Koncertbeszámolók

Kamelot, Firewind, Forever Slave – Koncertbeszámoló

2008. április 20. @ Budapest, Wigwam

Ghost Opera European Tour 2008

Egy héttel a fergeteges Rage koncert után ismét a Wigwamba vezetett az utam egy felettébb kellemesnek ígérkező Firewind és Kamelot bulira. Sajnos eddig mindkét zenekartól csak koncertfelvételeket láttam, élőben még nem volt hozzájuk szerencsém, így különösen vártam már az estét.

Mire beértem, már elkezdte műsorát a Forever Slave és amire nem igazán számítottam: a korai időpont ellenére meglepően sokan voltak már az indiánsátorban. Sajnos a zenekarról túl sok jót nem tudok mondani, meglehetősen elcsépelt témákat pakolgattak egymás után, rengeteg samplerrel és női énekkel. A közönség egy részének szemmel láthatóan bejött a csapat produkciója, de amikor levonultak, senki sem hullajtott krokodilkönnyeket ráadásért imádkozva.

A viszonylag gyors átszerelést követően színpadra lépett a görög Firewind, akik most jártak először hazánkban. A küzdőtér már szinte teljesen tele volt, csorgott a víz a legtöbb emberről, ahogy elkezdte a görög power metal ötösfogat. Kíváncsi voltam, hogy Gus G. mennyire fogja ellopni a show-t, hiszen nem mindennapi tehetséggel megáldott gitárosról van szó, ezen felül remekül elő is tudja adni magát. Nos, előtérben volt végig, de azért nem zavaróan, ráadásul gitárpartnere és egyben a zenekar billentyűse, Bob Castionis nem egyszer produkált megdöbbentő dolgokat. Szólózott gitáron, aztán azonnal billentyűn, volt hogy egyszerre játszott a két hangszeren, tehát nem mindennapi teljesítmény volt az öve sem. A basszusgitáros Petros Christo hozta a kötelezőt, nem volt nagyon villantós a játéka, de ezt nem is kívánja meg a produkció, a ritmusszekció másik tagja Mark Cross dobos pedig nagy erővel püfölte a dobokat. Az énekes Apollo nem éppen a legkarizmatikusabb frontember, de ő sem vallott szégyent az este éneklés terén, ráadásul megeresztett egy Panterás poént is, miszerint Gus G. a „vízhordó” („who drags the water”), és valóban: gitárja és erősítője teljesen megegyezett azzal, amit megboldogult Dimebag használt. A csapat az újonnan megjelent The Premonition albumra helyezte a fő hangsúlyt, és a közönség szemmel láthatóan nagyon értékelte ezt, sokan énekelték együtt a bandával a dalokat, amin még ők is meglepődtek néha. Összességében egy jó bemutatkozó koncertet láthattunk az egyik vezető görög metalbandától, remélem ígéretükhöz híven tényleg visszatérnek még hozzánk.
Setlist: Into the fire, Mercenary man, Head up high, Circle of life, Destination forever, Falling to pieces, Between heaven and hell, Power

Sajnos a tavalyi Kamelot koncertet kényszerűségből ki kellett hagynom és a közben beszerzett One Cold Winter”s Night DVD is inkább fokozta, mint csillapította a bandára való éhségemet. Gyorsan befurakodtam hűséges kísérőimmel (;)) középre, hogy minél jobb helyről figyelhessük a bulit.
A rövid átszerelés után színpadra lépett egy fűzős estélyibe bújtatott maszkos hölgyemény, hogy el „léghegedülje” a Solitaire dallamait, mivel azok cd-ről szóltak.
Pantomim-előadásnak elment, a hangulatot is fokozta, szóval a célját elérte a banda, hiszen amikor a Rule The World-el a színpadra léptek körülöttünk már mindenki tombolt. Roy Khan énekes egy bokáig érő kabátban énekelt, nem irigyeltem, izzadt is rendesen. A koncert közben többször is átöltözött, de legalább három különböző kabát volt rajta az este folyamán az iszonyú hőség ellenére. A hangzás az elején nem volt a legeltaláltabb, elég sokáig tartott, amíg mindent jól lehetett hallani, de később is előfordult egy-két apróbb hiba, gerjedés.
A zenekar roppant profin játszott a feszített turnétempó ellenére, lehet, hogy doppingolta őket a meglehetősen vegyes nemzetiségű publikum, hiszen voltak itt Kamelot rajongók Lengyelországból, Szlovákiából, Ausztriából és talán még távolabbról is.
Nem nagyon lehetett kifogást találni a hangszeresek játékában, Khan néha megkínlódott a magasakkal, ami a nagy hőségben nem is csoda, de bőven az élvezhetőség határán belül maradt. A hegedűt is kezelő vokálos hölgy viszont nem nagyon tudott előtérbe kerülni, szólamai rendre nagyon halkan szólaltak meg, pedig nem egy számban fontos szerepet kap a női ének. Annál is inkább, mivel a koncert gerincét az általam nagyon kedvelt utolsó két lemez (The Black Halo, Ghost Opera) adta. Időben a Fourth Legacy albumig nyúltak vissza, azt is csak a Nights Of Arabia erejéig idézték meg. Hát ekkor már erősen sivatagosodott a klub is, de utána következtek a szólók, ahol a hangszeresek megmutathatták, hogy mit tudnak. Először kaptunk egy kis ízelítőt Sean Tibbetts basszusgitár tudásából, majd Casey Grillo vágott le egy dobszólót, aminek a végére becsatlakozott Thomas Youngblood főnök is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hallottam, láttam még ennél jobb szólókat, de Sean slappingje kifejezetten tetszett. A kis kitérő után sorakoztak tovább az új számok. Majd nemsokára Oliver Palotai szólója következett, aminek az elején szólt pár mondatot magyarul a közönségnek, amitől mindenki extázisba esett, pedig csak azt mondta, hogy nem szokott hozzá a színpadon beszéléshez és hogy mindenképpen visszatérnek ide. Szólójába belefűzött némi klasszikus tételt is, ami nekem nagyon bejött. Utána már csak a Forever maradt hátra és levonultak a színpadról.
Itt jegyezném meg a koncert számomra egyetlen igazán zavaró momentumát: a zenekar tagjai, főleg a vokálos hölgy és Khan állandóan lementek a színpadról, visszajöttek, akár a számok közben, vagy két dal között, mindegy volt. Remélem nem a zenekaroktól annyiszor hallott ételmérgezés vagy egyéb megbetegedés volt ennek az oka, hanem a tényleg durva hőség, amire Khan nem egyszer panaszkodott is.
Természetesen a zenekar a hatalmas ovációt hallva visszatért, hogy eljátsszon még két dalt az új lemezről, amit idén ismét kiadtak bónuszokkal telepakolva és 2001-es lemezük címadóját. Ezekre ha lehet még nagyobb beindulás volt, mint a ráadás előtt, de még mindenki tudta, hogy hátravan valami, ami nélkül már nem létezhet Kamelot koncert, hiába vonultak le a zenészek ismét.
És lőn: a több perces hangzavar meghozta a várt eredményt, a zenekar tagjai ismét színpadra léptek, hogy eljátszák a March Of Mephisto-t. A közönség roppant hálás volt és még egy utolsót tombolt. Sajnos fél 12 előtt a búcsú ideje is eljött, körülbelül 100 percnyi játék után a tagok együtt meghajoltak és végleg távoztak a színpadról.
Setlist: Solitaire (intro), Rule The World, Soul Society, Descent Of The Archangel, Center Of The Universe, Abandoned, Nights Of Arabia, szólók, The Human Stain, The Haunting (Somewhere in time), Edenecho, Billentyű szóló, Forever/ Ghost Opera, Love You To Death, Karma/ March Of Mephisto

Sajnos másnap reggel már Győrben volt jelenésem, így hamar távozóra vettem a figurát, egy újabb hatalmas élménnyel gazdagodva! Az biztos, hogy találkozom még a bandával koncerteken!

Kapcsolódó cikkek

Koncertdömping 2023-ban, avagy jövőre sem fogunk unatkozni – Jön a Kamelot, a Kissin Dynamite, a Dynazty, Geoff Tate és még sokan mások!

KMZ

Kamelot – Októberben Budapesten!

KMZ

Firewind és Brainstorm: közös koncert az A38 Hajón

KMZ

Kamelot: saját turnéján, svéd énekessel tér vissza a zenekar

KMZ

KME videók: Overtures, Death Angel, Omnikage, Hortus Animae, Universal Mind Project, Kamelot, Destruction, Soilid, Savage, Enthrallment

KMZ

KAMELOT – Haven

Menegroth

A Kamelot kiadja közelgő „Haven” albuma vadonatúj dalszöveges videóját

KMZ

A Kamelot bejelentette Haven c. albumának kiadási dátumát

KMZ

Kamelot – Leszerződik a Napalm Records-al

KMZ

Hot News: Firewind – Announce Australian tourdates; Festival webisode lauched!

KMZ

Hot News: Firewind – Song off live-release launched online via website of Germany’s Rock Hard magazine!

KMZ

Hot News: Firewind – Reveal „Apotheosis – Live 2012” Artwork and Tracklisting; Launch New Play-Through Clip!

KMZ

Hot News: Firewind – Announce Live Album Title And Release Date; Playing European Festivals!

KMZ

Hot News: Firewind – Apollo Papathansio Quits; Replacement Vocalist Announced for Upcoming Touring!

KMZ

Hot News: Firewind – Working On Live Album Release

KMZ

KAMELOT – Silverthorn

Darkjedi

FIREWIND – Few Against Many

Darkjedi

Hot News: Firewind – European Tour With Leaves’ Eyes Starts Today; Confirmed For Full Metal Cruise 2013!

KMZ

Hot News: Firewind – Debut New Video For „Edge Of A Dream”; European Tour Starting Soon!

KMZ

Hot News: Firewind – Launch First „Track By Track” Video-Clip For „Few Against Many”; Album Out Soon!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek