2008. 04. 05. Szeged, Garaboncziás Söröző
Betérve a Garaboncziásba meglepődtem, hogy ilyen korán már ennyien jöttek el, ugyanis ülőhely már nem igazán volt. Rengeteg ismerős arc és sokféle stílusirányzat (néhány kifestett arcú black metalos, punkok, gothok, skinheadek…) fordult meg ezen az estén. Felcuccolás és beállás után lépett színpadra a kecskeméti Keeper of Dreams, akik a Death tribute band nevet is simán viselhetnék, ugyanis minden számuk totál Death-es volt és feldolgozásképpen is mi mást játszottak volna, mint Death-et. A zenekar igen fiatal zenészekből áll. Tulajdonképpen egészen ügyesek voltak a skacok, tetszett a produkciójuk, de nem csak nekem. A közönség lázasan üvöltötte a Death számok szövegét, és hihetetlen pogózással vezették le a „feszültséget”.
A Keeper Of Dreams koncert után a színpad teljesen átalakult. A dobok elé 2 fáklya került, a szintetizátor elé és a színpad peremére pedig sok sok mécses. Elkezdődött az intro és felvonultak a festett arcú ördögök a színpadra. Már az elején kirázott a hideg ettől a fantasztikus látványképtől és az intro hangzásától; mintha egy elvarázsolt kastélyban lettem volna. Kisebb technikai okok miatt az első számnál az ének nem szólt (a mikrofon feladta a szolgálatot), de a másodiknál már megoldódott a probléma – szerencsére – , és kezdetét vettem a brutál metal :). Az első sorokat megtöltötték a kifestett arcú rajongók és üvöltötték a számok szövegeit. Körülbelül a 4. számnál olyan hihetetlen pogó vette kezdetét, hogy komolyan mondom megijedtem. A fiatalok törtek, zúztak, borogattak mindent. Félelmetes volt. A koncert körülbelül 1,5 órás volt. Hallhattuk az „Ontsd ki a véred”, „Haláltündér”, „Angyalkönnyek”, „Hervassz el”, „Nem hagylak el”, „Csendes alkony” (stb.) című számokat.
Ami a legjobban tetszett az Evil’s Tears koncertjében az a színpadi összkép. Eleinte úgy voltam vele, hogy ok meghallgatjuk, hogy milyen élőben egy kis black metal, de nem tudtam volna annyira élvezni a bulit szerintem, ha nem csinálják meg ezeket az elemeket, amivel elérték, hogy a néző teljesen egybefolyjon a zenekar zenei világával. Még a hungaristák is pogóba fogtak a gothok mellett (nem beszélve a black metalosokról :))
Megmondom őszintén, hogy az Evil’s Tears koncertjében hatalmasat csalódtam (persze csakis pozitívan!!!), ugyanis ezerszer jobb a banda élőben mint hanganyagon.
Összegezve jó kis este volt ez: no alvás, no cigi, no pia… Ajánlom mindenki figyelmébe (főleg aki szereti a Death-et) a Keeper Of Dreamst, mert tényleg igényes a zenei világuk és mindenekfelett pontos összjátékuk van. Természetes az Evil’s Tears-t is ajánlom mindenkinek aki egy sötét, gyűlölettel teli zenét szeretne csemegézni!