2014. február 5. @ Budapest, Club 202
Az Iced Earth már fiatal koromban is meghatározó csapat volt az életemben. Emlékszem, amikor kölcsönkaptam a Something Wicked This Way Comes lemezt, ami totálisan letaglózott, a mai napig az egyik kedvencem. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán, az akkori csapatból már csak a főnök Jon Schaffer tagja a bandának, mégis legutóbbi, varsói, találkozásunk után azt éreztem, hogy az egy helyben toporgás helyett ismét felfelé indul a banda, meghódítani még több fémszívűt. Stu Block kiválóan pótolja nagy nevű elődeit, és hiába cserélődött le utolsó találkozásunk óta a teljes ritmusszekció is, alig vártam, hogy végre Magyarországon is láthassam őt a legendás floridai csapat élén. A dobok mögé pedig (hogy csak a turnéra vagy hosszabb távra, az majd kiderül) a Slayer egykori ütőse, a nyáron az Anthrax-szel is turnézott Jon Dette ült be.
Mivel a koncert előtt interjút készítettem a zenekar vezetőjével, volt alkalmam belehallgatni a soundcheckbe is, ahol a Burning Times-t tolta a zenekar újra és újra. Már itt hallható volt, hogy nem sok gond lesz a hangzással ezen az estén a volt indiánsátorban.
Az interjú után rá kellett döbbennem, hogy a Fehérvári út környéke nem dúskál a normális vendéglátóipari egységekben, ahol le is lehet ülni egy vacsora elfogyasztásához. Azért nagy nehezen sikerült ilyet találni, a klubtól olyan 3 villamosmegállónyira! 😀
A kis kitérő és a bejutás körüli apró komplikáció után az Elm Street vége felé értem a színpadhoz. Szimpatikusan tolták a dallamos thrash metaljukat, de engem nem győztek meg, hogy ők valaha is akár csak az utánuk következő Warbringer kihívói lesznek a népszerűségéért folytatott csatában, az Iced Earth szintje pedig elérhetetlen messzeségnek tűnhet a srácok számára. Az ausztrál banda az a fajta előzenekar volt, amelyiket már nem dobálod le a színpadról, nem iszod le magad alattuk/miattuk, de a lemezeiket még nem fogod S.O.S. beszerezni így vagy úgy. Eléggé „cipőnézős” volt a produkciójuk, plusz időről-időre azon gondolkodtam, hogy ezt a riffet hol hallottam már korábban. Mondjuk úgy, hogy szódával elment, pár embernek pedig kifejezetten tetszett a zenéjük.
Az Elm Street után a thrash metalos közegben mozgók számára már ismerős Warbringer következett. Nos, ők is Amerika egyik európaiak által legismertebb államából származnak, csakúgy, mint az Iced Earth, csak ők a Csendes-óceán partjáról, Kaliforniából érkeztek a budapesti kora tavaszba. Az Elm utcával ellentétben hozzájuk már volt szerencsém az egyik Brutal Assault fesztiválon, ahol nagyon jó benyomást tettek rám. Tulajdonképpen most sem érheti őket panasz, hiszen lelkesen, energikusan nyomták a zenéjüket, ami a dallamoktól megfosztott, durva, horzsoló thrash metal. A közönség soraiban is kialakult némi mozgolódás a zenéjükre, akadt 1-2 olyan ember, akik inkább miattuk érkezett aznap este a Club 202-be. Én személy szerint sajnáltam, hogy ennyire az új lemezre épült a programjuk, egy kiegyensúlyozottabb műsort jobban élveztem volna, mert az Empires Collapse-t mindössze egypár alkalommal volt lehetőségem meghallgatni a koncert előtt. Nem mondom, hogy nem tudtam volna elképzelni egy stílusban jobban illő csapatot az Iced Earth elé, mert az amerikai thrash metal új hullámának képviselője jobban illene előzenekarként az Exodus, a Testament vagy a Slayer nyitányának, mindenesetre rossznak semmiképpen se nevezném a produkciójukat. Élettel teli, energikus volt, bár John Kevill beszélhetett volna többet a közönséghez, az Elm Streetnél pedig fényévekkel jobb, de azért nekik már nem ez kellene, hogy a mérce legyen. Számomra a Living Weapon és a Total War jelentette a koncert csúcsát, de a záró Hunter-Seekerre se lehetett panaszom. Akkor még nem tudtam, hogy nem ez lesz az egyetlen vadász ezen az estén. 🙂 Végülis nem vallottak szégyent a magyar közönség előtt, azonban valamelyik másod-harmadvonalbeli US Power zenekar talán nagyobb kuriózum lett volna nekünk, magyaroknak. A Warbringer egyértelműen a közös kiadó miatt került ide, de ne bánkódjunk emiatt, láttunk mi már sokkal rosszabb előzenekarokat is kis hazánkban.
Warbringer setlist:
Scars Remain
Iron City
Severed Reality
Living Weapon
The Turning Of The Gears
Total War
Living In A Whirlwind
Towers Of The Serpent
Hunter-Seeker
A bevezetőben már megemlítettem az alapvető viszonyomat az Iced Earth-szel. Szerettem a Ripper korszakot, a Framing Armageddon lemez kifejezetten bejött, Schaffer mindenhol lenyilatkozta, hogy Ripper Owens a tökéletes énekes ebbe a bandába, majd állítólag nagy rajongói nyomásra visszavette Matt Barlow-t, akivel számtalan kiváló koncertet adtak, én is láttam így a bandát háromszor, de csak egy meglehetősen felejthetőre, középszerűre sikeredett lemezt tudtak összehozni, majd Matt ismét visszavonulót fújt a turnézástól, így Jonnak új játszótársak után kellett néznie. Jött Stu és a Dystopia album, ami a Crucible of Mannél lényegesen jobb volt, de még mindig nem ért fel a 90-es években készült lemezekhez. Sajnos a Plagues of Babylon című új lemezzel is ez a helyzet, nem rossz, nem rossz, de nem lesz belőle egy Dark Saga 2, hiába vannak rajta nagyon erős nóták is, sajnos a kelleténél többnek érzem rajta a tölteléket.
Lemezbemutató koncert ide vagy oda azért egy több mint két évtizedes életműnél garantáltan többségben lesznek a régebbi, klasszikus dalok, amiket Stu kiválóan tud interpretálni, származzanak azok a zenekar bármely lemezéről. Persze az internetet bújva azért feltűnhetett, hogy a kezdeti igencsak kiváló setlist jócskán módosult és azokból pont a csemegék kerültek ki a turné egy hosszabb periódusában. Szerencsére a magyarországi koncertre helyreállt a rend és Jon Schaffer elárulta, hogy Dette még egy dalt megtanult a turné közben, hallhattuk is az interjú elején, ahogy a The Huntert gyakorolja.
Detteről már beszéltem, a másik új tag nem más, mint Luke Appleton, akinek a játékát már az előző európai Iced Earth headliner turné keretében is meg lehetett hallgatni, csak akkor még az előzenekar Fury UK-ben nyomta a basszust. Troy Seele maradt szólógitáron, a zenekar két emblematikus figurája pedig továbbra is Jon és Stu, akik egyébként a műsort is a hátukon vitték. Ez egyébként az Iced Earth problémája, hogy egyre inkább átalakul egy Jon Schaffer Banddé, ahol bárki bármikor lecserélhető, ha nem fér bele Schaffer mester elképzeléseibe.
A koncertet a régen szokásos Burning Times helyett az új lemez címadójával indította a banda, ami hatalmas tapsot kapott már bevonuláskor is. Utána pedig jó érzékkel keverték a régi és új dalokat, nagyjából 1:1 arányban, még a ráadásra is jutott Stu Block-kal készült szerzemény, amúgy is majdnem egálra hozta ki a versenyt a Matt Barlow-s dalokkal. A Dark Sagaról és a Something Wicked This Way Comesról összesen 9, míg a Stu fémjelezte albumokról 8 dal hangzott el. Ehhez jött még egy Ripperes és egy első lemezes szerzemény is, így együtt ez a 19 dal adta ki a nagyjából 100 perces játékidőt. A fent említett lemezek a zenekar legsikeresebb két albuma, szóval igazi slágerparádé volt az újabb dalok között. De nem csak a standard koncertnóták hangzottak el, hanem olyan ritkán vagy szinte soha nem játszott dalok is előkerültek, mint a Question Of Heaven (a koncert legnagyobb libabőrt okozó dala), Disciples Of The Lie vagy a Red Baron/Blue Max. A többi dal azért rendszeresen visszatérő tagja vagy állandó része a koncertprogramnak, úgy tűnik a V és a Dystopia is már elindult ezen az úton.
A helyet tekintélyes arányban megtöltő koncertlátogatók pedig még az új dalokat is nagy örömmel fogadták, persze az igazi beindulás az úgynevezett slágerekre volt. Volt némi pogó is, csajok is ültek a nyakakban, Stu is megjegyezte több lányról is, hogy mennyire szépek. Szerdai nap ellenére tehát tényleg sokan látogattak a Fehérvári útra egy újabb adag metalért, de a számok közben inkább csak a koncert vége fele jött meg a nép hangja, addig néha úgy érezhette magát az ember, mintha egy klasszikus hangversenyen lenne, illedelmes taps, de semmi kiabálás! 🙂 De azért felharsant párszor a zenekar nevét skandáló kórus is, amit a csapat tagjai nagy mosollyal és szívre tett kézzel nyugtáztak. Ilyenkor el is mosolyodtak az amúgy szigorú arccal pengető tagok, hiába, az ilyen fogadtatás még a fémszíveket is megolvasztja! 😀
Jon Dette magabiztosan hozta az alapokat, az ember nem nagyon mondaná meg, ha nem tudná, hogy csak három hónapja tagja a csapatnak. Luke Appleton teljesen beilleszkedett, már levágott ujjú farmermellénye is van, az új dalokban sokkal komolyabb basszustémákat játszik, mint amit eddig az Iced Earth lemezeken hallhattunk, és élőben is kiválóan prezentálta ezeket, valamint Jon Schafferrel együtt vokálozott is, telítve a hangképet. Troy Seele, aki immáron a második leghosszabb ideje a zenekarban tevékenykedő tag most az átlagosnál jobban hozta a szólóit és a haja is egyre hosszabb lesz, ahogy ez egy metal csapatban elvárható. 🙂 Hat alkalommal láttam vele az Iced Earth-öt, de most volt talán a legvisszafogottabb. Jon Schaffer egy legenda, ritmusgitározása stílusteremtő, ezer közül is felismerhető, és hiába vannak komoly fájdalmai és egészségügyi problémái már hosszú ideje a karjával, ebből a koncerten semmit nem hallhattunk. Számomra ő a US Power gitáros. Stu Blockot már dicsértem a beszámolóban eleget, de még egyszer megteszem. Kiváló pótlása Matt Barlow-nak, egyéni karaktert is visz a dalokba, de ha kell, akkor megtévesztésig tudja őt utánozni. Ezen kívül a sikolyokkal sincs gondja, de nem viszi őket annyira túlzásba, mint Ripper tette. A játszott dalok egy elég széles spektrumot ölelnek fel a lírai balladától kezdve a szélvészgyors vágtáig, de mindegyikben kiválóan helyt állt. Reméljük az együttműködése a csapattal hosszú életű lesz és még több egyéni színt tud vinni az Iced Earth zenéjébe.
A koncert a szokásos névadó dallal zárult, ahol Schaffer még egyszer kiélhette magát, végigriffelhette a fél fogólapot, a közönség pedig egy ősrégi klasszikusra búcsúzhatott. Persze előtte még volt az elmaradhatatlan ballada, ami Jon motorsbalesetben elhunyt barátjáról szól, a Watching Over Me. Ezek után persze még a szokásos meghajlás, pengető és dobverő szórás volt terítéken, nekem is sikerült szereznem egy pengetőt a riffkirálytól, már csak Tony Iommi pengetője hiányzik úgy igazán a gyűjteményemből!:))
Iced Earth program:
Plagues Of Babylon
Democide
Dark Saga
V
If I Could See You
The Hunter
Disciples Of The Lie
Among The Living
Burning Times
Red Baron/Blue Max
Blessed Are You
Vengeance Is Mine
Cthulhu
My Own Savior
The End?
A Question Of Heaven
–
Dystopia
Watching Over Me
Iced Earth
Highwayman (outro)
Szerintem egy nagyszerű élménnyel gazdagodott, aki eljött ezen a kissé borongós szerda estén a Club 202-be, ahol egy újra felszálló ágban lévő zenekar adott egy libabőrökkel gazdagon tarkított koncertet. Nem mondom, hogy mindenki önkívületi extázisban tombolta végig a bulit, de azok, akikkel beszéltem egyértelműen pozitívan tekintettek vissza az eseményre, fanyalgó hangokat maximum az előzenekarokkal kapcsolatban lehetett hallani. Reméljük, hogy a következő album turnéjával ismét jönnek hozzánk!
