Idea Implant, Waking October, Replace My Heart, Testify – Koncertbeszámoló

2013. február 16. @ Debrecen, Kaptár

A hamvaiból feltámadó Kaptár klub adott helyet a február 16-án este megrendezésre került Metalcore estnek, mely sajnos a közönség érdektelenségéből fakadóan nem aratott akkora sikert, mint várta volna az ember, azonban jócskán felülmúlta önmagát így is az „amatőr” zenekarok armadája. Míg a némi csúszás, ami várható volt, csepergett, szemrevételeztem az átalakított helyet. Az újdonsült tulaj, Tóth Csaba rendkívül jó munkát végzett az átalakításokkal; egyszerű, de nagyszerű design jelzi a helyet, valamint a hátsó falat kiverték, így hátrébb tolták az egész színpad teret. Sokkalta kedvezőbb ez így; több a tér, és a zenészek is jobban elférnek.

Elsőnek a Berettyóújfaluból származó Replace my Heart zendített bele az akkordokba. Magyarul írták meg a dalszövegeket, ami szerintem kissé balszerencsés egy ilyen műfaj terén, ám a hozzáállásuk és lelkességük becsületre méltó volt. Kellemes, abszolúte műfajspecifikus témákat/riffeket gyártottak, mondhatni már-már kiszámítható volt, milyen rész fog jönni. Ugyan az énekes/frontembernek némi lámpaláz is befigyelt, próbálta kihozni a maximumot a szituációból, még egy rövid pogó/mosh erejéig is lekúszott a színpadról. Ennek ellenére meglepően kevesen vergődtek előttük, jó, ha 3-5 ember élvezkedett zenéjükre.

Haladtunk, leléptek a berettyói tagok, jött a következő mozgalom; a Waking October debreceni kompánia, és jóval dinamikusabb fellépés terén, mint az előttük trónolóak. Angol dalszöveg, erőteljes kiállás jellemezte őket, szintén kiszámítható dallamszerkezettel. Valahogy mindig nevetségesnek tartottam kissé a metalcore bandákban, hogy úgy néz ki szinte minden zenekari tag – kivéve persze a „profi zenészeket” külföldön -, mint egy dühödt, másodéves szociológus hallgató az egyetemről, akinek nem sikerült a ZH, és így próbálja levezetni a feszültséget. A W.O.-re is igaz eme állítás, ám a selyemfiú kinézet ellenére tudtak zenélni, az egyszer biztos. Itt már jóval több nép csápolt eszeveszett tempóban, jól megmozgatták a tömeget.

A harmadik fellépőre sajnos már ellaposodott a party, ám az Idea Implant megpróbálta a maradék embercsődületet mozgósítani, már amennyire lehet. Sajnos itt már egyre több ember a padok biztonságában kereste a feloldozást, némi alkohol társaságában, hogy sztoikus nyugalommal szemlélje, mit lehet még kihozni az estéből. Hasonlóan a W.O.-hez, debreceni bandáról beszélünk, szintén dinamikus fellépéssel.  Mint a korábbi két fellépő, az I.I. is nagyjából negyven percet stand-up-olt a színpadon, majd jöhetett a negyedik banda, a Testify, akik előadására sajnos több okból sem tudtam maradni; a vírusos hasmenés, emberek, veszélyes dolog. Így remélem, egy következő bulin talán megtekinthetem őket is.

Összegezve; van még mit csiszolni a bandák fellépésén, ám mindenképp pozitívum a törtetés és eltökéltség. Ilyen hozzáállással mindenképpen lesz jövőjük. Reméljük, nem tűnnek el a süllyesztőben úgy, mint megannyi amatőr banda a múltban.

Köszönet a fotókért Pazonyi Dórinak!

Kapcsolódó cikkek

Testify – Separated (Official Music Video)

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár