2010. november 28. @ Budapest, Petőfi Csarnok
Szinte napra pontosan három évvel legutóbbi pesti koncertje után ismét Budapesten köszönthették rajongói a német power metal alapcsapat Helloweent. Ezúttal nem a hozzájuk ezer szállal kötődő Gamma Ray, hanem a finn Stratovarius kísérte el őket a turnén, minden adott volt tehát egy igazi metal fiestához! A két nagynevű külföldi banda előtt ráadásul a hazai Wisdom melegítette a közönséget!
A kapunyitásról különböző információk keringtek, valaki 6-ot, valaki 7-et emlegetett folyamatosan, ebből köztes megoldásként fél 7 lett számomra. A Pecsa nagytermét még nem nyitották ki a közönség nagy része előtt, így a sokan a büfé előtt várták a beengedést, míg mások az igen bőséges (és drága) merchandise asztal körül vadásztak ereklyét.
Este 7 előtt pár perccel aztán színpadra lépett a Wisdom, molinójuk eltörpült a mögötte feszülő Stratovarius felirat előtt, de a közönség szemmel láthatóan örült, hogy végre Budapesten láthatja a magyar kedvenceit. Szomorú történet az övék, bár még jóra is fordulhat, de akkor is elvesztegettek a karrierjükből több évet azzal, hogy Nachladal István kilépett/kirúgták a zenekarból. Előtte már megjelent a lemezük egész Ázsiában, fesztiválokra is sűrűn hívták őket, aztán Kiss Zolival a mikrofon mögött kissé lelassult az egész. Végül tőle is megváltak és tetszhalott állapotban vegetált a banda, amíg szárnyra nem kaptak a pletykák, hogy megtalálták Nahi tökéletes utódát.
Azonban az átállás nem megy zökkenők nélkül, eredetileg ezen a koncerten került volna le a maszk és a csuklya a még név nélkül futó énekesről, de ezt most az új lemez megjelenéséig halasztották. Rossz nyelvek szerint mindössze azért, mert az új énekesnek nincs elég hosszú haja a banda vezetése szerint. A maszk meg azért is fölösleges, mert egy teljesen ismeretlen srácról van szó, szóval a leleplezés után se lesz nagy meglepetés a közönség részéről. Annál is inkább, mert aki nagyon akarja a pesti underground metal körökben 3 perc alatt kiderítheti a nevét és előző bandáit.
De vissza a koncerthez. A hangzás nagyon nem állt a fiúk mellé, Galambos Zsolt és Kovács Gábor gitárjai nagyon eltűntek valahol az éterben, jól csak Ágota Balázs dobolását és a valóban tehetséges és a bandához illő orgánummal bíró énekes srácot lehetett hallani. Azért Kovács Máté basszusgitáros játéka is többé-kevésbé kivehető volt, de hát ez még kevés volt az üdvösséghez. A hangzás szinte végig értékelhetetlen volt, nagyon kellett figyelnie annak, ha valaki a nagy zajhalmazból ki akarta szűrni a háttérben cincogó gitárokat. Ezzel a banda egyik nagy erényét ki is lőtték az estére, így az olyan számok, mint a Fate, Masquerade, Strain Of Madness vagy a Wisdom sem ütöttek akkorát. Legnagyobb sajnálatomra a Holy Vagabond ezen a koncerten kimaradt, pedig nagyon vártam, hogy hosszú idő után ismét hallhassam ezt a Wisdom slágert. Talán majd valamelyik következő koncerten előveszik ezt is és a hangzás is sokkal jobb lesz! A fél órás műsoruk egyébként gyorsan eltelt, néhányan követeltek is még egy kis ráadást, de a szigorú menetrend miatt erre nem volt lehetőség, csak a meghajlásra és búcsúzásra.
A hazai power metal brigád után Finnország egyik első nemzetközileg is elismert bandája a Stratovarius következett. Ők is megjárták már a mennyet és a poklot előző gitárosuk- Timo Tolkki – miatt. Amióta megszabadultak tőle és a jogokat Timo átruházta a banda többi tagjára, azóta ismét erőre kaptak. Megjelent új lemezük is, ami Polaris névre hallgat, szóval úgy tűnik végre rendeződnek a banda dolgai. Matias Kupiainen személyében ráadásul egy olyan gitárost sikerült igazolniuk, aki maradéktalanul tudja hozni Tolkki témáit, és mivel a régi bárdista nem volt egy színpadszántó alkat, vele ellentétben ő a színpadi mozgásból, pózolásból is kiveszi részét, ezzel egy új elemmel bővült a Stratovarius színpadi repertoárja.
A koncertet a Phoenix-szel kezdték mindenki megdöbbenésére, hiszen hosszú-hosszú évek óta egyik legnagyobb slágerük, a Hunting High And Low a standard nyitószámuk. A koncert első felében inkább az újabb, Elements I és későbbi lemezekről játszottak beékelve a Kiss Of Judast, míg a műsor második fele inkább a régi speed himnuszok ideje volt. Timo Kotipelto énekes többször el is mondta, hogy nem fognak balladákat játszani, ez most a mulatság ideje.
Sajnos beszélnie kellett egy szomorú aktualitásról is, hiszen a banda német dobosánál, Jörg Michaelnél rákot diagnosztizáltak, az is szóba került, hogy lemondják a turnét, de Jörg kérésére mégis útnak indultak egy kisegítő dobossal.
A gitárhangzással itt sem voltam megelégedve, pedig elég jó helyen álltam, szinte teljesen középen, félúton a keverő és a színpad között. Matias játékát nem egyszer hangerőügyileg háttérbe szorította Jens Johansson zseniális billentyűzése. Lauri Porra basszusfutamai viszont jól szóltak, csak a gitárja nyakáról lógó díszek miatt tűnt úgy, hogy árcédulával együtt lopott el pár hangszert a boltból, hogy ma este fel tudjon lépni.
Timo Kotipelto énekes hozta témáit, de már azért hallatszik hangján a sok turné és az évek nyoma. Már nem tartja ki olyan hosszú ideig a hangokat, mint annak előtte. Ennek ellenére sokan még most is irigyek lehetnek rá, mert még most is leénekli a mezőny jó részét.
A közönség egyébként jobban fogadt a régi slágereket a Father Time, Hunting High And Low, Speed Of Light vagy a záró Black Diamond egyaránt hatalmas ovációt kapott, az újabb számok közül csak az Eagleheartra volt ezekhez mérhető beindulás.
Az egy órás koncertet már a standard búcsúzó nótával, a Black Diamonddal zárták, aminek az elejét Jens ismét megbolondította egy kicsit egy Bach futammal. A közönség elbúcsúztatta a finn kedvenceket, akik idén már másodszor látogattak hazánkba. Reméljük, hamarosan megint láthatjuk őket, ezúttal tényleges főzenekarként nem csak a kisebb headliner pozíciójában.
Stratovarius setlist:
Phoenix
Legions
Darkest Hours
Kiss Of Judas
Deep Unknown
Eagleheart
Father Time
Paradise
Speed Of Light
Hunting High And Low
Black Diamond
A Stratovarius műsora után kellemes glam zenékkel és némi Judas Priesttel szórakoztatták a közönséget, amíg a technikusok lepakolták a finnek színpadi kellékeit. Az átszerelés még így is csúszott egy kicsit, így nem sokkal fél 10 előtt léptek színpadra a hamburgi veteránok az Ac/Dc klasszikus It’s A Long Way To The Top (If You Wanna Rock’n’Roll)-ját használva kvázi introként majd utánq következett a már megszokott „Happy-happy Helloween” intro.
A hangzás szinte a legelső pillanattól jó volt, mind Sascha mind Michael Weikath gitárja jól szólt, talán csak Marcus Grosskopf basszusa szorult kicsit háttérbe. Az új klipes dallal, a félkomoly című Are You Metal?-lal nyitották a bulit. Persze, aki ott volt, az mind nagyon metal, ehhez kétség sem férhet. Sajnos Andi Deris énekes következő számban nyújtott teljesítménye már közel sem volt az, de hát a tizensok év alatt már mindenki megszokhatta, hogy az Eagle Fly Free hangkitartásaiba beletörik bicskája a Pink Cream 69 egykori pacsirtájának. Ilyenkor csak a közönséget énekelteti majd egyszerűen kimondja az eredetileg nem így tervezett részeket. Ez bár nem kis probléma, azért elnézhető, tekintve, hogy saját számokban és a kevésbé hangszálpróbáló dalokban jó teljesítményt nyújtott. Azért én minden idők egyik legjobb power metal számát így is élveztem, különösen, hogy most Grosskopf jól játszotta tappingelős részét, csak a főnök, Weikath költött hozzá új szólót. De hát ez az élőzene varázsa.:)
A March Of Time klasszikusa után Sascha Gerstner nyomott egy közepesen hosszú és érdekes szólót, ami aztán átváltott a Where The Sinners Go-ba, amivel be is fejeződött az estére az új számok elővezetése. Ez azért furcsa volt, hiszen mégiscsak lemezbemutatóról van szó. Ráadásul az új album legjobb tételét a World Of Fantasy-t így kihagyták.
Innentől már csak klasszikus vagy lassan azzá érő dalok kaptak helyet a műsorban, kezdve a Steel Tormentorral, If I Could Fly-jal és a hatalmas meglepetés Keeper I-es I’m Alive-val. Azért előtte még végig kellett állni Dani Löble közepesen unalmas szólóját, amiben egyedül az volt érdekes, hogy az amúgy nem használt kongadobokat is megütötte. Láttam már technikásabb és érdekesebb szólót is, Dani is képes lenne rá, szóval reméljük legközelebb ilyennel áll elő.
A meglepetéseknek az I’m Alive-val nem volt vége, erre a turnéra is összedobtak egy medley-t a srácok, ezúttal nem a slágerekből, hanem a nagyon hosszú számokból. A közönség ezt is kajálta, simán eljátszhatták volna a Keeper Of The Seven Keys-t egy az egyben. Az időbe belefért volna, ha nem szólózgatnak annyit.
A műsor nagy része az alaphimnusz I Want Outtal zárult, amit boldog-boldogtalan együtt énekelt Andivel. Persze hamar visszatértek a ráadásra a fiúk, így még kaptunk egy újabb adag happy metalt. Két nagyon korai sláger következett az első lemezes Ride The Sky és a Keeper Of The Seven Keys I megaslágere: Future World. Mondanom sem kell, teljes beindulás a nézőtéren, aztán utóbbi alatt hosszas közönségénekeltetés, a magyar közönség jól vizsgázott, amikor leálltak a zenével végigénekelték a refrén hátralévő részét a banda csodálatára.
Persze ez is csak időhúzás volt, de legalább alaposan szemügyre vehette mindenki az impozáns színpadképet a forgó darálóval, Helloween molinóval, rengeteg lámpával.
Az újabb levonulást szerencsére újabb ráadás is követte így még az őrült tudósokkal is bulizhattunk egyet. Igen, nem csak a névadó Dr. Steinnel, hanem azokkal a rajongókkal, akik felöltöttek a doktor gúnyáját a koncertre. Ők jól jártak, hiszen mind a színpadra mehettek az utolsó szám alatt, egyik szerencsés még Michael Weikath gitárját is megkapta egy kis időre! Szóval igazi fiesta hangulat volt a színpadon és előtte is, apró felfújható tököket dobáltak a közönségbe és a már más koncertekről ismert két óriási felfújható tököt is megtelítették levegővel.
Sajnos ezek után ismét csak a búcsúzás következett, immár végleg. Ezzel ért véget a Helloween kb 90 perces műsora.
Helloween műsor:
Starlight (intro)
Are You Metal?
Eagle Fly Free
March Of Time
Gitárszóló (Sascha Gerstner)
Where The Sinners Go
Steel Tormentor
Dobszóló
I’m Alive
If I Could Fly
Medley (Keeper Of The Seven Keys, King For A 1000 Years, Halloween)
I Want Out
–
Ride The Sky
Future World
–
Dr Stein
Összességében egy nagyon jó eseményen vehettek részt azok, akik ezen a havas téli estén ellátogattak a Petőfi Csarnokba, hiszen a bandák kitettek magukért és igazán jó hangulat volt végig. Bár én mindkét főbanda játékidejét kicsit keveselltem, azért azt kell mondanom, hogy ennél rosszabb buliban soha ne legyen részünk! Várjuk vissza mindkét nagyágyút!