Lord, Asphalt, Horsemen, Wall of Sleep – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2015. Már 23, 20:17 :

2015. március 14. @ Zalaegerszeg, Keresztúry Dezső VMK

Papíron „meredeknek” nézett ki a koncert, lévén a Lord közönsége nem feltétlenül doom/southern rock hívőkből áll, azonban kellemes meglepetést hozott az este, amelyet most meg is osztok.

Elöljáróban annyit, hogy így utólag nagyon sajnálom, hogy mind az Asphalt Horsemen, mind a Wall Of Sleep csak 35 percnyi játékidőt kapott, mert a fogadtatásuk függvényében bőven rászolgáltak volna fejenként a 45 perces játékidőre is. Az Asphalt Horsemenhez most volt először szerencsém élőben és a srácok egy az egyben megvettek dekára, személyemben új fanatikust avattak. Ha egy szóval kell(ene) jellemeznem muzsikájukat, akkor azt mondom, hogy feelinges, érzelmekkel teli zene, még közelebbről southern rock. A kiindulási alap az etalon Lynyrd Skynyrd, amit az elővezetett feldolgozás, a Sweet Home Alabama is alátámaszt, de saját szerzeményeik is, mint pl. a Somebody Came, a Wasting Time, a Runman és a Ride On a déli rock keresztapjainak szellemében íródtak. Azt pedig már mondanom sem kell, hogy kiállásban, fazonilag, hozzáállásban első osztályú zenészek alkotják a bandát. Lőrincz Károly énekes/gitáros félelmetes hanggal rendelkezik, Matyasovszki Gézával karöltve húzós riffeket, hatalmas szólókat vezetett elő, Megyesi Balázs basszusfutamai vaddisznóként röfögtek, Bencsik István dobos pedig elegánsan, lazán, precízen ütötte hangszerét. Műsorukkal megteremtették az alap hangulatot, nagyon szimpatikus társaság benyomását keltették. Mert azok is.

A Wall Of Sleepet nagyon régen, még Holdampf Gábor énekessel és Greff András gitárossal a soraikban láttam utoljára, ami ugyebár nem tegnap volt. Természetesen hanghordozón nem hanyagolom őket, az Overlook The All Ep óta fanatikusan követem nyomon pályafutásukat, lemezeik pedig gyakori vendégek a lejátszómban. A Black Sabbath és a Trouble hazai földi helytartói fokozták az Asphalt Horsemen által prezentált feelinget, a hangulat, a lelkesedés egy percre sem ült le vagy csappant meg. Műsoruk a No Quarter Givenből, a Hey Annie-ból, a Buried 1000 Timesból, a Moon Street Lady-ből, a Time Of The Goblinsból és az I Sleepből tevődött össze. Esetükben is a precizitás, a hanyag elegancia, az átélés volt jellemző, műsorukkal fokozták az Asphalt Horsemen által generált hangulatot. Sosem tartottam titokban, hogy nálam hazai fronton a Füleki Sándor/Hegyi Kolos gitáros duó az etalon, ehhez most felsorakozott Kemencei Balázs, aki fantasztikus riffekkel és szólókkal tette hozzá magáét a produkcióhoz. Preidl Barnabás basszusfutamai taroltak, Szolcsányi „Szása” Szabolcs dobos precízen, elegánsan ütött, Cselényi Csaba énekes pedig kitűnő frontemberként állt helyt. Füleki Sanyi a rá jellemző módon, szinte a hangládák mögé elbújva vezette elő a húzós, ízes gitártémákat, mintegy átadva a terepet a többieknek. Ha nagyon szőrszálhasogató lennék, akkor most az írnám, mondanám, hogy kár, hogy nem vezettek elő egy Black Sabbath, egy Trouble vagy egy The Obsessed feldolgozást. Lényeg az, hogy hatalmas volt a programjuk.

Egy Lord koncertről mit lehet írni? Mi újat lehet róluk elmondani? Semmit. A hazai dallamos hard rock/heavy metal ősatyjain nem fog az idő, gond és csont nélkül töltik meg a hazai klubokat, művelődési házakat stb. Muzsikájukra abszolút helytálló a kortalan és időtlen kifejezés, hiszen a közönség szó szerint a 8 évestől a 60 évesig terjedt. Meg lehet vádolni engem azzal, hogy esetükben csőlátású vagyok, hiszen Az utca kövén album óta nem nagyon hallgatom a Lord lemezeket, de élőben bárhol, bármikor megnézem őket, mert feldob, vidámmá, boldoggá tesz muzsikájuk. Hálátlan feladat (lehet) számukra egy-egy koncert, repertoár összeállítása, lévén közel 35 év munkásságából kell szemezgetni, amelyből óhatatlanul fakad, hogy egy-egy klasszikus dal kimarad. Ha non stop 48 órát játszanának egyhuzamban, az embernek akkor is támadna hiányérzete. Ezen az estén egy 110 perces koncerttel (!!!) ajándékoztak meg bennünket, amelyből egyértelműen kiderült, hogy megfáradásnak, kiégésnek nyoma sincs. A rendkívül szimpatikus Pohl Mihály énekes az egész bulit végig pörögte, ugrálta, ahogy Erős Attila gitáros is, míg a többiek, Gyurik Lajos dobos, a magyar John Lord, a billentyűmágus Gidófalvy Attila és Apró „Frankie” Károly basszusgitáros „csak” precíz, pontos, profi teljesítménnyel járultak hozzá a koncerthez. Dalokat, ha nem baj nem említenék (nem írom le azt sem, hogy miket hiányoltam, mert akkor órákon át nyomnám a klaviatúrát ha-ha!), ehelyütt csak egyet írnék le, a Gidó énekével elővezetett Szóljon a rockot. Lehet, hogy szentségtörésnek tűnik, hangzik, de nekem ez a Lord himnusz, eme dal nélkül nincs, nem létezik, nem lehet, nem fordulhat elő Lord koncert, kis túlzással, ha ez a nóta nem hangzik el egy Lord bulin, szerintem a nézők ledobálnák őket a színpadról. A hazai hard rock/heavy metal színtér egyik, ha nem a legnagyobb klasszikusáról van szó.

Konklúzió az estéről: mindhárom zenekar nagyon jól szólt, a hangzás osztályon felüli volt. A hazai szervezőlegenda Németh „Mazsi” Ernő 19-re lapot kért és bejött neki, mert az egyértelműen Lordra eljött publikum mindkét elő zenekart megtapsolta és tetszésüket nyilvánította ki, ergo mindkét csapatnak nagyon jó reklám és referencia volt a mai este, le a kalappal a közönség előtt. Az pedig csak a hab a tortán, hogy az elő zenekarokat nagyjából ¾, míg a főzenekart fullra megtelt (közel 500 fő) terem fogadta. Közhely, de igaz: a rock (és a Lord) örök és elpusztíthatatlan.

Ezt a cikket eddig 517 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..