Koncertbeszámolók

Helloween, Hammerfall – Koncertbeszámoló

2022. június 28. @ Budapest, Aréna

Egy power metal álom válhatott valóra aznap este, hiszen igencsak erős párosítást láthattunk/hallhattunk a műfajban. A svéd HammerFall nyitotta meg a portált a számomra ős-favorit, ráadásul az utóbbi években a régi tagokkal kiegészült Helloween számára, akik nem mások, mint a maga a power metal műfaj megalapítói. A két genre gigász rendesen odatette magát az ismét csak félig nyitott Papp Laciban.

HammerFall koncerten sem mostanában voltam, bár nyilván a covid miatti turnéstop rádobott a hosszú kihagyásra. A 2017-es Rockmaratonon nosztalgiáztunk egyet anno. Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy ha nem a Helloweennal jönnek a svéd lovagok, akkor lehet kihagyom a performaszukat. Számomra a zenekar óriásit ment amikor kissrác voltam, nagyon elkapott a fantasy-s, páncélos borítóik, a heroikus refrénjeik és nehézlovasság módjára galoppozó – akkoriban súlyosnak ható – témáik. Aztán valahogy egyre kopott a zenekar intenzitása, amit nem csak annak tudható be, hogy felnőttem, vagy megismerkedtem a metal extrémebb oldalával, hanem a HammerFall is kezdett egyre gyengébb lemezeket gyártani. A Chapter V: Unbent, Unbowed, Unbroken volt az utolsó lemez, amit rajongással tudtam hallgatni.

A kis személyes kitekintés, kanyarodjunk vissza a bulihoz. A kifutóval megspékelt fél aréna korántsem volt tele, ami legalább a mozgást könnyebbé tette. Ha nem tévedek ezt a bulit csak egyszer kellett átpakolni a covid miatt, de úgy tűnik ez megérződött a buli látogatottságán, mert én azért egy ilyen csomagnál több emberre számítottam.

A HammerFall nem tolta túl a színpadképet – óriás molinó az új lemez borítójával, mint mindig Hectorral, egy világító HF lógós pajzs és egy kalapácsfej. Náluk úgy érzem nincs szükség semmi extravagánsra. Megmondom őszintén nem igazán követem a zenekar új lemezeit, de az idei Hammer Of Dawn dalaiban volt energia és a régi idők varázsa is – hoztak is elszórva összesen hármat (Brotherhood, Hammer of Dawn, Venerate Me).

A Brotherhood-ot és az Any Means Necessary-t követően rögtön berobbant egy ős-HammerFall dal, ahol még a hangosítás kezdeti nehézségei is kikovácsolódtak. Addig sajnos Cans énekéből és a gitárok játékából alig lehetett valamit hallani – teljesen elnyomta a dob/basszer egyvelege. A The Metal Age nyitó riffjére kétszer hangosabb lett a tömeg, amiből arra lehetett következtetni, hogy bizony sok az öreg motoros fanatikus a közönség soraiban.

A következő nosztalgia töltet valahol a hatodik szám környékén robbant. Beindultak a Renegade motorjai, amit óriási csápolás követett. A svédek talán legismertebb és kultikusabb számát remélem senkinek nem kell bemutatni. Hasonló eufóriát okozott a Crimson Thunder lemezről egy hármas összeollózása, ráadásul pont ez a triócsokor foglalja magába a legerősebb dalokat a lemezről a Hearts on Fire mellett: Hero’s Return / Riders of the Storm / Crimson Thunder.

Nem maradhatott el az ikonikus Let the Hammer Fall, ahol Cans rendesen megénekeltette a közönséget. Az aréna bal oldala azt óbégatta, hogy „Hammer”, amire a bal szekció egy öblös „Fall” kiáltással reagált. Ez mindig beválik…

Balladaként a Glory to the Brave-t kapták elő, mely kellő érzelmi reakciót váltott ki sokakból. Nincs is szebb látvány, mint két nagydarab, szőrös metalost összekapaszkodva, csukott szemmel énekelve látni. A koncert leggyengébb pillanata a (We Make) Sweden Rock „slágernél” ütött be – ezzel a dallal soha nem tudtam megbékélni és most sem győzött meg. A klipje viszont hatalmas tisztelgés a svéd rock és metal szcéna előtt azt meg kell hagyni. Visszatapsolás után skandáltunk még egy nagyot a refrén-centrikus Hammer High-ra, majd magával a zenekar ars poeticájával lezártuk a csatát a Hearts on Fire jegyében.

