2012. október 27. @ Debrecen, Kaptár
Majestic, soaring, chaotic soundscapes floating towards the farthest regions of what mind can grasp…
Idén harmadszorra nyitotta meg kapuit október 27-én a Kaptár Music Club a Black Metal, Death Metal, no és a Thrash Metal szerelmeseinek a BlackKromeFest keretein belül. Ígéretes zenekarok egész hada sorakozott fel a megmérettetésre, és bizton állíthatom, mindenki derekasan kitett magáért. A rendezvényre lassan szállingóztak a népek, a 19:00-i kezdés szépen majdnem nyolc órába csúszott át. Ezt úgy láttam nem is probléma, révén alig voltak emberek a színpad előtt. Jómagam másodmagammal mentem, egy fotós kolleginával, akinek keze munkáját dicsérik az elkészült képek legtöbbje.
Kicsivel fél nyolc után elindult az őrjöngés az Orosz Sinful zenekar térnyitásával. Korábban utánuk olvastam, sok helyen Behemoth, Belphegor elemeket tartalmazó zenei megnyilvánulásaik várhatóak, a kockázatokról és mellékhatásokról kérjük, olvassa el például az Encyclopaedia Metallum oldalát a bandáról, vagy kérdezze metálos cimboráját, felebarátját. Nos, ez be is igazolódott, ugyanis mind megjelenésben – néhol szegecsekkel kivert bőrcuccok, szoknya jellegű bőrviselet, stb. -, mind hangzásban erősen erre a stílusra hajazott a négytagú formáció. Kellemes meglepetés volt, hogy már ebben a bandában is látható volt női tag a gitároknál, bár néhol vicces, Original True Black Metal Face-t vágott be, ezzel némileg csökkentve önnön hitelességét.
Sajnos ez a produkció azonban kevés sikernek örvendett; nem a zenei tudás vagy kiállás hiánya miatt, egyszerűen nem voltak annyian a népek, illetve a debreceni metál közönség rettenetesen megcsappant az utóbbi években, így aki el is jött, tétlenül ácsorgott hátrébb, és semmit nem csinált. Jómagam próbáltam periodikus üvöltésekkel bíztatni a körülöttem lévőket, illetve magát a Sinful-t, de nem úgy vettem észre, mintha 100%-os sikert értem volna el. Ennek ellenére búcsúzóul eljátszották a Behemoth – Ov fire and Void nótáját, még hozzá vérprofi módon, majd csalódottan levonultak a színpadról.
Következő porondmesterünk az Ukrán Hell:On volt, rendkívül Old School Thrash Metal hangzásukkal. Habár zeneileg ősi volt, meg kell hagyni, hogy az énekes, Olexandr Bayev rángatózása, vonaglása nagyon hipnotikus volt, egészen súrolta az őrület határát. Színpadi kiállásuk dinamikus volt, és mivel nem vagyok jártas eme műfajban – akár szégyen, akár nem -, így nem is igen tudnám mihez hasonlítani. Azért botfülem ellenére felismertem a produkció háromnegyede felé egy Sepultura nótát, név szerint a Territory-t.
Mondanom sem kell, ez okozta a legnagyobb orgazmust a tömegnek, a vokalista úr még be is lógatta a néphez a mikrofont, hogy hangjukkal érvényesítsék dühüket és haragjukat az emberek. Megjelenés és viselkedés terén egyaránt az volt az érzésem, hogy ezt az énekest valaki, valahol egy hatalmas lepkehálóval és nyugtatópisztollyal keresi. Mindenesetre a „tömeg” élvezte a show-t.
Amint lement a Thrash Metal Destroy, izgulni kezdtem némileg, ugyanis az a banda jött, amit én talán legnagyobb izgalommal vártam. Csak úgy, mint a nyitó banda, a Blackthorn is orosz származású, azonban ez a csapat csak és kizárólag elbűvölő hölgyekből állt össze. Már eleve az is betette nálam a kaput– és gyanítom a nézők javánál szintén -, hogy az énekesnő, Aina hihetetlen szépséggel- és hanggal rendelkezik, ám elhűlve csodálkoztam rá a dobos, Varaska kifejezetten Cybergoth kinézetére; gázmaszk, kontaktlencse, durva fehér-fekete smink.
Roppant szimpatikus koncertet- és hangulatot hoztak létre rövid időn belül, és annak ellenére, hogy mindenki kiéhezve várt valamilyen vad, hörgős-károgós Black/Death Metalra, kellemes csalódásként ért, hogy a tömeg java tombolt a Blackthorn-ra. Ugyan volt egy kb. 30 másodperces technikai probléma, és láttam, amint Aina pironkodva elnézést kér tőlünk, de még ez sem tudta elrontani a buli hangulatát.
Mivel jómagam, és a tömeg nagy része már volt NeoChrome koncerten, nem tudtam, mit tudnak még újat mutatni a fiúk, ezért kíváncsian vártam a fejleményeket. Egyetlen dologgal nem számoltam; ez már nem NeoChrome, hanem NEOKHROME. Amint elindult a koncert, rögtön megértettem, mire fel a név- és design váltás, és arra is rájöttem, hogy talán nem a Blackthorn ütött aznap este a legnagyobbat. A korábban Death/Black Metalt játszó zenekar eddig is kitűnt az átlag zenekarok tömegéből, de az énekes/gitáros, Vee (Vasvári Gyula) hangja még sokkal egyedibbé tette a formációt. Rövid időre eltűntek a nagyérdemű elől, ám most úgy látom, sokkal dinamikusabban, erőteljesebben, és nem utolsó sorban; újjászületve tértek vissza. Sűrű füst gomolygott a színpad előtt, amint a zenekar belekezdett az örvénylő energiák megidézésébe.
Úgy láttam a mostanra összegyűlt tömeg tátott szájjal figyelte az underground Metal eme materializációját, és be kell valljam, én magam is elhűltem, hogy hogyan lehet ennyire pozitívan előrébb lépni időben- és térben a korábban tapasztaltakhoz képest. Az egész fellépés olyan volt, mint egy művészi alkotás, egy mély, magába húzó látomás, mely absztrakt gondolatokat és elvadult, elburjánzott álmokat generál. A két új gitárossal felszerelkezett zenekar a harmadik dimenzió alapjait, vagyis az időt- és teret figyelmen kívül hagyva húzott egyre jobban magával a szürreális mélységekbe, hogy ott kiteljesedjen és megmutasson egy új valóságot. Rémesen tetszett a dobos, Katonka Barna, alias Murd játéka, valóban dinamikus és roppant mód kiteljesedett volt az egész, mind megszólalásban, mind technikában.
Vee hangja hol dallamos, némileg Borknagar-t idéző dallamokkal csendült fel, hol elemi károgással tarolta le az emberek agyát. Valóban úgy érzem, hogy felejthetetlen koncert résztvevői lehettünk, folyamatosan olyan érzésem volt, mintha ez nem is a valóság lenne, hanem egy képzelt világ egy szegmensének kivetülése. Rémesen jó dallamokat kaptak el a Perihelion album keretein belül, és ugyan még vegytisztán nem hallottam az anyagot, az lejött, hogy ennyi energiát, dinamizmust és megmagyarázhatatlan, tagjainkat átjáró erőt még nem tapasztaltam egy korábbi kiadványukon sem a srácoknak. Hatalmas gratuláció érte, remélem sikerül megszereznem egy példányát az új anyagnak. Nagyon bánnám, ha nem!
Az este záróakkordja a kazincbarcikai Frost volt, akik hazánk egyik olyan Black Metal formációja, akik próbálnak a régi elemekhez ragaszkodni. Ennek a szubkultúrának- és zenei körnek a magyar variánsában régóta fedezhető fel eme banda ténykedése; több mint tíz lemezt adtak már ki, ám ezek között eddig csak két nagylemez szerepel. Véleményem szerint ez nem feltétlenül rossz pont, gyermekkori kedvencem egyébként is a zenekar, demó CD ide, EP oda. Rendkívül új keletű megjelenés volt számomra a színpadra lépésük, révén eddig az alkarvédős, kifestett, teljes harci díszben pózoló Frost-ot ismertem, ám most a Darkthrone hangulatot árasztó, farmerdzsekis, kapucnis, némileg mizantróp megjelenést preferálták a srácok.
Még a koncert előtt kellemesen elbeszélgettem Mocsnik Ferenc basszusgitáros úrral a zenekarról röviden, aki találóan megjegyezte egy rövid kacaj után, hogy „ebben a műfajban rohadtul nehéz már újat csinálni, és pontosan tudjuk, hogy a Frost sem újdonság, hanem a régi hullámok meglovaglása”. Rendkívül élesen látja a dolgot, azonban meg kell hagyni, hogy ez a zenekar mindig is lényegesen dinamikusabban és törtetőbben hajtotta a szekeret, mint sok más banda. Sokan már rég feladták volna ennyi idő után, elvesztették volna lelkesedésüket, ám 1996-os megalakulása óta egyfolytában törtetnek, jelzik, hogy „igen, itt vagyunk”.
Pár jó új számot is hallhattunk, valamint nem kevés régi klasszikust, hogy csak az Unholy Land című szerzeményt említsem például.
Véresen komoly ábrázatot ütöttek meg ezzel a kapucnis, „nem kommunikálok a tömeggel” stílussal, valahol ilyennek kéne lennie egy igazi Black Metal előadásnak. Grátisznak megkaptuk még a Tormentor – szó szerint! – világhíres dalát, az Elizabeth Bathory-t. Természetesen fedetlenül őrjöngött rá az, aki szerette eme gyöngyszemet.
Meg kell mondjam, hogy a kissé lapos közönség ellenére életem egyik legjobb BlackKromeFest-jén vettem részt, annyira kellemes volt a NEOKHROME visszatérése, amit szavakkal nem lehet leírni. A többi banda szintén kitett magáért, és én csak remélem, hogy jövőre még több hasonló fellépő fordul meg kicsiny hazánkban eme remekbe szabott rendezvénysorozat keretein belül!
A fotókért hatalmas köszönet Pazonyi Dórinak, illetve Morgal kollegámnak!
