Koncertbeszámolók

Kreator, Sepultura, Soilwork, Aborted – Koncertbeszámoló

2017. február 28. @ Anglia – Manchester, Academy

Pár napja ismét a jól ismert Manchester Academy irányába utaztam, most másodmagammal. Az olasz kolléga – volt klubtulajdonos – pár hónapja csorgó nyállal hallgatta, hogy igen, lesz végre Sepultura Manchester-ben. Két éve valahogy elbénázta és nem jutott el a koncertre, így itt volt az ideje bepótolni mindezt.

Sajnos az egész koncerttel kapcsolatos dolog nehezen akart felépülni: számos ok miatt még pár órával a koncert előtt sem volt tiszta, hogy egyáltalán mehetek-e, ráadásul az előre leszervezett interjúval is voltak gondok: amikor délután kettőkor jelezték, hogy nosza, háromkor már interjúzhatok is, akkor éppen a munkahelyemen ültem, mintegy kétórányi távolságra Andreas Kisser-től és a zenekar többi tagjától.

A két óra sajnos egy alsó becslésnek bizonyult – Manchester ide 80 mérföld (durván 120 kilométer) autópályán, ami elsőre nem tűnik soknak, de ebben az országban bizony az. A britek közlekedési és előzési stílusáról már régebben elmélkedtem, nem is akarom ismételni, most viszont egy újabb tapasztalattal lettünk gazdagabbak, ez pedig a vízelvezetés, illetve pontosabban a víz-el-nem-vezetés.

Ez az ország, miképpen köztudott (ugye, Safranek), nedves klímával bír, pontosabban sokat esik. Jelenleg hetek óta, és ez így van már egy jó ideje. A folyamat következő lépése pedig az, hogy a sok eső sok vizet eredményez. Egyes fejlettebb kultúrák ilyenkor a vízelvezetés nevű mágiát szokták segítségül hívni, például csatornázás formájában, miként az mondjuk a rómaiak is tették annak idején. Sajnos úgy tűnik, hogy a britek ebbe a fázisba még nem jutottak el: az odaút során csomószor állt a teljes autópálya forgalma, mert épp tíz centi víz borította az aszfaltot, amin csak lépésben lehetett áthaladni. Tehát hat órakor, amikor az Aborted kezdett, éppen Manchester külvárosában araszoltunk abban reménykedve, hogy ha nagyon muszáj, innen akár már gyalog is odaérhetünk a Sepura. Vagy evezve.

A koncert nem abban az épületben volt, mint az eddigiek, szerintem a mostani az Academy 2 volt, de a jegy alapján nem sikerült kideríteni. Sajtójegy begyűjtése egy perc alatt, fotójegy nincs (illetve úgy általában van, csak konkrétan most nekem nincs), kamera leadása, bemenetel, csapolt Erdinger észlelése és azonnali bedöntése a nagy izgalmakra. Nagy a koncerthelyiség (szerintem kétharmad akkora, mint a volt PeCsa), és maximum harmadig volt az Aborted alatt.

Belőlük szinte semmit nem hallottam; összesen negyvenöt percük volt, és akkor kezdtek, amikor még a külvárosban araszoltunk. Annyit azért mindenesetre meg lehetett állapítani, hogy jók, jól is szólnak. Utólagos nyomozással annyi derült ki, hogy a hangsúlyt alapvetően a 2016-os Retrogore albumuk kapta, erről játszottak a repertoár felét, összesen négy számot. Sajnálatos, hogy annyira kevesen voltak; ahhoz képest, hogy milyen odaadással tolták, nagyobb figyelmet is megérdemeltek volna. Ezt játszották a belga fiúk: Divine impediment, Cadaverous banquet, Meticulous invagination, Hecatomb, Coffin upon coffin, Termination, Redux, Threading on vermillion deception (intro), Bit by bit.

