2009. április 03. @ Budapest, Dürer Kert
Április első péntekén ismét a Dürer kertbe vezetett az utam, ugyanis egy nem mindennapi születésnapi bulira került sor az Insane zenekar jóvoltából. Habár a banda számos tagcserén átesett, és így az eredeti felállásból már csak ketten maradtak, mégis megérte a 10. évet, és kétségtelenül úgy tűnik, a zenekar élete gőzerővel robog tovább. A koncert úgy lett meghirdetve – ami igazán felkeltette a érdeklődésemet- , hogy az összes dalt a megíráskor aktuális szerzők, régi felállással fognak előadni, tehát az esemény az összes eddigi, a csapatban valaha is felbukkant taggal együtt fog lezajlani. A koncepció ezen túl a vendégzenekarokra is kiterjedt, melyekben részben ex-Insane tagok is fellelhetőek voltak. Név szerint: Wrong Side Of The Wall (Oszi), Checkpoint Charlie (Mapett), Pigs Might Fly, Skru (ex-Brigád), Slip Chaos (Slipknot Tribute (Bokodi Bálint). Ezen felül extra zenekarként még a bolgár punk/rock stílusú Crowfish volt beígérve.
Mivel a fent említett bandák közül csak az Insane-hez volt eddig szerencsém, kíváncsian vártam a többi produkciót, gyanítva, hogy igencsak sűrű este elé nézek ennyi fellépő banda mellett. A várakozásomat egy kis csalódás követte, ugyanis a vendégzenekarok igencsak röpke ideig játszhattak a színpadon, max 3-4 szám után mindig gyors váltás következett. Ami azt illeti, a Slip Chaoshoz és a Crowfishez nem is volt szerencsénk, ők valamiért kimaradtak az előzenekarok repertoárjából (hacsak nem jóval az Insane után hajnalban játszottak), de ezt a feszített időrend miatt nem fájlaltam annyira.
A korai kezdés ellenére sikerült a SKRU elejét elcsípni, aminek nagyon örülök így utólag.
A pécsi banda gyorsan hozzákezdett a hangulatteremtéshez, bár még nem nagyon volt kit megmozgatni, igencsak kevesen voltak a közönség soraiban. Ez mondjuk a Dürer elrendezésének is köszönhető, az alapozni, csevegni vágyó népek inkább ilyenkor még távol a színpadtól a tágas külső termekben helyezkednek le (persze a hátsó pult közelében:). A dallamos metalt toló srácok teljesen korrekt produkciót nyújtottak, bár mire jobban elkezdtem hegyezni a fülem már be is fejezték. Annak ellenére, hogy nem egy agyonvariált zenei anyaggal rukkoltak elő, nagyon mozgalmas, kellemes dallamok szabadultak fel, szóval kezdésnek számomra elég pozitív élmény nyújtottak.
A második kóstolót a Checkpoint Charlie nyújtotta, és itt már keményebb hardcore-osabb témák is megjelentek. A számok energikusan hömpölyögtek, néhol dallamossá válva, de unalomba fordulás nélkül. A gitárjáték is figyelemreméltóbb témákat hozott elő, a pattogó dobalaphoz kemény riffek feszültek, az ének pedig hol üvöltözős, hol éneklős fordulatokat vett. Itt sem bonyolult de lendületes, modern zenét hallhattunk.
A Wrong Side of the Wall követte őket Oszival az élen (régi Insane énekes). Őszintén megmondva ez a koncert a többiekhez képest nekem laposabbnak tűnt, bár így utólag MySpace-en lecsekkolva őket sokkal megnyerőbbek a számok. Az is igaz, hogy ezidőtájt még mindig nagy volt pangás népügyileg, amit csalódottan láttam. (És hát ekkor még Oszi sem tüzelt minket eléggé, úgy tűnik ezt az Insane elejére tartogatta inkább.) A letolt számokra szaggatós gitárjáték, és dallamos refrének jellemzőek, nem egy rossz alapanyag, de most ez valahogy nem jött ki elég ütősen, az ének meg nem elég tisztán.
Negyediknek a veszprémi Pigs Might Fly „röppent” a színpadra, és nekem úgy tűnt, sikerült is minket végre a föld felett tartaniuk. Technikás érdekes számokat hallhattunk, amit aztán élőben megfelelően is prezentálnak, gondolok itt akár az énekes Attila szereplésére, az ütős üvöltözés mellé aktív színpadi mozgás, rasztacsáp rázás is társult:). Aki még nem hallotta őket, annak talán így elsőre a Tool vagy a Deftones ugorhat be, de persze a srácok azért nem ragadtak le az előképeknél, ki lehet ezekből a számokból érezni jó sok egyéni vonást is.
Majd igencsak meglepődtem, mert máris kezdetét vette a főfogás, azaz az Insane. Oszi már ott is díszelgett a színpadon, és röpültünk vissza az időben egészen az 2002-es Searching For Thoughts c. első albumig. A régi énekes megjelenése végre feltüzelte a közönséget, népesebb számban kezdődött a tömörödés az első sorok környékén. Oszi eleinte szinte minden szám elé fűzött egy kis vidámságra okot adó kommentet, csak hogy a nosztalgikus visszatekintés is teljes legyen, és így haladtunk sorba az albumok között. A második szám már a XXI. Century Poison-ról származó Rise volt, ezt pedig az egyik személyes kedvenc, a kántálós-hörgős Blood of the Machine helyenként kornos hangzásvilága követte.
A kiválasztott, talán legeltaláltabb régi dalok ütöttek most is, Oszi változatos hörgés, krákogás, és röfögés hullámai eredetien prezentálták a jól ismert még nu metalra hajazó dallamokat. Azért meg kell hagynom, hogy ennek ellenére engem ezek a régi számok most sem hoztak közelebb a zenekar ezen felállásához. Azt hiszem, talán nem véletlenül nem ragadtak meg jobban a memóriámban mikor jó pár éve láttam őket. A ritmusokban rejlő erős potenciál ellenére néhány sokszor ismételt refréndallam laposnak hat, főleg ha előfordul, hogy ezt Oszi hamiskásan prezentálja.
Mindenesetre nekiláttunk a harmadik King of Fools lemez megkóstolásához, mégpedig a dallamosabb ICBad-el kezdve, ami nekem kifejezetten tetszett volna, ha az ének is tisztábban jön ki. Szerencsére több ilyen panaszt nem hallhattam, mikor az új énekessel, Bálinttal kezdetét vette a negyedik, legfrissebb lemez, az Our Land Our Empire bemutatása. Erről az albumról én is most hallottam először a dalokat, de engem abszolút lehengereltek. Az új énekes, bár karizmájában abszolút más típus mint Oszi ugye, ének teljesítménye viszont nagyon is meggyőző. Dinamikusan átvette a színpadon az irányítást, bár nem volt annyi beetető szöveg, de a zene magáért beszélt. A frissítő váltás nyitottabb és korszerű hangokat hozott, amely a kimaradhatatlan hörgések és zúzások mellett igen jól eltalált dallamvilágokat hozott elő. Az érettebb és emberibb ének és szövegtémák szerzése pedig ha jól tudom, pont Bálintnak köszönhető. A számok prezentálásával nem akadt problémám, látszik, hogy a 2 éves Európán belüli turnézás összecsiszolta az új és régi arcokat, a produkció abszolút meggyőzőre és mozgalmasra sikeredett így a koncert vége felé.
Általában a Dürerben a hangosítással akadnak problémák, ha most csak a legutóbbi Moonsorrow koncertre gondolok, ahol a gitárokat alig, az éneket meg egyáltalán nem hallhattuk, de most ez szerencsére nem fordult elő.
Összességében elmondhatom, hogy habár hasonló zenei palettáról válogató bandákat hallgathattunk végig, mégis változatos produkciókat tekinthettünk meg, bár fájlalom, hogy némelyeket csak rövid időre. Persze ezen az estén az Insane-re kellett h terelődjön a hangsúly nem véletlenül.