2009. június 8. @ Budapest, Kék Yuk
Meglehetősen hirtelen és váratlanul ért a hír, hogy az elképesztően sokrétű, művészi és híresen beteg amerikai művésznő, Jarboe 4 év után újra fellép hazánkban. Bár nagy valószínűséggel nem én vagyok a hölgy zenéjének legnagyobb rajongója és a helyszín sem tartozik a kedvenceim közé, egy pillanatig sem gondolkoztam, hogy kihagyjam-e ezt az igazán eseményszámba menő koncertet. Pláne, hogy a belépő pofátlanul alacsony volt ilyen kaliberű zenekarokhoz képest (legalábbis szerintem).
Jó időben, nyolc után pár perccel már a helyszínen voltam, de mivel az ilyen rendezvények esetében szokásos késés most sem maradt el, bőséges időm maradt a merchpult szemügyre vételére. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a koncertek egyik legérdekesebb összetevője a zenekari termékek változó szélességű skálája. Nos, negyed kilenc körül még csak Jarboe „kínálata” volt elérhető, de az igen tekintélyes volt. Öt-hat póló foglalta el a pult nagy részét, melyek közül kettőt csak koncerteken lehet kapni, mellettük a művésznő saját nevével fémjelzett lemezeken kívül a tagok más bandáinak (Inswarm, Cobalt) albumait is kapni lehetett.
Első fellépőnek a Corrodalt vártam, de mint a kirakott plakátokról kiderült, két nappal a koncert előtt a Torn from Earth is beállt a fellépők sorába, így ők nyitottak a jó háromnegyed órás csúszás után. Örültem, hogy őket is láthatom, mivel demójuk – melyről nemrég írtam kritikát – elnyerte tetszésem. Élőben sem kellett bennük csalódnom, ugyanolyan jól hozták a súlyos sludge/doom metalt, mint lemezen. Egyetlen hibaként talán az énekes hmm… nos, alkalomhoz nem illő öltözékét tudnám említeni, mely kicsit elvett a produkció hitelességéből. Igaz, zeneileg sem ő a legjobb tag a bandában, élőben nagyon előjöttek hangjának gyengeségei. Azért bemelegítő koncertként szó sem érheti a budapesti srácok (és lány) teljesítményét.
Másodiknak jött a Corrodal, melyről nem sokat hallottam előzőleg, de a koncert kapcsán keresgéltem itt-ott a neten és biztató infókat találtam. A Torn from Earth-höz hasonló, de hozzám annál közelebb álló zenét játszanak, hasonlítási alapul lásd a Neurosist. Első lemezük is nemrég jelent meg, a szerzői kiadás ellenére gyönyörű kiállítású digipakban, ráadásul csupán egy ezresért hozzá lehet jutni. A koncertjüket azt hiszem a második szám után egy igen sajnálatos esemény szakította félbe: elszállt a gitáros erősítője, és sajnos nem is tudták helyrehozni. Még a Torn from Earth által felajánlott másik erősítő sem működött használhatóan sajnos, így meglehetősen szerencsétlen módon kénytelenek voltak abbahagyni a koncertet. Egy számot még eljátszottak gitáros nélkül, mely meglepó módon kifejezetten élvezhető volt így is, de utána egy „Sose vegyetek Peavy erősítőt!” búcsúmondattal elhagyták a színpadot. Nagyon sajnáltam őket, mert az elhangzott két szám alapján tehetségesnek tűntek, és szívesen hallgattam volna még őket.
Így viszont jött az est harmadik fellépője, a görög Naer Mataron. Underground körökben és kritikusok által egyaránt igen elismert zenekarról van szó, akik bár iszonyatosan aprítanak, azért nem tucat black metalban utaznak. Számomra – és kíváncsi lennék, vajon még hány ember számára – különleges várakozás előzte meg az ő koncertjüket, ugyanis lemezen a szintetizátorokért és a zajokért az általam egyik leginkább kedvelt noise- és dark ambient-atyaúristen, Henrik Nordvargr Björkk felel. Sajnos azonban – amennyire az igen szegény választékú Naer Mataron-merchpult mögött álló görög hölgy tört angoljából ki tudtam venni – ezt a turnét egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni Nordvargr. A koncert előtt még igen szimpatikusnak tűnő görög úriemberek a színpadon teljes festésben és fordított keresztekkel, töltényövekkel, szegecsekkel és páncélozott váll-lapokkal teleaggatva már kevésbé tűntek barátságosnak, hát még, amikor – talán szélesebb körben a Dodheimsgard és a Ved Buens Ende révén ismert – Vicotnik is fellépett a deszkákra.
Fekete köpenybe bújtatott vékony tagjaival és kékes-feketés-szürkés arcfestésével, mely alól a fogai sem képeztek kivételt, igazán síri jelenség volt. Furcsa módon az utóbbi időben a black metal képviselői bizonyultak a legkommunikatívabb művészeknek, és így volt ez ezen az estén is, a görögök (és Vicotnik) végig fenntartották a kapcsolatot a nézőkkel és nem csak egy-egy thank you-ra futotta tőlük. Gyors és szikár black metaljuk eszméletetlen pusztítást vitt végbe, melyet csak még embertelenebbé tett Vicotnik magas, száraz hangja. Külön dicséret illeti a hangmérnök kollegát, amiért megkímélte a dobhártyánkat és emberi hangerőre lőtte be a cuccot. Játékidejük végeztével a zenekar megköszönte, hogy eljöttünk, majd átadta a színpadot annak, amiről senki nem tudta pontosan, milyen is lesz. A Naer Mataronról még annyit hadd mondjak el, hogy nem tudom, ki állította össze a turnét, de – bár elsőre meglehetősen különbözőnek hangzanak – a két banda (Naer Mataron és Jarboe) tökéletesen kiegészítette egymást az előbbi szélvészgyors őrlése és csupaszsága, valamint az utóbbi szinte ritmustalanul lassú, meditatív remegése révén.
Az előre beharangozott időponthoz képest körülbelül másfél órás késéssel kezdődött az est legjobban várt eseménye, Jarboe koncertje. A zenekar nem véletlenül viseli Jarboe nevét, itt róla és a hangjáról szól minden, még azzal együtt is, hogy gyakoriak az olyan számok, melyekben nem hallatja hol szépséges, hol végtelenül csúf hangját. A zenekar tagjai kevéssé ismert zenekarokból lettek összeverbuválva, nem tudom, mennyire stabil felállás ez. Azt hittem, a turné a legfrissebb, Mahakali című anyag kapcsán és részben igazam is volt. Annyiban tévedtem, hogy már nem ez a legfrissebb, mert a koncerteken és az ex-Swans énekesnő honlapján már kapható egy még újabb, igen obskurus anyag, a Durga & Her Smile of Radiant Vengeance, mely a basszusgitáros elmondása szerint a Mahakali folytatása és részben annak során íródott, azonban arra fel nem került anyagokból áll.
Kicsit sokat beszélek mellé, tudom, de a koncertre nem nagyon lehet szavakat használni, és most nem a hagyományos értelemben értem ezt. Sosem voltam még ennyire fura koncerten és sosem hagytam még el egy klubot sem ennyire ambivalens érzésekkel. Gondolkoztam, hogy szabad-e leírnom minden gondolatomat és érzésemet, de végül az őszinteség mellett döntöttem. Először a koncertről. Mély, lassú, fal- és lélekrengető gitárbúgás keveredett szintizörejekkel az első tételben, Jarboe hangja ekkor még csak kimért szavalásként volt hallható. Szuggesztív és ősi hatalmat sugalló orgánumán hihetetlen erőt kaptak az olyan mondatok, mint „I am the mother of all changes, I have no memory, I have no heart”. Lassan indult be a koncert, az első két-három szám alatt csak alig néhányunk került a zene által kiváltott transzállapotba. Az énekesnő – a berendezés igyekezete ellenére – majd’ minden dal közben bemászott a közönség soraiba és – lévén egészen mély tudatállapotban – annak tagjaitól nem zavartatva magát préselte ki a legkülönbözőbb hangokat torkából. A dalok szerkezetileg igen okosan elrendezett sorrendben követték egymást, az első kettőnek nem nagyon volt csúcspontja, de a harmadik dal már óriási hullámként csapott át rajtunk, mikor a művésznő iszonyatos hörgés-, ordítás- és sikolyáradatot zúdított ránk. A dalok monoton ritmusai csak még inkább elősegítették a sámánisztikus, kábult, drogok hatásához hasonlítható elmeállapot elérését.
A koncert számomra legnagyobb furcsasága következett körülbelül a hatodik dal után, mely előtt máig értetlenül állok. A zenekar egy őrült katarzis lecsengését követően alig háromnegyed óra után elhagyta a színpadot. Mi, naiv magyarok, azt gondoltuk, úgyis visszajönnek, ez így szokott lenni. De hiába tapsoltunk, üvöltöztünk, sikongattunk, kiabáltunk és dübörögtünk több, mint tizenöt percig, a nagyasszony és legénysége nem jött vissza. Többen – köztük magam is – még félórával a színpad kiürülése után is előtte álltunk, értetlenül. Lehet, hogy én akarok túl sokat, vagy rosszul fogom fel ezt az egészet, de lehet egy művész bármekkora művész, közönség nélkül mit sem ér. A közönség pedig nem szereti, ha semmibe veszik, netán hülyének nézik. Ez kicsit erős, tudom, de szerintem akkor sem helyénvaló, amit Jarboe-ék csináltak. Később utánanéztem, és Jarboe honlapját a turnénaplóban azt olvastam, hogy az énekesnő valamiféle betegséget kapott el pár nappal a budapesti turnéállomás előtt és nem igazán érezte jól magát. Ennek ismeretében kicsit megenyhült a véleményem erről a fordulatról. Szerintem azonban sokkal korrektebb lett volna, ha mondjuk valamelyik tag feljön 10 perc tapsolás és „we want more”-ozás után, hogy sajnos Jarboe rosszul érzi magát, ezért nem tudunk többet játszani. Így azonban olyan volt a koncert – bocsánat a hasonlatért – mintha a csúcs előtt pár pillanattal félbeszakadt volna egy aktus.
Mindezekkel együtt egy egyedi és megismételhetetlen élményben volt része az egybegyűlteknek és én is inkább abba a hitbe ringatom magam, hogy csupán a balszerencse miatt történt, ami történt. Ilyen belépőár mellett még így is bőven megérte elmenni és eltölteni ezt a különleges estét. Sajnálom, hogy vegyes érzelmeket hagyott maga után a koncert, és remélem, hogy ezek csak bennem fogalmazódtak meg.
