K10 – Koncertbeszámoló

2007. november 10. Budapest, Blue Hell

Fellépők: ANGELSPIT, V.E.N. VS. SERVO.HATRED

Az LD50 hatéves működését megkoronázó születésnapi buli 2007 november 10-én, napra pontosan került megrendezésre a Kék Yukban. A K10 néven meghirdetett esemény olyan elődadókat sorakoztatott fel, mint az ausztrál Angelspit, a hazai Servo.Hatred és a ma már Párizsban dolgozó Hatemachina, aki most lépett fel utoljára a magyar közönség előtt.

A buli stílusa zeneileg üdítően vegyítette a cyberpunk, industrial és metal zenét kedvelő közönség kedvenceit. Az irányvonalat azért a fő fellépő, az Angelspit határozta meg, így nagyobb hangsúlyt a cybervilág kapta. A nagyteremben ez a hatás a vendégek megjelenésében is tükröződött, nyüzsögtek a műrasztás, neonszínekben pompázó, műanyaggal vértezett stílusrajongók. Ahogy egy barátom a képek láttán megjegyezte kuncogva, még azt sem venné észre senki, ha egy alien tűnne fel a közönség soraiban. Hivatalosan a parti 9-kor kezdődött, a korán érkezőket már a nagyteremben industrial csemegék várták, a kisteremben pedig pörgősebb metal zenékkel indították be a hangulatot a selektorok.

Ezt követően a nagyteremben a kéttagú Servo.Hatred kezdte meg működését a színpadon, a közönség nagy örömére. Hirtelen hullámzó emberek tömegével telt meg, szinte kezek százai nyújtóztak az énekes felé. A produkció nagyon ütősre sikerült, remekül meghozta a kedvünket az egész éjszakás zúzáshoz (ami nálunk fél 6-ig tartott). M0dsz3r lelkesedése dinamikus éneklés mellett a lendületes színpadi mozgásban és a számok teljes átélésében is megmutatkozott. A szintin játszó V.e.N. is néha besegített az éneklésbe, de azért meg kell hagyni M0dsz3r mellett már nehéz ilyen téren érvényesülni. Személyes véleményünk szerint, ez a koncert képezte az igazi metszéspontot a jelenlevők szerteágazó zenei ízlésében.

A két koncert között zajlott az ld50 tagok produkciója, az Art Macabre társulat Plastic Savagery című produkciója. A horrorperformansz középpontjában értelemszerűen a plasztikai sebészet irónikus megjelenítése állt, de ezek azok a tipikus produkciók, amelyekről minden néző számára más jelentéssel bírhat. A fellépés nélkülözhetetlen vizuális eszközei között természetesn a művér, a latexruha és a szike is szerepelt.

Az est főattrakcióját a kéttagú Angelspit jelentette, akik a látványos színpadi megjelenéssel hívták fel magukra a figyelmet. A külső megjelenésük minden apró részlete alaposan át volt gondolva, tökéletesen visszaadták az általuk képviselt cyber stílust. ZooG és Destroyx színpadi koncepciója kissé kevésbé lendületesre sikerült, de ez talán betudható a szűk latex cuccaiknak, ami pedig Destroyx esetében a felsője hátul leszakadását eredményezte a koncert cége felé:P Viccet félretéve igazán kitettek magukért, az új Krankenhaus album jól átgondolt, letisztult stílusú számait mutatták be nekünk, tulajdonképpen egy profi banda magabiztosságával.

A K10 esetében az afterpartik is igen jól sikerültek, a nagyteremben a sok érdeklődőt vonzó Hatemachina képviselte az industrial, elektronikus vonalat, majd a későbbiek folyamán is hasonlóan pörgős témák szólaltak meg az ld50-es dj-knek köszönhetően. A kisterem továbbra is a metál közönség ízlésének kedvezett olyan aktuális előadók számait vonultatták fel mint például Manson, Rob Zombie, Korn, Deathstars stb. A buli szerintünk méltó lezárása az ld50 mögött álló 6 évnek, a szervezői munkát dicsérő parti népszerűsége tagadhatatlan volt. Sok sikert kívánunk nekik a bűvös hetedik évhez!

Készítette: darkfeelings, theowina

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár