2024. október 23. @ Budapest, Barba Negra
Október 23-án, Magyarország nemzeti ünnepén, a Barba Negra Music Clubban három kiváló svéd metalzenekar lépett fel: Soilwork, Arch Enemy és In Flames. Nagyon hamar sold out lett a buli, hónapokkal ezelőtt, de hiába reménykedtünk abban, hogy átkerül egy nagyobb helyre, maradt a jól bejáratott csepeli helyszín, annak minden előnyével és hátrányával.
A Soilwork kezdte az estét, energikus előadásukkal azonnal felkeltették a közönség figyelmét. Björn „Speed” Strid dinamikus színpadi jelenléte kiemelkedett a színpadon. Néha szó szerint is, hiszen ők is alkalmaztak kis emelvényeket a színpad elején, ami egyre gyakoribbá válik a koncerttermekben, nem is baj, a Barba Negrában még mindig nincs kivetítő, így a hátul állók vagy az alacsonyabb termetűek jobbára csak ilyenkor láthatják kedvenceiket. Az est folyamán megidézték lemezeik többségét, ami egy ilyen hosszú életműnél azért nem egyszerű. Itt még kb a keverő mellett álltam, elég jól is szólt a cucc, ami később nem volt mindig feltétlenül igaz, de a koncert során a közönség a színpadhoz közeli területen reagált csak igazán aktívan Björnék zenéjére, sokan még csak ekkor érkeztek és a terem hátuljában inkább a büfé, ruhatár, wc háromszögben próbálták elintézni a dolgaikat.
Nyilván nem túl hálás feladat egy abszolút double headliner turnén special guestként bemelegíteni a közönséget, de Björnék jól vizsgáztak, még ha érezhetően haloványabb volt a fogadtatásuk, ez mindenképpen a korai időpont számlájára írható, mindenesetre az is tény, hogy önálló bulin esélytelen lenne nálunk ennyi ember előtt játszaniuk.
SETLIST:
1. Stabbing the Drama
2. Arrival
3. Exile
4. Distortion Sleep
5. Spirit of No Return
6. Övergivenheten
7. Death Diviner
8. The Ride Majestic
9. Stålfågel
Az Arch Enemy következett, ami számomra az est főbandája volt, hiszen a mostani lemezeiket sokkal jobban szeretem, mint az újkori In Flamest, és fellépésük különösen figyelemre méltó volt. Michael Amott, a zenekar alapító gitárosa, hihetetlen dallamos és technikás gitárszólóival ismét magával ragadta a közönséget, amire szükség is volt, mivel tavaly kiszállt a zseniális Jeff Loomis, hogy más irányba vigye karrierjét, a helyettese Joey Concepcion lett, akit az USA egyik legnagyobb feltörekvő metal gitáros tehetségnek tartottak. Azt kell mondjam tökéletesen helyettesítette Jeffet, az Arch Enemy másodgitáros pozíciója mindig átjáróház volt, de elképesztően tehetséges zenészek töltötték be, ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik Joey is.
A zenekar frontasszonya, Alissa White-Gluz energikus színpadi jelenléte mellett, most is jól tartotta a kapcsolatot a közönséggel. Aprócska termetét meghazudtoló módon bivalyerős orgánuma van, az egész színtér egyik legtechnikásabb screamere. Nem véletlen, hogy az Arch Enemy mintha egy új zenekar lenne érkezése óta, a játszott dalaik szinte kivétel nélkül a vele készült lemezekről kerültek elő, csak néhány igazi kihagyhatatlan klasszikus, mint a standard koncertzáró Nemesis vagy a No Gods, No Masters és My Apocalypse trió került be a programba a korábbi érákból.
A gitárosváltás nem lassította le a zenekart, lehet mondani, hogy a korai lemezek jobbak voltak vagy Angela Gossow-val hitelesebbnek tartják egyesek az Arch Enemyt, de az elvitathatatlan, hogy a koncertjeik jóval energikusabbak, profi módon megkomponáltak és továbbra is kiegyensúlyozottan magas minőségű albumokat adnak ki, még ha a világot nem is akarják megváltani új zenei ötletekkel vagy mélyenszántó szövegekkel. Ha csak szeretnénk egy jót mulatni dallamos extrém metalra, akkor azonban továbbra is tökéletes választás a főellenség.
SETLIST:
1. Deceiver, Deceiver
2. The World Is Yours
3. War Eternal
4. My Apocalypse
5. Dream Stealer
6. House of Mirrors
7. Liars & Thieves
8. The Eagle Flies Alone
9. First Day in Hell
10. As the Pages Burn
11. Sunset Over the Empire
12. No Gods, No Masters
13. Nemesis
14. Fields of Desolation
Az este zárásaként az In Flames lépett színpadra, ahol a zenekar régi és új dalai egyaránt megjelentek, megidézve majdnem a teljes életművet. Személy szerint én a zenekar olds school kedvelői közé tartozom, nem igazán tudtam mit kezdeni a 2000-es évek közepén-végén végbement stílusváltásán, egyre inkább amerikai alternatív, metalcore-os vonalra mentek rá, amire ők a göteborgi death metal egyik alapcsapataként egyébként nagy hatással voltak. Anders Fridén énekes laza öltözetben, (ha jól érzékeltem) melegítőnadrágban és baseballsapkában énekelt, hozzájárult a koncert közvetlen hangulatához. Mellette és Björn Gelotte gitáros mellett azonban utolsó találkozásunk óta az egész csapat lecserélődött, legnagyobb meglepetés/fogás kétségkívül a Nevermore-ból és Megadethből is ismert Chris Broderick leigazolása volt a gitáros posztra. Nem maradtunk így végül Jeff Loomis nélkül sem ex-Nevermore gitáros nélkül.
A hangzás a Barba Negrában sajnos nem volt mindenhol ideális; az In Flames dalai néha tompán szóltak, szemben az Arch Enemy erősebb és tisztább hangzásával. Így sajnos néha azt se lehetett kivenni a színpad előterében, hogy melyik gitáros melyik témát játssza éppen, de Anders éneke is sokszor mintha elveszett volna a hangszerek kavalkádja mögött vagy éppen csak akkor lehetett érteni, ha az ember kívülről tudta a szöveget…
A közönségre egyébként nem lehet panasz, a hatalmas heringparty ellenére az emberek jól viselték az esetleges tolakodókat, volt rendes beindulás a dalokra, lobogtak a hajak, lendültek a kezek, volt rendes pogó is, de mindenki figyelt a másikra, tényleg nagyon jó hangulat uralkodott az estén. A teltház nem csak magyar metalosokból alakult ki, találkoztam temesvári románokkal és határ menti horvátokkal is elég szép számban, szóval ez is hozzáadott az atmoszférához. A kezdő Cloud Connected-Take this life kombó után kicsit leültek a kedélyek, de a műsor közepén elhangzó Food for the Gods, Coerced Coexistence, Triggert trió rendesen átmozgatta az old school rajongókat, a következő Only Fort The Weak pedig az egész este legnagyobb beindulását hozta el majdnem mindenki számára, utána a záró My Sweet Shadowig mindenki csak az erejét gyűjtögette, haha.
Anders sokszor szólt néhány kedves szót a közönségnek, elmondta a szokásos dolgokat, hogy örülnek, hogy megint itt lehetnek ennyire hosszú idő után, végre nem kellett lemondani a koncertet s hogy ilyen szép számban jelentünk meg. Ha a hangzás is megtámogatta volna őket olyan szinten, mint a koncertet megelőző estén a Hammerfall, Powerwolf duót az MVM Dome-ban, akkor azt mondanám, hogy az év extrém(ebb) metal eseménye már meg is van, ítéletet hirdethetünk még a decemberi Kreator, Anthrax buli előtt.
SETLIST:
1. Cloud Connected
2. Take This Life
3. Deliver Us
4. Paralyzed
5. In the Dark
6. Voices
7. Food for the Gods
8. Coerced Coexistence
9. Trigger
10. Only for the Weak
11. Meet Your Maker
12. State of Slow Decay
13. Alias
14. The Mirror’s Truth
15. I Am Above
16. My Sweet Shadow
Teltházas koncert, három svéd metal legenda, mégis volt bennem hiányérzet a koncertek után, amiben sajnos nem kis része volt a hangzásbeli hiányosságoknak. Számomra egyértelműen az Arch Enemy volt az est nyertese, akik a legjobb koncert címet bezsebelhették, de In Flames rajongó se távozhattak elégedetlenül, sokan hangot is adtak neki, hogy mennyire jól érezték magukat.
Ritkán ejtek szót a merchandise pultokról, de ez a turné kitett magáért ilyen téren is, mindhárom zenekar a megszokottakhoz képest némileg alacsonyabb áron adta a termékeit és elég széles választék volt a megszokott pólón kívül pulcsikból, hosszú ujjú pólókból, de még trikókból, sálakból, sapkákból is. A szerencsések egy arany Arch Enemy pengető felmutatásával még egy pólót is nyerhettek a turné több állomásán.
Veterán, profi zenekarokat láttunk, de személy szerint én kicsit csalódtam, hogy a Powerwolf koncerthez képest alig voltak fiatalok, pedig ha továbbra is szeretnénk ilyen szintű fellépőket klubszinten is, akkor a közönségnek is kicsit meg kell újulnia, mert előbb-utóbb a most 30-40-es koncert fanatikusok is ráunnak a dologra.