Próbáltam menteni a menthetőt, mert volt egy halvány reményem arra, hogy a Sepultura-t még a koncert után meginterjúvolhatom, úgyhogy a Soilwork-re várva kétségbeesett sms-ezés, telefonálgatás és kóválygás vette kezdetét, ami a turnémanager fizikailag történő keresgélésébe torkollott. A turnémanager egy olyan mesebeli lény, ami csak a nép ajkán létezik (ebből a szempontból hasonlatos a herpeszhez), és a valóságban csak a kiválasztottak találkozhatnak vele; na, nagyjából így volt ez most is. Természetesen itt van a backstage-ben. Nem, nem mehetek be, ezt mondjuk magamtól is tudom. Nem, nem jön ki, soha nem is jött ki, ott éli le élete hátralévő éveit, ez a cím van a lakcímkártyáján, onnan járnak be a gyerekei az iskolába, és ott is fogják eltemetni. Térerő sincs, és amúgy is ki van kapcsolva a telefonja. Nem, nincs ‘nem fogadott hívások’ listája, és ‘reply’ gombját is elkobozták a határon. Cinikus vagyok, és tudom, hogy van egymillió jobb dolga is, mint velem foglalkozni, most csak a folyamatot próbáltam összefoglalni, illetve az elmaradt interjú miatt érzett csalódottságomnak hangot adni. Mennyivel egyszerűbb volt annak idején Darek-kel, a lengyel turnémanagerrel: az ember kicsit hivatkozott a lengyel-magyar barátságra, párás szemmel emlegette a brindzát és belengetett pár sört, és csodák csodája, ott állt a Marduk megborotválva-kifényezve, interjúra készen öt perc alatt.

Én nem tudom, hogy mi történt az Academy-n, de ennyi idő alatt még nem láttam zenekarokat átszerelni, mint ott: tizenöt perc alatt cakli-pakli lecseréltek egy garnitúrát. Így volt ez a Soilwork esetén is, az Aborted után egy sörnyi, egy esemesnyi és egy brunzolásnyi idővel már kezdtek is. Sajnos a Soilwork nem kifejezetten az a műfaj, amiért élek-halok; még középiskolai tanár koromban az egyik tanítványom hallgattatott velem Soilwork-öt; elment, elment, de nekem tizenkettő-egy tucat. Egyfajta szűk, és általan nem is feltétlenül szeretett stílusban játszanak mindent, és kövezzetek meg, de szerintem tíz Soilwork-szám alapos meghallgatása (és három sör) után simán meg lehet írni a tizenegyediket, majd a tizenkettediket. A lényeg a lényeg, a fiúk nagyon odatették magukat, tisztán és lelkesen játszottak, tehát a dolog mérlege mindenképpen pozitív azzal együtt, hogy messze nem kedvencek. Viszonylag egyenletesen válogattak az eddigi anyagokból, és hogy, hogy nem, a legutolsó, 2015-ös albumukról (Ride Majestic) mindösszesen egy számot játszottak. Ezek a dalok voltak a terítéken: The ride majestic, Nerve, Rise above the sentiment, Bastard chain, The living infinite I, The chainheart machine, Two lives worth of reckoning, Late for the kill, Early for the slaughter, és zárónak a Stabbing the drama.

A Soilwork alatt szépen gyűltek a népek, az egyharmad ház lassan felfejlődött kétharmad házzá. Cájg le- és felszerelése újabb tizenöt perc alatt, indult a Sepultura. Azt lehetett tudni, hogy a Machine Messiah-t fogják turnéztatni/bemutatni, már csak az volt a kérdés, hogy a ‘régi’ anyagból mit játszanak. Mindenki szépen ki is öltözött az alkalomhoz illően: Derrick szakadt rövidgatyában, Andreas lukas kínai vászoncipőben, Eloy félmeztelenül. Az egyetlen alapító tag, ifjabb Paulo immáron tök őszen, kissé természetellenes vigyorral állta/bőgőzte végig a bulit. Én még soha nem voltam koncert közben fent a színpadon, és fogalmam sincs, hogy hogyan kell a közönséggel kommunikálni, tippjeim persze vannak. A közönség soraiban viszont már sokszor voltam, így azért van valami elképzelésem arról, hogy a színpaddal hogyan nem kellene. Például biztosan nem praktikus olyasmit felordibálni spanyolul, amitől Andreas Kisser egyre idegesebb lesz; ezt a mögöttem álló, nálam egy fejjel magasabb úr tette, aki annyira részeg volt, hogy a piaszagot úgy is éreztem rajta, hogy ittam, ráadásul olyan büdös volt a szája, hogy az kimeríti a Genfi Egyezmény szinte minden pontját.

A Sepultura fantasztikus volt. A repertoár majdnem fele – természetesen – a Machine Messiah-ról volt, mindenki nagyon lelkesen meghallgatta. Az utolsó két számnál (Ratamahatta, Roots bloody roots) mindenki lelkesen őrjöngött. A Refuse/Resist-re akkora pogó volt, hogy ilyet csak tankönyvben látni. És igen, amikor az Arise-ról játszottak, akkor az emberek megőrültek, szó szerint. A Desperate cry viszonylag nyugis, de már ott is nagy volt a mozgás, az Arise alatt meg azt hittem, hogy a népek azonnali hatállyal lebontják a helyet és megeszik a hangtechnikát. Frenetikus volt, és most ismét igazolva láttam azt a mániámat, hogy az Arise akkorát üt, mint kevés album a metál történelme során.

 

Tisztán szóltak, hátul, ahol az olasz srác állt, tökéletes volt a hang. Elől, a legelső sorban Paulo mester bőgőjét nem lehetett hallani, viszont Andreas olyan tisztán szólt, hogy azt tanítani kell. Minden egyes szóló minden egyes hangját kristálytisztán lehetett hallani, olyannyira, hogy azt is meg lehetett mondani, mikor improvizál, vagy mikor írja át kicsit a kottát. Döbbenetes volt látni azt a lazasággal vegyes magabiztosságot, ahogy egy szál gitárral végigtolta a nem kevés szólót, és még időnként énekel is. Fantasztikus volt, sajnos gyorsan véget is ért – a fiúknak hatvan perc adatott meg, hogy eljátsszák nekünk ezeket: I am the enemy, Phantom self, Choke, Desperate cry, Alethea, Sworn oath, Inner self, Resistant parasites, Refuse/Resist, Arise, Ratamahatta, és a legvégére jutott egy Roots bloody roots.

 

Kövezzetek meg, de számomra itt véget is ért a buli, nyomás hátra a stúdió mellé Kreator-t hallgatni. Meg kellett erőltetnem a memóriámat, hogy egyáltalán hallottam-e az életem során bármikor is őket, de negatív, szűz voltam ebből a szempontból, így érdeklődve vártam, hogy mit is tudnak az észak-rajna-fesztfáliai barátaink. Füst, felsétált a négy, átlagéletkorukat tekintve apámnál valamennyivel fiatalabb csóka, és indult is a buli.

A német metál pontosan olyan, mint amilyen bármilyen műszaki termékük: ezredmilliméteres pontosság, hibátlan megvalósítás, úgy szól, hogy az ember összeszarja magát a gyönyörtől, csak a fantázia hiányzik belőle (tisztelet a kivételeknek: Agrypnie, Imperium Dekadenz, Agathodaimon, Nocte Obducta). Nagy kedvencem a Mystic Circle is, szerintem tök jó, amit játszottak, az optimalizáló algoritmus pontosan azt a dallamot – ritmust dobta ki, csak (mint a Soilwork esetében) a tizedik számuk után nagy magabiztossággal meg tudnám írni a tizenegyediket is. A Kreator ennyire nem volt szélsőséges eset, de érezhetőek voltak a fentebbi ‘németes’ jellegek.

Azzal együtt, hogy nem is ismertem őket és nagy elvárásaim sem voltak, pozitívan csalódtam egy jó nagyot. A zenekar határozott és egyedi karakterrel bír, és a technikai kvalitásokat illetően is csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. A ritmusgitáros-énekes Miland Petrozza sem semmi, de amit a szólógitáros Sami Yli-Sirniö művelt, az valami hihetetlen, és mindezt úgy, hogy tisztán, ismétlem, tisztán szóltak. A bő harmincéves életműbe sok album belefért, a turné során alapvetően az idén megjelent Gods of Violence-re és az előző, 2012-es Phantom Antichrist-ra hegyezték ki a műsort. Másfél óra jutott nekik erre a szép hosszú setlist-re: Choir of the damned, Hordes of chaos, Phobia, Satan is real, Gods of violence, People of the lie, Total death, Mars mantra, Phantom antichrist, Fallen brother, Army of storms (intro), Enemy of god, From flood into fire, Apocalypticon, World war now, Hail to the hordes, Extreme aggression, Civilization collapse, The patriarch, Violent revolution, Flag of hate / Under the guillotine, Pleasure to kill, és zárásnak a Death becomes my light.

Tizenegykor kirúgták az egész társaságot, irány a kocsihoz, nyomás haza. A szokásos fülzúgás kimaradt: vagy tényleg jó volt a keverés és a hangerő helyett a tisztaságra ment a stúdiós, vagy pedig már megsüketültem teljesen. Azt, hogy hazafelé is volt meglepetés, már csak zárójelben említem: sikerült a Walesbe vezető autópályát minden terelés vagy előjelzés nélkül teljes szélességében lezárni, úgy hogy éjszaka Chester környékén talált-süllyed alapon keresgéltünk autópálya-felhajtókat és egy sávosnál szélesebb utakat a szakadó esőben. Ügyesek voltunk, a 120 kilométert sikerült is pontosan két óra alatt megtennünk – hajnalban, elvileg autópályán.

BRIEF SUM: German metal veterans Kreator gave an ’international’ gig in Manchester with Sepultura of Brazil, Soilwork of Sweden and Aborted of Belgium, with our main attention on Sepultura. Studio did an excellent work in Academy, the sound was crystall clear – not first time, and hopefully not last time as well. Sepultura had about an hour to present half of their new album entitled Machine Messiah, with ’obligatory’ songs like Refuse/Resist or Arise. Kretor gave an excellent gig as well, showing their outstanding musical and songwriting skills.

Kapcsolódó cikkek

Exodus, Abbath, Deicide, Aborted, Skeletal Remains, Misery Index, Noble Victory, KillerSick – Koncertbeszámoló

Herczeg Frigyes and Darkjedi

Thrash Metal extravaganza: Jön a Kreator, az Anthrax és a Testament!

KMZ

Búcsúzik a 40 éves Sepultura – novemberben Budapesten! 

KMZ

Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork október 23-án a Barba Negrában!

KMZ

Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, AMD – Koncertbeszámoló

bönin

Kreator, Biohazard és Terror: thrash / hardcore mini feszt augusztusban a Barba Negrában!

KMZ

Kataklysm és Soilwork februárban a Barba Negrában!

KMZ

Lamb of God, Kreator, Cattle Decapitation, Blood Incantation, Vended – Koncertbeszámoló

Steve

KREATOR – Hate Über Alles

Némethy Zsolt

Közös headliner koncerttel érkezik Budapestre a Lamb of God és a Kreator; három amerikai különleges vendég csatlakozik hozzájuk!

KMZ

Max and Iggor Cavalera return to Beneath and Arise – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Amorphis + Soilwork – Közös turné keretében Budapesten is fellép a két északi csapat, vendég a Jinjer és a Nailed to Obscurity!

KMZ

Sepultura – Két hét múlva Budapesten. Mutatjuk, hogyan találkozhatsz a zenekarral

KMZ

Holnap este thrash / death csapás a Barba Negrában: Kreator, Vader, Dagoba

KMZ

Kreator klippremier – Hail To The Hordes / Januárban koncert a Barba Negrában

KMZ

Sepultura – Februárban az Obscura, a Goatwhore és a Fits For An Autopsy társaságában Budapesten!

KMZ

A Decapitated helyett a Vader lesz a Kreator turné vendége a Dagoba mellett!

KMZ

Thrash Invázió – Januárban KREATOR, Decapitated és Dagoba Budapesten!

KMZ

SEPULTURA – Machine Messiah

Cryonus

KME videók: Sinful, Arise In Chaos, Nothing Lies Beyond, Carnifex, Tank, Elm Street, Revocation, Soilwork, Equilibrium, Whitechapel, Ringworm, Winterhorde

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek