Heidenfest 2013 – Wien – Koncertbeszámoló

2013. október 3. @ Ausztria – Bécs, Arena

Ha valami elég motiváció lehet egy külföldi koncertlátogatáshoz, akkor az idei Heidenfest felhozatala biztosan az. Persze, Bécs közelsége révén soha sem nagy áldozat, de tekintettel arra, hogy a sokadik alkalommal megrendezett sorozat idén nem kisebb nevekkel vágott neki Európának, mint az Ensiferum, a Turisas, az Equilibrium vagy a Suidakra, valószínűleg akkor is kötelező programként tekintettem volna az eseményre, ha nem valamelyik szomszédos országba érkezik a karaván, bár őszintén szólva, engem már az is meglepett, hogy itthon nem volt igény a csomagra, különösen most, a mindig bivaly őszi szezon kellős közepén.

Az utazásért cserébe viszont kényelem volt a jutalmunk, az Arena-nál tökéletesebb helyet megálmodni sem tudtam volna az estéhez. Megannyi Club 202-es koncert után még mindig óriási felüdülés a környezetváltozás, na meg a prémium, hogy megszállott első sorosként nem csak nyakig érő színpad és szőrös lábak panorámája fogad. Mindezt pedig már a késő délutáni órákban megtapasztalhattuk, a fél hatos(!) kapunyitást követően ugyanis egy órával később le is gördült az első szinti szőnyeg és kezdetét vette észak népeinek celebrálása.

Részemről sokáig ment a találgatás, hogy a folk metal színtérre óriási elánnal beharangozott Frosttide végül is tagja-e a turné standard felállásának, lévén hogy a különböző variációkban megejtett extended bulik eléggé megkavarták a dolgokat, de mint az az utolsó napokban tisztázódott, a finn fiatalok csakugyan teljes értékű résztvevőkké avanzsáltak az idei Heidenfest sorozatban, ami valóban nem kis dolog, így rettentően kíváncsian vártam, hogy mivel lesznek képesek meghálálni a megelőlegezett bizalmat.

Hogy pontosan mivel, abban a látottak után sem vagyok biztos, mindenesetre sikerült nekik. Pedig sűrű szemöldökkel nézve nem egy világmegváltás, amivel színpadra álltak a srácok – nekem rémlik is valami, hogy a 2010-es Dawn Of Frost EP-t én bekósoltam és hasonló véleményre jutottam annak idején. Élőben ugyanakkor működni látszott a dolog, a csapat láthatóan remekül elkapta a hangulati fonalat és hozzáállásban is kiválóan képes volt beilleszkedni a tapasztalt zenekarok közé. Ehhez az eszközük is egészen kiváló, konkrétan, ez a gazdag billentyűivel leginkább a Wintersun-ra hajazó muzsika önmagában is oroszlánrészt vállal a sikerben, amihez ha hozzávesszük még a tagok bátor, tudatos, jó kommunikációját a közönséggel, akkor tényleg elmondható, hogy a banda megérett a részvételre. A teljes igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy a minőségi fellépéshez alighanem a jó közösség is szükségeltetett, nem vennék rá mérget, hogy egy gyengébb kommuna előtt is hasonló teljesítményt láttunk volna, vagy hogy teszem azt, a turné elején is ilyen színvonalon muzsikált a társaság, ám jelen esetben ez cseppet sem befolyásolja a tényt, hogy az első találkozást követően nagyon pozitív vélemény alakult ki bennem a srácokról. Nem az a kategória, amit külön úti célként kitűz az ember, de ha váratlanul szembejön, senki sem lesz bánatos.

És ha már úti cél, én rövidesen el is érkeztem az enyémhez: a lassacskán két évtizedet és tizenegy nagylemezt(!) maga mögött tudó Suidakra-t első alkalommal volt szerencsém megtekinteni. Látatlanban a legnagyobb kérdés számomra az volt, hogy az utóbbi lemezeken egyre több szerepet kapó Tina Stabel vajon feltűnik-e majd a deszkákon, esetleg Mr. Antonik megcsillant-e valamit bendzsó tudásából, és bár – vélhetően a játékidő kurtaságának köszönhetően – végül mindkettő elmaradt, a Suidakra mégis bizonyított élőben.

Tina távollétében előre borítékolható volt, hogy a legtöbb kettős vokállal felvértezett számnak búcsút inthetünk, igaz, a friss, klipes March Of Conquest kötelező jelleggel így is felhangzott, ahol a Jussi-Tim-Arkadius trió szinte tökéletesen feledtette Tina csekély szerepét. Más kérdés, hogy a zene dallamos ívének értékét tekintve azért óriási szakadék tátong az ő kollaborációjuk és Tina hangja között, de nem is ez számított, sokkal inkább az az attitűd, hogy (bár örömteli lett volna élőben is női éneket hallani) a körülmények ellenére, juszt sem hagyták playback-ről menni a vokált.

A további dalválasztást is sikerült nagyszerűen összeállítani: a tavasszal megjelent, Eternal Defiance album révén az Inner Sanctum nyitánya még nem okozott különösebb meglepetést, az viszont annál inkább, hogy míg a Book Of Dowth-ot teljes egészében mellőzte a csapat, addig a két évvel korábbi Crógacht-ról megkaptuk az Isle Of Skye-t, melynek kiállásai ordítottak egy hatalmas közös éneklésért, és noha ritka jó társaság verődött össze a teremben aznap este, ebben még nem volt tökéletes partner a tömeg. Egyébiránt viszont, mint arra a Frosttide kapcsán már fentebb is utaltam, valóban sokat dobott a koncertek színvonalán a kimondottan lelkes közönség, a hangzásról már nem is beszélve, ami mindennemű túlzást mellőzve, 100%-ban hozzájárult a tökéletes auditív élményhez, minél jobban már csak a váratlan Dead Men’s Reel kényeztette a füleimet.

Mindeközben vizualitás terén, a fotókon mindig szigorú, ugyanakkor élőben végtelenül szimpatikus Arkadius karizmája vitte a prímet. „Akki” egyszerűen tökéletes mintapéldány a metal színtéren, önmagában azt órákig tudtam volna ámulva lesni, ahogy teljes átéléssel vezényel, mozog és headbangel a dalok alatt, amit pedig zenészként még ezen felül letett az asztalra, az minden tiszteletet megérdemel. Semmi kétségem afelől, hogy emberként, a civil életben is (akárcsak zenekara) fantasztikus egyéniség – hatalmas élmény volna ezt egyszer személyesen is megtapasztalni, hát még egy teljes értékű, nagyszabású Suidakra performot!

Sok víz lefolyt már a Dunán azóta, hogy a Helge-Robse frontember váltás periódusában utoljára találkoztam az Equilibrium-mal, és noha 2008-ban még teljesen rabul ejtett az akkori Sagas lemez, az évek során számomra valahogy teljes feledésbe merült a zenekar, még szerencse, hogy az (egyébként igen korrekt) idei, kedvcsináló Waldschrein EP-nek sikerült emlékeztetnie rá, hogy mennyire klassz az, amit csinálnak.

Legfőképpen élőben, ez a muzsika ugyanis minden kétséget kizáróan színpadra teremtetett, és ami még ennél is örömtelibb, hogy magáról a társaságról is ugyanez elmondható. Immáron három év távlatából már nem nagyon feszegetném a 2010-es tagcsere szövődményeit, de őszintén, nagyon nem is lenne mit, mert Robse pontosan ugyanott, két méter közeli égimeszelőként ugyanolyan magasságban (haha!) folytatja a szerepet, ahol honfitársa abbahagyta. Az abszolút partizós dallamokra olyan eszement súlyos (és mindkét fronton profi) black/death hangokat hozott, hogy a hangfal előtt, a széleken állók alighanem a pokolban érezhették magukat, ahol a buli házigazdája nem más volt, mint maga a sátán. Páratlan harmónia uralkodott a keményzene és a táncparkett között, főleg az olyan közönségkedvenc klasszikusoknál, mint a Met vagy az Unbesiegt, de az is csodálatos momentum volt, mikor a parádé kezdetén, két számmal a nyitányt követően az egybegyűltek egy emberként skandálva követelték a Waldschrein címadóját. Az említett, ez évi előfutárról mellesleg meglepően sok szerzemény előkerült, konkrétan négy darab, ami egy akusztikus átdolgozást leszámítva annyit tesz, hogy tulajdonképpen a komplett kiadványt hallhattunk élőben. Ezzel szemben, óriási meglepetésre, a Rekreatur csak valahol a backstageben pihent, de az igazat megvallva, nem is nagyon hiányzott róla semmi az aktuális programba.

René Berthiaume viszont nem volt velünk Bécsben, helyét Arkadius vette át a húrok mögött és bár cseppet sem szeretnék modortalannak tűnni, de számomra óriási öröm és csodával határos véletlen volt, hogy kaptam rá még bónusz 50 percet, hogy gyönyörködjek a mester játékában. Mindez érzésem szerint a hangulatnak is jót tett, annyi bújást, összemosolygást és felhőtlen örömzenélést nem is tudom, láttam-e már valaha, mint amit Sandra-val és Andreas-szal kiegészülve megéltek a deszkákon. Arkadius-ra meg csak még egyetlen mondat erejéig visszatérve: fociban azt hiszem, erre a beugrásra mondanák azt találóan, hogy hatalmas sportember!

Kifogástalan bulit adott a bavariai brigád, az egyetlen felróni való bűnként csak a világoskék farmergatyákat említeném – ezt azért jó lenne már végre elfelejteni a metal koncertek keretein belül.

Láthatóan az egész, komplett este hangulatának jót tett a helyszín, mármint Ausztria és annak testvéri szeretete, érthetően annak kapcsán, hogy az öt zenekarból három némethonból származik. Így hát az ezúttal relatíve előzenekari szerepkörben utazó Suidakra és Equilibrium koncertek fokozott küzdőtéri hőfoka után komoly kihívásnak tűnt a headliner finn duónak túlszárnyalnia a frissen tapasztalt odaadást. Ám, ha van banda, aki képes ezt véghezvinni, azt úgy hívják, hogy Turisas.

Én újra meg újra meglepve tapasztalom, hogy bár messze nem vagyok nagy pártfogója a dallamos férfi éneknek, Mathias Nygård legénysége időről időre egyre jobban belopja magát a szívembe. Sosem felejtem az elképesztő hangulatú, Sziget fesztiválos koncertet még 2009 nyarán, vagy a két évvel ezelőtti Club 202-es bulit, ahol a tüdőmet is kiköptem a zseniális Stand Up And Fight lemez dalait énekelve, szóval rövidre zárva az ajnározást, „van benne valami”, ami miatt számomra sokkal többet jelent ez a zenekar, mint bármelyik pályatársa.

Warlord Nygård-nak mindössze egyetlen kézmozdulatába került, hogy szinte már a tényleges zene felhangzása előtt egy középkori csatahajón állva érezzem, ahogy arcomba csap a hűs szél és a habok, miközben a legénység élezőkővel reszeli fejszéjét a partraszállást várva – az édes álom sajnos azonban a vártnál jóval hamarabb véget ért. Még alig haladtunk tovább a programban két friss lemezes nóta megtáncoltatásánál, mikor az általam eddig agyondícsért publikum hirtelen felindulástól vezérelve (vagy egy konkrét barom miatt) konstans bodysurf-be kezdett. Leírhatatlanul bosszús voltam, amiért a hátsók bántóan alacsony intelligencia-szintje miatt percek alatt szertefoszlott az az erős hangulatiság, ami az egyik, ha nem a legnagyobb fegyvertény egy Turisas koncert keretein belül. Merthogy figyelni, a látottaknak önfeledten átadni magunkat – főleg legelölről – a folyamatos „vízesésnek” hála képtelenség volt, az első sorból legfeljebb a jól megtermett biztonságiak hasát puszilgathattuk volna nagy gyakorisággal, a piros-fekete harcosok panorámájából a továbbiakban már nem sokat láttunk.

A zenekarnak persze, érthető módon tetszett a küzdőtéri aktivitás, de nem szabad elfelejtenünk a különböző szempontokat a tetszési-index megítélésekor, elvégre maguk a tagok nyilván nem szorulnak görcsös odafigyelésre a saját zenéjük kapcsán – egy rajongó viszont, aki legjobb esetben is év per alkalom gyakorisággal látja a műsort, annál inkább. Egyébként sem stílusilag idevaló megmozdulásnak tartottam az akciót, ám félreértés ne essék, nem magával a bodysurf-fel van problémám, hanem azzal, hogy egyeseknek három kör is kevés volt ahhoz, hogy kiéljék vágyaikat a tömeg tetején. Őszintén, nem is csodálkoztam, mikor a későbbiekben egy csöppet elszabadultak az indulatok, és egy mellettem álló, megtermett, becsülettel küzdő sorstárs egy szép, egészséges ütést mért egy fentről sokadszor érkezőre. A biztonságiak persze meg voltak lőve, menetrendszerűen tették a dolgukat, egy kiadós pofont pedig csak felkelő barátunknak osztottak ki, jobb célszemély híján…

Mindezek mellett sajnos nem lehet szó nélkül elmenni, de ha a mellékvágányt olvasva esetleg bárkinek is kétségei támadtak volna a finnek kvalitásait illetően – nos, ne legyen. Én továbbra is rettentően becsülöm bennük azt, hogy Olli Vänskä révén évek óta van élő hegedű, és bár szomorú módon, Netta 2011-es kiválásával egy harmonikával szegényebb lett a színpadkép, még mindig messze pofásabban mutat a csapat, mint a folkban utazó bandák jó 90%-a. Az idei album megjelenésből kifolyólag szintén fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Turisas2013 szerzeményei egészen frenetikusan működnek a deszkákon, közülük is a Greek Fire-t szeretném mindenképpen kiemelni, mely részemről lemezen ugyan nem okozott különösebb katarzist, élőben egy hatalmas, grandiózus szörnyeteg, főleg azzal a pazar fény- (vagy inkább füsttechnikával), amit összeraktak mellé az illetékesek. A srácokon tehát nem múlott semmi, remek műsor volt/lehetett – nagyon bánom, hogy a körülmények miatt ennyire kis szelet jutott nekem belőle.

Setlist: 1. For Your Own Good; 2. A Portage To The Unknown; 3. Ten More Miles; 4. As Torches Rise; 5. To Holmgrad And Beyond; 6. Greek Fire; 7. Battle Metal; 8. No Good Story Ever Starts With Drinking Tea; 9. We Ride Together; 10. Stand Up And Fight.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, az Ensiferum érdekelt legkevésbé a négy nagy közül. Tavaly nagy csalódásként éltem meg az Unsung Heroes kiadását, mert ugyan az eredmény közel sem lett vállalhatatlan, a korábbi évek munkáihoz képest nagy visszalépésnek számított az anyag. Talán ez ihlette meg bennem a kérdést (és egyúttal a kételyt) a fellépést megelőzően, hogy vajon a múlt évi gyenge eresztés mennyire volt kihatással az élő teljesítményre, illetve, hogy stagnel-e ugyanúgy a színpadi kreativitás, mint történhetett az a legutóbbi dalírási ciklusban.

A szomorú válasz: igen, érezhetően kéz a kézben jár a mélyrepülés. Ha felidézem legutóbbi találkozásunkat (ami azért elég régen volt), és elkezdem keresni a különbségeket az éppen aktuálishoz képest, egy-két új nótát leszámítva nem találok semmit. Érdemben legalábbis semmit, legfeljebb az időközben megpocakosodott és kiszőrösödött Petri-t említhetném, de hagyjuk ezt a bulvársajtóra.

Elkezdtük a mókát, többek közt a szégyenletesen primitív In My Sword I Trust-tal a csomagban, és elnézve a srácokat, egyre csak az a benyomás erősödött bennem, hogy a sok sikeres esztendő után, most egy kicsit ülnek a babérjaikon, amit tulajdonképpen ki is érdemeltek, csakhogy eközben a kollégák és más, feltörekvő csapatok szépen lassan, darabokban, szétszedik a trónt alattuk, míg végül a földre nem huppannak. Zömében eléggé rutinmunka szaga volt az egésznek, az a tipikusan egy este a sokból kategória, és noha az egyszem, valamirevaló friss érték, a Burning Leaves képében kaptunk valamit az emlegetett anyag jobbik feléről is, sokkal több pluszt ez sem nyomott a latban. Idelent, a játékidő alatt minden ott folytatódott, ahol a Turisas végén abbamaradt, azaz továbbra is zajlott az intenzív „security stress test”, ami mondanom sem kell, megintcsak nem asszisztált túlzottan a tökéletes élményhez.

A szörf aztán valami csoda folytán váratlanul megszűnni látszott, ezzel egyidőben pedig mintha Ensiék is úgy döntöttek volna, hogy „oké, most már elég a bohóckodásból, csináljuk azt, amiben jók vagyunk”. A From AfarTwilight Tavern jól bevált kettősével valahol a szett felénél végre megjött a lendület, újra élt a közelmúlt fénykora, amit az Ahti aztán csak még tovább tetézett. Petri mondjuk itt sem vitte túlzásba a mozgást, elég masszívan a mikrofonállvány mögé szögezte magát az este folyamán, Sami Hinkka viszont gondolkodás nélkül magára vállalta a partiarc szerepet, heves vicsorgásokkal és meglehetősen egyedi mozgáskultúrával gyakran magára vonta az ember figyelmét, úgy tűnt, ő az egyetlen, akin nem fog az idő. Közvetlenül a két számos ráadást megelőzően, a Tumman Virran Taa és a nem csak dallamaiban epic The Longest Journey akkora meglepetést okozott számomra, hogy a fentebb taglalt bűnök jelentős részét azonnal megbocsátottam a társaságnak, a Wanderer extrája után meg aztán végképp. És mire a nagy fináléhoz érkeztünk, immáron nagy lelkesedéssel – gondolván, Iron, mi más? – Petri bejelentette, hogy utolsó daluk a bécsi éjszakába nem más, mint a Bamboleo.

Egy világ tört össze bennem, mikor a bús franc tudja, hogy milyen kultúrából származó kalapokat behozták a tagoknak, és sűrű blastbeat-ekkel végigkísérve kaptunk egy abszolút komolytalan, poénra vett feldolgozást, levezetés gyanánt. „Muchas gracias!” – hangzott a tömegbe, hátat fordítva ezzel mind annak a szellemiségnek, amiről az egész Heidenfest sorozat (és egyébként az Ensiferum zenéje is) valójában szól.

Annak ellenére viszont, hogy a szigorú értelemben vett headliner közel sem a legjobb formájában pompázott, az idei Heidenfest minden idők egyik legnagyszerűbb programját kínálta nekünk a releváns stílusok berkein belül. A bécsi Arena, annak minden vonzatával együtt ismét remekül vizsgázott, a jövőbe tekintve, az egyetlen kérdés már csak az, legközelebb hogyan lehet majd még ennél is többet nyújtani a színtér kedvelőinek. Én, személy szerint elsődleges vágyamként a minél több népi hangszer megszólaltatását tűzném ki célul, ami persze nyilván nem egy egyszerű dolog, mégis úgy gondolom, az önismétlés elkerülésének érdekében jó kezdeményezés volna, továbbá kétségtelenül emelné a rendezvény mindenkori színvonalát. Ha pedig nem ez… Akkor csak legyen több Turisas!

Kapcsolódó cikkek

Equilibrium – “Renegades Tour 2020” – epikus pagan/folk metal januárban a Dürer Kert-ben!

NorthWar

Ensiferum Acoustic – Koncertbeszámoló

Mountain

Ensiferum – Akusztikus mulatsággal tér vissza a finn zenekar

NorthWar

Tavaszi folk metal ünnep – A Korpiklaani – Turisas – Trollfest hármas érkezik márciusban Budapestre!

NorthWar

Ensiferum koncert – Harcos metal trió élén érkezik a finn zenekar

NorthWar

Headbangers Ball turné: vedd meg a jegyed, és ingyen mehetsz az Fleshgod Apocalypse koncertjére is!

NorthWar

EQUILIBRIUM – Armageddon

ST. Toma

KME videók: Equilibrium, Destruction, Crystal Ball, True Widow, Pain, Winterstorm, Sabaton, The Agonist

NorthWar

SUIDAKRA – Realms of Odoric

ST. Toma

Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm és Unearth a decemberi Headbanger’s Ball turnén

NorthWar

KME videók: Sinful, Arise In Chaos, Nothing Lies Beyond, Carnifex, Tank, Elm Street, Revocation, Soilwork, Equilibrium, Whitechapel, Ringworm, Winterhorde

NorthWar

KME videók: Gruesome, Cats in Space, Dead By Wednesday, Obscenity, The 69 Eyes, Doro, Suidakra, A Time To Hope, Devildriver, Green Death, Broken & Burnt

NorthWar

Ensiferum, Fleshgod Apocalypse koncertek a Barba Negrában

NorthWar

Equilibrium – Ázsiai turnédátumok!

NorthWar

ENSIFERUM – One Man Army

ST. Toma

Ensiferum – Új nagylemez februárban

NorthWar

Ensiferum – „One Man Army” album és turné

NorthWar

Ensiferum albumcím és 2015-ös megjelenés

NorthWar

Ensiferum „One Man Army” európai turné 2015 márciusában

NorthWar

Equilibrium online játék és verseny!

NorthWar

Ensiferum hatodik albumának felvételére készül idén ősszel

NorthWar

EQUILIBRIUM – Erdentempel

ST. Toma

Hot News: Equilibrium – announce video contest for ‘Wirtshaus Gaudi’!

NorthWar

Hot News: Equilibrium – Hit The Charts!

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new album trailer released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – introduce new bass player

NorthWar

Hot News: Equilibrium – „Erdentempel“ out now!

NorthWar

Hot News: Suidakra – „Emprise To Avalon“ re-release with new cover & bonus tracks!

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new album teaser released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – Making of ‘Wirtshaus-Gaudi‘ online / tour dates announced

NorthWar

Hot News: Equilibrium – video premiere of ‘Wirtshaus-Gaudi‘ on Metal Hammer.de

NorthWar

Hot News: Equilibrium – introduce new guitar player / announce new video clip

NorthWar

Hot News: Equilibrium – third track-by-track trailer online

NorthWar

Hot News: Equilibrium – second track-by-track trailer online

NorthWar

Hot News: Equilibrium – first track-by-track trailer online

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new single “Karawane” out now

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new single “Karawane” available for streaming

NorthWar

Hot News: Equilibrium – second album trailer released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – first album trailer released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – parts ways with founding members Sandra and Andi

NorthWar

Hot News: Equilibrium – album title, cover artwork and tracklist released

NorthWar

Turisas, Starkill – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Equilibrium – working on new album

NorthWar

Hot News: Turisas – announce Starkill as special guest on upcoming tour

NorthWar

Hot News: Turisas – European headlining dates, launch a “Turisas2013 Track By Track” via terrorizer.com

NorthWar

Hot News: Turisas – Release “Piece By Piece” Lyric Video At RevolverMag.com

NorthWar

Hot News: Turisas – watch an entertaining “Ten More Miles (Making Of)” via metalhammer.co.uk

NorthWar

Hot News: Equilibrium – kicking off ‚Heidenfest‘-Tour this week!

NorthWar

Turisas Interjú

ST. Toma

Hot News: Turisas – Check out the video clip for “Ten More Miles” via metalhammer.co.uk; “Turisas2013” out now

NorthWar

Szólj hozzá!