2023. augusztus 1. @ Budapest, Barba Negra
Augusztus nyitó HC és thrash dömping a Barba Negrában
Augusztus első napjának éjszakáján a színtér találkozási pontjává vált a Barba Negra Track, ahol egy minifeszt várta elsősorban a hardcore punk és a thrash metal fanatikusait. Az igen korán kezdődő buli magját négy legendás zenekar biztosította, melyet a szervezők kiszíneztek pár hazai gyöngyszemmel. Sajnos a negyed 6 órás kezdés miatt, pont jó cimboráimat az Archaicot késtem le, de meg vagyok győződve a komák rendesen ledarálták a korán érkezni tudó közönséget a kisebb, zárt sátorban (kék).
Háromnegyed 6-kor már dübörgött is a Terror a nagyszínpadon, ami tulajdonképpen a zárt óriássátor nyári verziója volt nyitott hátsó résszel (piros színpad). Jó megoldás volt, így az egész placc kihasználható, a térérzet is nőtt és annyira nem éreztem a tömegnyomor feelinget. Természetesen a piárért még mindig 30-40 percet kell sorban állni, ami vicc kategória. A behűtetlen, langyos sörökről nem is beszélve.
Az „udvar” már a Terror alatt szarásig megtelt izgatott rajongókkal – kicsikkel és nagyokkal, de főleg nagyokkal. Az átlagéletkor inkább a 40-50 felé húzott, de nincs ezzel baj, hisz az egész este bűzlött a nosztalgiától és a fülig érő mosolyú régi fanatikusoktól, akik a csepergő eső ellenére is ránézésre mocsok jól érezték magukat. A Terror hozta a kötelezőt – hardcore zenéjük elég sok metallal van megspékelve, így tökéletes zúzda volt hácésoknak és metalosoknak egyaránt. Csúcspontok, ahol egyszerre a legtöbb bodysurf ment nem meglepően a Return to Strength és a záró Keeper of the Faith volt.
A második hazai fellépő a magyar underground színtér egyik büszkesége, az A.M.D. volt. Az energikus és súlyos riffekkel teli műsorukkal telecsapták adrenalinnal a közönséget a hosszú éjszakára, amely még csak most kezdődött el. Ismét bebizonyosodott, hogy a 87-ben alapított első hazai hc brigád még mindig nem kopott el, sőt!
Eljött a nagy pillanat, amikor a legendás Biohazard lépett a színpadra. A New York Hardcore ikonok egy újabb szintre emelték a hangulatot a rengeteg energiával és szenvedéllyel, egyenesen Brooklyn-ból. A turné különlegessége, hogy a NYHC brigád eredeti felállással lépett a színpadra – a Seinfeld, Graziadei, Hambel és Schuler négyes szétszedte a színpadot. Újabb nótákat most nem játszottak, hanem csak az első három lemezről pörgették a dalokat, amik lazán megtalálták útjukat a közönség szívéhez. A masszív moshpit és a nagy mennyiségben repülő poharak tovább fokozták az amúgy is magas hangulatot. A We’re Only Gonna Die feldolgozás a Bad Religion-től pedig szétcsapta az amúgy is keményen mosholó masszát. A klasszikus hc himnusz Hold My Own után pedig levonultak.
Sajnos a fél órás sorban állás miatt a Remorse bulijáról lemaradtam. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a kiszolgálás a Barbában kritikán aluli, főleg, ha a szervezők tudják mennyi emberre számíthatnak. Kevés pult, kevés személyzet. Lapozzunk.
Végre a Kreator következett, akik az első beütéssel és riffel egyenesen az eksztázisba röpítettek. A 41 éves (!) teuton thrash metal gépezet olyan lendülettel és erővel nyomta a műsort, hogy a fanatikusok egy pillanatra sem hagyták abba a fej- és ökölrázást. Lényegében egy kiszámítható, de erős szettet kaptunk. A klasszikusok mellett a legújabb dalok is helyet kaptak a setlistben, így mindenki megtalálhatta a számára fincsi nótát. A kötelező albumnév adó thrash slágerek adták a műsor fő vázát – Hate Über Alles, Phantom Antichrist, Hordes of Chaos, Violent Revolution Pleasure to Kill.
Amik számomra kilógatak a sorból, azok a „modernebb” hangzású Kreator nóták, mint a Satan is Real, Strongest of the Strong vagy a 666 – World Divided. Ezek egyre inkább tolódnak el a melodic thrash irányába, nincs meg bennük az a nyers erő, mint akár a címadó Gods Of Violence-ben (pedig az is újabb). Ettől függetlenül, egyben volt az egész program, a színpadképben ismét nem lehetett csalódni. Felakasztott és karóba húzott emberek, felcsapó lángok és vörös konfetti emelte még a show fényét.
A hangulat a tetőfokára hágott, amikor a buli végén a régi klasszikusok vették át az irányítást. A Flag of Hate – Violent Revolution – Pleasure to Kill old school trió katarzisként vágta le a headbangelő fejeket. Több évtized után még mindig totál profi és intenzív koncertet tesznek oda a német (finn és francia) veteránok.
Utolsó zenekarként szintén egy veterán és legendás formációt csíphettünk el. Az amcsi Sacred Reich 1985 óta nyomja a riffáradatot. A kisebb sátorszínpadot teljesen megtöltötték, a közönség konkrétan nyomorgott benn, így sokan nyitott ajtókon keresztül, kívülről nézték a mészárlást. A buli vázát a 2019-es visszatérő lemezük adta, ami mellé benyomták a klasszikus alapvetéseiket is. Az öreg thrash brigád egy pofátlanul fiatal gitárossal egészült ki, aki kellőképpen megállta a helyét. Zenéjük – főleg élőben – sokszor átcsap rock n rollos pörgésekbe, ami nekem sokszor a Motörhead intenzivitásának feelingét hozta vissza.
Klasszikussal kezdtek (The American Way) és klasszikussal zártak (Surf Nicaragua), ami pedig közte volt az már történelem. A hangulat a csillagos égig emelkedett, és a koncert végére mindenki elégedetten és fáradtan, de boldogan távozott. Az este bebizonyította, hogy a metal közösség egy igazi család, és a zenék ereje képes összekapcsolni az embereket főleg hardcore-os és metalos berkekben.
FOTÓK: Rami Daood
