2013. március 19. @ Budapest, PeCsa Music Hall
Ismétlés a tudás anyja, szokták sokan sokfelé hangoztatni. Jelen esetben is egyfajta ismétlésről van szó, hiszen az est két főzenekara nem először turnézik együtt, hiszen 2007-2008-ban már volt egy Hellish Rock világkörüli turné, most pedig ismét együtt indult útnak a Gamma Ray és a Helloween. Még a turnébusz is ugyan az volt, mint 2007-ben! Öt és fél év persze hosszú idő, rengeteg esemény illetve változás zajlik le az ember életében, de visszatekintve úgy érezzük, érezhetjük, mintha csak tegnap jártak volna ugyanitt a német speed/power metal ikonjai. A teltház közeli Pecsába most azonban előzenekart is hoztak magukkal. Igazából lett volna a múltkor is, csak az Axxis legénysége elakadt a hóban. Most szerencsére semmi ilyesmi nem történt, hiába volt a koncert előtti napokban ítéletidő.
A brazil Shadowside nem először járt hazánkban, 2010-ben a WASP nyúlfarknyi buliját nyitották az azóta már átlényegült Diesel klubban. Igazából ez a kezdésükig le sem esett, hiába mondta egyik ismerősöm, maradjunk annyiban, hogy nem hagyott maradandó nyomot bennem az a koncert. Ahogy ez sem. Pedig igazából minden adott lett volna egy jó bulihoz, hatalmas saját molinót is kifeszíthettek a háttérbe, a gitáros és a basszer zúzott rendesen, a dekoratív énekesnő fel-alá rohangált, hergelte a közönséget. Csak éppen az énekteljesítménye elmaradt még a Dieseles buliétól is, a hangzásuk enyhén szólva aránytalan volt, így nem csoda hogy a közönség nem igazán vette a lapot. Amikor Dani Nolden bekonferálta az Ace Of Spades-t, akkor lehetett reménykedni egy kis beindulásban, de az is inkább visszájára fordult. Láttam én már rengeteg amatőr, kezdő, egyszerű kvinttologató garázsbandát életemben, de azok között is voltak olyanok, akik jobban játsszák ezt a klasszikust! Pedig itt még meg lehetett volna menteni a koncertet a hangzás és a fogós zenei pillanatok hiánya ellenére is. Reménykedni tudok csak legfeljebb, hogy egy esetleges jövőbeni koncertjük ennél jobban fog sikerülni, mert ez nagyon nem ütötte meg a mércét két ekkora legenda előtt.
A Shadowside után szerencsére hamarosan következett Kai Hansen a Gamma Ray-jel és feledtette velünk az est brazil fellépőit. A megszokott intro után színpadra is szaladtak a zenészek és belekezdtek az Anywhere In The Galaxy-be, amit hatalmas üdvrivalgás fogadott, így jól megadta az alaphangot a metalzenei (idő)utazáshoz. Kai Hansen a szokásos fülig érő vigyorával tolta a speed témákat, Henjo Richter kicsit a háttérbe húzódva pengetett, Dirk Schlächter pedig szokásához híven bemozogta az egész színpadot, mindenhol feltűnt! Mint kiszámoltam most láttam őket 9. alkalommal, de még egyszer sem okoztak csalódást az élő teljesítményükkel, ez pedig nagy szó. Mindig ugyanazzal az elánnal, vidámsággal és profizmussal állnak minden egyes koncerthez legyen az egy kis klubban vagy egy fesztivál nagyszínpadán, ahol főzenekarként játszanak. A vidámság, a jókedv süt a zenéből és a zenészek arcáról is és a koncert első perceiben is szinte csak mosolygó arcokat lehetett látni, még akkor is, ha esetleg néhol halkabban vagy rosszabbul szólalt meg a zenekar. Ilyen az igazi happy metal!
A turné apropóját a Helloween új lemeze adta, de eredetileg a Gamma Ray is az új nagylemezét népszerűsítette volna. Az album megjelenését 2014-re tolták át, de addig is megjelent a Master of Confusion EP, amin két új dal, két feldolgozás és hat élő felvétel kapott helyet, ezek közül a két új dalt játszották el, valamint a korai lemezekről származó, de igazából csak mostanában komolyabban elővett The Spiritet és az eredetileg Birth Control szám Gamma Ray-t. A többi igazából az utóbbi idők koncertje alapján borítékolható volt, az utolsó nagylemez három dallal képviseltette magát, ezek közül az egyik helyett nyugodtan lehetett volna valami az első lemezről vagy a Land Of The Free-ről. Bizony, első olyan Gamma Ray koncertemen voltam, ahol semmit nem játszottak a zenekar legnépszerűbb albumáról, kb mintha az Iron Maiden nem játszik semmit a The Number Of The Beastről vagy a Black Sabbath a Paranoidról!
Az est újdonságát azonban nem csak az új és az újból elővett régi számok jelentették, hanem az új dobos, Michael Ehré is, aki a 15 év után távozó Dan Zimmermann helyére ült le. Nekem személy szerint nem volt problémám a játékával, reméljük ez a felállás is olyan hosszú ideig stabil marad mint az előző!
A koncertet az elmaradhatatlan Helloween feldolgozás és a To The Metal zárta, utóbbi szerintem messze nem a zenekar munkásságának a csúcsa, a Future Worldre pedig kicsit furcsa a feldolgozás szó használata, hiszen azt a dalt is teljes egészében Mr. German Power metal, azaz Kai Hansen írta.
Persze a végig kitartóan éneklő, táncoló közönség nem hagyta ennyiben a dolgot és még a Send Me A Sign-ra visszatértek a németek a deszkákra, de a hosszas meghajlások és pengetőszórás után átadták a terepet a Helloweennek.
Gamma Ray műsor:
Welcome (intro)
Anywhere In The Galaxy
Men, Martians And Machines
The Spirit
Gamma Ray
Master Of Confusion
Empire Of The Undead
Empathy
Rise
Future World
To The Metal
–
Send Me A Sign
A Straight Out Of Hell szerintem kitűnően illeszkedik a kissé félresikerült Keeper Of The Seven Keys III után megjelent Helloween albumok sorába. Mind a Gambling With The Devil, mind a 7 Sinners kiváló újkori Helloween muzsikát rejtenek és ebben a Straight Out Of Hell sem kivétel. Jól ötvözték a Deris éra komorabb arculatát a vidámabb hangulatú, klasszikus időszakának megoldásaival. Ennek megfelelően a koncertet is izgalommal vártam, hiszen a német „tökfejek” mindig sok dalt játszanak az új lemezükről.
Azért a kezdésen én is meglepődtem, hiszen mindenre számítottam, csak a Wanna Be God-ra nem, le is maradtam az elejéről, mert sajnos nem csak meglepetésszerűen, de elég halkan is kezdtek. A színpadkép ismét impozáns volt, de nekem a Gambling turné homokórás megoldása sokkal jobban tetszett. A hangzás egyre jobb lett a koncert előrehaladtával, bár az elején sem volt túl aránytalan, csak halk és ami még fontosabb Andi Deris kiváló formában énekelt. Ebben lehet segítségére volt az is, hogy nem kellett annyi Kiske érás dalt énekelnie, azok az egész program kevesebb mint negyedét tették ki. A meglepően sok (6) új dal mellé azonban igazi meglepetéseket is előhúztak a képzeletbeli kalapból. Volt két dal az általam nagyon kedvelt Time Of The Oath albumról, a Hell Was Made In Heaven a 2003-as nyuszis lemezről és az abszolút meglepetés Falling Higher a Better Than Raw-ról. Utóbbit a Hellish Rock II turné előtt sohasem játszották még élőben! Arról nem is beszélve, hogy hiába voltam már hét Helloween koncerten korábban, egyiken sem játszottak semmit a 1998-as lemezükről.
A Deris érás dalok sorát csak a szokásosan a koncert elején eltolt Eagle Fly Free szakította meg, ez az ős-power himnusz szerintem még a holtakat is felkeltené és bulizásra késztetné, én személy szerint azt hiszem sosem fogom megunni, ráadásul Deris a szokásosnál jobban énekelte, csak pár sorvéget hagyott a közönségre és a sikolyokat sem spórolta el úgy, mint szokta! A Steel Tormentor után Dani Löble dobszólóját hallgathattuk meg, kellett a szusszanásnyinál azért hosszabb szünet a zenészeknek. Andi Derisnek mindig jó ha kicsit pihenteti a hangját, Markus Grosskopf pedig azért járkál fel-alá a színpadon, produkálja magát, mindig csinálja a show-t, míg a színpad rendezői jobbján Weiki a szokásos visszafogott módján penget. A kettejük közti átmenet a tini (és újabban már idősebb) lányok kedvenc Saschája, de a mókázásból ő is kiveszi a részét, azon túl, hogy szinte az összes villantósabb szóló az ő reszortja volt az estén. Markussal szembe álltak a koncert során egymással és mint két zsonglőr próbáltak egymásnak dobálni. A legjobb az volt, amikor Sascha Markus felé dobta a pengetőjét, amit ő szájjal elkapott, majd visszaköpte a feladónak, aki szintén el tudta kapni! A játékot azért egy kevésbé nyálas pengetővel folytatta!:)
Szóval vissza a dobszólóhoz, ami a szokásos Dani-s volt, semmi extra, engem kifejezetten untatott, de azért legalább a közönséget tapsoltatta és meghejjegtette, hogy ne üljön le teljesen a buli. A folytatásban pedig a Keeper Of The Seven Keys I-ről az I’m Alive is gondoskodott. Az élet és annak élésének a témakörét a Live Now!-val boncolgatták tovább, bele is csempészett Andi bácsi egy kis közönségénekeltetést. Szerencsére nem olyan idegörlőt, mint a 2011-es turné állomásain!
A Hold Me In Your Arms szerepeltetése nekem nem igazán jött be, vannak sokkal jobb lírai Helloween számok, az új albumon pedig szimplán csak jobb nóták, de a szerelmespároknak is biztosan kedveskedni próbáltak. Utána már csak a már említett meglepetéscsokor volt hátra és elbúcsúztak tőlünk, amikor még mindenki sokkal többet akart.
Persze nem kellett sokat várni, hogy visszatérjenek az Are You Metal? Költői kérdésével, ezen az estén mindenki nagyon metal volt, énekeltük is össznépien, még a közönségénekeltetés is jól esett. Hiába szeretem alapvetően jobban a Gamma Ray muzsikáját, azt azért bármikor gondolkodás nélkül elismerem, hogy a két csapat „metalos” dalai közül messze a Helloweené sikerült jobbra, de ez azt hiszem a közönség reakciójában is mérhető volt. A Dr Stein korai Helloween bolondozós hangulatát hozta vissza, de ezúttal nem mentek fel a doktornak öltözött rajongók a színpadra, csak a közönségben lehetett látni különböző Helloweenes karaktereknek beöltözött fanatikusokat. A Dr. Stein után ismét búcsúztak, de ismét nem végleg, hiszen következett az est sokak által legjobban várt része!
Először is Kai Hansen sétált fel gitárral a nyakában és az elmaradhatatlan vigyorral az arcán, hogy régi zenekarával együtt egy korai időket felidéző egyveleget játszanak nekünk. A Helloween koncertek szokásos elemének számító Halloween még a vendégzenészen kívül nem okozott túl nagy ámulatot, de amikor átváltottak a Walls Of Jericho-s How Many Tears-be, ott már tényleg könnybe lábadhatott az ősrajongók szeme! De még ez sem volt a vége, mert Hansen mester letette a gitárját, mire Andi Deris előzékenyen átengedte neki a mikrofont és némi közönséghergelés után a Heavy Metal (Is The Law) egy kis részét énekelte el nekünk. Hát nem sokat tettem volna rá régebben, hogy ezt a dalt ilyen formában hallhatom majd! Az est talán legnagyobb kuriózuma ezek a korai dalok voltak a Falling Higher mellett.
A végére pedig maradt a most már mondhatom, hogy standard finálé, I Want Out a Gamma Ray és a Helloween közös előadásában: négy gitáros és két basszer a színpadon, Andi Deris és Kai Hansen énekel, örömzenélés a maximumon. Már harmadszor láttam ezt így előadva, de azt hiszem ezt is elnézegetném és -hallgatnám még jópárszor! Rengeteg összeállás, egymásra vigyorgás, kacsintások, láthatóan mindenki jól érzi magát, még Michael Weikath is megeresztett egy-két mosolyt! 🙂 A csúcspont a szóló, amikor Hansen és Weikath vállt vállnak vetve állnak a színpad elején és nyomják a mindenkibe mélyen beleivódott futamokat.
Helloween program:
Wanna Be God
Nabatea
Eagle Fly Free
Straight Out Of Hell
Where The Sinners Go
Waiting For The Thunder
Steel Tormentor
dobszóló
I’m Alive
Live Now!
Hold Me In Your Arms
Falling Higher
Hell Was Made In Heaven
Power
–
Are You Metal?
Dr. Stein
–
Halloween/How Many Tears/Heavy Metal (Is The Law)
I Want Out
Az I Want Out után már csak a szokásos percekig tartó szuvenírdobálás és a közös meghajlás maradt és véget ért a metal szeánsz. Ha 5 év múlva csinálnak egy Hellish Rock III-t, akkor én arra is vevő leszek, hiszen két minőségi bandát kapunk és ami lényegesebb, felhőtlen szórakozást. Csakúgy mint a Sabaton koncertje után, itt sem láttam szomorú embereket vagy hallottam fanyalgó hangokat, ha nem is tökéletes, de mindenképpen kiváló estének lehettünk ismét részesei!
