Illness, Wolf Shaped Clouds – Koncertbeszámoló

2011. március 08. @ Budapest, Tündérgyár

Több szempontból is ígéretesnek tűnt a március 8-ai dátum. Egyrészt két hazai screamo üdvöske kívánta felszántani a Tündérgyár színpadát, másrészt az erősen Hella-ra hajazó Illness mindenképp kuriózumnak számít. A myspace oldalán magából nem túl sokat mutató, mindössze két tagot számláló zenekar Európa turnéja kellős közepén tart, és ahogy néztem jól meg is szórják a keleti régiót is. Néminemű netes tájékozódás után konstatáltam, hogy zenéjük rendkívül játékos, improvizatív és a maga nemében még vidámnak is mondható. Ez azért is érdekes, mert a hasonszőrű zenekarok mélabús, negatív kisugárzása már szinte kötelező közhellyé vált az ilyen bulikon. Mindenki elfogadta és beletörődött, hogy ennek így kell lennie. Holott fájdalmat megénekelni, vagy direkt fájdalmas zenét írni csak azért mert ez így megszokott az nagyon nem ugyanaz. Egyébként ha már itt tartunk az ilyen dolgok rengeteg zenekar hitelességét is megkérdőjelezik.

Egyéb teendők miatt a kezdő Tartuffe Plant sikerült elszalasztanom, de ahogy hallottam nagyjából 15 percet toltak a fiúk, tehát sokmindenről azt hiszem nem maradtam le. Gyors tájékozódás után közölték, hogy a fiatalok játszottak egy Joy Division számot is, feldobva ezzel a koncetprogramot. Ez mondjuk dícséretes, remélem legközelebb sikerül elcsípnem egy bulijukat.

Alighogy beértem a “Hangár” elnevezésű, igencsak szellős koncertterembe a Wolf Shaped Clouds már neki is látott kaotikus screamo/powerviolence programjához. Az első felismerés az este folyamán az volt, hogy borzalmasan szól a hangcucc. A bőgőn kívül sokat nem igazán lehetett hallani nagyjából az első három számig. Aztán később mikor közelebb mentem javult valamicskét a dolog de így sem volt az igazi. Ráadásul a srácoknak nem kedvezett a szerencse sem. A gitárok az ilyen szintű zúzásnál természetes, hogy elhangolódnak és ezt gyorsan ki kellett küszöbölni, majd később is voltak kisebb technikai malőrök, és a folyamatosan villódzó színpadi fények sem a legmegfelelőbbek ilyenkor a probléma megoldására. Ennyi negatív dolog után sokan hihetnék, hogy nem volt jó a fiatal gyerekek koncertje, ám ez abszolút nem így van. A sok kellemetlenség ellenére a Wolf Shaped Clouds tagsága nagyon kitett magáért. Bemozogták a színpadot, az énekes bejött a közönség sorai közé, volt együttvisítozás, és a tiszta, dallamos témáik is kellőképpen elborultak. Többször volt belassulós rész is ami nagyon feldobta a bulit. Sokszor eszembe jutott az egyik legjobb kultikus screamo/punk zenekar, a Pg. 99 neve. A számok legalább annyira a káoszt hivatottak megidézni, mint az említett amerikai brigád esetében. Kicsit nagyobb odafigyeléssel ki lehetett venni az elővezetett témákat még a vacak megszólalás ellenére is, és meg kell hogy mondjam nagyon jó úton járnak az arcok. Biztos vagyok benne, ha a zenekar együttmarad akkor akár egy éven belül már nagyon jól fog csengeni a nevük a színtéren.

Nem túl hosszú szünet után az Illness foglalta el a színpadot nagyjából fél tíz magasságában. Az angol gyerekek már a koncert elején nagyon közvetlenek és szimpatikusnak tűntek, és a koncert végéig ez csak fokozódott. Egy nagyon hangulatos kis családias buli alakult ki, melyet a zenészek viccelődése és számok közötti mutogatós, néhol kiabálós megbeszélése tartotta. Apropó számok előtti megbeszélések. Szinte minden tétel előtt volt egy kisebb diskurálás a témákat illetően. Itt lehetett látni, hogy improvizációt is hallhatunk bőven. Hallatszott, hogy sokat jammelnek, sőt tulajdonképpen egy szűk 40 perces jammelésnek, vagy ha úgy tetszik inkább nyilvános próbának lehettünk fültanúi. Kicsit közelebb áll a valósághoz mintha azt mondanám, hogy koncert volt. A már említett zenei játékosság és az a bizonyos felhőtlen jókedv méginkább átjött az élő előadásnak köszönhetően. A dobos végig szépen ütött, “I Am Proud To Be Polish” feliratú pólója pedig különösen szerethető volt, és sokaknak mosolyra húzódott a szája a jó öreg lengyel-magyar barátság fölidézése végett. Véleményem szerint hiányzott a muzsikából az a bizonyos mély, tehát azért egy bőgő nem ártana ide is, hogy bővítse a hangzást. Emellett a gitár is lehetne néhol fifikásabb, ötletesebb. Az biztos, hogy szeretnek együtt zenélni, és szeretik ezeket a pozitívan beteg témázgatásokat, de a későbbiekben ha nem akarják, hogy az úriközönség elaludjon a buli végére, akkor kénytelenek lesznek kicsit technikázni. A néhol felbukkanó énektémákkal már próbálják valamennyire ,,felhigítani” az egész megszólalást és ez jó. A hajlandóság megvan a kisebb változtatásokra és a fejlődéshez más nem is kell. Talán pár év múlva mikor már nagyobb névnek számít majd az Illness, nosztalgiázhatunk erre az akkor majd réginek számító koncertélményre, hogy együtt láttuk még anno a bandát mikor duoba tolták. Sajnáltam, hogy cd formátumban nem lehetett hozzájutni a lemezükhöz csak bakeliten.

Hazafele viszont éreztem, hogy elég erősen cseng a fülem, szóval tuti jól föl volt küldve a hangerő. Nem ártott volna egy füldugó a hallójárataim megkímélése érdekében, de egy újabb jó kis noise rock esten lehetünk túl, ami rövidsége és annak ellenére, hogy hétköznapra esett, még mindig többet adott mint bármi más a héten.

 

Szólj hozzá!