2010. április 11. @ Budapest, Diesel
A legutóbbi alkalommal sajnos kihagyni kényszerültem napjaink egyik legkísérletezősebb, a zene határait a végletekig próbálgató, transzcendentális Jarboe műsorát, így szinte kötelező jellegűnek éreztem ellátogatni április 11-én a Dieselbe. Az amúgy sem unalmas show ígéretét még tetézték az utolsó napokban felröppenő hírrel, hogy a műsorban Csihar Attila is szerepelni fog.
Már sokszor adtam hangot véleményemnek, hogy a Diesel Budapest legideálisabb helye a nagyobb metal bulik számára, azonban ez a rendezvény szerintem simán elfért volna a Kék Yuk-ban is. Sajnos az érdeklődők száma igen korlátozott volt, ezért a közönség egyszerűen elveszett koncertteremben.
Az estét a budapesti Korog nyitotta. Az ő zenéjük leginkább olyan, mintha Corpsegrinder egy fesztiválon részegen feltévedne színpadra a Motörhead koncertjének közepén, és a saját stílusában elővezetné a dalokat. Igazából elég távol áll tőlem ez a zenei világ, de azért becsülettel végignéztem. A nézők sajnos nem csak létszám, hanem motivációnak is hiányában voltak.
Az énekes Kolos többször is hangot adott nemtetszésének a minimális lelkesedés hiányát illetően. „Gyertek már előrébb, semmit nem látok, csak csempét, meg lábakat!” Talán nem annyira illett ide a Korog, de ettől még megérdemeltek volna egy kis biztatást.
Az est második fellépőjeként a Nachtmystium próbálta tűzbe hozni a látogatókat, szintén kevés sikerrel. A koncertjük egyébként százszázalékos volt, pszichedelikus, atmoszférikus black metal-juk szerintem különleges, és élőben is nagy beleéléssel tudják ezt interpretálni. A banda a szokásos turnéformációtól eltérően csak egy gitárral állt színpadra, melyet a frontember Blake Judd pengetett. A számokat főleg az Assasins albumról, valamint az új lemez anyagáról válogatták, de előkerült például egy Motörhed feldolgozás is (the Wolf), valamint a végén „szerintem” a Lost Wisdom, bár utóbbi szöveg nélkül. A közönség apátiája sajnos ebben az esetben is csúcsra járt, annyira, hogy vissza sem tapsolták a Nachmystium-ot, így kénytelenek voltak kb. 3 perc várakozás után néma csendben visszakullogni a színpadra eljátszani a ráadást. Igaz, a zenekar stílusa eléggé távol esik a Jarboe -féle muzsikától, de könyörgöm, azért mégis egy nemzetközileg elismertebb, de mindenképpen jelentős underground bandáról van szó. Azt ne is említsük, hogy eredetileg ők lettek volna a főzenekar…
Egyébként ez az egyetlen zenekar, akiknek a merch cuccaiért pénz helyett droggal is fizethet a kedves vásárló, legalábbis a pultban elhelyezett felirat ezt hirdette.
A Nachmystium levonulása után rögtön elkezdték az átszerelést, melyben Csihar Attila is segített, így minden gördülékenyen és gyorsan ment. Időközben fel-feltűnt Jarboe is, kezében egy bögre gőzölgő teával, és egy nagyon átlátszó fekete tunikában, melyet a koncert alatt is viselt.
A beállás után végre kezdetét vehette a rituálé: mert ez messze több volt, mint egy egyszerű koncert. Aki ismeri az énekesnő műveit, nehezen hiheti, hogy élőben is visszaadható mindaz a földöntúli hangulat, amit a lemezeken hallhatunk. Szerencsére ez a kísérlet mégis sikeresnek bizonyult, és ebben nem kevés szerepe van azoknak a zenészeknek, akik részt vesznek a hangulatteremtés folyamatában. Elvarázsoltságukban egyébként vetekednek a karakteres arcú, alacsony művésznővel. A bandából főleg a hosszú, sárga rasztákkal rendelkező billentyűst emelném ki, aki egy MacBook-al összekötött midi board-on trükközve olyan alapot adott az egész előadásnak, hogy az valami elképesztő. Persze a többi hangszeres sem volt semmi, a gitáros és a basszer gyakorlatilag végig ugráltak, forogtak össze-vissza a zene lüktetésére.
A dobos teljesítménye is dicséretre méltó, jól kezelte a számokban található nagy váltásokat, melyek drone-os belassulásoktól egészen gyors metal témák széles skáláján mozognak. Persze a fő attrakció akkor is Jarboe maga. Az első szám alatt állt a színpad közepén, arcát az ég felé szegezve, tenyerét széttárva, mintha energiát gyűjtene, majd belekezdett az éneklésbe. Az angyali, tiszta hangtól a megszállott, rekedt kántálásig és lihegésig ebből a lányból minden kijött, akkora erővel, hogy csak kapkodtam a levegőt. Talán egyetlen dolog, ami negatívumként jegyezhető fel nála, hogy majdnem teljesen nélkülözi a közönséggel való kommunikációt, ellenben simán az emberek között járkálva énekel.
Rögtön az első blokkban előkerült Csihar Attila is, hogy együtt előadják a The Soul Continues-t. Ez volt az egyik legfurcsább, de egyúttal legkülönlegesebb duett, amit valaha hallottam. Attila egy buddhista szerzetes mantrázásától egészen a tőle megszokott, démoni hörgésig és suttogásig mindent elővezetett, ami csak kifért a torkán, tökéletes összhangot alkotva Jarboe magas, néhol kicsit hisztérikus hangú énekével. Természetesen ez a közös produkció csak hab volt a tortán. Sajnos az összegyűlt kb. 100 ember részéről itt sem tapasztaltam semmiféle különösebb lelkesedést, de legalább egy-két nézőn észre lehetett venni, hogy magával ragadja őket a koncert hangulata. Az az igazság, hogy nincs ezen mit ragozni: Jarboe jött, látott és győzött. Annyira fantasztikus estet adott, amitől még hetek múlva is hideg fut végig az ember gerincén, ha eszébe jut.
Nem lenne helytálló, ha arra hivatkoznánk, hogy egy kisebb helyen, olcsóbb jegyár mellett ezt a koncertet többen látogatták volna. Be kell ismerni, hogy sajnos jelenleg Magyarországon (bár szerintem bátran lehetne csak Budapestet és környékét mondani) elég kevés embert érdekel egy ilyen különleges, utánozhatatlan zenekar fellépése. Remélem, ez a jövőben valamelyest változni fog, különben a zenekarok és a szervezők is rá fognak jönni, hogy a nagy neveken kívül senkit nem érdemes ide hozni. Bár lehet, hogy tévedek.