2024. december 10. @ Budapest, Barba Negra
December 9-én, egy borongós, esős keddi napon igazi thrash metal csapás sújtott le Budapestre, a Barba Negra nagyszínpadán koncertezett 3 veterán banda, a Bay Area számomra legkedvesebb csapata, a Testament, a Big 4 tag Anthrax és Németország (számomra) első számú thrash exportcikke, a Kreator. Mindenképpen igen erős felhozatal, hiszen bár külön-külön sokszor megfordultak hazánkban, de így együtt még sosem jártak nálunk.
Az estét nyitó Testament is közel teltház előtt kezdhette el műsorát, a bulira hetekkel az esemény előtt elfogytak a jegyek, a Beastie Boys Fight for your right to party-ja becsalogatta a szemerkélő esőben a sátor előtt cigiző rockereket is. A szokásos dolgokat elismételhetném a Barba Negráról, de most megkímélném az olvasót ettől, talán ha apró lépésekben is, de látszik a fejlődés a helyen. Szerencsére a szokásos surranópályámon előre is jutottam Alex Sknolnick gitárosig, így a 3 Days in Darkness alatt már teljes pompájában figyelhettem a Testamentet, illetve egyik kedvenc gitárosomat.
Nem is tudom már, hogy hány Testament koncerten voltam az évek alatt, de bizonyosan több, mint 10, sajnos itthon utoljára a Barba Negra Trackben lehetett őket elkapni 2019 nyarán, ahhoz a bulihoz képest most ez egy visszafogottabb est volt, csak 12 számot játszhattak, lehet ezért is indulnak már dupla-tripla headliner bulikra a nagy öregek, mert így jobban bírják még szusszal a koncertezést. Azóta sajnos dobos poszton több változás is történt a zenekarban, Gene Hoglant, az atomórát először az élő legenda Dave Lombardo váltotta, de ő is távozott és Chris Dovas került a helyére. Chris viszont abszolút hozta az elődök szintjét, kiváló alapot biztosított a zenekarnak. Ebben segítségére volt Steve DiGiorgio is, aki fretless (bund nélküli) basszusgitárján remek témákat tolt a zenekar alá, kicsit kiszínezve az eredeti dalokat.
Nem mehetek el szó nélkül a Skolnick-Peterson gitárospáros mellett sem, ahol még mindig él a hagyományosnak is mondható szóló-ritmusgitáros felállás (ahogy az este többi zenekaránál is), Peterson a zenekar atyjaként iszonyat feszessé teszi a dalokat ritmusgitáron, míg a zeneművész Skolnick kiválóan díszíti a dalokat a szólóival, magabiztos játékával, még ha messze ő az a bandában, aki mellett elsétálna az ember akár egy irodában is, haha. Az énekes Chuck Billy továbbra is egy bivaly hangjával büszkélkedhet, de most több olyan dal is bekerült a programba, ami megmutatja, hogy nem csak egy hagyományos thrash énekesről van szó, jóval többet tud annál, mint amit legtöbbször mutat.
A bulit nagyon sok külföldi tekintette meg, beszéltem emberekkel Szlovéniából, Romániából, de jöttek horvátok és szerbek is. Ez egyrészt tök jó, hogy igazi nemzetközi fesztiválhangulat alakulhatott ki, nagy pogók, circle pitek, rég nem látott nagy túrás volt a Barba Negrában, de cserébe egyesek benn cigiztek, ami ellen a biztonsági emberek nem sokat akartak tenni. Azonban ez egy apró kellemetlenség volt csak, amit bőven kárpótolt a szokásosnál jóval aktívabb közönség, amit a zenekarok is igencsak méltányoltak. Chuck Billy persze szokás szerint nem vitte túlzásba a beszédet, először csak az Electric Crown után szólt a néphez, megköszönve a támogatást és az egész turnét a többi zenekarnak.
A tripla headliner turnét mindenki máshogy oldja meg, valaki best ofot nyom, valaki az aktuális lemezt erőlteti, Eric Petersonék inkább az egész pályafutásuk egy jó kaleidoszkópját vetítették le nekünk, kihagyva igazi „slágereket”, de bemutatva a korai, a mondhatni megosztó és a legújabb éráját is a zenekarnak. Sajnos a rövid, nagyjából egyórás játékidő erre volt elég, remélem láthatjuk még őket hazánkban headliner buli keretében is!
SETLIST:
D.N.R. (Do Not Resuscitate)
3 Days in Darkness
WWIII
Children of the Next Level
The Formation of Damnation
Return to Serenity
First Strike Is Deadly
Low
Native Blood
Electric Crown
More Than Meets the Eye
Into the Pit
Az Anthrax előtt volt az általam látott egyik leghangulatosabb koncertfelvezető, amit valaha láttam, a 40 éves jubileumuk kapcsán pályatársak, zenészkollégák, színészek, írók köszöntötték a zenekart videóüzenetekben, és ezeket nekünk is megmutatták, nagy ovációt kapva. Ilyen felvezetés után csak fieszta lehetett a Barba Negrában az Anthrax koncertje alatt.
Az Anthrax belső magja 40 éve már a zenekar arcából, Scott Ianből, Charlie Benantéból és Frank Belloból áll, de hiába szállt ki már kétszer is a zenekarból, az énekes Joey Belladonna is aktív résztvevője volt a legklasszikusabb anyagoknak, egyedül a 2013-ban csatlakozott gitáros Jon Donais lóg ki a sorból nálam továbbra is, a színpadot felszántó, mozgó tagok mellett ő csak visszafogottan penget a fekete ingjében, biztos nagyon jó srác vagy nem kér akkora részesedést, más okot nem tudok elképzelni, hogy nem keresnek helyette egy jobban a zenekarba illő arcot.
A kb egy órás koncert a Testament egész pályafutását megidéző műsorával ellentétesen egy igazi best of slágerparadé volt, egyedül a Worship Music megjelenése óta a setlistből kvázi kirobbanthatatlan Fight ’Em ’Til You Can’t került be a klasszikus metalhimnuszok mellé. Elejétől a végéig maximumon pörgött a zenekar és a közönség is, itt is csak azt tudom mondani, hogy rég láttam ekkora beindulást 60+-os zenészek műsorára, amikor Scott Ian megkérdezte szeretjük-e a thrash metalt az egész közönség egy emberkét visszhangozta, hogy igen. Scott Ian meg is köszönte, hogy ennyien itt vagyunk egy sátorban, haha. Nem tudok dalokat kiemelni, szinte végig ment a daráló, a rajongók együtt énekelték Joey-val a klasszikussá érett sorokat. Legnagyobb beindulás talán az I am The Lawra és az Antisocialra volt, de a ráadásban elnyomott Efilnikufesin alatt még egyszer átmozgathatta mindenki fáradt tagjait.
Nagy örömömre szolgált, hogy ismét Charlie Benante ült a dobok mögött, egy igazi zseni a csávó, kevesen tudják, de kb az összes Anthrax dalt ő írja, mégis a 2010-es években sokszor John Dette helyettesítette őt az európai turnékon. Legutóbb a Slayer vendégeként jártak Budapesten, most a hármas fogat részeként, attól tartok önálló headliner bulijuk már nem lesz nálunk…
SETLIST:
A.I.R.
Got the Time
Caught in a Mosh
Fight ‘Em ‘Til You Can’t
Madhouse
Metal Thrashing Mad
Be All, End All
I Am the Law
Medusa
Antisocial
Indians
Efilnikufesin (N.F.L.)
A teuton thrash trióból nekem egyértelműen a Kreator a favoritom, különösen a 2000 után megjelent lemezeik jóval erősebbek, mint a Sodom és a Destruction újkori anyagai. Valószínűleg Mille és Ventor is érzi, hogy Sami Yli-Sirniövel valami igazán különlegeset alkottak, így a koncert gerincét a finn gitárossal megjelent lemezek nótái adták, a 80-as, 90-es éveket mindössze 4 dal idézte még, így az Anthrax-szel ellentétben nem egy nosztalgiaprodukciót láthatott, zúzhatott végig a nagyérdemű.
Sajnos a triplaheadliner koncert hátrányaként ők is csak 13 dalt játszhattak el, hiába volt az övék a leghosszabb játékidő ezen az estén. Összehasonlításképpen, nyáron láttam a Kreatort a csehországi Rock Castle fesztiválon, ahol az egyik nap headlinereként hosszabb koncertet adhattak, mint a Barba Negrában, ott hárommal több teljes dalt nyomtak el.
Ha a kvázi headliner szerep az övék volt, meg is ragadták, a leglátványosabb show-t nyomták, az Anthrax háttérvetítéseivel ellentétben itt hatalmas ördögök, fellógatott emberek (nyugalom, csak próbababák, haha) és kvázi folyamatos pyro teremtettek szó szerint pokoli hangulatot. Remélem a képek is átadják a látványt.
Mille Petrozza sem a szószátyár frontemberek táborát erősíti, de a konferálásai, ahogy bejelenti a következő dalt, általában már megadják az alaphangulatot a soron következő daráláshoz, itt pedig ebből nem volt hiány, a közönség fáradhatatlanul nyomta a pogót, de Mille mester levezényelt több wall of death-t is, amibe lelkesen szálltak be az arra fogékonyak. Nem először írom, tényleg ritkán látni ilyen átlagéletkorú közönség mellett ilyen megmozdulást. Lehet, hogy a hazai labdarúgó bajnokság után a hazai koncerttermeket, sátrakat is idegenlégiósokkal kell feltölteni, haha.
Nem annyira aprócska momentum árnyékolta be a Kreator koncertjét, nagyjából a koncert feléig Sami gitárjából maximum valami kis prüntyögés hallatszott, mintha a torzítás nem ment volna rá vagy elfelejtették volna, hogy ő is játszik, de sokat levont az est élvezhetőségéből, de amikor helyreállt a rend onnantól kezdve nem volt kérdéses, hogy melyik zenekar nyerné az est koncertje díjat, ha minden rendben ment volna, így meghagyom a kedves olvasóknak a lehetőséget, hogy maguk döntsék el. Számomra, bár őket kedvelem legkevésbé az est fellépői közül, az Anthrax koncertje volt a csúcs, ők jól is szóltak.
Nehéz szavakba önteni a Kreator koncert utáni állapotokat, hiába láttam őket rengetegszer az elmúlt majd’ két évtizedben és mondhatni meg tudom jósolni mi mikor következik, de még mindig lehengerlőek élőben. Frédéric Leclercq csatlakozása (őt korábban a Dragonforce-szal lehetett látni) óta, ha lehet, még erősebb egy-egy Kreator koncert, igazi nemzetközi bandává is vált a német thrash csapat.
Mindenkinek szívből ajánlom, hogy Kreator koncertekre járjon, ha kell, megalapítom a minden évben Kreator bulit Magyarországra mozgalmat is, ez a koncert is elsőrangú volt.
SETLIST:
Hate Über Alles
Phobia
Enemy of God
666 – World Divided
Hordes of Chaos (A Necrologue for the Elite)
Hail to the Hordes
Betrayer
Satan Is Real
Phantom Antichrist
Strongest of the Strong
Terrible Certainty
Violent Revolution
Pleasure to Kill
Az est azt hiszem mindenkinek kielégíthette a thrash éhségét jó időre, felemelő élmény volt ismét egy jó előre teltházas metal buliban lenni, reméljük utánpótlás is lesz majd a nagy mesterek visszavonulása után, akik továbbviszik a zászlót.
