2008. november 14. Budapest, Kuplung
A KA! Booking szervezésében:
Akik már hallották a Horse the Band gárdájának muzsikáját, azok egy igen érdekes zenei egyvelegnek lehettek fültanúi. Legalább annyira vegyes a zenéjük, mint ahány féle zenekar megfordult az est során a Kuplung színpadán. Kezdve az Another Way grind/punk pusztításával, amit követett a hc és metál ötvözetben utazó Gacy’s Threads majd a szintén punk/hc Libido Wins. Végül a Horse the Band után az érdeklődők még megpróbálkozhattak a Failotron féle gameboy discoval, de ehhez jómagamnak már nem volt szerencsém.
Első fellépőként az Another Way állt a színpadra, akik egy kis kábelcserélgetés után bele is kezdtek nem egyszerű zenéjükbe. Képzeljenek el egy alapból fastcore muzsikát, tele grind és punk elemekkel, néhány helyen, pedig jóféle gitárdallamokkal, amik egészen egyedivé tudják tenni a számaikat.
A hangzás sajnos már itt sem volt tökéletes és néha úgy éreztem, hogy még tovább is romlik, a következő zenekaroknál. Erről természetesen nem a zenekarok tehetnek és mindent meg is tettek, hogy a hangulat minél jobb legyen. Az Another Way alakításának kezdetén ugyan még elég kevesen voltak a teremben, de ahogy telt az idő befáradtak még jó néhányan. A hangzásbeli hiányosságok egyébként talán az ő produkciójuk esetén volt a legkevésbé zavaró, mert elég tökös volt az egész ahhoz, hogy ezt feledtetni tudja a közönséggel (legalábbis velem).
Másodikként az ír Gacy’s Threads csapott a húrok közé. Ez a koncert előtt még sosem hallottam a srácok felől és számomra talán nem is fogják megváltani a világot zenéjükkel, de mégis elég ígéretesnek tűntek így első hallásra. A zenekar egyébként turnéja során 3 (ha jól tudom) magyar fellépést is beszorított a dátumok közé. Gondolom motiválta őket erre, az hogy a banda basszusgitárosa egy magyar srác. Ha valakinek lehetősége van meghallgatni őket és kapható a metálra, akkor az bátran tegyen velük egy próbát, mert sokat nem bukhat rajta. Én mindenképpen kíváncsi lennék egy újabb fellépésre vagy akár egy albumra is.
Az ír csapat után ismét egy magyar bandát köszönthettünk a színpadon a Rivers Run Dry személyében, akik elég rövid ideig, viszont meglehetősen jól tolták hardcore muzsikájukat. A rövidség egyébként mind a 4 zenekar koncertjéről elmondható. A srácok koncertjét nézni igen kellemes élmény volt számomra, na nem mintha olyan dekoratívak lettek volna – bár férfi társaim bámulása egyébként sem kedvenc szórakozásom -, viszont volt az egésznek egy mocskos, crust, kicsit talán rockos hangulata (bár ezt lehet, hogy már csak én érzékeltem így az ipari mennyiségű sör elfogyasztása után) és nálam jó pont a stílusok ilyen fajta keverése.
Végül az est negyedik fellépője, akik idén már másodszor járnak országunkban – ismét a Kuplungban -, a Horse the Band zaklatta meg a jó népet elvetemült zenéjével. Azzal a lendülettel, ahogy elkezdték tolni a számaikat az arcok, a színpad előtt is megvadult mindenki. Hihetetlen látni, hogy a Horse the Band zenéje – ami inkább őrültséggel operál mintsem súllyal – mit képes kiváltani az emberekből és mennyi energiát szabadít fel. Persze nem kell véresen komolyan venni náluk a dolgokat, de ez már a számok felkonferálása közben egyértelművé válik valószínűleg mindenki számára. Mert az énekes Nathan Winneke full beteg szövegei vagy mosolyra fakasztanak vagy értetlenkedésre kényszerítenek bárkit. Viszont sajnálatos módon a gyenge hangzás eléggé rányomta a bélyegét az énekre és gitárokra, javarészt csak a prüntyögést meg a dobot hallottam, de szerencsére a buli mit sem vesztett a hangulatából.
Remélhetőleg a srácok hasonló gyakorisággal fognak megfordulni a közeljövőben is errefelé, én mindenesetre biztos, hogy ott leszek a következő bulijukon is.
FOTÓK: Daer