IV. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

2007. május 19. @ Budapest, Vörös – Kék Yuk

A Powerground Management szervezésében

Fellépők:

KÉK YUK:

M.W.S.
neverLand
Lords of Decadence (A)
Inferno Metalcore System
Tesstimony
Watch My Dying
Sunday Fury

VÖRÖS YUK:

Amadea
Empyema
Nervekiller
Angelus
Remorse
Brigád
Szakadék
Tirpunk

A negyedik Stagediving fesztiválra menet az erős napfény már megalapozta a hangulatot, valamit az a tudat, hogy valószínűleg semmit nem tudunk majd végignézni. De szerencsére kiderült, hogy a főbandákon kívül mindent úgy időzítettek, hogy amíg az egyik színpadon átszerelés van, addig a másikon zene. A főbb fellépők pedig annyira eltérő stílusba tartoztak a két színpadon, hogy a választás egyértelmű volt szinte mindenki számára. A Vörös Yukban kezdő banda természetesen fél órát csúszott, így a két színpad programja fedésbe került, még az átszerelések is együtt mentek.

Szóval a kezdés igencsak hálátlan szerepe a Dim Vision-re hárult, akik szinte üres nézőtér előtt játszották le programjukat.

A masszívan hat fős közönség nem merészkedett közelebb a nézőtér felénél, ami igencsak befagyasztotta a hangulatot. Nemcsak a nézők hiányoztak, hanem egy másodgitáros is, ami azért jól jön a death metalban, így egy szárazabb és szétesettebb koncertet láthattunk alig fél órában.
Eközben a Kékben már a solymári hc-banda, az MWS játszott. Pont jókor érkeztünk, egy kolléga éppen elindította a pogót, ami többnyire 3 főből állt és intenzív maradt végig. Az énekes meg is köszönte az illetőnek áldásos tevékenységét, tekintve, hogy itt sem voltak többen a nézőtéren 15 főnél. A zenében főleg a basszus dominált, amit nem tudtunk eldönteni, hogy koncepció-e vagy csak a hangosítás sikerült máshogy.

A Vörös Yukban ekkor az Empyema lépett színpadra. Az énekes Chimaira felirata – mint oly sokszor a tagok pólói – most is megmutatta mire számíthatunk, és valóban thrash jellegű zenét hallhattunk. Jóval többen voltak a közönségben, és közelebb is merészkedtek, mint az addigi koncerteken, de még ez sem volt az igazi. A hatás kedvéért bevetették az örökzöld Sepultura-slágert (természetesen a Roots Bloody Roots-ról van szó), ami után már a saját számokat is jobban élvezte a nagyérdemű, az I will be, a Faith?!, a Vak és a Benned amúgy is nagyon jó számok voltak.

A Kékben az Inferno Metalcore System még rosszabbul járt, mint az addigi zenekarok, még többszöri felszólításra, noszogatásra, gúnyos megjegyzésre se sikerült megmozgatni senkit, még annyira sem, hogy ne maradjon 5 méteres rés a banda és az ácsorgók között. Az énekes vagy el volt keseredve, vagy rossz napja volt, hogy mindezt így reagálta le.

Crowbar feldolgozást is hallhattunk, valami saját számok közül például a Mélységi Mámort a Fekete Ködbent, és Az igazság szabaddá tesz címűt.
A közönségük számához az is hozzájárult, hogy mindeközben a Nervekiller játszott a Vörös Yukban, és igencsak precízen előadott technikás death-thrash metáljukra jóval többen voltak kíváncsiak, bár tőlük is hiányzott egy másodgitáros, ami nekem olyasmi szájízt hagyott, mint a Dim Vision után. Szárazat. Érdekes zene volt, de kicsit unalmasan előadva.

Már a Nervekiller koncert vége alatt el kellett kezdenünk a két terem között ingázni, ugyanis kezdett a Mantra. Krisnás-punk-hc-jük pontosan azt az őszinteséget tükrözi, amellyel szövegeik megszólalnak, és ők a közönség elé állnak. Magyar nyelvű szövegeiket jól lehetett érteni, és a közönség nagy része ismerte is őket, úgyhogy fergeteges hangulat uralkodott, és először a fesztiválon komolyabb tömeg gyűlt össze a színpad előtt. Jaja Hari Das, a frontember minden szám előtt komoly kommentárokat mondott el, és ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nemcsak egy zúzás volt a koncert, hanem érzelmeket és gondolatokat is megmozgatott. Itt emelném ki a Mama, én szeretlek című számot, ami inkább ledöbbentett, mint szórakoztatott.

Mikor vége lett a koncertnek sokak arcán láttam viszont a frontember mélyről jövő mosolyát, és ilyenkor tudom igazán sajnálni, hogy nem teljesen az én stílusom ez a zene.

A Vörösben eközben már kezdetét vette az ősthrash honi zászlóvivőjének számító Remorse koncertje. A zenekar tagjai maximálisan képviselték a thrash érzést látványban is, egész kiállásukkal, de különösen sokat csodáltuk a gitáros lángokkal gazdagon díszített gitárját (meg a másikat is ami egyelőre csak pihent mellette). A felállásban ismerősként üdvözölhettük a Gutted egykori basszusgitárosát, aki szerintem rendkívül jól játszott még a többiekhez képest is. A közönség első két sora komolyabb rajongókat is tartalmazhatott, ugyanis az együttes lelkes bíztatásokat kapott a számok között, és úgy általában is volt akkora mozgás mint a Mantrán, szóval úgy tűnt most már kezd beindulni a fesztivál.

Annyira be is indult, hogy a másik színpadon kezdett a Tesstimony.

A tőlük megszokott kegyetlenséggel csaptak a húrok a közé és Balázs remek kommentárjaival talán az eddigi legfigyelemfelkeltőbb koncertet adták. Egy szám erejéig Cathar (Sin of Kain) is csatlakozott a felálláshoz, ami még brutálisabbá tette az “ének” szekciót. Az új számok is elnyerték a közönség tetszését, amit egy általuk kért számmal, a Mankinddal viszonoztak.

El se mozdultunk a színpad elől a Watch My Dying kezdéséig, ahol már ekkor ment a harc a legjobb helyekért, főleg az első sorban. Aki nem állt szilárdan a talpán, nagyon hamar kisodorták a tömegből. A Sztereotippal kezdtek és egészen a Nicht vor dem Kind-ig végig tombolt velük a közönség, rendkívüli élményben lehetett része annak, aki csak egy percet is látott. Az eredeti testforma dobszólója alatt lenyugodtak kicsit a kedélyek, de aztán végikimerülésig folytatódott a zúzás. A megérdemelt visszataps után méltó zárás volt a Carbon és az előbb említett Nicht vor dem Kind. Tracklist (nagyjából, nem feltétlenül időrendben): Sztereotip, Elsőbbségi, 50Hz, Fényérzékeny, Az eredeti Testforma, Idomtalan, Gyúlékony csíra, Carbon, Nicht vor dem Kind,

A Watch My Dying után lépett színpadra záró együttesként a Sunday Fury.

Southern rockkal kevert thrasht játszottak, kellemes levezetésnek bizonyult ez a viszonylag laza zene, de rájuk is meglepően sokan voltak kíváncsiak. Ekkor már 1-2 óra környékén járhattunk, szóval respect annak, aki idáig bírta szusszal. A nap zárása tehát sokkal jobbra sikeredett, mint a kezdés, reméljük mindenki annyira jól érezte magát, mint mi.

Készítette: conatgion
Kiegészítette: medea

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár