2012. december 22. @ Pécs, El Inferno
Mindenki jól tudja, mennyire felkapták a maják által állítólagosan megjósolt 2012. december 21-i világvégét. Persze nemhogy a világnak nem lett vége, de még csak valami új sem igazán kezdődött. Azonban e fiktív esemény kapcsán Pécsett másnapra szerveztek egy világvége afterpartyt három nagyszerű és jól ismert helyi metal banda közreműködésében. Mivel azt hiszem, a „világvégéről” már most többet írtam, mint szükséges, így inkább e klubbuliról számolnék be. 😀
Az esemény a belváros kultikus rockklubjában, az egykor Toxic, ma El Inferno néven ismert helyen zajlott. A téli szünet eleji időpont szinte predesztinálta, hogy nem sokan lesznek a bulin, hiszen a célközönség nagy részét kitevő egyetemisták jelentős része hazautazott az ünnepekre. Ezzel szemben én e koncert erejéig még maradtam és bizony nem bántam meg!
Az első csapat nagyon fiatal, 2012 májusában alakult és a mongol ZUD névre hallgat. A csapat alapítója, frontembere és motorja nem más, mint Becse, aki az est folyamán szintén fellépő Virrasztók hegedűse és háttérvokalistája egyébként. A ZUDban azonban a fő, torz vokálokat (károgások, hörgések és torokének) viszi és az elektronikus illetve billentyűs hangzásért felel (ezek élőben samplerről szólalnak meg). Stílusuk leginkább poszt-apokaliptikus hibrid electro-metalként írható le, hisz vegyítik a trance, a dubstep, az indusztriális metal és a death metal elemeit, angol és magyar nyelvű dalszövegeik pedig egy bekövetkező világvégéről és az azt követő életről szólnak. A banda fiatal kora ellenére számos koncerten, egy kislemezen és egy single-ön van már túl, így elég komoly törzsközönségük alakult ki. A pécsi bulin azonban tényleg szinte csak a keménymag volt ott, ennek ellenére a zenekar teljes erőbedobással és lelkesedéssel tolta le a show-t. A 21:00-kor felcsendülő intró után a teljes első EP-t és az aznap megjelent új single dalt is megkaptuk (ez a készülő EP beharangozó anyaga), utóbbit a koncert ráadásaként még egyszer ismét. Nagyon ígéretes csapat, igazán egyedi stílussal, jó kiállással, hatalmas zúzdával, hibátlan koncerttel! Panaszom egyedül a néha felvillanó éles sárga reflektorra lehet, a banda viszont tökéletesen teljesített, érdemes figyelni rájuk!
ZUD setlist: 1. Intro (Exhaust), 2. Machine Born, 3. Cage, 4. Dzud Roh! (új), 5. Ash Rain, 6. Nemesis We Are, 7. Death on Wings, 8. Vallomás, ráadás: Dzud Roh! (ismét)
A ZUD koncertje 5-10 perccel 10 előtt ért véget, így a következő bandának, a Lélekviharnak nem maradt elég ideje 10-ig beállni. Sőt, jelentősen elhúzták az időt, így közel fél órás késéssel vágtak a buliba. E csapat szintén jól ismert helyi körökben, bár ők sem túl régiek, 2011-ben kezdték tolni a progresszív elemekkel fűszerezett melodikus metalt. Ez a lágy muzsika kevésbé áll közel a szívemhez, így csak ülve hallgattam őket. Mögöttük is elég koncerttapasztalat van, az előadásuk rendben volt, a közönségük is kicsit tágabb, így kicsivel többen hallgatták őket, mint az első bandát. A billentyűvel operáló klasszikusabb metalt kedvelőknek ajánlom a csapatot és a Soundcloudon elérhető kislemezüket.
Az est főzenekara a pszichedelikus, gótos, progresszív, indusztriális, doomos folk metalt játszó, igencsak egyedi Virrasztók volt. Legyen szó nagyszínpadról, klubkoncertről vagy fesztiválokról, ők mindenütt felépítik a saját kis világukat. Teátrális elemeket hoztak most is: nem hiányoztak a sminkek, a borostyánok, a gyertyák és a hangulatvilágítás sem. Valószínűleg olvasóim nagy része ismeri a zenekart, de aki nem, annak elmondom: a banda a halottvirrasztás kárpát-medencei népi hagyományát eleveníti meg mind színpadon, mind lemezen. Egyedi zenei és tartalmi világuk több komoly sikert hozott nekik, így már első lemezükkel Európa-turnén vettek részt a finn Korpiklaani és az orosz Arkona társaságában és mára már semelyik komoly hazai fesztiválról nem hiányozhatnak, ahol a népi metal képviselve van. Jelenleg harmadik lemezükön dolgoznak, e buli pedig minden szempontból exkluzív és baráti volt. Nem csak azért, mert leginkább a legközelebbi rajongók és barátok voltak ott, hanem mert a banda is nagyon egyedi setlisttel készült. Az intró után a székely népballadán alapuló, horrorisztikus és iszonyat erős A hűtlen asszony balladája nyitotta a koncertet, mely ekkor debütált élőben. A koncert végén pedig az előző nap netre kirakott, vadi új Világvége 2012 csendült fel, mely egy tényleges világvége pillanatának gondolatait meséli el. E dal felkerül majd a harmadik nagylemezre, 21-én afféle aktuális beharangozó videóként került a Youtube-ra, egy jól összerakott videóval együtt (egyébként ez a dal az első rendes szám, amely az „új” énekesnővel, Angelinával készült). A koncert maga nagyszerű volt, mint mindig, a csapat hozta a formáját, egyedül a hegedű hangja veszett el néha és mára Angelina is teljesen beilleszkedett a bandába, bár a Pipás Pista dalszövege még mindig kihívást jelent számára. Szokás szerint a koncert közepe táján a közönséget megkínálták pálinkával, mellyel a halottakat búcsúztattuk el, s a koncert vége felé külön is megemlékeztek a zenekarvezető-frontember Scrofa nemrég elhunyt közeli ismerőséről. A záró, elgondolkodtató szövegű új dal után még két ráadás is belefért a téli éjszakába nyúló világvége-búcsúztató show-ba.
Virrasztók setlist: 1. Intro, 2. A hűtlen asszony balladája, 3. Fehér-fekete, 4. Estvéli ének, 5. Pipás Pista, 6. Kökény Anna, 7. Gyász, 8. Világvége (új), ráadás: Bánatmalom, Az én időm
Fotók: Lélekvihar együttes