2009. március 04. @ Budapest, Művészetek Palotája
1969. szeptember 24-én egy jelentős rock- és zenetörténeti esemény zajlott le a londoni Royal Albert Hallban: bemutatásra került Jon Lord korszakalkotó műve, a Concerto for Group and Orchestra. 2009. március 4-én pedig végre magyar földön is felcsendültek a lemezről jól ismert dallamok Jon Lord, a Cry Free és az óbudai Danubia szimfonikus zenekar előadásában.
Jon Lordot remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen a Deep Purple és a Whitesnake tagjaként elévülhetetlen érdemei voltak a kemény zene népszerűsítésében. Szólómunkái azonban sokkal inkább klasszikus zenei hatásainak nyomát viselik magukon, várható volt, hogy ezen az estén ezek közül is elhangozhat majd néhány tétel a klasszikus zenekar jóvoltából.
Mivel a koncertre már előre elkelt minden jegy, kissé meglepődtem, hogy a hivatalos kezdés előtt egy órával még alig lézengett pár ember a Művészetek Palotájának előcsarnokában, a kedvezményes jegyre váró diákokon kívül. Mivel még rengeteg idő volt hátra a kezdésig és még sosem jártam a MűPában, így alaposan felderítettem az egész létesítményt, hihetetlenül impozáns!
A beengedés a rockkoncerteken megszokottól eltérően történt, kedves hölgyek kívántak jó szórakozást a jegy átvétele után, talán most először nem bántam volna, ha megmotoznak! Igazi felüdülés volt a szokásos security-s procedúrához képest.
A helyem megtalálása után nem sokkal már be is vonultak a zenészek hatalmas ováció közepette és belekezdtek a műsor első felét kitöltő Concerto for Group and Orchestra első tételébe. A zenészekről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, rövid idő alatt tanulták be a programot, de mégis hihetetlen profizmussal és egymásra figyeléssel zenéltek, az elején tapasztalható kissé feszült légkör is feloldódott, ahogy a zenészek érezték, hogy ezen az estén minden rendben lesz.
Az egymástól üvegfallal elválasztott nagyzenekar és rockzenekar totális harmóniában játszott Rácz Márton karmester vezénylete alatt, persze a legtöbb szempár – teljesen érthető módon – a színpad közepén elhelyezett Hammond orgonát bűvölő Jon Lordra szegeződött. Az ősz hajú mester pedig teljesen átélte a zenét, ez talán legjobban abban mutatkozott meg, hogy a szimfonikus részeknél rendre leült az orgona mellé, a rockzenekari részeknél ellenben talpra ugrott és szinte táncolva játszotta szólamát.
A Cry Free felé egy igen nagy gesztust tett Jon Lord, hiszen a koncerten Lee Olivér gitáros, Kecskeméti Csaba basszer és Tátrai Tamás dobos mellett még Scholtz Attila énekes is színpadra léphetett (ütős hangszereken játszott). A koncert második felétől pedig Nagy Attila billentyűs is csatlakozhatott a produkcióhoz, így az egész zenekar elmondhatja, hogy elérték azt, amit a tribute zenekarok nagy része sosem: egy színpadon lehetettek az eredeti zenekar egy tagjával.
A Concerto rész apróbb változtatásokkal hangzott el az eredeti verzióhoz képest (pl.: rövidebb gitárszóló), majd a zenészek a záró tétel végén hatalmas taps mellett vonulhattak le a meglehetősen hosszúra nyúlt szünetre.
Fél óra feszült várakozás után végre visszatértek a zenészek a világot jelentő deszkákra, hogy kapásból az est számomra legkedvesebb dalát, a Pictures Of Home-ot játsszák el. A zseniális szám a nagyzenekari köntösben még meggyőzőbbé vált. A dalban együtt énekelt Steve Balsamo (aki Ian Gillanhez hasonlóan szintén eljátszotta a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepét Londonban) és Scholtz Attila, mindketten fenomenálisan.
Lord mester minden dal előtt egy rövid történetet mondott a soron következő dallal kapcsolatban, A One From The Meadow például egy egyszerű kis zongoramenetből született. A lassú lírát Kasia Laska tolmácsolta, akinek éteri hangja még nyugodtabbá tudta tenni az embert, hogy jobban átérezze a dalt.
Jon Lord 1976-os barokk zenei kirándulását idézte meg a Sarabande tétel, szinte táncra csábítva a közönség tagjait. A Pictured Withint Lord a legszemélyesebb dalának mutatta be, Steve Balsamo itt is nagyszerűen énekelt.
A Telemann Experiment tisztelgés volt Georg Phillips Telemann barokk zeneszerző nagysága előtt, itt is megmutatkozott a Hammond Urának barokk zene iránti rajongása. Végre az addig hátul pihenő rézfúvósok is megszólaltak. A Wait A While-lal ismét líraibb vizekre evezett a zenekar, hogy a Gigue-val zárják a standard programot. Persze a hatalmas taps hatására hamar visszatértek és a Boureet játszották el, Lord 1976-os szólólemezéről.
Ezek után már csak a Child In Time maradt hátra, amit a közönség kitörő lelkesedéssel fogadott, egyesek még igazi rockkoncertekre emlékeztető módon örömittasan be is kiabálták a szám címét az első hangok után. Steve Balsamo egy az egyben hozta Ian Gillan cseppet sem egyszerű énekét, a zenekar pedig hihetetlen lelkesedéssel játszotta ezt a Deep Purple klasszikust is. Természetesen a jutalom sem maradt el: az egész közönség, a fiatal gimnazistától az öregedő ős-Deep Purple rajongóig, állva tapsolva köszönte meg a zenészeknek a több mint két órás zenei utazást, vissza is tértek több alkalommal, látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik a sikert és a közönség szeretetét. Ez az este a nagybetűs zene ünnepe volt, a hihetetlenül lelkes Cry Free-től kezdve a Danubia szimfonikus zenekaron át, Kasia Laska, Steve Balsamo énekesekig mindenkit és persze Jon Lord billentyűmágust is csak dicsérni lehet. A lelkesedés, a zene iránti alázat, a profizmus és a muzsika imádata csodát tett ezen a márciusi estén!
Már keringenek pletykák egy esetleges ismétlésről, aki életreszóló élményre vágyik, ne hagyja ki!
A koncert programja:
Első rész:
Concerto for Group and Orchestra
Második rész:
Pictures Of Home
One From The Meadow
Sarabande
Pictured Within
The Telemann Experiment
Wait A While
Gigue
Ráadás:
Bouree
Child In Time