Tehát a repertoár valójában a jól bevált csomag előhúzása volt a kardhüvelyből. Az új lemez népszerűsítése, régi favoritok, illetve pár sláger innen-onnan. Összességében korrektül válogatták össze a nótákat, persze volt, aminek nagyon ott lett volna a helye. Amiket én nagyon hiányoltam az a Heeding the Call, a The Dragon Lies Bleeding és a Templars Of Steel volt, de hát mindent nem lehet.

Össze kellett számolnom hány Helloween bulin voltam, hisz tizenéves korom óta hajtom a germán power metal őskövületeket. Harmadik osztályos koromban a Time of the Oath lemez óriási hatással volt rám – ennek a korongnak köszönhetem, hogy rákanyarodtam a metal klasszikus vonalára. Ha minden igaz ez volt a hatodik „tökös” koncertem és mint eddig mindegyiken, ezen sem volt igazán okom panaszra. Egy teljesen új setlistet hoztak az előző Pumpkins United turnéhoz képest, ami nem meglepő, hisz közben kiadtak egy új albumot, ami szimplán csak a zenekar nevét viseli. Az új dalokon kívül az egész repertoár sorrendje is megváltozott. Gondolok itt arra, hogy igen bedobtak egy-egy klasszikust a srácok.

Ha nem is régi klasszikust, de a tavalyi lemez fénypontját rögtön betöltötték a tökágyukba Hansenék, mivel az Orbit intrója után rögtön felcsendült a Skyfall a 12 perces hosszúságával. Itt már rögtön jobban szólt az egész produkció, a kolléga már tudta, hogy kezelje az emberekkel teletöltött termet. A Skyfall alatt mindenki meg tudta mutatni a zenekarból, hogy nem igen kopott az évek során és a pandémia sem kezdett ki vele.

Ahogy említettem, meglepően hamar jött pár Helloween megahit, amiről mindenki tudta, hogy nem maradhat, majd el a koncert vége fele, vagy akár a visszatapsolás után. Nos, meglepték a közönséget, ugyanis az Eagle Fly Free repült be második számnak, majd egy Mass Pollution után, rögtön a jövőbe repítették a népet a Future World-el. Meg kell hagyni a visszatérés kezdeti nehézségei után Kiske nagyon bírta a gyűrődést és még mindig kristály tiszta hangon tolja el a legkeményebb vokáltémákat is. Ha a Save Us klasszikusnak mondható – bár a két régi Keeper lemezről tulajdonképpen minden dal az – akkor ismét egy ős-kedvencet vettek elő.

Mint nagy Deris fan, óriási ovációval fogadtam a korai Andi korszakból a Where the Rain Grows favoritomat, mely a Poweren kívül az egyetlen ilyen kaliberű dal volt ebből az érából. Mint az első három Deris lemez nagy imádója, el tudtam volna viselni több eresztést is ezekről a korongokról – gondolok itt a Sole Survivor-ra, vagy a Steel Tormentorra.

És most jön Kai! A mester ezúttal a Metal Invaders / Victim of Fate / Gorgar / Ride the Sky négyes gyúrta egybe olyan energiával, ami rögtön visszavágott a 80-as évekbe, pedig nem is éltem akkor. A Walls of Jericho / Helloween EP időszakot egy Heavy Metal (Is the Law) klasszikussal zárta. Talán itt tűnt fel, hogy még az előző turnén is felhasznált animációk mellett most meglehetősen alacsony költségvetésű 3D-s borzadalmakat is bedobtak, amiben többnyire a „kabala” Fangface bohóckodott valamit.

Az intenzív speed szekciót Michi és Andi rögtön lelazította a Forever and One (Neverland) balladájával, ahol duettként ismét bebizonyították, hogy nem kis sikerrel tudnak együtt dolgozni. Miután könnyesre énekeltük, kiabáltuk, ordítottuk, hörögtük magunkat megszólalt a set számomra legsemmitmondóbb dala az Angels, ami helyett szinte bármi erősebbet lehetett volna választani az új korongról. Kis szusszanás, ital utántöltés következett Sascha gitárszólója alatt, aki profi módon legitározta a csillagokat az égről, majd a végét egybekötötte a synthwave-es atmoszférájú Best Time-al, amihez a srácok mostanában csináltak egy jópofa videót is. Az első levonulás előtt még odadörrentették a szintén kötelező Dr. Stein-t és a Jericho-s How Many Tearst, ami Kai és Michi visszatérése után újra egy kihagyhatatlan speed darab lett a setlistben, annak ellenére, hogy Andi konferálja és kezdi is a számot.

Visszatapsolás után egy újabb lassabb nóta következett, melyet Kiske vitt ezúttal egyedül – a A Tale That Wasn’t Right alatt Michi felkérésére „öngyújtókká” változtak a telefonok és ha hátra pillantottam az ülő helyek felé, akkor a látvány olyan volt, mint a csillagos égbolt. Persze ez a legendás ballada is rendesen előszedte az érzelmeket!

Hogy a Tökök felkavarják az állóvizet, Andi robbant be a kifutóra az óriási kedvenc Power-rel a Time of the Oath-ról. Aki volt már Helloweenen az tudta, hogy a focimeccset idéző, hangszálkitépő óóó-zás nem maradhat el a szám vége fele! Kemény felvezetése volt a teljes Keeper of the Seven Keys-nek, melyet most hallottam életemben először teljes egészében. Eddigi emlékeim szerint csak egy rövidített verziót nyomtak Weikath-ék, amolyan „olradio editet”. Nem ecsetelném az élményt… ezt meg kell hallgatni, vagy ott kell lenni élőben! A fő akkordra kivonuló és egyenként bemutatott tagok búcsújával ez egy több, mint 20 perces performansz volt. Nem tősgyökeres Helloween fanok számára valószínűleg igen masszív egy darab lehetett – már-már sok is.

Sokak nem véletlenül maradtak állva tátott szájjal és szívükben hiányérzettel, mert bizony még az I Want Out nem csendült fel. Nem kellett sok, a banda vissza is táncolt, hogy belekezdjen talán a power metal legismertebb szerzeményébe. A szokásos közönség játék sem maradhatott el – a bal térfél Kiskével az „I Want Out”-ot skandálta, a bal térfél pedig Andivel dalolászott, majd cseréltek. Az instrumentális szekció közben már reggie-re is vette a figurát, majd visszakapcsolódtak a dal rendes befejezésére.

Ezzel le is zárták az év egyik legjobbnak tűnő buliját, mely több, mint két órásra sikeredett. A hosszúság egyáltalán nem tűnt fel, egy percig nem unatkoztam, vagy néztem rá az órámra! Egy este, ahol a nosztalgia és az újdonságok – bár az előbbi felé, de – tökéletesen keveredtek. Ismét nem csalódtam, várom a következő töktámadást!

Fotók: Bende Csaba (zenefesto)

0628Helloween

Kapcsolódó cikkek

Jövő májusra halasztja a Helloween budapesti koncertjét

KMZ

Helloween koncert az Arénában: mindhárom énekesét hozza a német metal zenekar

KMZ

Hammerfall – készülhetünk a 2020-as turnéra

KMZ

KME videók: Unborn Suffer, Lost Society, Six Reasons To Kill, The Vision Ablaze, Ashes To Ashes, Helloween, Votum, The Black Dahlia Murder

KMZ

Hammerfall – Decemberben Budapestre is visszatérnek

KMZ

A Helloween bemutatja a ‘Stay Crazy’ track videóját!

KMZ

A Helloween bemutatja a »My God-Given Right« első számról-számra előzetesét

KMZ

A Helloween bemutatja a ‘My God-Given Right’ klipjét a Blabbermouth.net oldalon!

KMZ

Helloween – »My God-Given Right« albumelőzetes! 

KMZ

Helloween – Megjelent a ‘Battle’s Won’ című első single és dalszöveges videó!

KMZ

Kizárólag a Rockmaraton fesztiválon a Helloween zenekar!

KMZ

A Helloween bejelenti az új album számlistáját és az első single-t

KMZ

Helloween – Kész az új album és borító / előrendelés megkezdődött

KMZ

HAMMERFALL – (r)Evolution

Azagtoth

HammerFall – Problémák

KMZ

Hammerfall – Hector’s Hymn (Official video)

KMZ

Helloween – 2014 nyári fesztivál befejezve, vissza a stúdióba!

KMZ

Hot News: Hammerfall – First »(r)Evolution« online trailer revealed!

KMZ

Hot News: Hammerfall – First Single ‘Bushido’ comes in July!

KMZ

Hot News: Hammerfall – »(r)Evolution« is near!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár