III. Magyar Rock Nap – Koncertbeszámoló

2007. december 01. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok

A Pallai Produkció rendezésében:

Fellépők: LORD, KÁRPÁTIA, OSSIAN, EMERETTA ROCK BAND, SÁRDY BARBARA & PAPP GYULA

A Pallai Produkció a magyar bandákat összegyűjtve járja az országot és nagyszabású koncerteket szervez, profin kivitelezve. A legutóbbit Miskolcon “3. Magyar Rock Nap” néven rendezték meg, ami ismét jól sikerült.

Kezdésként az “Emeretta Rock Band” nyitotta a bulit. Lehet nem ismerik túl sokan, de mindenesetre komoly hozzáállásukkal aminek a szöveg mondanivalója is fontos, remekül kezdett. A hangulatot kellően megalapozták a light-os zenéjükkel. Talán még itt nem voltak annyira sokan a rockerek, de a lelkesen játszó bandának köszönhetően – amit a közönség is viszonzott – remek hangulatot teremtett. Csak így tovább!

A közönség nagyrésze a “Sárdy Barbara & Papp Gyula” fellépése idején kezdett igazán beszivárogni. A csapat teljesítményén teljesen meglepődtem, de szerintem akik nem ismerik őket, azok mindnyájan. Valamiféle lazább inkább népi, mint rock zenét vártam. Ehhez képest az annyira lágynak nem is nevezhető “softrock”-ot hallottam. Egy számuk igazán megfogott, melynek címe: Burzsoá. Gondolom, hogy nem kell mondanom kinek, vagy inkább kiről szól ez a szám. Legtöbb daluk alapja országunk költőinek verse, ami hűen tükrözi a hazaszeretetet és a magyarságot. Ekkora már jókora tömeg volt a színpad előtt. Kitűnő alapot és hangulatot biztosítottak a koncert folytatásához.

Ezután következett a méltán ismertebb “Ossian” zenekar. A közönség egyszerűen őrjöngött, amikor színpadra léptek. A hangzás kitűnő volt, minden pont megfelelően volt beállítva. Fények terén kicsit más volt, az eddig megszokott villogós, stroboszkópszerű fényhatás helyett most inkább nyugodt, lassan váltakozó nyalábok voltak. Természetesen a három főszín – a piros-fehér-zöld – itt is látható volt. Leginkább a “Trianon” című szám alatt nem váltottak erről a kombinációról. A “Metál Fesztivállal” ellentétben most ki lehetett hallani a basszust, ez akkor valahogy hiányzott. Hatalmas pogó volt, mint ahogy minden “Ossian”-on, de ez természetesen csak a zúzósabb számokra vonatkozik, mert a lágyabbakon mint a “Magányos angyal” nyugodt éneklés volt. Elhangzottak persze a régi nagy klasszikusok is, mint például : a “Rock katonái”, “Szenvedély”, “Rocker vagyok”. A koncert végére már hatalmas tömeg alakult ki. Ennyi embert nem igazán láttam még a Körcsarnokban egyszerre.

Negyedik fellépőként megérkezett a “Kárpátia“. Kilenc óra tájt bele is kezdtek a muzsikálásba. Itt a hangosítást annyira nem tartottam megfelelőnek. A gitárokat elég gyengén lehetett hallani, de nagy örömömre a basszus itt is jól hallható volt. A hangulat a tetőfokára hágott, náluk maradt végig a hármas színkombó. Itt már akkora tömeg volt, hogy pogó közben a fanokat megfogta a tömeg és így elesni sem tudtak. Főként az új albumukról játszottak, például : “Tábori posta”, “Jó lenne”, “A Jászságon a Kunságon”, “Erdély szabad!”. Elhangzottak a régi kedvencek is. Ilyenek voltak : a “Délvidéki szél”, “Magyarország katonái”, “Székely Himnusz”. A nézők, hallgatók tomboltak, őrjöngtek. Nehéz leírni szavakkal, amit műveltek. Olyan szintű ének és ordítás volt, hogy még a ruhatárnál is erősen hallatszott. Elég meleg volt a helyiségben, a levegő is fogyni kezdett képletesen szólva. Mindenki félpucéran rohangált és ordította a dalokat. Itt már mindenki előszedte a zászlaját és lengette ahogy bírta.

Tizenegy óra után lassan befejezték az előadást, sokan már fáradtnak tűntek és ekkor következett a “Lord“. Sajnos elég sokan elmentek mire belekezdtek, de tudjuk, utolsónak lenni nem túl hálás feladat. Főként az öregebbek és mi, vagyis azok maradtak, akik tudják élvezni ezt a fajta zenét. Itt már mindenki nyugodtan, énekelve hallgatta és élvezte a zenét. Jópáran a fal mellé kucorodtak és csak hallgatták. A legtöbb felcsendült dalt szerintem sokan ismerték még azok is, akik nem szeretik. Ezek voltak például: a “Síri csend az éjjel”, “Fázom a szélben”, “Vándor”, “Egyedül”. A keverőpultos munkáját itt is csak dicsérni lehetett, teljesen jól szólt minden hang. Semmi kivetnivalót nem találtam a dalokban. Kifejezetten nem nevezném őket koncert-zenekarnak, mint például az “Ossian”-t, de nagyszerűen teljesítettek a fiúk, jó volt. Kitűnő befejezése volt egy ilyen fesztiválnak.

A remekül megszervezett koncert után a közönség nagyon elégedetten hagyta el az egyetem területét. Szerintem mindenki nagy köszönettel tartozik a Pallai Produkciónak, hogy ilyen nagyszerű bandákkal mindenhová szervez izgalmas, igazi MAGYAR koncerteket.

A képekért köszönet Mikkának és Kexonak.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár