2011. november 26. @ Lengyelország, Varsó – Klub Stodoła
Több okból is nagyon vártam az Iced Earth varsói koncertjét. Egyrészt nyáron részt vettem Matt Barlow búcsúkoncertjén és kíváncsi voltam Stu Block hogyan fogja pótolni a legendás frontembert, másrészt pedig a Dystopia névre keresztelt új lemezük nagyot ütött, egy ereje teljében lévő csapatot mutatott. Korán megérkeztem a koncert helyszínére, a korábbi beszámolóimban már említett Stodoła klubba. Kicsit meg is ijedtem, hogy ennyire kevesen leszünk, de a koncertterem ajtajai még zárva voltak, némi hangpróba szűrődött ki, de amúgy kedélyesen sörözgettek a rockerek, vagy nézegették a meglehetősen borsos áron mért pólókat, pulcsikat.
A kiírt kezdés után lépett színpadra a brit Fury UK, akik nevükben is felvállalják származásukat. A manchesteri srácok sokat hallgathatták az egyik legnagyobb brit metallegenda lemezeit, mert sikerült néhány riffet alaposan lemásolni. Az Iron Maidenről beszélek, egy-egy Fury Uk dalra meg lehetett mondani, hogy melyik Maiden szám kistestvére. Mindenesetre nagy erővel zúzott a trió, Chris Appleton énekes/gitáros még egy kis zúzdára is rávette a népet. Amúgy azon túl, hogy elég ól énekel, bitang jó szólókat eresztett meg. Szólói gyakran élvezetesebbek voltak, mint a dal többi része. Koncert után beszélgettem vele, kiderült ez a nagyszerű technikai repertoár sok-sok éven át tartó napi 8 órás gyakorlás eredménye. Ahogy fogalmazott nem sok érdekes történt vele akkoriban. Testvére, Luke a csapat basszusgitárosa, ő mozgott legtöbbet és a vokálozásból is kivette a részét. Mondjuk a témái nem voltak túl villantósak, az is igaz. Ellenben a dobosuk Martin McNee valami eszement módon játszott, többször elvonta a tekintetem a többiekről, ami azért egy dobostól nem kis teljesítmény!
Mindhárom lemezükről játszottak, elhangzott többek között a Truth, Death By Lightning, I See In Red, Brotherhood, Fall From Grace és a Saviour is. Ha gonosz akarnék lenni, akkor a Wasted Years, Two Minutes To Midnight, Prowler stb dalokat is említeném. A közönség azonban vevő volt az enyhén NWoBHM muzsikára és ahogy egyre jobban telt a terem, úgy lett nagyobb és erősebb a nézők reakciója és hangja is.
Nagyjából 50 percnyi játék után búcsúztak el, kíváncsi is voltam, hogy miért játszhattak ilyen sokat. Ez a koncert utáni egyik beszélgetés alatt kiderült, amikor felpakolták az Iced Earth díszletét. A White Wizzard ezen az estén nem lép fel. Utólag megtudtam, hogy a budapesti buli után hazautaztak valami idióta indoknál fogva. A Fury Uk viszont szórakoztató volt, de sajnos tipikus példái a technikailag tökéletesen képzett zenészeknek, akikbe a kreativitásból kevesebb jutott. Több egyedi ízzel viszont szép sikereket érhetnek még el.
A nagyon hosszú, majdnem háromnegyed órás átszerelés után végre felcsendült az est főzenekarának az introja és kezdetét vette az amcsi power metal őrület! A műsort az új lemez címadójával kezdték, ami egyike annak a két dalnak az új lemezről, ami Set Abominae karakteréhez vagy az őt övező eseményekhez kapcsolódik. Nagy meglepetésemre a közönség jó része kívülről fújta az új lemez szövegeit is. A hangzással viszont nem voltam megelégedve, a gitárok többször alul voltak keverve, mondjuk nem Jon Schaffer ritmusozásáról maradtunk le, hanem Troy Seele volt halkabb helyenként a kelleténél. Kárörvendőek, vagy akik látták a banda júniusi Graspop fesztiválos koncertjét pedig akár örülhettek is ennek. Troy azonban jó napot fogott ki, nem hibázott látványosakat, mint azon az ominózus koncerten, amit pechjére az egész világba közvetítettek a neten keresztül.
Az új énekes Stu Block, akit a beavatottak az Into Eternityből is ismerhetnek nagyon jó választás volt az énekesi posztra. Egyaránt jól hozta az album témáit, Matt dolgait, Owens sikolyait és a korai dalokat is egyedi ízzel tudta előadni. Ráadásul aznap volt a születésnapja, a közönség el is énekelte neki az Angels Holocaust után a Happy Birthday to you-t és a lengyel „Sto lat”ot is. Láthatóan nagyon meghatódott, a banda pedig kihasználta a szünetet és színpadra hozták Stu ajándékát, ami egy kis játékgitár volt!
A műsort egyébként meglehetősen rajongóbarát módon állították össze, sok rég vagy soha nem játszott dal is szerepelt a programban és az új albumot sem erőltették túl. Négy dal hangzott el róla, ami egy 14 dalos setlistben normálisnak mondható. Az igazi csemegék azonban a korai lemezekről kerültek ki, mint pl a When The Night Falls az első lemezről, a Slave To The Dark a Dark Sagáról, de a Damien és a Stand Alone felbukkanására sem fogadtam volna nagy összegben a koncert előtt! Azért az igazi slágerekből sem szenvedtünk hiányt, a The Hunter nyitotta a sort ami az egyik legkedvesebb Iced Earth dalom, amit az emberiségnek írt himnusz követett (Anthem). Jon szerint ez egy igazi pozitív nóta egy ilyen sötét időben. A standard blokkot a Declaration Day és a hidegrázós Watching Over Me zárta, amiket talán mondanom sem kell, de együtt énekelt az egész terem.
Freddie Vidales basszer is rendesen hergelte a népet, sokszor előrejött a színpad szélére Stu mellé és a vokálokat is jól hozta. A ritmusszekcióban társa, Brent Smedley pedig jól hozta a témákat, bár néhány helyen spórolt a duplázóval, talán most már állandó jelleggel tagja lesz a Schaffer bandnek, anno többször is kiszállt.
A kitartó unszolásra visszatért a banda és egy olyan dalt játszottak el, amit a turné előtt mindössze egyszer, a híres Alive In Athens koncerten. Most persze mindenki jóelőre tudta, hogy hallani fogja a dalt, mert jóval a turné kezdete előtt bejelentették és ez volt az első dal, amit Stu énekével hallhatott a közönség miután csatlakozott a bandához. Ez a dal pedig nem más, mint az epikus Dante’s Inferno! Hát rendesen libabőrös lettem ettől is, pazarul adták elő a dalt, persze néhány részt samplerről kellett bejátszani, de az ember ne legyen telhetetlen!
Ezután már csak a banda névadó dala volt hátra, ami ismét alaposan átmozgatta a közönséget. Akik amúgy végig aktívak voltak, egy elég nagy állandó moshpit is volt, bár 2-3 részeg lengyel jórészt csak esett-kelt ott középen. Szóval Schafferék zúztak még egy utolsót, aztán elbúcsúztak és hiába volt hosszú kiabálás, kórus, miegymás, nem jöttek ki még egy ráadásra. Ahogy a koncert után néztem más városokból a beszámolókat kissé hiányérzet is támadt bennem, nem volt rossz ez az egy és háromnegyed óra, de az athéni koncert hosszúságának és dalainak nem mondtam volna nemet. Sok dal kimaradt, amit nagyon szerettem volna hallani, de hát nem lehet mindig ugyanazzal a 35 dalos setlisttel turnézni. A Crucible Of Man turné amúgy is inkább a banda nagy slágereiről szólt, itt volt az ideje egy igazi rajongóknak szóló turnénak is!
Iced Earth program:
Dystopia
Angels Holocaust
Slave To The Dark
V
Stand Alone
When The Night Falls
Damien
Dark City
The Hunter
Anthem
Declaration Day
Watching Over Me
–
Dante’s Inferno
Iced Earth
Nagyon jó volt végig a hangulat, Jon ritmusjátéka még most is egészen megdöbbentő. Talán kicsit több ember jöhetett volna a koncertre, olyan laza 3/4 ház lehetett, kevesebben voltak, mint előtte a Hammerfall, Vicious Rumors-on. Jon mondta is, hogy legközelebb mindenki mondja meg a barátainak, hogy mennyire király volt a koncert és hozzák el magukkal őket! Amolyan amerikai „mindenki hozzon magával még egy embert”.