. Ez kérem csillagos ötös koncert volt.

Bár közvetlenül ezután a Watch My Dying is zenélt, pár perc után távoztam. Úgy éreztem, láttam már elégszer őket, plusz gyanítom, lesz még alkalom, amikor láthatom őket/írhatok róluk. Az már mellékes megjegyzés, hogy ha jól láttam, az énekes úr, Veres Gábor nem volt éppen már szomjas…
Ha szemét lennék, azt mondanám, itt be is fejezhetük, mivel a szerdai nappal gyakorlatilag kimerült a kemény zene felhozatala. Ám, csak azért, hogy lássátok, mi történt még, szavakba öntöm további élményeimet.

A Between the Buried and Me és a Leander Rising sajnos szintén egy időpontra került, két külön színpadon. Némi mérlegelés után az előbbi produkciójával kezdtem, révén az utóbbit bármikor, bárhol megtekinthetem. Talán a B.T.B.A.M.-re tudom azt mondani, hogy eddig legjobban tetszett a Metalcore bandák közül, persze ez erősen szubjektív vélemény. Kellőképpen összetett volt a zenéjük, emellett brutális, sok blast-beat tarkította az összképet, no meg elmebeteg visítozás.

Három tiszteletszám lerovását követően megnéztem a Leander Rising további alkotását a nagyszínpadon. Mint sejteni lehetett, rengeteg ember jött el megnézni a műsort, bár az is kiszámítható volt, hogy főleg hölgyek őrjöngtek.

Némi, teljesen lényegtelen technikai probléma miatt nem tudtunk csütörtökön több képet készíteni Nektek, pedig az biztos, hogy a The Devil Wears Prada lerombolta a színpad előtti szétdöngölt, saras földet. Némileg kacagtató volt az énekes úr piros-fehér csíkos zoknija, valamint meglehetősen tornadresszes felszerelése, ám vérbeli Metalcore-t hallhattunk több mint másfél órán át.

A Skindred műsorába csak éppen belepillantottam, rögtön lerítt, hogy gyakorlatilag semmiben sem fog különbözni az előző évi műsortól az, amit idén nyomnak el. Elsődlegesen a Freshfabrik, huszadik évfordulóból tartott zenés tánc délutánja érdekelt. Ők anno Nu Metal-ban kezdték, majd több stílust is belegyúrtak zenéjükbe. Mostanra meg sem lehet szegényekről mondani, mik is pontosan, az viszont biztos, hogy szép számmal hallhattunk régi klasszikusokat, hogy mást ne említsünk a Drive my Hand, vagy a Serious (Tap-Tap).

Záróakkordként a Down-t is megcsodáltam, bár nekem személy szerint rohadtul unalmas volt, inkább éreztem egy egoista, széttetovált valaki kényszerű agymenésének, hogy „csakazértis legyen már bandám” érzést erőltesse rám. Mindenesetre a nép élvezte, és a ’91 óta működő formáció szépen válogatott a felvételeik közül.

A pénteki nap annyira kopár volt zenei felhozatalból, hogy ha nem haragszotok meg, nem fogom elkezdeni ecsetelni Ganxsta Zolee vagy Ákos ténykedését a színpadon. Talán egyik említésre méltó zenekar a Junkies volt, akik némileg megfáradva, ám kitartóan bombáztak minket a régi számok armadájával. Volt Miattad iszom Te állat, Mese, Amszterdami Kávé, és még sokáig sorolhatnánk. Sokan tomboltak, annyi fix.

Másik hallgatható muzsika aznap az Anti-Flag volt, bár ők is a pop-rock elemeket ötvözték némi Nu Metal köntösben, össze-vissza ugrálva a színpadon.
Itt azért egy második bazinagy feketepont dukál a szervezőknek, pontosabban a biztonsági szolgálatnak. A biztonságiak péntektől nem akartak engem beengedni a kordon és a színpad közé, mondván, hogy „FEGYVERHORDOZÓK NEM JÖNNEK BE, KÉSZ, CSAK A FOTÓS!!”. Ez ugye csak azért fontos, mert én hordoztam a fotóskellékeket a gyors, praktikus munka végett, ám a biztonságiak ezt másképp látták. Ez van.

Szombatra szintén csak két banda maradt, amiről tudósíthatok Nektek. Egyikük az Insane volt, akik, hasonlóan a Freshfabrik-hoz, annak idején Nu Metal-ban utaztak, mára viszont ők is kissé egyveleg zenét játszanak; egy kicsit ebből, egy kicsit abból. Másikuk az Ensiferum volt, amire nevetségesen kimázolt fiatalok tömkelege jött el. Sajnos itt sem tudtunk fotókat biztosítani számotokra, az viszont biztos, hogy Folk/Pagan Metalhoz képest igen szép dara ment az első sorokban. Úgy vettem észre, hogy a keményebb zenéket kedvelő emberek mind ide tódultak egy utolsó „erezdelahajamat”-ra. Nekem ugyan erről a műfajról mindig a korsó sörrel a kézben ugráló, lenvászon felsőbe öltöztetett földművesek jutnak az eszembe a szép Teutónikus vidékekről.

Összességében: nem ez volt a legjobb hegyalja, de nem is a legrosszabb. Negatívum, hogy rohadtul esett az eső szinte végig, és hogy túlnyomórészt Metalcore bandákat hívtak, pozitívum viszont, hogy változatos volt a program, és széles spektrumot célzott meg ezzel a fesztivál. Ha pontban kéne értékelnem, egy erős hetest kapna.
Azért poénból a Scooter-be is belenéztünk.

Köszönet a kitartó, fáradtságos munkáért Pazonyi Dórinak!

Kapcsolódó cikkek

Phil Anselmo és a Down pörköltet főzött, majd döngölt a Hegyalján

NorthWar

Bográcsozásra hivatalos a Down frontembere

NorthWar

A Hegyalja Igazi Arcainak Több Jár, Mint Zene

NorthWar

Fesztiválrezsi-csökkentés a Hegy’en

NorthWar

[HEGY] Bérletek közel 50% kedvezménnyel már csak április 30-ig

NorthWar

Hegyalja: elkészült az idei fesztiválidény himnusza – Az Igazi Arcod

NorthWar

A Húsvéti Nyúl Is Hegy’-Bérletért Áll Sorba

NorthWar

Újabb Hegyalja Fesztivál fellépők érkeznek

NorthWar

Rózsaszín Plüssznyuszi Helyett Rock ’n’ Roll Randi a Hegy’en

NorthWar

A Slayer Idén Már Hegyalja Rajongóként Érkezik Tokajba

NorthWar

15 ezer szavazat alapján 4 határon túli város ingyen jön a Hegyaljára

NorthWar

Egy magyar és 4 határon túli város ingyen fesztiválozhat a Hegyalján

NorthWar

Saját fesztiválkocsma jár a Hegyalja régió kúlfaktoraiért

NorthWar

Hegyalja – fellépőcsomag a Jézuskától

NorthWar

Hóolvasztó Hegyalja fellépők

NorthWar

Hegyalja – vízi tanösvény, Lemmy, Teknősbéka Ház

NorthWar

Fesztkarácsony: bejgli – Hegy

NorthWar

Hegyalja Fesztivál 2012 – Koncertbeszámoló

Krisz

Indul A Hegy’ Karriergyár

NorthWar

Hegyalja Fesztivál 2011 – Koncertbeszámoló

Hermes

Teltház A Slayer Koncertjén A Hegy’en

NorthWar

Rekordszerdával Indult A Hegyalja Fesztivál

NorthWar

Megnyitott a 12. Hegyalja Fesztivál

NorthWar

Hegyalja: fesztiválhangulat árnyékban és mobilon

NorthWar

Hegy’ végső visszaszámlálás

NorthWar

Hegyalja: Hotel És Vízi Tanösvény Készül Kelet-Magyarország Fesztiválfővárosában

NorthWar

Hegyalja Fesztivál: Fogd a diákod és fuss!

NorthWar

Júniusi Hegy’ praktika – hó végéig használd ki a diákod!

NorthWar

Hegyaljások tervezik saját furmintjuk címkéjét

NorthWar

Hegyalja Fesztivál 2010 – Koncertbeszámoló

Krisz

Hegyalja Fesztivál 2009 – Koncertbeszámoló

darkfeelings

Hegyalja Fesztivál 2008 – Koncertbeszámoló

darkfeelings

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár